Almásy Grazban szerzett jogi diplomát, de fiatalkorától az állattan, madártan és geográfia érdekelte. 1897-es dobrudzsai (ma Románia) utazása során érdeklődése a keleti türk rokonokaink felé fordult.¹Dobrudzsa, a Fekete-tenger és Duna közti terület (ma Románia és Bulgária) 1877-ben lett a Román Királyság része, Almásy korában még főleg balkáni törökök és krími tatárok (nogajok és songajok) lakták, akik főleg a Krími Kánság (1441–1783) orosz annektálása után, illetve az orosz–cserkesz háború végén (1860) költöztek át az Oszmán Birodalom területére. A nogajok az Edil (Volga) és Dnyeszter (Turla) folyó közti területen éltek, és főleg a keleten maradt kunoknak a leszármazottai. Ezért indult el Ázsia szívébe: a kazakok és kirgizek földjére. Almásy György azoknak a keletkutató magyaroknak a sorába tartozik,²Az ő sorukba tartozik Vámbéry Ármin, Bálint Gábor, Baráthosi Balogh Benedek, Mészáros Gyula, Ligeti Lajos, Diószegi Vilmos és Mándoky Kongur István. akik Kőrösi Csoma Sándor (1784–1842) nyomában elindultak Belső-Ázsiába az őshazát keresve. Bár azt nem találták meg, de hírt hoztak az ott élő népek gazdag helyi kultúráiról, életmódjáról, világhírűvé téve ezzel a magyar keletkutatást.

Almásy György kétszer járt Kazak- és Kirgizföldön, 1900-ban utazott először Közép-Ázsiába. Vámbéry útját kívánta folytatni, ezért Szamarkandból tovább utazott Taskentbe, majd innen a kazakok által lakott Hétfolyó vidékére (Dzseti-szú vagy Szemirecsie).³Az oroszok a Kazak Kánságot 1848-ban foglalták el, miután a kirgizek egy konfliktusban megölték Keneszári kazak kánt (1841–1847). Két évvel Vámbéry útja után, 1865-ben Taskentet is elfoglalták, majd 1876-ban a Kokáni Kánság következett. Így a kazak és kirgiz területek is az Orosz Birodalom részévé váltak. Almásy egészen másképpen utazott, ő nem dervis álruhában, lovon, szamáron vagy tevén, hanem mint egy igazi úr, akit ráadásul a helyi orosz tisztek és tábornokok láttak vendégül. Az oroszok 1879–1888 között Szamarkandig építették ki a Transz-Kaszpi vasutat (Kaszpi-tenger partján, Krasznovodszktól indult), amely 1898-ra egészen Taskent és Andidzsán (Fergána völgye) városokig húzódott. Az oroszok 1854-ben az egykori Almati város mellett építették meg Vernij erődjét, amely 1900-ra a kazak terület legnagyobb városává vált.

Almásy utazásai idején Mihail Jefremovics Ionov (1890–1907) kozák atamán volt Szemirecsje kormányzója.⁴Közép-Ázsiát az oroszok a Turkesztáni Főkormányzóság alá rendelték, amelynek központja Taskent volt. Zseti-szú vidéke, az Iszik-köl és Csüj folyó völgye (Pispek vagy Biskek) a Szemirecsie megyéhez tartoztak, amelynek székhelyén, Vernüjben (Almati) székelt a katonai kormányzó (gubernator). Szemirecsie 6 ujezdből állt (Vernüj, Zsarkent, Kopal, Lepszingszk, Pispek, Przsevalszk), amelynek élén egy katonai elöljáró (kazakul ojaz, kirgiz ojoz) állt. Almásy jó barátságban volt Ionovval, és vendégeskedett is nála. Almásy miután az Ile folyó mentén hiába próbált eljutni a Balhas-tóig (Kazakföld), az Iszik-köl keleti felén fekvő Karakolba⁵1869-ben az oroszok ugyancsak katonai állomást hoztak létre az Iszik-köl keleti partjánál, Karakol mellett. 1888-ban itt halt meg Nyikolaj Przsevalszkij lengyel–orosz utazó, akiről a várost Przsevalszknak nevezték el. ment, ahol a helyi elöljáróval (Nyikolaj Grigorjevics Szatov, 1859–1930) szintén jó kapcsolatban állt. Ekkor lépett először a tiensani kirgizek földjére, akiket örökre a szívébe zárt.

Földrajzi és állattani megfigyelései mellett a nomádok élete is elkezdte érdekelni. Első útjáról 1903-ban egy 730 oldalas könyv jelent meg, amelyből egy példányt Almásy Ionov atamánnak is elküldött.

Almásy 1906-ban visszatért az Iszik-köl partjára, ahol Karakol városában⁶1889–1993 és 1939–1992 között Przsevalszk volt a neve, mert a városban halt meg Nyikolaj Przsevalszki lengyel származású, oroszországi tudós katonatiszt, aki Belső-Ázsiát kutatta. A belső-ázsiai taki vadlovat is róla nevezték el Przsevalszki lónak. szállt meg, és a helyi Őslakosok Iskolájának (Tuzemnaja skola) igazgatójával Andrej Kucenkóval barátkozott össze. Kucenko Karakolban a nyáron üresen álló iskola épületét is átadta Almásynak és útitársának, Prinz Gyula geográfusnak.

Almásy innen a Kínai (Mandzsu) Birodalom területére, a Tekesz völgyébe szeretett volna eljutni. Oda nem akarta magával vinni Princzet, ezért elváltak útjaik.⁷Princz 1911. Almásy az orosz–kínai határhoz ment (Narınkol, ma Kazahsztán), ahol sikerült a Guldzsából (ma Yining, Kína) az orosz konzul segítségével vízumot szereznie. Beutazta a Tekesz folyó völgyét, és egy buddhista kolostorban is járt.⁸A kolostor neve Mongol-kürie „mongol kolostor”, ma Zhaosu (Kína). Ugyancsak találkozott a Tekesz-völgyben élő őlet (dzsungar) mongol törzzsel.

Második útjáról nagyon kevés anyag volt ismert. Az 1940-es években Kőhalmi Katalin keletkutató összeismerkedett Gyömörey Zitával (1922–2014),⁹Zita grófnő a világháború után Ausztriába került, hiszen Almásy őrvidéki (Burgenland) birtokait (Borostyánkő/Bernstein) elcsatolták 1920-ban. Kőhalmi Katalin (1926–2012) Bécsben született, mert édesapja, Kőhalmi Béla részt vett a Tanácsköztársaságban, és távoznia kellett, de később visszatértek Magyarországra (1934). Almásy György unokájával. Később Gyömörey Zita elárulta Kőhalmi Katalinnak, hogy birtokában van nagyapja 1906-os naplójának kézirata és egy fotóalbum, amelyet a terepmunka során készült képekből állítottak össze.¹⁰Almásy György halálakor Grazban élt (1933), lakását találat érte, így elpusztult a hagyatéka. A naplója úgy maradt fenn, hogy azokat levél formájában feleségének, Pittoni Ilonának írta német nyelven (Ilona asszony tiroli származású volt). Ezeket később unokája Zita grófnő megtalálta, és német nyelvről magyarra fordította. A fényképek egy album formájában maradtak fenn, amelyeket Almásy György útitársának, az angol–német Herbert von Archernek (1868–1915) küldött ajándékba, és halála után az unokái elküldték Zita grófnőnek. Kőhalmi Katalin 1995-ben mutatta be Gyömörey Zitának Sántha Istvánt, akinek Gyömörey Zita átadta Almásy György fotóalbumát, amely a Néprajzi Múzeum archívumába került. Gyömörey Zita ugyancsak elkészítette Almásy naplóleveleinek fordítását, amelyeket 1906-os kirgiz- és kazakföldi utazása idején feleségének, Helena Pittoninak írt német nyelven. Ezekből a kiadatlan levelekből tudunk Almásy második utazásának az eseményeiről. Almásy karakoli barátja, Kucenko a magyar kutató kérésére lejegyeztette a kirgiz Manasz hőseposz bizonyos részleteit egy helyi Manasz-énekestől, aki a bugu nemzetség tagja volt.¹¹A Manasz-énekes valószínűleg Csojuke Ömür-úlu (1863–1925) lehetett, Maman vagy Ücs-Kajnar faluvakból. Sajnos a Manasz-gyűjtés szövege elveszett, csak egy 72 soros részlet jelent meg belőle.¹²Keleti Szemle 1911. Végül 2021-ben sikerült a naplót és a fényképeket könyv formájában megjelentetni, 115 évvel az utazás után.¹³Sántha–Somfai 2021.

Berdike-úlu Turgan (1892–?)

Almásy György 1906-os útjáról először kirgiz segítőjét Dzsumabeket szerette volna magával hozni Magyarországra, hogy a Manasz eposz szövegét oroszra fordítsa. Végül az őslakos iskola egy 16 éves tanulóját, Turgan Berdike-úlut sikerült rávennie, hogy eljöjjön vele Magyarországra. Turgan kb. két évet élt Almásy kúriáján, Borostyánkő várában. Erről fényképek is tanúskodnak. Egyiken a kirgiz fiú Almásy két fiával, Jánossal és Lászlóval láthatók. Turgan bizonyára segített Almásynak kirgiz gyűjtései feldolgozásában. De nemcsak a kirgiz Manasz hőseposzt fordította oroszra,¹⁴Akim Kucenko karakoli iskolaigazgató Almásy kérésre gyűjtött a kirgiz Manasz hőseposzból részleteket, amelyből végül 72 sort fordított le a magyar tudós német nyelvre (Keleti Szemle 1911). Nyilván Turgan segített neki ebben. hanem fiait Jánost és Lászlót oroszra is tanította.

Máig tisztázatlan körülmények között Turgan elhagyta Borostyánkőt, hogy szülőföldjére hazatérjen. Ugyanakkor Kirgizföldön soha nem hallottak róla, gyakorlatilag nyoma veszett.¹⁵Mikor Sántha Istvánnal Turgan felől érdeklődtünk, és elmondtuk, hogy valójában ő az első kirgiz Manasz-fordító, óriási visszhangja volt, de hiába kerestük a nyomát a kirgiz ifjúnak Karakol vidékén. Csojuke Ömür-úlu Manasz-énekes falujából származik Talantali Bakcsijev (1971, Maman, Karakol), ő segített Turgan keresésben, és a nagy Manasz-énekes emlékművéhez is elvitt. Aztán a mestere Sábaj Aziz-úlu (1924–2004) sírjánál révületbe esett, így próbálta kideríteni a szellemek segítségével, hogy vajon mi történhetett Turgannal. Talantali ugyancsak elregélte Almásy és Turgan által lefordított Manasz-részlet eredeti szövegét (Manasz elbúcsúzik fiától Szemetejtől). Karakolban azonban megtaláltuk Kucenko igazgató dédunkáját, a sikeres üzletember Konsztantyin Kucenkót, akinek megmutattuk dédapja fényképét, amelyet sosem látott korábban.

Almásy György születésének 150. jubileuma (2017)

Sajnos Magyarországon szinte egyáltalán nem emlékeztek meg Almásy Györgyről születésének 150. évfordulóján. Csak szülővárosában, a muravidéki Felsőlendván (ma Grad, Szolvénia) tartottak megemlékezéseket. 2017 szeptemberében érkezett a hír a kazahsztáni magyar nagykövetségtől (Dorogi Sándor), hogy egy emléktábla állítását kezdeményezték az egykori kazak fővárosban, Almatiban, ahol Almásy György 1900-ban heteken át lakott első ázsiai útja során.

Mivel Almásy szállójának (Csarin) épülete már nem áll Almatiban, így végül a városi múzeum épületére esett a választás, amelyet a francia származású Paul Gourdet (1846–1914) tervezett.¹⁶Az épület egykor városi árvaház volt, 1892-ben épült (jelenleg: Kabanbaj bátir út 132.). A bürokrácia útvesztőin a dolog elakadt, és végül decemberben döntöttek úgy, hogy bár a táblaavatás elhúzódik, mégis e tanulmány szerzői (Sántha István és Somfai Kara Dávid) utazzanak ki a kazakföldi Asztanába, Almatiba és a kirgizföldi Biskekbe, hogy előadásokon ismertessék meg a helyi emberekkel Almásy György utazását.

Ez a közös út 2017 decemberében inspirálta a szerzőket arra a kutatásra, amely nemcsak a magyar keletkutatókra, hanem az általuk Magyarországra hozott helyi emberekre és a köztük lévő barátságra irányította a figyelmet. A 2017-es terepmunka során fedeztük fel az iskola épületét, ahol Almásy lakott, és segítője, Turgan is tanult. Ekkor határoztuk el, hogy az iskola falára emléktáblát helyezünk el, amelyen Almásy neve mellett Turganét is feltüntetjük. Legyen emléke a magyar tudós és a kirgiz fiú barátságának. Turgan ugyanis az első kirgiz, aki eljutott Európába, és a Manasz kirgiz eposz fordításában közreműködött. Ugyanakkor hazájában szinte ismeretlen, ehhez az is hozzájárult, hogy valamilyen oknál fogva sosem tért vissza Kirgizföldre, de Magyarországról is eltűnt.¹⁷Elhatároztuk, hogy egy olyan kutatásba kezdünk, amely Almásy és Turgan barátságára összpontosít. Almásy György Berdike Turgannal tért vissza Kirgizföldről, de korábban Vámbéry Ármint (1832–1913) Ibrahim-oglu Iszhak kísérte el Karakalpakföldről (ma Özbekisztán része). Baráthosi Balogh Benedek (1870–1945) is hozott Magyarországra egy baskurt ifjút, Tagan Gálimdzsánt (1892–1948), bár őket Japánban hozta össze a sors.