A magyar és mongol történelem, kultúrtörténet több ponton kapcsolódik egymáshoz még akkor is, ha ezeket az időpillanatokat akár több évszázad is elválasztja egymástól. A magyar államalapítás után először a 13. században keresztezte egymás útját a két nép, és a magyar szempontból keserves tapasztalatokat hozó tatárjárás után a mongol birodalom felbomlása, az utódállamok létrejötte és a nagy földrajzi távolság is akadályozta, hogy a kapcsolat fennmaradjon a központi mongol területek és hazánk között. Gyakorlatilag a 19. századig kellett várni arra, hogy a távolságot leküzdve ez az összeköttetés ismét létrejöhessen, és a 20. század második felében már önálló államok kétoldalú együttműködésének keretében éljen tovább.

A nomád kulturális hagyomány ma is komoly szerepet játszik a két ország kapcsolataiban. Nem csak a kutatásban, a kormányzati kommunikációba van jelen, hanem a mindennapi életben is tetten érhető. A magyarok felé a mongolok részéről rendszeresen megnyilvánuló szimpátia két forrásra vezethető vissza. Az egyik ezek közül a magyarok 1960-as és 1990-es évek között végzett mongóliai tevékenysége. A KGST-n belüli megállapodásoknak köszönhetően magyar élelmiszeripari, állategészségügyi szakemberek dolgoztak az országban, magyar mérnökök vízgazdálkodási, geofizikai, földtani felméréseket végeztek Mongóliában, és Magyarország jelentős erőket fordított a mongol egyetemisták felsőfokú képzésére is. A másik tényező az a rendszerváltások után jelen lévő, és érdekes módon egymással nagyjából párhuzamosan, az utóbbi egy-másfél évtizedben felerősödő kormányzati retorika, ami a kulturális hagyományokat, mint identitás elemet beemelte a politikai diskurzusba, aminek következtében mindkét országban felerősödött az ezekhez a történeti, kulturális hagyományokhoz köthető örökségesítési politika. Ennek köszönhetően a nomád eredet, a „hun” hagyomány, amellyel kapcsolatban adott esetben markánsan eltérő narratívákat és értelmezéseket tapasztalhatunk – jelentsen bármit is az adott országokban, vagy egyes szubkultúrákban –, a nomád kulturális gyökerek fontos igazodási pontok, és ugyanakkor ma is meghatározó elemei a mongol identitásnak. Ennek is köszönhetően a – részben spontán, a tudomány belső mechanizmusai alapján kialakuló érdeklődés, részben kormányzati döntések által meghatározott – kutatás napjainkban újult erővel fordul e kérdések felé, ami újabb kapocs a kétoldalú együttműködések terén. Mongóliában is fokozatosan körvonalazódik a „nemzeti tudomány” fogalom, ami bizonyos esetekben a magyar példa követését is jelenti. Erre a későbbiekben még visszatérünk. A nemzetközi hírű magyar mongolisztikai kutatások, és általában a magyarok Ázsia iránti érdeklődése, a magyar Ázsia-kutatás sikerei a kölcsönös érdeklődés további erősödését eredményezik.

AZ ELSŐ HÍREK A MONGOLOKRÓL, JULIANUS ÚTJAI

A magyarok a 13. században az őshaza felfedezésére tett kísérletek során kerültek kapcsolatba az akkor kiépülő Nagy Mongol Birodalom képviselőivel. E magyar próbálkozások következménye volt, hogy évekkel a tényleges támadás előtt értesültek arról, milyen veszély fenyegeti az országot. Ezzel párhuzamosan a mongolokat pedig akkor a nomád államok kialakulásának folyamatát évszázadok óta végig kisérő jellegzetesség, a belső stabilizációt is alapvetően meghatározó hódítás vitte a kipcsak pusztákon és az orosz fejedelemségeken át Magyarországra.

A magyarok és mongolok találkozásának időpontjában e két, nomád kulturális gyökerekkel rendelkező nép történetének alapvetően más korszakát élte. A magyarok évszázadokkal a honfoglalás, az államalapítás és a kereszténység felvétele után már letelepült életmódot folytattak, ugyanakkor érthető érdeklődéssel fordultak a keleti határaikon túli területek felé, és ennek köszönhetően talán egyfajta kulturális reflexek is működhettek. Ugyanakkor az ekkor már letelepült magyarok életmódjukat nem tudták összeegyeztetni a nomád mintákkal. Ezt jól példázza a kunokkal szembeni bizalmatlanság, majd az ebből fakadó ellenségeskedés.

A 13. század első fele a Magyar Királyság, mint regionális hatalom fénykora volt. A rendszeres belső konfliktusok ellenére az országot határozott uralkodó irányították, akik jellemzően képesek voltak felülkerekedni a belpolitikai konfliktusokon. Egyúttal az ország egyértelműen erős katonai hatalomként jelent meg, Imre (1174–1204) és II. András (1205–1235) uralkodása alatt a magyar haderő csaknem húsz alkalommal járt a határokon kívül, és külföldi haterő nem volt képes veszélyeztetni az ország biztonságát.¹B. Szabó 2018.

A mongolok, ekkor még kevesebb mint félévszázaddal a mongol törzsek szövetségbe szervezése, és az állam alapítása után, épp hódításaik egyik legaktívabb időszakát élték. Bár az államalapító halála után másfél évtizeddel a vezető rétegen belül érezhetők voltak konfliktusok – Batu és Güjük,² Szilágyi 2018 az Ögödej-ág és a Toluj ág között, ahogyan erről a Mongolok titkos története is tudósít³ Ligeti Lajos 1962. Második, javított kiadás: 2004. –, de ezzel párhuzamosan a közben zajló hódítások sikerei adták a nagykáni pozíció stabilitását.

Egyúttal azonban épp ezek a hódítások vetítették előre a birodalom feloszlását is. Ebben a kontextusban sajátos szerepe volt a nyugati hadjáratnak és a magyarországi tatárjárásnak is. A nyugati hadjárat sikerei teremtették meg a lehetőségét annak, hogy Batu létre hozza saját országrészét. Így a nagy nyugati hódítás, miközben a Nagy Mongol Birodalom létrejöttének meghatározó eseménye volt, egyúttal annak felbomlását is előre vetítette.

Érthető módon a tatárjárással kapcsolatban teljesen más narratívák jellemzik a magyar és a mongol visszaemlékezéseket. Magyarországon a tatár betörés okozta pusztítás mellett épp a regionális hatalmi státusz, a verhetetlenségbe vetett hit illúziójának elvesztése okozott olyan döbbenetet, ami miatt a későbbi évszázadokban a történészek is keresték az összeomlás okait. A mongolok ugyanakkor teljesen más perspektívából látják a tatárjárást. A nyugati hadjárat a mongol hatalom fénykorának kialakulásáig vezető út egyik fontos állomása volt, egyúttal a tatárjárás e hódítás térben legtávolabbi eseménye, ami nem sokkal később, épp az utódállamok kialakulása miatt a központi hatalom szempontjából perifériává váló területen történt. Épp ezért lehet, hogy akár a kortárs mongol történeti szövegekben (MTT), akár a későbbi történeti feldolgozásokban ez inkább csak említés szintjén szereplő epizód.⁴ A téma iránt érdeklődők szíves figyelmébe ajánlom a Tatárjárás kutatásának egyik legutóbbi magyar kezdeményezését, és honlapjukat, ill. publikációikat: http://tatarjaras1241.elte.hu/ [Hozzáférés: 2022. január 24.] A mongol értelmezés szempontjából a sikeres hódítás feletti nyilvánvaló öröm mellett a Batu és Güjük közötti rivalizálása az, ami meghatározóbb a mongol birodalom későbbi története szempontjából.

JULIANUS ÚTJAI

A magyarok először Julianus barát közvetítésével szereztek tudomást a mongolokról, illetve az országot fenyegető mongol támadásról. Miközben a barát egyik a célja a keleten maradt magyarok felkutatása volt, tevékenységét nem lehet elválasztani a domonkos rend egyéb ambícióitól sem. Magyarországon az államalapítás és a letelepedés mellett a kereszténység felvétele jelentett határozott lépést a nomád hagyományokkal való szakítás útján, és részben a keresztény térítés folytatásának célja volt az, ami a domonkosokat kelet felé irányította. A rend még II. András idején, 1221-ben kezdte meg magyarországi működését, és egyik legfontosabb céljuknak épp a hit keleti terjesztését tekintették. Erre jó alkalmat adott például a kunok megjelenése Magyarország keleti határain, a Szőrénységben, Moldvában és Havaselvén.⁵Fodor 2012. A domonkosok a kunok megtérítése mellett jóval nagyobb ambíciókat is tápláltak, az oroszok nyugati kereszténységre való térítésén is célul tűzték ki. E célok érdekében több utat is szerveztek, melyek közül az elsőt Ottó vezette, aki három társával 1232 körül indult kelet felé,⁶Györffy 1986: 27. és vélhetően a Kaukázus közelébe eső területeken kereste a magyarokat. A végül magányosan és betegen hazatért szerzetes fontos információk birtokába jutott, amik Julianust is inspirálták, hiszen Otto a keleti sztyeppe egy pontosan meg nem határozott területén találkozott magyarokkal.

Julianus három társával 1235 tavaszán indult útnak, akkor még herceg, a későbbi IV. Béla (1235-1270) költségén. Az utat Konstantinápolyig szárazföldön tették meg. Átkelve a Fekete-tengeren nagyjából az Ottó által kijelölt utat követték, de eleinte nem jártak sikerrel. Miután két társa visszafordult, Julianus és Gerhardus folytatták az útjukat. A nélkülözések következtében Gerhardus meghalt, így Julianus végül egyedül érkezett a Volga és a Káma folyók összefolyásának vidékén található Volgai Bolgárországba.⁷Fodor 2012: 4. Itt találkozott először egy magyar asszonnyal, akinek az útmutatásai alapján eljutott a Volga bal partján elterülő Baskíriába.⁸Györffy 1986: 37; Fodor 2012: 6.

Célját elérve azonban nem csak a magyarok életmódja, a velük való kapcsolatfelvétel kötötte le figyelmét de, hamarosan tudomást szerzett a keleti területekről támadó tatárok (mongolok) közeledéséről is. Beszélt egy tatár követtel is, aki tájékoztatta a mongolok céljairól, ami azonnali hazaútra serkentette Julianust. 1236. december 27-én lépte át a magyar határt,⁹Tarján 2018. és azonnal sietett tájékoztatni a megszerzett információkról nem csak pártfogóját, de Rómát is. Jelentését rendtársa és főnöke Riccardus foglalta írásba, amit azonnal Rómába is elküldtek.¹⁰Fodor 2012: 4.

Julianus, Rómában tett beszámolója után szinte azonnal visszafordult keltre, és három újabb társsal 1237 tavaszán ismét útra kelt, ekkor már vélhetően elsősorban azzal a céllal, hogy minél többet megtudjon az érkező mongol támadásról. Alig száz napig tartó útja során fontos információkhoz jutott. A vlagyimir-szuzdali fejedelem átadott neki, egy mongol követ által hozott, és IV. Bélának címzett levelet is, ami egyértelművé tette, hogy a mongolok nem fognak megállni a Magyar Királyságig, és csak idő kérdése volt, mikor jutnak el a magyar határig.

A MAGYARORSZÁGI TATÁRJÁRÁS 1241–1242

A mongol betörésig és a muhi csatáig a magyarok sikerrel védték országukat. A regionális hatalomnak tekinthető Magyar Királyság a belső konfliktusok ellenére alapvetően stabil volt, katonai erejéből határon túli portyákra is futotta. A muhi csata volt az első, amikor ez a haderő katasztrofális vereséget szenvedett. Nem is csoda, hogy azóta is folyamatosan keresik e csatavesztés, és a magyar összeomlás okait,¹¹Toll 2018. hiszen a totális vereség annak fényében még furcsább, hogy az államalapítástól egészen a muhi csatáig Magyarország sikerrel védte meg határait, a királyság belső területeit ellenséges seregek nem dúlták.

A mongolok 1235-ben határozták el, hogy folytatják nyugati irányú hódításaikat. Bár a Mongolok titkos története, a legfontosabb 13. századi mongol forrás, nem beszél feltétlenül meleg szívvel Ögödej nagykánról (1228-1241), kétségtelen, hogy uralkodásához a Nagy Mongol Birodalom kialakulásában meghatározó szerepet játszó hódítások köthetők. Ő fejezte be a dzsürcsi Jin-dinasztia elleni hadjáratot, a mongol területekhez csatolta Koreát és ő indította el a nagy nyugati hadjáratot is.

Mint ismeretes, a mongolok nem először kalandoztak nyugat felé. Dzsebe és Szübötej csapatai a Hvárezmi birodalom meghódítása után egésze a Volgáig jutottak, és 1223-ban a Kalka-folyó mellett jelentős győzelmet arattak a kipcsak-orosz seregek felett. A mai mongol történetírás ezt az epizódot tekinti a későbbi nagy nyugati hadjárat főpróbájának. A mongolok egy korábbi, felderítő jellegű hadjárat sikere után indultak meghódítani a nyugati területeket, egyben konszolidálni a mongol fennhatóságot. Ugyanakkor a nyugati hadjárat megindításában nem kis szerepet játszott Dzsingisz fiaira örökül hagyott útmutatása, a birodalom nagykán általi felosztása és a dzsingiszida hercegek között kialakuló feszültségek is. 1235-ben,¹²Zaankhuu és Altantsetseg 2014: 84–85. a hadjárat indításának elhatározásakor már komoly tapasztalatai voltak a mongoloknak azzal kapcsolatban, mi várja őket nyugaton.

1235-1236-ban tehát nem először indultak a mongolok nyugat felé. Ebben a tekintetben a nyugati hadjárat beleillik a korábbi – vagy párhuzamosan zajló hódítások – által kirajzolódó mintába. A mongolok nomád elődeiknél jóval eredményesebb módon vették fel a harcot a letelepült társadalmakkal szemben még akkor is, ha ehhez a sikerhez egy korai kudarcokkal tűzdelt tanulási folyamat vezetett. Ugyanakkor uralmukat általában több lépcsőben építették ki azokon a területeken, ahol fennhatóságukat később eredményesen konszolidálták. Dzsingisz kán mongoljai nem egy hullámban, egy hadjárat alatt hódoltatták a megtámadott területeket. Korai hódításaik idején – más nomád elődeikhez hasonlóan –, első sikereik után nem rendezkedtek be tartósan a leigázott területeken, hanem a megszerzett jelentős hadizsákmánnyal visszavonultak szállásterületükre. Így volt ez a délre indított első hadjárat során a tangut, Nyugati Xia Birodalommal szemben éppúgy, mint a dzsürcsik által alapított Jin-dinasztia elleni, vagy épp a nyugati hódítások idején.¹³Szilágyi 2018.

Magyarországra az orosz fejedelemségek legyőzése után, 1241 tavaszán érkeztek a mongol hadak. 1940. december 6-án elesett Kijev, és első felderítő seregek 1241 elején jelentek meg Kelet-Lengyelországban, majd a fő összecsapás, a legnicai csata 1241. április 9-én a lengyel sereg vereségével és II. Henrik fejedelem halálával megpecsételte az ország sorsát. Szabad volt az út Magyarország felé is, ahova több irányból törtek be a mongolok. Erdélyen keresztül két portyázó sereg nyomult nyugat felé, illetve a főhad a Vereckei-hágón tört be az országba 1241. március 12-én.

Az április 11-én Muhi mellett lezajlott csatával,¹⁴Toll 2018. és következményeivel sokan foglalkoztak.¹⁵B. Szabó 2020; Katona 1981; Nagy 2003. A korábbi feldolgozások mellett 2018-ban A tatárjárás Magyarországon és a mongol hódítás eurázsiai összefüggései címmel indult egy új interdiszciplináris kutatás Magyarországon,¹⁶B. Szabó et al. 2020. mely megkísérli újra áttekinteni a mongol inváziót, szélesebb kontextusba helyezve azt.

Az kétségtelen, hogy a mongol betörés Magyarországra nézve csaknem katasztrofális következményekkel járt. IV. Béla szinte csak a szerencsének, illetve védelmezői önfeláldozásának köszönhette megmenekülését, rövid időre az országot is kénytelen volt elhagyni. A muhi vereség után a mongolok gyakorlatilag szabadon mozoghattak az országban, és bár pusztítás mértékéről nincsenek teljesen egzakt adataink, az kijelenthető, hogy óriási mértékű volt mint emberi életben, mind a vagyon tekintetében. Az kétségtelen, hogy a magyar hadsereg az összecsapás idején a térség messze legütőképesebb erejének számított, de a mongolok elsősorban hátországuknak, az addig elfoglal területek által biztosított erőforrásoknak, a haderöjük összeszokottságának, gyakorlottságának köszönhetően magasan ellenfelük fölé kerekedtek, így az összecsapás a magyarok szempontjából nem kecsegtetett semmi biztatóval. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a muhi csatában a magyar seregek hírnevüknek megfelelően rendkívüli ellenállást tanúsítottak a mongolokkal szemben, akiknek így igen komoly áldozatot kellett hozni a győzelemért, és gyakorlatilag csak egy hajszálon múlt, hogy a hadiszerencse nem fordult a magyarok felé.

A tatárjárással foglalkozó feldolgozások rendre felteszik a kérdést, hogy egy ilyen győzelem után a mongol seregek miért hagyták el olyan gyorsan az országot. A korábbi években általánosan elfogadott vélemény ezzel kapcsolatban az volt, hogy Ögödej nagykán 1241 decemberrében bekövetkezett halála játszotta ebben a döntő szerepet. A korábbi értelmezés abból indult ki, hogy a Dzsingisz kánná választása után kialakult hagyomány szerint a nagykáni pozíciót csak olyan uralkodó tölthette be, aki megfelelt három alapvető, és később a történeti hagyományban is meghatározóvá vált feltételnek. Dzsingiszida leszármazott kellett, hogy legyen, kánválasztó kurultájnak kellett megválasztania, és ezt a gyűlést a központi területeken kellett megrendezni. Az Ögödej halálával megüresedett nagykáni pozíciót tehát csak így lehetett betölteni, és Batu – aki egyébként sem a nagykánnal, sem annak fiával, a később nagykánná választott Güjükkel (1206-1248, uralk. 1246-1248) nem ápolt jó kapcsolatot – elméletileg e kánválasztás miatt hagyta el sietve az országot 1242 tavaszán.

Az utóbbi időben azonban több, ezt az állítást vitató, vagy kiegészítő elmélet is született a kivonulásról. Megjelent olyan elképzelés, hogy a kor változó klimatikus viszonyai okozták a mongol kivonulást,¹⁷Büntgen és Di Cosmo 2017. de ezt a felvetést aztán a fent említett kutatócsoport tagjai részben cáfolták, pontosították.¹⁸Laszlovszky et al. 2018. Kutatásaikban arra a megállapításra jutottak, hogy a kivonulás okai ennél összetettebbek. Véleményük szerint nem, vagy kevésbé játszott szerepet benne Ögödej halála, inkább arra vezethető vissza, hogy a mongolok csak az ország keleti területeit tudták stabilan kialakítani katonai fölényüket, IV. Bélát nem sikerült elfogniuk, és emellett nem zárható ki az extrém időjárás okozta nehézségek visszavonulásban játszott szerepe sem. Itt érdemes ismét megjegyezni, hogy – ahogyan arra már fentebb utaltunk – a mongoloktól nem volt idegen, hogy hódításaikat, illetve azok konszolidációját több lépcsőben hajtották végre. Elképzelhető, hogy 1242-ben olyan körülmények alakultak ki, amik miatt már nem volt érdemes folytatni a harcot, ezért vonultak vissza, fenntartva ugyanakkor a később visszatérés tervét. Ez az értelmezés részben magyarázatot adhat arra a kérdésre is, amely sokszor felmerült a korábbi értelmezéssel kapcsolatban. Nevezetesen, ha Batu valóban a kánválasztásra indult vissza, miért állt meg a Volgánál, miért nem folytatta útját a központi szállásterületig, hogy ott szembe szálljon ellenfeleivel. A kor legnagyobb és leggyakorlottabb mongol hadereje állt rendelkezésére, szava emiatt komoly súllyal esett volna latba a kurultájon.

A MÁSODIK TATÁRJÁRÁS

Batu végül nem tért vissza a mongol területekre, hanem a Volgánál maradt és megalapította Szaraj városát, illetve az egyik legtovább fennmaradt, az orosz, illetve a közép-ázsiai területek történetére egyaránt komoly hatást gyakorló legfontosabb mongol utódállamot, az Arany Hordát.

A mongolok szempontjából a magyarországi hódítás bár sikeresnek volt mondható – hiszen a királyság keleti területein szinte felszámolták a magyar ellenállást –, mégsem volt teljes győzelemnek tekinthető, ami leginkább IV. Béla menekülése miatt lehetett így. A magyar királytól nem sikerült hűségesküt kicsikarni, és ez a mongol visszavonulásnak vélhetően összetett okai között is szerepet játszhatott.

1285-ben azonban ismét mongol eredetű hadak dúlták a Magyar Királyság területét, ez a támadás azonban több szempontból is eltért a korábbitól, illetve a mongol hódítások addigi mintájától. Nem egy olyan területre tértek vissza, mint amilyen 1226-ban a Tangut Birodalom, vagy Korea, illetve a kipcsak sztyeppe volt az 1230-as években. A Magyar Királyság viszonylag gyorsan kiheverte a mongol betörés okozta sokkot, gyorsan megkezdődött az újjáépítés. Ez annyira sikeres volt, hogy IV. Béla már 1258-ban képes volt segédhadakat küldeni a Batu halála után mozgolódó rusz fejedelmeknek, és ez a haderő egészen Kijevig is eljutott. Ott megállították őket a tatárok, és a bosszú is hatalmas volt. A Halicsi fejedelemséget elsöpörték, feje Danyiil és IV. Béla lengyel szövetségese, veje Boleslav kénytelen volt Magyarországra menekülni.¹⁹Szőcs 2010. A tatár sereg vezetője az a Nogaj és Telebuga volt, aki később az 1285-ös magyarországi tatár betörést is vezették.

A másik fontos tényező, amire érdemes figyelmet fordítani, hogy ekkor már egy gyakorlatilag független, korábbi birodalom rész, az Arany Horda területéről indul a mongol támadás. A központi hatalomnak, a kubiláji udvarnak gyakorlatilag semmi köze nem volt ehhez. Ez a korszak már a mongol utódállam és a magyar királyság kapcsolatának időszaka.

A tatárok 1285-ben valószínűleg két irányból, Zemplén – és nem a Vereckei hágó –, és Erdély felől törtek az országra.²⁰Szőcs 2010: 22; 27–28. Pestig jutottak, de ott a támadás megakadt és a Dunától visszafordulva, Erdélyen keresztük hagyták el az országot. A mongol visszavonulást már a magyarok sikeres ellencsapásai kísérték, így a folyamatos magyar ellencsapásoknak köszönhetően a tatár visszavonulás inkább meneküléssé vált.

Ezt követően sem szakadt meg teljesen a „kapcsolat” a tatár területek, és a Magyar Királyság között, az 1290-es években is feljegyeztek összecsapásokat, de ezek a következő évtizedekben már nem voltak többek kis határ menti ütközeteknél. A magyar hagyomány még I. Lajos király (uralk. 1342-1382) 1345 évi tatár hadjáratát tartja még számon jelentősebb összecsapásként.

A magyar és a központi mongol területek között gyakorlatilag a tatárjárás után megszakadt a kapcsolat, később már a mongol birodalom utódállamával létezett kapcsolat, de fokozatosan ez is megszakadt. A magyarok és mongolok közötti kapcsolat újjáéledésére egészen a 19. századig várni kellett.

A 19. SZÁZADI MAGYAR UTAZÓK

A 13. századi mongol/tatár betörések után évszázadokig nem volt számottevő kapcsolat a két nép között. A Nagy Mongol Birodalom felbomlása következtében, a mongolok befolyása fokozatosan visszaszorult a belső-ázsiai területekre. A mongol hódítás, és az annak következtében létrejött mongol utódállamok a 13. század után még évszázadokig meghatározták Közép-Ázsia politikai színterét, és ez a hatás bizonyos értelemben a mai napig tart. A Jüan-dinasztia 1368-ban elvesztette a Kína feletti fennhatóságot, és a mongolok visszaszorultak a központi szállásterületükre. A 15. századtól a mandzsu korszakig tartó időszak Belső-Ázsia történetének egyik legturbulensebb korszaka, amiben a mongol népek jelentős szerepet játszottak, de a 17. század közepétől a mandzsuk fokozatos térnyerése ezt a szerepet háttérbe szorította. Az 14. és 19. század közötti időszakban tehát nem csak a térbeli távolság, de a középső-eurázsiai térség politikai történése is elválasztották egymástól a magyar és a mongol területeket.

A változást a 19. század második fele hozta meg, és ennek nem politikai, inkább kultúrtörténeti okai vannak. A magyarok Ázsia iránti érdeklődése, a magyar Ázsia-kutatás épp a 19. század második harmadában, és a 20. század elején élénkült meg, és ennek alapja a magyar őstörténet iránti fokozódó érdeklődés, az ázsiai kulturális gyökerek megismerésének vágya volt. Ebben az időszakban erősödtek fel Magyarországon olyan szellemi áramlatok, mint a turanizmus,²¹Farkas 1993. amely a Keletről való gondolkodás sajátos, és sokszínű irányzata volt,²²Ablonczy 2016: 27.[/MFN] ami korai időszakában még a Kelet felé irányuló magyar tudományos érdeklődésre is hatással volt. Ez a szellemi áramlat aztán a későbbiekben sok ágra szakadt. Egyes képviselői messzire távolodtak a kezdeti gondolattól, de kétségtelen, hogy a tágabb értelemben vett Kelet, és szűkebben a Közép- és Belső-Ázsia iránti érdeklődést alapjaiban határozta meg, sőt Szekfű Gyulának köszönhetően,²²Szekfű 1917-ben még publikált a Turán című folyóiratban, de csaknem másfél évtizeddel késő más éles kritikával illette a turanizmust. Ablonczy 2016: 189. még a diplomáciai kapcsolatok felvételnek időpontjában is felsejlik a háttérben, miközben a 20. század közepének politikai, ideológiai környezetében ez már egyáltalán nem volt evidens.

SZENTKATOLNAI BÁLINT GÁBOR

A 19. század magyar utazói közül az első, akit tudományos érdeklődese a a mongol területekig vitt, Bálint Gábor volt. 1844. március 13-án,²³Obrusányky 2007. született egy székes faluban Szentkatolnán. Nyelvtehetsége már fiatal korában kitűnt, mire leérettségizett több nyelven beszélt. 1866-ban Bécsbe utazott, majd Pesten tanul tovább. Példaképe Kőrösi Csoma Sándor nyomán itt kezdett érdeklődni a Kelet, és elsősorban a keleti nyelvek iránt, mégis inkább jogot tanult, de tanulmányait anyagi gondja miatt kénytelen volt megszakítani. 1868-ban ismét Bécsbe utazott, de hamarosan visszatért Pestre, itt ismerkedett meg Vámbéry Árminnal, akitől törökül és perzsául tanult. Később Fogaras János akadémikus is pártfogója, támogatója lett. Fogarasi a magyar-mongol nyelv kapcsolatok lelkes híve volt, az ő közvetítésével került kapcsolatba Bálint Gábor a Magyar Tudományos Akadémiával, és az akadémia Fogarasi ajánlásával küldte ki a fiatal nyelvtudóst Oroszországba. Útját fele-fele arányban finanszírozta az MTA és Fogarasi.²⁴Rákos 2013.

Bálint végül 1871-ben indult el első keleti útjára. Júliusban érkezett Kazánba, ahol azt tervezte, hogy az ottani tanszéken keleti nyelveket tanul, majd a tatárok és kalmükök között végez kutatásokat. Odaérve tapasztalta, hogy a nyelvi tanszék, ahol tanulni tervezett Szentpétervárra költözött, de Bálint marad és tatár, valamint kalmük tanulmányokat is sikerült folytatnia. Szeptemberben tovább utazott Asztrahánba, majd 1873. február 21-én indult el Urgába. A mongol fővárosban 151 napot töltött, és csakúgy, mint korábbi állomáshelyein elsősorban a beszélt nyelvi, népköltési anyagot gyűjtött.

Hazatérte után hozzálátott gyűjtései feldolgozásához, amihez az Akadémia anyagi támogatást is nyújtott számára. 1875-1877 között megjelent a Kazáni-tatár nyelvtanulmányok című munkája (1875: Kazáni-tatár szövegek és fordítás; 1876: Kazáni-tatár szótár; 1877: Kazáni-tatár nyelvtan), ezt később Berta Árpád is feldolgozta.²⁵Berta 1988. Bálint a mongol gyűjtései anyagai feldolgozásával, közreadásával sokkal lassabban halad, végül nem is készült el teljesen. Ebben biztosan akadályozta az is, hogy közben megromlott viszonya az Akadémiával, így a mongol kötetei közül csak egyet jelentetett meg 1882-ben. Gyűjtéseit később Birtalan Ágnes közreadta.²⁶Birtalan 2009; 2011. Bálint 1877-ben csatlakozott Széchenyi Béla keleti expedíciójához, de útja betegsége miatt rövid ideig tartott, kénytelen volt hazatérni, mielőtt az expedíció ténylegesen megkezdhette volna munkáját.

Bálintot hazatérte után többen is az akadémia külső tagjának javasolták, de felvétele nem történt meg, mert a magyar nyelv eredete, és altaji, illetve mongol kapcsolatai körüli vita elmérgesedett közte és Budencz József, illetve Hunfalvy Pál között. Budencz maga is foglalkozott a mongol nyelvvel, Rövid mongol nyelvtan című munkájában²⁷ A kötetet Ligeti Lajos adta ki újra 1977-ben. Budencz 1977. közre is adta a klasszikus mongol nyelv rövid leírását. Mind ő, mond Hunfalvy az akadémia körtökben jóval beágyazottabbak voltak, mint Bálint, vagy akár Vámbéry, így saját nézeteik védelmében hatékonyan léptek fel velük szemben. Az ugor-török háború hullámai végül önkéntes száműzetésbe sodorták Bálintot, aki 1879-ben el is hagyta az országot. Külföldről csak 1890-ben sikerült visszacsábítani hazájába, de ekkor már tudatosan távol tartotta magát a pesti közegtől. A Kolozsvári Egyetemen tanított, ahol 1893-ban foglalta el tanszékvezetői állását és 1912-es nyugdíjba vonulásáig ott tanított.

A századfordulóra már részben elcsitultak azok a viták, amik Bálintot külföldre űzték. Munkái egy részét kiadták, állítási egy részét korábbi ellenlábasai is méltányolták. Tevékenysége hosszú évekig a feledés homályába veszett, csak az 1960-as évek végétől kezdték ismét felfedezni azt az úttörő munkáját, amit a keleti nyelvek kutatásában, és a magyar mongolisztikai kutatások elindítása érdekében tett.

KAPCSOLATOK A 20. SZÁZAD ELEJÉN. MAGYAROK MONGÓLIÁBAN

Szentkatolnai Bálint Gábor útja után évtizedekig nem lépett magyar utazó, felfedező, tudós Mongólia földjére. A 19. század végének és a századfordulónak jelentős expedíciói elsősorban Kínát, Közép-Ázsiát célozták. Széchenyi Béla már említett, 1877-1880 között zajló expedíciója elsősorban a térképezést, földtani felmérést, a flóra és fauna vizsgálattát, illetve a Kínában fellelhető nyelvek tanulmányozását tűzte ki céljául. Shanghaj – Dunhuang – Kuku noor – Jünnan-Burma útvonalat járták be. Az expedíció értékes néprajzi és természettudományos anyagokkal tért vissza, de a terepen végzett munkában a legfontosabb szerepet Lóczy Lajos geográfus játszotta. Az ő nevéhez fűződnek az expedíció legfontosabb tudományos eredményei Belső-Ázsia és Nyugat-Kína geomorfológiája és paleontológiája területén, pl. a Góbi keletkezését magyarázó elmélet kialakítása, vagy Dunhuang-i Ezer Buddha barlangjainak ismertté tétele.

Stein Aurél (1862-1943) útjait kell feltétlenül megemlítenünk e felsorolásban, ahogyan nem szabad megfeledkeznünk Cholnoky Jenő (1870-1950), és Princz Gyula (1882-1973) ázsiai útjairól sem,²⁸Princz könyvét kalandos úton, csak 1945-ben tudta megjelentetni. Sajátos módon reprint kiadásban, mert az első változat nyomtatott példányai a háborúban megsemmisültek, így a kötete 1945-ben újra nyomták. Princz 1945. és Almásy György (1867-1933) kazakok és kirgizek között tett útjai is fontosak a magyar Ázsia- kutatás történetében. Almásy kétszer (1900, 1906) járt kazak és kirgizföldön. Első útjáról egy részletes összefoglalóban számolt be (Vándor-utam Ázsia szívébe 1903), de második útjáról kevés információ állt rendelkezésünkre. Ez napjainkban némileg változni látszik, hiszen a közelmúltban jelent meg ezzel foglalkozó munka.²⁹Sántha és Somfai 2021.

A magyarok ázsiai útjairól szóló összefoglalókban ritkán szokták emlegeti Gurbányi Károly (1867-1935) nevét, pedig igazán érdekes tudósításokat olvashatunk tőle a mongol északkeleti határvidékére, Szibéria távol-keleti területeire, illetve Mandzsúriára vonatkozóan. Gurbányi a transszibériai vasút építésében részt vevő vasútmérnök volt, és keleti tartózkodásának tapasztalatait 1907-ben megjelent könyvében foglalta össze.³⁰Gurbányi 1907. A kötet előszavát Lóczy Lajos írta.

A huszadik század második évtizedéig kellett arra várni, hogy a magyarok és a mongolok között – ha csak közvetve is – ismét kissé szorosabbá váljon a kapcsolat. Ez már nem elsősorban a magyarok érdeklődésére, sokkal inkább politikai okokra vezethető vissza. 1911-ben a kínai forradalom kirobbanása, és a császárság megszűnése után a mongolok deklarálták elszakadásukat Kínától, amihez az addig uralkodó mandzsu Qing dinasztia fennhatóság alatt kénytelenek voltak csatlakozni. Az 1911. december 29-én trónra emelt mongol főláma kormánya azonnal lépéseket tett az ország megváltozott státusának nemzetközi elismertetésére.³¹1912. október 29-re datálódik az a levél, melyben az új mongol kormány tájékoztatta Franciaország. Németország, Anglia, az Egyesült Államok, Japán, Dánia, Hollandia, Belgium és az Osztrák-Magyar Monarchia külügyminisztériumait az ország függetlenségének kikiáltásáról. Szilágyi 2011: 173−174. Állami Történeti Levéltár, FA-4.HN-39. Kilenc ország, köztük az Osztrák-Magyar Monarchia kormányai kaptak hivatalos levelet erről, de pozitív válasz sehonnan sem érkezett.³²Az egyetlen kivétel ez alól Tibet. Egy 1913. január 21-én aláírt szerződésben Tibet és Mongólia kölcsönösen elismerte egymás függetlenségét, elismerték a 13. dalai láma tibeti, illetve a 8. bogd gegeen mongóliai szekuláris hatalmát. A szerződés olyan történelmi korszakban született, melyben mindkét államnak kiemelten fontos volt a külső legitimáció, így nem véletlen, hogy a gyakran tibeti mintákat követő mongol teokratikus kormányzat, illetve a mongol buddhizmus forrásának tekinthető Tibet kormánya sietett elismerni egymás szuverenitását. Szilágyi 2013. A hivatalos kapcsolat így ekkor nem jöhetett létre a magyarok és mongolok között, de az évtized fordulóján már ismét mongol földre léptek magyarok.

Részben ennek is politikai okai voltak, hiszen az első világháború sodorta erre a vidékre azokat a magyar hadifoglyokat, akik a húszas években eljutottak Mongóliáig. Általában a szibériai hadifogságból ilyen-olyan okok miatt szabadulva jutottak el az országba, ahol hosszabb-rövidebb ideig éltek. Geleta József 1920-1929 között, Radnóti Roth Andor 1922-ben járt Mongóliában, és a hadifogjok közül BáderPál 1924-1958 töltötte ott a leghosszabb időt. Utóbbinak fia, Jenő Mongóliában telepedett le.³³Teleki 2016.

Közülük talán a leghíresebb Geleta József (1895-1965) volt, akit hadifogolyként deportáltak Szibériába. 1917-ben csatlakozott az orosz forradalomhoz, és szabadulása után Mongólián és Kínán keresztül akart hazajutni. Ungern von Sternberg 1920. októberi mongóliai betörése előtt érkezett az országba, Kjahtában, később a mongol fővárosban Urgában töltött éveket. Ott a mongol Nemzetgazdasági Minisztérium elektronikai előadója lett, több épület építésében, és a mongol villamosenergia hálózat kialakításának kezdeti lépéseiben is részt vett. Élményeiről Forbath László írt összefoglaló munkát.³⁴Forbath 1934. A kötetet később angolul, sőt mongolul is megjelentették. Forbat 2016; Geleta 1936.

Radnóti Roth Andor (1883-1964) orvostanhallgató volt Budapesten. Geletához hasonló módon került Szibériába, ahol később a szovjet hadsereg magyar katonáinak orvosa lett. Orosz nőt vett feleségül, majd Mongóliába került, ahol C. O Dambadordzs (Ts. O. Dambadorj 1892–1932) és Cevén Dzsamcaránó (Tseveen Zhamtsarano 1880–1942) segítségével találkozott a forradalom kulcsfiguráival, köztük Szühebátorral (D. Sükhbaatarral 1893–1923) is. 1922. április 1-jén kapott engedélyt arra, hogy három fényképezőgépével felvételeket készítsen a nem katonai tárgyú eseményekről. Az 1930-as évek elején érkezett vissza Magyarországra. 1964-ben bekövetkezett halála előtt a forradalmak veteránjaként ismét ellátogatott Mongóliába.³⁵Kara 1971: 1–8. Magándokumentumait és 66 fényképét a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzik.

Báder Pál szintén az első világháborúban esett hadifogságba. Ő is csatlakozott az októberi forradalomhoz. Ulan-Udéban szerelőként dolgozott, majd határőrként tevékenykedett Kjahtában. Innen utazott Altanbulagba 1924-ben, majd később Ulánbátorba költözött, ahol kőművesként számos új épület, egyetemek, kórházak építésében segédkezett. A mongol fővárosban élt orosz feleségével, és 1958-ban utazott vissza Magyarországra. Fia Báder Jenő Ulánbátorban maradt, ahol orvosként dolgozott, később nyugdíjas éveiben az ottani magyar nagykövetség portásaként tevékenykedett.³⁶Az itt röviden tárgyalt egykori hadifoglyokon kívül teleki Krisztina még másokat is említ összefoglalásában. Teleki 2016: 69.

LIGETI LAJOS ÉS A MAGYAR MONGOLISZTIKA INTÉZMÉNYESÜLÉSE

A korábban nagyon röviden áttekintett, és a kezdetekben a magyar őstörténet kutatástól elválaszthatatlan Ázsia-kutatás a 19. század utolsó harmadában elsősorban Közép-Ázsia, illetve a Távol-Kelet irányába koncentrálta figyelmét, az érdeklődés fokozatosan fordult a belső-ázsiai területek felé. Ennek kétség kívüli egyik úttörője maga Kőrösi Csoma Sándor (1784-1842), talán a magyar Ázsia-kutatás, de mindenképp a magyar tibetisztika elindítója volt, aki a korábban említett magyar felfedezőket is megelőzve végzett felbecsülhetetlen értékű munkát Belső-Ázsiában, ha nem is pont azon a területen, amit indulásakor elírni kívánt. Az eurázsiai sztyeppeövezet keleti vidékeit a magyarok közül kevesen célozták, a fent tárgyalt Szentkatolnai Bálint Gábor után több mint fél évszázaddal végül Ligeti Lajos volt az, aki eljutott a mongolok közé. A politikai viszonyok akkor még nem tették lehetővé, hogy Ligeti a központi mongol szállásterületre, a mai Mongóliába utazzon, de 1928-1931 közötti belső-mongóliai útja végül a magyar mongolisztikai kutatás egyik alapköve lett.

Ligeti Lajos, a magyar Belső-Ázsia kutatás iskolateremtő mestere, 1902. október 28-án született Balassagyarmaton. Érettségi után 1921-ben vették fel az Eötvös Kollégiumba, és beiratkozott a Pázmány Péter Tudományegyetem klasszika-filológia szakára, ahol 1925-ben latinból és görögből tett le tanári vizsgát.³⁷Róna-Tas 1987.

Ligetire első kollégiumi éveiben meghatározó hatást gyakorolt Gombocz Zoltán, akitől előbb franciát tanult, majd felvette egyetemi óráit is. Turkulógiát, a Vámbéryt az általa alapított tanszék vezetésében követő Németh Gyulától hallgatott. Ezek az élmények meghatározták későbbi tudományos érdeklődését is.

1925-ben Párizsba utazott, ahol kínait, mongolt, tibetit és török nyelvészetet tanul. Itteni tanárai közül most csak Paul Pellio világhírű sinológust emeljük ki, aki 1911 óta volt a Collège de France professzora és Ligeti megfellebbezhetetlen tekintéjű példaképévé vált. Hároméves ott tartózkodása végén nem fogadta el a felajánlott tanári állást, hanem haza utazott és rövid ideig egykori kollégiumában tanított. a Bizonytalan magyar viszonyok aztán arra késztették, hogy az MTA és a Kultuszminisztérium támogatásával Kínába utazzon. Ott végzett három éves kutatásának élményeit, a népszerű, sokszor hivatkozott Sárga istenek, sárga emberek. ³⁸Ligeti 1934. című kötetében adta ki. Tudományos eredményeit a Kőrösi Csoma Társaság gondozásában jelentek meg 1933-ban.³⁹Ligeti 1933. Ligeti bibliográfiája elérhető itt: http://www.ek.szte.hu/ligeti-lajos-muveinek-bibliografiaja/ [Hozzáférés: 2022. január. 22.]

Ligeti 1931-ben visszatért Magyarországra, ahol meglehetősen bizonytalan viszonyok fogadták. 1934-re az addig már mongol nyelvészetből habilitált magántanár megélhetése annyira bizonytalanná vált, hogy párizsi barátai ismét Franciaországba hívták, biztos állást és állampolgárságot is kínálva neki. Talán ez volt az a pillanat, ami végre a magyar döntéshozókat is cselekvésre sarkallta, és Ligetinek állást ajánlottak. 1936-ban az MTA külső tagja lett, 1939-ben, pedig megalapíthatta a Belső-ázsiai Intézetet, ahol előbb mongolt, majd tibetit is oktatott. Ez lett a későbbi ELTE Belső-ázsiai Tanszék elődje.

Ligetinek nem csak oktatói, iskolateremtő munkássága meghatározó, de jelentős tudományszervezői tevékenysége is, amely alapvető hatást gyakorolt a magyar Ázsia-kutatás felsőoktatási, de akadémiai intézményi hálózatának kialakulására is. 1947-1950 között részt vett az Akadémia átalakításában, így lett az új szervezet egyik alelnöke is, amely pozíciót páratlanul hosszú ideig töltötte be. 1956-ban az Akadémia ügyvezető alelnöke lett, és talán épp az ezzel járó lehetőségeknek köszönhetően történtek 1956-ban és 1957-ben a „modern kori” magyar mongolisztikai kutatást meghatározó események, B. Rincsen (Byambiin Rinchen 1905-1977) magyarországi látogatása, illetve fiatal magyar keletkutatók első mongóliai útja, amikre alább még kitérünk.

Ligeti 1950-ben indította útjára az Acta Orientáliát, a diszciplína máig meghatározó folyóiratát, elévülhetetlen érdemei voltak az MTA Könyvtár Keleti Gyűjteményének megszervezésében, amely 1951-ben nyitotta meg a kapuit az Akadémia főépületének földszintjén. A Keleti Gyűjtemény nem utolsó sorban Ligetinek és tanítványainak is köszönhetően mások mellett olyan gazdag és érdekes mongol és mandzsu gyűjteménnyel rendelkezik, hogy mongóliai és kínai kollégák is rendszeresen járnak ide kutatásokat folytatni.⁴⁰A gyűjtemény mongol és mandzsu anyagának katalógusát Kara György adta ki: Kara 2001. A tibeti katalógust Orosz Gergely jelentette meg három kötetben: Orosz 2008–2009. Az ELTE tanszékén először 1957-ben kezdett dolgozni az első olyan kutató, akinek álláshelyét az MTA finanszírozta, később ez az együttműködés folytatódott az MTA-ELTE Altajisztikai Kutatócsoport 1969-es indulásával. Ligeti ugyanabban az évben szervezte újjá a Kőrösi Csoma Társaságot is, amely mai napig az Ázsiával foglalkozó kutatások egyik fontos hazai fóruma.⁴¹A Társaság 1920-ban indult az MTA keretein belül Felvinczi Takáts Zoltán és Teleky Pál kezdeményezésére. 1949-ben befejezte munkáját, és húsz évvel később, Ligeti kezdeményezésére indult újra. Itt az adatok eltérőek annak tekintetében, hogy az újjászervezés 1968-ban, vagy 1969-ben történt. https://korosicsomatarsasag.hu/; https://www.facebook.com/Korosi.Csoma.Tarsasag/ [Hozzáférés: 2022. január 22.]

MONGOLISZTIKAI OKTATÁS ÉS KUTATÁS MAGYARORSZÁGON

A magyar-mongol kulturális kapcsolatok összefoglalásánál kikerülhetetlen, hogy néhány szót szóljunk a Magyarországon folyó Mongóliával kapcsolatos felsőoktatási képzésről is. Mint korábban írtuk, a Magyar Tudományos Akadémia, illetve a magyar tudományosság hozzá köthető képviselői már a kutatások korai időszakban kapcsolódtak a Közép- és Belső-Ázsiába irányuló expedíciókhoz, a Mongóliába induló kutatók útjaihoz. E tudományos diszciplina magyarországi kiteljesedése azonban mindenképpen azokhoz a magyar oktatási műhelyek létrejöttéhez köthető, melyeket Ligeti Lajos hozott létre az 1930-as 1940-es évek fordulóján. Ezek nem csak a magyar Ázsia-kutatás fontos központjaivá váltak, de a magyar-mongol kétoldalú kapcsolatokban is mindig fontos hivatkozási pontot jelentettek, jelentenek.

Az ELTE Belső-ázsiai Tanszék immár nyolc évtizedes története elválaszthatatlanul összekapcsolódik a huszadik századi magyar altajisztikai, mongolisztikai és tibetisztikai kutatásokkal éppúgy, mint a magyar őstörténeti, nyelvi és kultúrtörténeti vizsgálódások fő áramával. Ugyanakkor a Tanszéken folyó oktatási és tudományos tevékenység elválaszthatatlan az intézmény korábbi és mai vezetőinek tudományos pályájától is. Az alapító Ligeti Lajos, illetve a tanszékvezetői poszton őt követő tanítványa Kara György, majd az ő utóda, Birtalan Ágnes tudományos érdeklődése erősen befolyásolta azt a kutatási irányt, amelyet ez a felsőoktatási műhely az elmúlt évtizedekben művelt.

Ligeti Lajos a magyar orientalisztika egyik meghatározó, nemzetközi szinten is igen magasan elismert képviselője volt, aki maga is a magyar nyelv szókincsének eredetéről folytatott kutatásai során jutott el arra a tudományos pályára, mely az orientalisztika nemzetközi szaktekintélyévé avatta. A Tanszéket Ligeti Lajos számára alapították a Budapesti Tudományegyetemen, ahol az 1930-s évek eleje óta folytatott oktatói tevékenységet. Ligeti – aki 1936 óta a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja is lett – több jelentős ázsiai kutatóúttal a háta mögött indította el a máig itt folyó oktatási és kutatási tevékenységet. A mongol nyelv, és a mongolisztika egyéb területeinek oktatása már az alapításkor megkezdődött, majd 1942-ben megindult a tibeti nyelvi képzés. E két egymással szoros kapcsolatban álló diszciplína oktatása napjainkig folyik az ELTÉ-n, 2019 óta immár mindkettő külön, önálló tanszéki keretek között.

1969-ben a Belső-ázsiai Tanszék mellett jött létre az MTA Altajisztikai Kutatócsoport, amely az MTA támogatásának köszönhetően jelentékenyen hozzájárult az egyetemen folyó kutatási és oktatási munkához is. A Kutatócsoport csaknem negyven éves működése alatt jelentős eredményeket tett le az asztalra a magyar altajisztikai, mongolisztikai kutatások terén. 2006 végén a kutatócsoportot nem elsősorban szakmai okok alapján szüntette meg az akadémia, és ez a lépés a magyar Belső-Ázsia kutatáson nehezen múló sebet ejtett.

Ligeti visszavonulása után Kara György vette át a Tanszék irányítását, vezetésével az ekkorra már jelentős nemzetközi ismertséget és elismertséget szerzett tudományos műhelyben tovább folytak a filológiai alapú kutatások, de az örvendetesen gyarapodó hallgatói létszámnak, illetve a tudományos munkába bekapcsolódó fiatalabb generációnak köszönhetően ezek egyre sokszínűbbé válta, és az oktatásban egyre jelentősebb szerepet kaptak a buddhizmus- és nyelvjáráskutatással kapcsolatos stúdiumok.

Az 1990-es évek elejéig a mongol és tibeti szak B-szakként működött az egyetemen, de 1993-tól önálló felvételi szakká válásuk jelentős változásokat hozott a Tanszék életében. A hallgatói létszám néhány évig ugrásszerűen megnőtt mindkét szakon. Ez részben annak köszönhető, hogy a rendszerváltások után a poszt-szovjet térséggel együtt Mongóliában is újabb kutatási lehetőségek nyíltak a Tanszék oktatói, illetve az Altajisztikai Kutatócsoport munkatársai előtt, aminek köszönhetően új programok, témák körvonalazódtak. 1991-ben Sárközi Alice ötlete alapján indult a Mongol Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia közös mongóliai Népi műveltség és nyelvjárás kutató expedíciója, amely tulajdonképpen a kétezres évek közepéig folytatja tevékenységét Sárközi Alice és Birtalan Ágnes vezetésével. A program finanszírozását alapvetően az MTA vállalta magára, de a kutatásokat többször támogatta az OTKA (ma NKFIH), a brit Arnold-Stein és a tajvani Chiang Ching-kuo alapítvány is. Az Altajisztikai Kutatócsoport megszűnésével a finanszírozást meg egy ideig sikerült megoldani ezeknek a pályázatoknak a segítségével.

2004-ben az akkori mongol államfő, C. Elbegdordzs (Tsahiagiin Elbegdorj) magyarországi hivatalos látogatásán adta át a Mongol és Belső-ázsiai Tanszék mellett alapított Mongolisztikai Kutatóközpontot. A kutatóközpont mongol állami támogatásból jött létre, indulásakor két fiatal kutató számára tudott kutatási lehetőséget biztosítani.⁴²http://tavolkeletiintezet.elte.hu/index.php?menu=kozpontok&almenu=mongolisztika-kp [Hozzáférés: 2022. január 20.]

2008-ban a Tanszék csatlakozott az akkor kialakított ELTE Távol-keleti Intézethez, azóta ennek keretében folytatja a munkát. Idő közben a Tanszék alól kiszervezték a tibeti képzést, azóta Mongol és Belső-ázsiai Tanszékre módosult a neve. A tibeti oktatás 2019-ben létrejött önálló Buddhológiai és Tibetisztikai Tanszéken folytatódik.

Az MTA-ELTE Altajisztikai Kutatócsoport megszűnésével szerencsére nem zárultak le a magyar-mongol akadémiai kapcsolatok. Az egykori kutatócsoport munkatársai vagy nyugdíjba vonultak – de nem hagytak fel kutatóimunkájukkal –, vagy az akadémia más szervezeti egységeiben folytatták munkájukat. A magyar-mongol kétoldalú akadémia kutatások koordinálását jórészt az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete vállalta magára, köszönhetően annak, hogy a kutatócsoport egykori munkatársa, Szilágyi Zsolt itt folytatta munkáját. Az elmúlt másfél évtizedben a kétoldalú kapcsolatok elsősorban a magyar Néprajztudományi Intézet, illetve a Mongol Tudományos Akadémia Történettudományi és Néprajzi Intézete által végzett közös kutatásokban öltöttek testet. A bilaterális kapcsolatok keretében végzett etnológiai terepmunkák, történeti kutatások mellett 2017-ben a két intézmény egy közös tájrégészeti kutatási programot is útjára indított.⁴³http://khiland.hu/; https://abtk.hu/132-khi-land [Hozzáférés: 2022. január 20.] Ezzel nem csak a közös kutatások újabb fejezete nyílt, de lehetővé vált a rendszerváltások előtt oly sikeres – jellemzően 1961-1990 között megvalósult –, és magyar részről elsősorban Erdélyi István (1931-2020) nevével fémjelzett kétoldalú régészeti együttműködések megújítását is. A program jelenleg is folyik, a tájrégészeti adatgyűjtések alapján a régészeti feltárások tervezése zajlik.

A Néprajztudományi Intézet munkatársai már az intézmény megalapítása (1961) körüli években is végeztek néprajzi terepmunkákat Mongóliában. Közülük mindenképp meg kell említeni Diószegi Vilmos (1923-1972) nevét, aki az oly meghatározó oroszországi terepmunkái (1957, 1958) után 1960-ban Mongóliában végzett kutatásokat, amihez tematikusan kapcsolódik 1964-ben Tuvában végzett gyűjtése is.

A DIPLOMÁCIAI KAPCSOLATOK FELVÉTELE ÉS A KAPCSOLATOK ELSŐ SZAKASZA 1950-1990[MFN] A TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉST RÉSZLETESEBBEN LÁSD: SZILÁGYI 2020.[/MFN]

A bevezetőben már korábban említett magyarországi turanizmus, általában az ázsiai kultúrák iránti, illetve a magyar kultúra Belső-Ázsia felé vezető kapcsolatainak felfedezése iránti érdeklődés, valamint a mongol diplomácia 1912-ben a magyarok – akkor még az Osztrák-Magyar Monarchia – felé tett tapogatódzó lépései ellenére a hivatalos diplomáciai kapcsolatok felvételére a 20. század közepéig várni kellett.

A második világháború 1945-ös lezárása után az új szövetségek és újonnan kialakított érdekszférák mentén megkezdődött a diplomáciai együttműködések rendszerének kialakítása is. Mivel Mongólia akkor már évtizedek óta megkérdőjelezhetetlenül a szovjet-orosz érdekszférához tartozott, diplomáciai kapcsolatainak kiépítése is ehhez a szövetségi rendszeren belül kezdődött. Magyarország az orosz érdekszférához történő csatlakozása után szinte azonnal megkezdte az ázsiai szocialista országokkal való diplomáciai kapcsolatok kiépítését. A Koreai Népi Demokratikus Köztársasággal 1948-ban,⁴⁴Csoma 2018: 143. a Kínai Népköztársasággal 1949-ben vette fel a kapcsolatokat,⁴⁵Salát 2009.[/MFN] és ebbe a sorba illeszkedett a magyar-mongol kapcsolatfelvétel is, melyhez a díszletet Moszkva adta. A magyar-mongol diplomácia kapcsolatfelvétel irányába tett első lépések is itt történtek.

A Moszkvában szolgáló mongol nagykövet N. Jadamdzsav (N. Yadamjav) 1946. március 26-án kapott hivatalos tájékoztatást arról, hogy a második világháború utáni első rendkívüli és meghatalmazott magyar nagykövet, Szekfű Gyula⁴⁵A második világháború utáni első moszkvai nagykövet (1946-1948), történész, egyetemi tanár az MTA rendes tagja. átadta megbízólevelét a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Titkárságának. Jelen témánk szempontjából a 1947. január 10-én, Szekfű moszkvai mongol nagykövetségen tett látogatása érdekes igazán. A találkozón elhangzottak között érezhetően háttérbe szorult a politikai együttműködés kérdése, sokkal inkább Szekfű történészi érdeklődése határozta meg a beszélgetést, amelyet a mongol nagykövet haza küldött jelentéséből ismerünk. Felidézni azért érdemes, mert áthatja a közös érdeklődés, és megjelennek annak a sajátos kulturális kapcsolatnak a jelei, amelyek a következő évtizedekben – de kijelenthető, hogy napjainkig is – alapvetően meghatározzák a két ország diplomáciai kapcsolatait, illetve az azzal kapcsolatos narratívákat.

A nagykövetek tolmácsok segítségével tárgyaltak, és a mongoloknak feltűnt, hogy a magyar beszélt nyelvben időnként felismerhető a nevek kiejtése, illetve egyes esetekben ázsiai nyelvekhez hasonlónak tűnik. Így a mongol nagykövet meg is kérdezte, hogy a magyar kapcsolatban van-e ázsiai nyelvekkel? Szekfű kifejtette a magyar nyelv összetettségének problémáját, a nyelv finnugor eredetét, de felhívta a figyelmet arra is, hogy a magyar nyelv története nem összekeverendő a magyarság történetével. Megemlített, hogy mai Magyarország területére érkeztek Attila vezetésével érkeztek hunok, illetve a magyar honfoglalás előtt jelentős avar letelepedés is volt, melyek mind Ázsiához kötik az ország korai történetét. Aztán tájékoztatást adott a magyar őstörténetről, természetesen az 1947-es tudományos álláspontoknak megfelelően.

Érdekes, hogy a mongol nagykövet már ebben az időben is azt állítja, hogy a mongol államalapításban az ázsiai hunok (xiongnuk)⁴⁶Vásáry 2003:35-38. szerepe meghatározó, és érvelésében nem a „nomád” (nuudelchin) kifejezést említi, hanem azt mondja, hogy „a mi országunk alapítása” (manai ulsnii zohion baiguulal).⁴⁷Mongol Állami Külügyi Archívum. Fond. No. 10. D. No. 1.HN. No. T.16-22. Arról is beszéltek, hogy a hunok a mongol területekről indultak, elérték Pannónia határait, Attila tábora magyar területen volt. Mivel a xiongnuk vélhetően a mongol népekhez tartoztak,⁴⁸Erről ma széles tudományos diskurzus folyik Mongóliában is, de az utóbbi tíz évben a politikai és tudományos diskurzusban is meghonosodott az a narratíva, hogy az új (nomád) állam alapítását (tulgar tör) a xiongnu birodalom alapításától – Kr. e. 209. – számolják, és az erre való hivatkozás fontos állami rendezvény visszatérő eleme. és mivel Mongóliától Magyarországig tartott az útjuk, ahol rövid időre letelepedtek, hozzájárultak a magyarok és a mongolok közötti nomád eredetű kulturális kapcsolatok kialakulásához. Természetesen az elmúlt évszázadok hatása, az etnikus keveredés következtében a mai mongol és mai magyar népesség között viszonylag kevés a hasonlóság, de Szekfű azt is említi, hogy a vidéki magyar lakosság és a mongolok között több a kapcsolat. Szóba került a mongol folt – az újszülöttek keresztcsontja felett a bőrön megjelenő, születéskor látható kékes elszíneződés – kérdése is. Megállapodnak, hogy Európában más népeknél ez nem fordul elő, csak a magyaroknál, ami újabb példája a magyar-mongol rokonságnak.

Sajátos beszélgetés egy olyan politikai térben, ahol az ideológiai környezet nem kedvezett az egyedi kulturális elemek hangsúlyozásának, a kultúrák, a gondolkodás uniformizálása volt a cél, ami a történeti gondolkodást is alapvetően befolyásolta. A fent említett gondolatok a hivatalos szerződéskötés előtt hangoztak el, és a későbbi bilaterális kapcsolatokról szóló tudósításokban – kevés kivételtől eltekintve – már ilyen részletességgel nem kerültek elő, inkább csak a személyes élmények, érdeklődés okán kaptak említést, de egyúttal előképei annak a narratívának, ami az 1990-es rendszerváltás után határozza meg a hivatalos kommunikációt.

A diplomáciai kapcsolatok hivatalos felvétele 1950. április 28-én történt. A következő években megkezdődött a két ország közötti gazdasági, politikai együttműködések rendszerének, intézményi- és jogi hátterének kialakítása is. A kétoldalú kapcsolatok kiépítésének korai szakaszára jellemző, hogy mindkét fél szívesen emlegette a közös kulturális gyökereket, és a személyes elköteleződés jelentőségét. Szkladán Ágoston, moszkvai nagykövet 1951. augusztus 28-án mongol kollégájának írt levelében jelezte, hogy Rákosi Mátyás nagy figyelemmel kíséri a két ország kapcsolatainak alakulását. Ezt alátámasztandó fejtegette, hogy Rákosi felesége⁴⁹Fenya Fjodorovna Kornyilova (1942–1971). jakut nemzetiségű szovjet állampolgár, így érdeklődését sajátos ázsiai kapcsolat is erősíti.⁵⁰Mongol Állami Külügyi Archívum. Fond. No. 10. D. No. 1.HN. No. 7. T. 3-5.

Az egykori pártfőtitkár mongol küldöttekkel való 1952-es találkozóján szívesen hangoztatta az országgal kapcsolatos korábbi tanulmányait,⁵¹Rákosi 1952. április 2-án, fogadta Lhamszüren (Lkhamsuren), és Dzsancsiv (Janchiv) mongol küldötteket. A találkozón Rákosi kijelentette, hogy a Mongol Népi Forradalmi Párt alapításának évfordulójára kiutazott magyar küldöttektől tájékozódott a Mongol Népköztársaságról, sőt korábbi tanulmányai során, 1912-ben Mongólia korábbi történetével is ismerkedett, tanult Belső-Ázsiáról, és a török nyelvvel is megismerkedett. Vélhetően Keleti Kereskedelmi Akadémián végzett tanulmányaira gondolt. http://leveltar.elte.hu/databasesnew.php?ekod=83#R [Hozzáférés: 2021. július. 18.] személyes tapasztalatait.⁵²Ez első világháborúban a keleti fronton a cári orosz haderő fogságába esett és Csitába, majd más távol-keleti hadifogolytáborokba hurcolták. Ebben az időszakban sokat hallott Mongóliáról olyan oroszoktól, akik jártak az országban, vagy az orosz-mongol határterületen éltek. Rákosi csak a korabeli mongol viszonyokról szerzett tudomást, de mint a találkozón megjegyezte, a kora i magyar történelem is ezer szállal kötődik Ázsiához, a magyarok az Ural, Altaj vidékéről érkeztek Európába és véleménye szerint a kirgiz, baskír, komi, ujgur, kazak nép is mind hasonlatos a magyarhoz. A magyar nyelv bizonyos részei kapcsolatban állnak e népek nyelvével. Itt is kitért arra, hogy jakut a felesége. A találkozón Rákosi személyes élményei, tapasztalatai mellett szóba került a magyar és mongol nyelvben fellelhető azonos eredetű szavak kérdése kérdés mellett az is, hogy a magyar és mongol nép abban is hasonló, hogy határain kívül, a környező országokban jelentős nemzetrészek alkotnak kisebbségeket. A Romániában élő – a megbeszélésen elhangzottak szerint másfél millió – magyar helyzetét a Kínában élő, akkor 4 milliósra becsült mongol kisebbség helyzetéhez hasonlították.

1954-ben indultak meg az egyeztetések a kétoldalú kapcsolatok nagyköveti szintre emeléséről,⁵³Szilágyi 2020: 22–24.[/MFN] melyet hamarosan az egyezmény aláírása követett, de az ötvenes évek közepe a magyar-mongol oktatási és tudományos kapcsolatokban is mérföldkő volt. 1956-ban Magyarországon védte doktori disszertációját B. Rincsen (Byambiin Rinchen),⁵³1905–1977. a mongol tudományos élet kiemelkedő alakja. Rincsen Ligeti Lajos orientalista, az ELTE Belső-Ázsiai Tanszék alapítója és az MTA akkori ügyvezető alelnöke meghívására érkezett hazánkba, és az MTA-n védte meg doktori disszertációját. Látogatása a kétoldalú tudományos kapcsolatok egyik alapköve, és az „újkori” magyar mongolisztikai kutatások meghatározó pillanata volt, és a 2021-ben megalapításának hatvanadik évfordulóját ünnepló Mongol Tudományos Akadémia megalapításában is fontos szerepet játszott.

1957 nyarán Magyarországra érkezett az első magas rangú mongol kormánydelegáció. A küldöttséget J. Cedembal (Yumjagiin Tsedembal) a Mongol Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke, a Mongol Népi Forradalmi Párt KB PB tagja vezette, tagja volt D. Szandan (Dorjiin Sandan) a MNFP KB titkára és több magas rangú hivatalnok. A szeptember 9-én lezajlott tárgyalások mellett az esemény kétoldalú kapcsolatok szempontjából legfontosabb hozadéka a magyar-mongol kulturális egyezmény megkötésének előkészítése volt. A javaslat előterjesztéséről a Minisztertanács 1957 augusztus 29-i ülésén kelt a szigorúan titkos minősítésű dokumentum tájékoztat.⁵⁴Magyar Nemzeti Levéltár, Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek 43. XIX-A-83-a-43-1957. A kétoldalú találkozón a tárgyalások az alábbi három pont körül folytak: 1. A nemzetközi kapcsolatok, a béke és semlegesség, az arab államok támogatása, valamint a Német Demokratikus Köztársaság és a Kínai Népköztársaság az ENSZ-be történő integrálásának kérdései Ezekben a kérdésekben Kádár felvetéseit Cendembál üdvözölte és elfogadta. 2. A magyar- mongol kapcsolatok fejlesztésének kérdése és az ENSZ-hez való csatlakozás lehetőségei.⁵⁵Magyarország ekkor két éve már az ENSZ tagja volt, de Mongólia csak 1961-ben csatlakozott a nemzetközi szervezethez. 3. A harmadik a gazdasági, kulturális és oktatási kapcsolatok körét ölelte fel.⁵⁶Mongol Állami Külügyi Archívum Fond. No. 10. .HN. No. 36. T. 35-59. Itt merült fel a már említett a már említett kulturális egyezmény kérdése is, ami a magyar kormány elé a Művelődési Minisztérium előterjesztésében került. A 13 cikkelyből álló szerződés tervezet előterjesztésében⁵⁷Magyar Nemzeti Levéltár, Minisztertanácsi Jegyzőkönyvek TÜK/00588/31. nem csak Rincsen 1956-os látogatásáról van szó, de Róna-Tas András, Kara (akkor még Katulics) György és Kőhalmi Katalin fiatal orientalisták Mongóliai terepmunkájáról is. A fiatal kutatók útja a század közepén új lendületet kapó mongolisztikai kutatás első lépésének tekinthető, ami a későbbi kétoldalú tudományos, kulturális együttműködés egyik alappillére lett.⁵⁸Birtalan és Szilágyi 2015: 3; Szilágyi 2017: 301–328.

Az 1960-as évek elejére kiépült a két ország közötti kapcsolatok szerződéses rendszere, kialakult a szövetségi rendszeren belüli „munkamegosztás” alapján szerveződő gazdasági kapcsolat. A tudományos, kulturális, oktatási együttműködéseket is meghatározta az a politikai, ideológiai környezet, amely a Keleti Blokk sajátos szemléletét keretezte, meghatározta. A rendszeressé váló kapcsolatok időszakában a kétoldalú kulturális, oktatási, tudományos kapcsolatok szerkezete nem tért el a szocialista blokk gyakorlatának megszokott kereteitől. A kultúraközvetítés ideológiai meghatározottságáról jó példával szolgálnak, az 1957 és 1967 között Magyarországon megjelent Mongóliáról szóló diafilmek is, melyek a szocialista kultúrszemlélet alapján tájékoztatták az érdeklődőket a Mongóliában zajló gazdasági átalakulásról, urbanizációról, modernizációról.⁵⁹Abella és Walla 1969; Pápai és Ruzicska 1957.

A kapcsolatok gazdasági kereteit a KGST-n belüli megállapodások határozták meg, és ugyan Magyarország gazdasági külkapcsolataiban volumenét tekintve nem volt számottevő, ebben az időszakban – elsősorban a magyar szakemberek mongóliai tevékenységének köszönhetően is – mégis képes volt érdemben befolyásolni a mongol modernizációt, a gazdasági teljesítmény növekedését, ami az együttműködések második korszakára már nem volt jellemző.

Az 1950-1960-as évtized fordulóján léptek át a kétoldalú kapcsolatok abba a szakaszba, amikor a politikai kapcsolatok kiépítésén túl – azok után – immár a gazdasági, tudományos és kulturális együttműködésé lett a főszerep. Magyarország a KGST-n belül – és később, így az EU-ban is – ún. donor országa Mongóliának. Már az évtized elején megkezdődött a magyar mérnökök mongóliai tevékenységének szervezése. A magyar minisztertanács már a magyar-mongol barátsági- és együttműködési szerződés előkészítésekor napirendre vette a magyar-mongol éves kereskedelmi volumen fokozatos növeléséről való tárgyalást. A kereskedelmi volumen évi 1 millió rubellel való emelését irányozták elő, így 1958-tól évi 4 milli rubelről 1960-ra 6 millió rubelre kívánták emelni.

Magyarország Mongóliának nyújtott segítségén belül a pénzügyi támogatások mellett a legfontosabb a magyar mérnökök Mongóliában végzett munkája volt. Magyar geológusok, geofizikusok évtizedekig dolgoztak az országban, ahogy magyar vízügyi szakemberek is felbecsülhetetlen segítséget végeztek olyan felmérésekben, és beruházásokban, amik például elengedhetetlenül szükségesek voltak az állatállomány fenntartásához Mongólia legszárazabb vidékein. 1960. április 1-én Ulánbátorban még a magyar-mongol baráti társaság létrejöttét ünnepelték,⁶⁰Mongol Állami Külügyi Archívum Fond. No. 10. .HN. No. 72. T. 1-9. és megemlékeztek a diplomáciai kapcsolatok felvételének 10. évfordulójáról, de abban az évben magyar szakemberek már 17 kutat fúrtak az országban és magyar segítséggel megtörtént egy szőrmefeldolgozó üzem alapítása is.⁶¹Mongol Állami Külügyi Archívum Fond. No. 10. .HN. No. 72. T. 1-6.

1966. július 29-én döntés született a közös Gazdasági és Műszaki-Tudományos Együttműködési Kormányközi Bizottság létrehozásáról is, mely évtizedek óta az ilyen irányú – elsősorban gazdasági jellegű – együttműködések kidolgozásának fóruma.⁶²Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma MONG-018/0/A.

Az alapvető államközi szerződések kialakítása után már csak a jogharmonizáció kisebb lépései jelentettek feladatot a két ország számára. 1970-ben vámszabályozási szerződést kötöttek,⁶³Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma MONG-025/0/A. 1973-ban a postai és távközlési forgalomról,⁶⁴Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma MONG-027/0/A. 1977-ben a kettős állampolgárság kérdésének szabályozásáról jött létre szerződés.⁶⁵Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma MONG-032/0/A.

A hatvanas évektől kezdődően körvonalazódtak a komolyabb magyar állami beruházások Mongóliában. Ezek közül az egyik első a egy mongóliai ruhagyár tervezése és építése volt. A tervezés már 1961-ben megkezdődött, és ezzel párhuzamosan elindult a mongol szakemberek magyarországi képzése is.⁶⁶https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=16254 [Hozzáférés: 2022. január 23.] Nem ez volt az egyetlen üzemépítési program, amely magyar segítséggel folyt. A jellemzően a hatvanas években megkezdett projektek végül az évtized végén, vagy a hetvenes évek első felében zárultak le. 1973-ban adták át Szonginóban a biokombinátot, amit magyar szakemberek építettek. Az állategészségügyi oltóanyaggyár mind a mai napig meghatározó beruházás Mongóliában, hiszen az állattenyésztés a mai napig az egyik legfontosabb nemzetgazdasági ágazat az országban. A másik hasonló beruházás szintén az élelmiszeriparhoz köthető. 1968 és 1974 között magyar segítséggel épült a darhani húskombinát, ahol a rendszerváltásig dolgoztak magyar szakemberek.⁶⁷https://library.hungaricana.hu/hu/view/BacsKiskunMegyeiNepujsag_1974_07/?pg=48&layout=s [Hozzáférés: 2022. január 23.]

A hetvenes évek végétől, nyolcvanas évek elejétől a gazdasági, tudományos együttműködéseket szabályozó szerződéseket fokozatosan a hosszú távú megállapodások bevezetése kezdte jellemezni. A hosszú távú tervezést nem csak a két országban jellemző tervgazdálkodás segítette elő, de olyan kétoldalú megállapodások is elősegítették, mint az 1984-ben létrejött Magyar-Mongol Barátsági és Együttműködési Szerződés. Az 1986. június 1-én megkötött és magyar részről október 27-én ratifikált szerződés⁶⁸Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma MONG-032/0/A. a rendszerváltásig megalapozta a két ország kapcsolatát, sőt az 1990-es évek elején az új demokratikus és a piacgazdaság által meghatározott környezetben is az évtized közepéig kellett várni, míg a magyar kormány hozzájárult a szerződés újra tárgyalásához, illetve az új szerződés megkötéséhez.

KÉTOLDALÚ KAPCSOLATOK A RENDSZERVÁLTÁSOKTÓL NAPJAINKIG[MFN]SZILÁGYI 2021.[/MFN]

A magyar mongol kétoldalú kapcsolatok elmúlt harminc évének történetét is érdemes két részre bontani. A választóvonalat e két szakasz között egyértelműen a magyar kormány 2006-os, rendkívül sajnálatos, és már a kortársak számára is egyértelműen megalapozatlannak tűnő döntése jelenti, ami alapján Magyarország egyoldalú döntés alapján bezárta ulánbátori nagykövetségét. A döntés előtt értetlenül állt nem csak a mongol fél, de a belső- és kelet-ázsiai térséggel foglalkozó szakemberek is. A 2000-es évek elején, már egyértelműen látszott az a felívelés, aminek köszönhetően az egész térség a világ gazdasági, politikai szereplőjévé vált, ahol minden tájékozott kormány igyekezett pozíciókat szerezni, és nem kívánta a már meglévőket feladni.

Az 1989-1990-ben a két országban párhuzamosan lezajlott politikai átalakulás mindkét oldalon megkövetelte a diplomáciai, gazdasági kapcsolatok újragondolását is. Magyarország rendszerváltás utáni külkapcsolatait meghatározta az euro-atlanti integráció, így az ország diplomáciai tevékenységének alapvető célja az ilyen irányú kapcsolatok fejlesztése volt ugyanakkor ezzel párhuzamosan már az 1990-évek elejétől törekedett a világgazdaság új növekedési központjává váló ázsiai régióval is mind szorosabb kapcsolatok kialakítására. Ebben a térségben a magyar diplomáciai kapcsolatok tekintetében Mongólia egy hagyományosan biztos pontot jelent.

A korszakban az új mongol kormányzat a diplomáciában hasonló prioritásokat fogalmazott meg, mint Magyarország. A demokratikus többpártrendszer és jogállam, illetve a piacgazdaság építése vált a mongol kül- és belpolitika elsődleges feladatává. Prioritás volt – és napjainkban is az – Mongólia nemzetközi presztízsének növelése, a nemzeti érdekek elsődleges biztosítása, a külkapcsolatok diverzifikálása, a realitásokon alapuló aktív külpolitikai folytatása, részvétel a térség geopolitikai, és geostratégiai rendszerének kialakításában. Összefoglalva, Mongólia aktív kisállami külpolitikát kíván megvalósítani, amiben a 2000-es évekre doktrinává váló harmadik szomszéd politika vált meghatározóvá. Ez azt jelenti, hogy miközben mindent elkövetnek a két szomszédos nagyhatalommal megvalósuló kölcsönösen előnyös, stabil kapcsolatokkialakítása érdekében, a nemzetközi porondon is láthatóak kívánnak maradni. Ehhez olyan partnerekre van szükségük, mint a Kínán kívüli meghatározó ázsiai gazdaságok, az USA, vagy épp az EU. Ez utóbbi szempontjából (is) fontos számukra a hagyományosan stabil magyar reláció.

A kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének igazi lökést a két államfő látogatásai adták az évtized közepén. 1994-ben Göncz Árpád magyar államfő utazott hivatalos látogatásra Mongóliába,⁶⁹Toronyi 1994. és a mongol államelnök P. Ocsirbat (Punsalmagiin Ochirbat) egy évvel később, 1995-ben viszonozta is azt. A mongol fél már 1992-től napirenden tartotta a magyar-mongol alapszerződés megújítását célzó kezdeményezését, amire ekkor még nem érkezett egyértelmű magyar válasz. Ilyen szerződés Mongólia az 1990-es változásokat megelőzően először Magyarországgal írt alá (1984. június 1.), és a mongol diplomácia kiemelten fontosnak tartotta, hogy az új politikai, gazdasági környezetben is megerősítsék ezt.⁷⁰Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma 2423/T/1995. A magyar fél üdvözölte a javaslatot, de ekkor még nem látta okát az érvényben lévő szerződés felújításának. A mongol indokok között szerepelt, hogy a korábbi megállapodás egy teljesen más környezetben született és a két ország együttműködésének alapját jelentő szerződés akkori formájában nehezen tartható, s bár húsz éves hatállyal kötötték, újratárgyalása időszerű.⁷¹Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma 6831/1995.

A kétoldalú barátsági szerződéshez hasonlóan 1995-ben indult meg az egyeztetés a Magyar-mongol kulturális, oktatási, tudományos és sport szerződés megkötéséről is. Az utolsó hasonló megállapodást 1987-ben kötötte a két ország.⁷²1987.június 10. Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma MONG-042/0/A. Bár hasonló megállapodásokat éves hatállyal (1991-1992, illetve 1993-1994) kötött a két ország, Mongólia a hosszabb távú szabályozás mellett tette le a voksát. Az 1995-ben készült szerződés tervezet 10 éves érvényességet javasolt, melyet más ilyen jellegű szerződésekhez hasonlóan 5-5 évre meg lehet hosszabbítani.⁷³Külgazdasági és Külügyminisztérium Archívuma 3860-2/1995. A szerződést végül magyar részről Dr. Szabó Zoltán ellenjegyezte 1996. szeptember 27-én.

A következő év áprilisában újjá alakult a Magyar-Mongol Gazdasági, Kereskedelmi és Tudományos-Műszaki Együttműködési Bizottság. A kétoldalú gazdasági kapcsolatok fejlesztésére némiképp árnyékot vetett a Cagán Davá-i (Tsagaan Davaa) lelőhely kiaknázására létrehozott Wolframinvest vegyesvállalat felszámolása, mely gyakorlatilag az egyetlen vitás gazdasági kérdés volt a két ország kapcsolatában. Ugyanakkor a gazdasági jelentések alapján kijelenthető, hogy örvendetesen nőtt a két ország közötti kereskedelem volumene, mely 1994-ben még alig érte el a félmillió dollárt, 1996-ban, viszont már 1,707 M USD-volt, ami szinte teljes egészében a magyar kivitelt jelentette.

A kétoldalú kapcsolatok szempontjából kiemelkedő jelentőségű volt Kádár László helyettes államtitkár, volt mongóliai magyar nagykövet októberi útja. Kádár a tudományos és oktatásüggyel kapcsolatos tárgyalásai, minisztériumi egyeztetések mellett tárgyalt a magyar-mongol alapszerződésről is. A szerződés megkötését a mongol fél immár öt éve sürgette, és ekkorra a magyar oldal is felülvizsgálta álláspontját.

Az 1996-os mongóliai választásokon azonban nem a mongol utódpárt nyert, így a nagyobb esély nyílt az alapszerződés aláírására. Ugyanakkor az 1990-es évtizedben Mongólia Ukrajnával (1992), Kirgizisztánnal, és Kazahsztánnal (1993), Oroszországgal (1993), Kínával, Indiával és Laosszal (1994), Törökországgal (1995) és Franciaországgal (1996) is létrehozott hasonló együttműködést, így a magyar relációban való szerződés is egyre sürgetőbbé vált. Ráadásul a közép-kelet-európai térség országai közül először Mongólia először a magyar-mongol alapszerződés megkötését szorgalmazta, mely végül létre is jött. A szerződést végül M. Enkszajhan (Mendsaikhani Enkhsaikhan) miniszterelnök januári magyarországi látogatásán írták alá,⁷⁴Sárosdi és Nagy 2014. és a Nagy Hurál 1998 júliusában, a Magyar Országgyűlés 1998 decemberében erősítette meg.

A kétezres évek eleje a gyengülő magyar-mongol kapcsolatok időszaka volt. A csökkenő magyar érdeklődést talán részben magyarázza az EU integráció prirotása által meghatározott külpolitikai stratégia, de ez nem jelenthet egyértelmű magyarázatot. Mongólia 2006-ban ünnepelte fennállásának 800. évfordulóját. Az egész évet nagyszabású állami ünnepségek jellemezték, amire nem csak az évforduló adott okot, hanem Mongólia fokozatos gazdasági fejlődése is. A 21. század első évtizedének közepére a mongol gazdaságnak sikerült kilábalnia abból a sokkból, amit a KGST összeomlása és a piacgazdaságra való áttérés jelentett. Az 1990-es évekre jellemző, elsősorban a Japán által szervezett donor konferenciákon felajánlott segélyek felhasználásával sikerült átállítani a gazdaságot, a bányaipar látványosan fejlődött, a külföldiek számára igen kedvező befektetői környezet alakult ki, a GDP nőtt,⁷⁵Az átlagos éves GDP növekedés Mongóliában 5,41 % volt 1991-2018 között úgy, hogy a legalacsonyabb -9,85 volt 1992-ben, a legmagasabb pedig 17,5 % 2011-ben. Hírközpont- MTI. https://hirkozpont.magyarorszag.hu/hirek/mongolia20050426.html [Hozzáférés: 2018. 07. 19.] a mongol gazdaság egyértelmű felemelkedési pályán áll, az éves mongol GDP növekedés 8,5% volt.⁷⁶Világbank. https://data.worldbank.org/indicator/NY.GDP.MKTP.KD.ZG?locations=AR-MN [Hozzáférés: 2022. 01. 19.] Bár a magyar-mongol gazdasági kapcsolatok hagyományai, a fejlődő mongol gazdaság lehetőséget adott volna a kétoldalú együttműködések fejlesztésére, és annak ellenére, hogy ez az év sem telt el magas szintű találkozó nélkül – Szili Katalin dél-koreai útját kötötte össze egy mongóliai látogatással⁷⁷Szili látogatása egybe esett a mongol állam alapításának 800 évfordulójával. Látogatása során találkozott N. Enhbajar (Nambarin Enkhbayar) államelnökkel, M. Enhbold (Miegombiin Enkhbold) miniszterelnökkel, és C. Nyamdordzs (Cend Nyamdorj) házelnökkel, akik mindhárman szóvá tették, hogy hazánk bezárta ulánbátori külképviseletét.(http://nol.hu/archivum/archiv-415452-226281 [Hozzáférés: 2018. 07. 19.] –, a magyar kormány mégis a kapcsolatokban addig példátlan lépésre szánta el magát, és megszüntette az ulánbátori külképviseletet.

Nyugodtan kijelenthető, hogy a döntés sokkolta a mongol felet. A legtöbb fórumon tiltakoztak a döntés ellen.⁷⁸Pataky 2006. A mongol kormány anyagi segítséget is felajánlott az ulánbátori magyar nagykövetség felújítására, a hagyományosan kiváló magyar-mongol kulturális és tudományos kapcsolatok képviselői, kutatók, sőt a Mongol Tudományos Akadémia is érvelt a külképviselet megtartása mellett. Sajnos a döntést nem sikerült megváltoztatni. Magyarország így Mongólia legprosperálóbb időszakban maradt ulánbátori képviselet nélkül. A régi magyar nagykövetség épületébe a francia külképviselet költözött.

Miközben jelentős külföldi befektetők jelentek meg, új országok vettek részt a fejlődő mongol gazdaság kiemelt projektjeiben és erősítették mongóliai képviseletüket az egyre erősödő piaci versenyben, a magyar cégek komoly diplomáciai támogatás nélkül maradtak. Magyarország elvesztette a pozitív mérlegű árucsere forgalomból származó jövedelmet, egyértelműen hátrányba került a belső-ázsiai térségben és Mongóliában kialakult piaci versenyben, és nem utolsó sorban kockáztatta azt, hogy elveszíti azt a rokonszenvet, ami a mongolok felől mindig is jellemezte a kétoldalú diplomáciai kapcsolatokat, melyekben már a legkorábbi időktől kezdve szimbolikus jelleggel, de ezt jóval meghaladó hangsúllyal emlegették a közös kulturális gyökereket, a nomád hagyományokat.

A KAPCSOLATOK AZ ULÁNBÁTORI KÉPVISELET ISMÉTELT MEGNYITÁSA UTÁN

Az ulánbátori magyar külképviselet megszűntetésekor Mongólia nem követte a viszonosság elvét, így megtartotta budapesti nagykövetségét. A 2000 évek első évtizedének fordulóján tehát nem szakadt meg teljesen a nagyköveti szintű kapcsolat, a magyar diplomáciai feladatokat un. utazó diplomaták látták el Mongóliában, illetve Magyarország pekingi nagykövetét akkreditálta Mongóliába is.

A magyar-mongol kapcsolatoknak új lendületet a második Orbán-kormány által meghirdetett keleti nyitás politika, és C. Elbegdordzs államfő 2014-es magyarországi látogatása adott. A mongol államelnök látogatásának legfőbb célja a kétoldalú kapcsolatok szorosabbá tétele, a magyar-mongol gazdasági együttműködés fejlesztése volt. Látogatása hivatalos programjának része volt a magyar-mongol üzleti fórumon való részvétel is. A Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. a Magyar Kereskedelmi- és Iparkamara Magyar-Mongol Tagozatával közösen szervezte a találkozót a mongol államelnökkel Budapestre érkező mongol üzleti delegáció részére, melyen 34 mongol és több mint 100 magyar cég képviselője vett részt.⁷⁹Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. https://www.mkik.hu/hu/kulpiaci-tevekenyseg/mongolia-elnokenek-latogatasa-es-uzleti-forum-2014-oktober-18-12955?print=1 [Hozzáférés: 2022.január 19.]; Más források jóval nagyobb részvételről számoltak be. Budapest Online. http://www.bpn.hu/budapest-hirek/magyar-mongol-uzleti-forumot-rendeztek-budapesten [Hozzáférés: 2022.január 23.] C. Elbegdordzs látogatást tett az ELTE Mongol és Belső-ázsiai Tanszékén is, ahol ünnepélyes keretek között megnyitotta a mongol állami támogatással létrehozott Mongolisztikai Kutatóközpontot, valamint a magas színvonalú magyarországi mongolisztikai kutatások elismeréseként mongol állami kitüntetéseket adott át.

Áder János köztársasági elnök 2015 tavaszán viszonozta mongol kollégája látogatását. A két államfő április 15-én tartott megbeszélésükön a két ország közötti oktatási együttműködést emelte ki, mint a kétoldalú kapcsolatok egyik legsikeresebb területét. Ugyanakkor a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére leginkább lehetőségeket nyújtó területként mezőgazdaságot és a bányaipart jelölték meg. Áder kiemelte, hogy az 1950-es évektől magyar vízmérnökök kiváló munkát végeztek Mongóliában, mely ország az utóbbi időszakokban vélhetően a klímaváltozás következtében komoly száraz időszakokat volt kénytelen elviselni. A jövőben a vízbázis védelem, az ivóvíz előállítás és az ezzel kapcsolatos infrastruktúra építésében, fejújításában is fontos szerepet játszhatnak a magyar vállalatok.⁸⁰Magyar online.hu http://www.mon.hu/ader-mongoliaban-a-vizgazdalkodas-es-a-mezogazdasag-fejleszteseben-segithetjuk-mongoliat/2809992 [Hozzáférés: 2022.január 20.] A mongol partner nem felejtette el megjegyezni, hogy magyar államfő utoljára 21 éve járt az országban, így ezt a látogatást nem csak a gazdasági együttműködések lehetséges fejlődése miatt tartották kiemelten fontosnak, de azért is, mert a diplomáciai kapcsolatok ismét magas szintre emelkedtek.

Még a mongol elnöki látogatást megelőzően, 2014 nyarán jelentette be a kormány, hogy 2015-ben ismét megnyitja az ulánbátori magyar nagykövetséget. A magyar nagykövet Madari Ákos lett,⁸¹Mongolcom.mn http://mongolcom.mn/read/24315 [Hozzáférés: 2022.január 22.] Magyarit a poszton azóta Gálodfai Mihály, illetve Obrusánszky Borbála követte. aki az 1990-es évek közepén konzulként már szolgált Mongóliában.⁸²Szilágyi 2015: 47. A bejelentés újabb lökést adott a kétoldalú kapcsolatoknak, amit csak tovább erősített Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter ulánbátori látogatása, melynek során több fontos gazdasági együttműködés körvonalazódott. Ezek közül a legjelentősebb az a megállapodás volt, amely a Szonginói Biokombinát modernizációját célozta. A megállapodást végül hosszú tárgyalás folyamat után 2020 júniusában került aláírásra. Az immár 57 millió dollárra bővült teljes beruházáshoz az Eximbank 46 millió dolláros hitelkeretet nyújt.

A magyar–mongol diplomáciai kapcsolatok, és a kétoldalú együttműködés újabb szintre emelésének szándékát jól mutatja, hogy 2016 januárjában Orbán Viktor miniszterelnök is Ulánbátorba látogatott. A magyar kormányfő találkozott Cs. Szaihanbileg (Chimediin Saikhanbileg) mongol miniszterelnökkel, de a háromnapos látogatáson tárgyalt Dz. Enhbolddal (Dzandaakhiin Enkhbold) a Mongol Parlament elnökével, valamint C. Elbegdordzs államelnökkel is.

A kétoldalú oktatási együttműködés szempontjából kiemelt jelentőségű volt Orbán Viktor miniszterelnök bejelentése, miszerint a jövőben a magyar állam támogatásával évente 200 mongol diák felvételére nyílik lehetőség. Ez a bejelentés talán az, ami a legfontosabb hosszú távú hatással bír a kétoldalú kapcsolatok tekintetében. Már a rendszerváltások előtt is egyértelműen körvonalazódott, hogy a kétoldalú kapcsolatokban meghatározó szerep jut a mongol értelmiség azon részének, akik az oktatási együttműködéseknek köszönhetően Magyarországon végezték felsőfokú tanulmányaikat. Ők később a mongol gazdasági, tudományos, politikai elitbe integrálódva mindig fontos alapját jelentették a két ország kapcsolatainak. Ebben a tekintetben a mongol diákok magyarországi tanulmányainak támogatása egyértelműen fontos – és tegyük hozzá, nagyon költséghatékony módja – a hosszú távú együttműködések kialakításának. A program jelentőségét jól példázza, hogy indulása óta a mongol fél mindig igyekszik maximálisan kihasználni az éve kontingenst, s napjainkban egyszerre már közel 1000 mongol diák tanul magyar felsőoktatási intézményekben.

TUDOMÁNYOS KAPCSOLATOK 1990 UTÁN

Az 1990-es politikai rendszerváltások új lehetőséget teremtett a kétoldalú tudományos együttműködések, így a mongolisztikai kutatás számára is. 1991-ben Sárközi Alice, az MTA Altajisztikai Kutatócsoport tudományos főmunkatársa kezdeményezésére indult el a Magyar-mongol népi műveltség- és nyelvjárás kutató expedíció,⁸³Szilágyi 2016. melynek kezdeti vállalása a mongol népcsoportok nyelvi, nyelvjárási helyzetének vizsgálata, a hagyományos mongol műveltség szájhagyományának minél sokoldalúbb dokumentálása volt. Az évi rendszeres terepmunkákon az MTA, az ELTE Belső-ázsiai Tanszék és a Mongol Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének munkatársai vettek részt. A terepmunkákon gyűjtött anyagok Magyarországon közvetlenül épülnek be a felsőoktatási tananyagba. A Kara György, és később Birtalan Ágnes által vezetett Mongol- és Belső-ázsiai Tanszék jelenleg BA, MA és PhD szinten folyó oktatásban részt vevő hallgatók közül többen is csatlakoztak a terepkutatásokhoz.⁸⁴Birtalan és Szilágyi 2015: 4.

A mongol állami vezetők mindig kiemelt figyelemmel kísérték a magyarországi mongolisztikai kutatásokat, melyek gyakran a két ország közötti kapcsolatok legbiztosabb alapját jelentették, és jelentik napjainkban is. A rendszerváltás után hazánkba látogató mongol miniszterelnökök, D. Lündédzsancan (Danzangiin Lundeejantsan, 2007), Sz. Batbold (Szukhbaatriin Batbold, 2010), és államfők N. Bagabandi (Natsagiin Bagabandi, 2005) hivatalos útjaikon a magyar kutatási műhelyeket is megtekintették. C. Elbegdorj mongol elnök 2014-es magyarországi látogatása során nyitotta meg a mongol állami támogatással létrejött Mongolisztikai Kutatóközpontot.⁸⁵http://tavolkeletiintezet.elte.hu/index.php?menu=kozpontok&almenu=mongolisztika-kp [Hozzáférés: 2022. január 24.] Mongólia az 1990-es rendszerváltás óta kiemelt figyelmet fordít a mongol kultúra ápolására, kutatására, népszerűsítésére. Ehhez a törekvéshez kapcsolódik a Kutatóközpont alapítása is, amely nem csak a magyar kutatóműhely korábbi mongolisztikai témáinak vizsgálatával foglalkozik, de a Magyarországon élő mongol diszpóra számára is biztosít mongol nyelvi- és kulturális oktatást.

Az Altajisztikai Kutatócsoport sajnálatos módon 2006 decemberében kénytelen volt befejezni munkáját, így a Magyar- és Mongol Tudományos Akadémiák közötti együttműködés a 2000-es évek második évtizedének eleje óta elsősorban bilaterális kutatási együttműködések keretében zajlik, mely jelenleg jórészt az MTA BTK Néprajztudományi Intézetéhez kapcsolhatók. A korábbi kutatási témák történettudományi kérdésekkel is kiegészültek, és egyre hangsúlyosabbá válik a modernizáció és globalizáció társadalmi és kulturális hatásainak vizsgálata. Magyar kezdeményezésre összehasonlító ökológiai, etno-ökológiai vizsgálatok indultak a hagyományos nomád ökológiai tudás, a legelőhasználat tekintetében, mely témák jó alappal és adatokkal szolgálnak a magyar–mongol gazdasági együttműködések hagyományosnak mondható mezőgazdasági, állategészségügyi területein is.

2016-ban új régészeti témában is indult magyar–mongol kutatási együttműködés.⁸⁶A Khi-Land project címmel indult kutatás a jelenkori mongóliai régészeti kutatások között még meglehetősen újszerűnek tekinthető módon, tájrégészeti megközelítéssel vizsgálja a kitan-kori, 10–12. századi erődített településeket Mongóliában. Harmath et al. 2019. Az utóbbi években a közös akadémiai projektekben a Mongol Tudományos Akadémia Történettudományi- és Néprajzi Intézete a fő mongol partner, s a kutatási programok hazai és jelentős külföldi források bevonásával folynak. A Mongol Tudományos Akadémia magas rangú vezetői rendszeres résztvevői az MTA által szervezett nemzetközi tudományos fórumoknak, 2013-ban B. Enktövsin, B. Enkhtuvshin) a Mongol Tudományos Akadémia akkori elnöke, 2017-ben pedig G. Csulúnbátar (G. Chuluunbaatar) jelenlegi alelnök tárgyalt az MTA-n, de 2021 végén az újonnan kinevezett mongol nagykövet, Sz. Bátardzsav (S. Baatarjav) is fontosnak látta, hogy állomáshelye elfoglalása után egyik első útja az MTA-ra vezessen.

ZÁRÓ GONDOLATOK

Ahogyan a kapcsolatok történeté bemutató két cikkből is jól kirajzolódik, az immár hetven éves múltra visszatekintő magyar–mongol diplomáciai kapcsolatok az elmúlt évtizedekben – egy rövid időszaktól eltekintve – szinte töretlenül fejlődtek. Mongólia hazánk egyik legstabilabb partnere a belső- és kelet-ázsiai térségben, ami különösen fontos, ha figyelembe vesszük Ázsia modernizációját, gazdasági növekedését, és politikai befolyásának erősödését a nemzetközi diplomáciai színterein. Bár a magyar-mongol együttműködés gazdasági, kereskedelmi területeinek fejlesztésére bőven van még lehetőség, a közös kulturális gyökerek e kapcsolatot igen szorossá és gyümölcsözővé tehetik. Mongólia kiemelt figyelemmel fordul Magyarország felé, az egyik legfontosabb európai partnerének tekinti azt, aminek jelentőségét a 2004-es EU-csatlakozás csak tovább növelte.

A kapcsolatok egyetlen megingását a magyarok 2006-os, az ulánbátori külképviselet bezárását eredményező döntése okozta. Magyarország sajnálatos módon, rendkívül rossz ütemérzékről tanulságot téve épp Mongólia legprosperálóbb időszakában gyengítette kapcsolatait az országgal. A döntés következtében a magyar fél elesett attól a lehetőségtől, hogy részesüljön a mongol gazdasági fejlesztések legmeghatározóbb időszakának eredményeiből, amik ráadásul olyan területeken – pl. bányaipar – valósultak meg, melyekhez a magyar szakemberek évtizedes munkái kapcsolódta a korábbi időszakban például a geofizikai kutatások, vagy a komplex földtani, és vízrajzi felmérések kapcsán.

A két ország kapcsolatainak a 2000-es évek első évtizedében történt rövid megingása után 2010-es évek közepétől újra komoly előrelépés tapasztalható. A magyar támogatással fejlesztett oktatási együttműködésnek köszönhetően ismét több száz mongol hallgató tanulhat magyar egyetemeken,⁸⁷https://miniszterelnok.hu/hungary-and-mongolia-are-among-the-worlds-successful-nations/ 2016. [Hozzáférés: 2022. január 23.] ami a kétoldalú kapcsolatok jövőbeni fejlesztésének egyik legfontosabb alapja lehet, és a kapcsolatok első időszakában i bizonyította, hogy a leg költséghatékonyabb befektetés a hosszú távú kapcsolatokba. A közös kulturális hagyomány, a tudományos és oktatási együttműködések megkönnyítik a gazdasági kapcsolatok szélesítését is, és tovább biztosítják azt a két ország között évtizedek óta kialakult stabil együttműködést és bizalmat, ami alapvetően fontos a jelenleg rendkívül gyorsan átalakuló világban.

A magyar–mongol diplomáciai kapcsolatok elmúlt több mint 70 éve bizonyítja, hogy ez a kooperáció mindkét fél számára előnyös lehet, melyet a nyilvánvaló kulturális kapcsolatok csak még szorosabbá tesznek. A mongolok számára Magyarország a kapcsolatok bármely korszakában kiemelkedően fontos külpolitikai partner volt, az elmúlt harminc évben, az 1990-es évek második felétől egyre határozottabbá váló „harmadik szomszéd” politikában az Európai Unió, és benne Magyarország pedig kitüntetett partner. Hazánk 2004-es EU csatlakozása óta Mongólia egyfajta hídfőállásként tekint az országra. A 2000-re évek óta töretlenül, óriási léptékben fejlődő, modernizálódó Mongólia a magyar technológia komoly felvevő piaca lehet, és az sem elhanyagolható, hogy a világgazdaságban egyre jelentősebb szerepet játszó ázsiai térségben Magyarország legrégebbi és legstabilabb diplomáciai partnere, ami az egyre erősödő ázsiai versenyben igen komoly jelentőséggel bírhat.