Szülei koncentrációs táborban pusztultak el, de ő és a nővére túlélte az üldöztetést. Soha nem tudta elfelejteni ezeket a szörnyű éveket. A háború emberi életekre és lelkekre gyakorolt nyomorító hatása együttérzést váltott ki benne szenvedő embertársai, az egész emberiség iránt.

A második világháború után lezárta, emlékezetéből is kitörölte életének ezt a szakaszát. Elhagyta meghurcoltatása színterét, 1947-ben férjével és hét hónapos fiával Ausztráliába vándorolt ki. Ott teljesen új életet kezdett, korábbi életének minden nyomát, minden dokumentumát eltüntette, a nevét Georgette Cotyra változtatta.

Az átélt háborús borzalmak után új hazájában érdeklődése az Egyesült Nemzetek Szervezete ideáljai felé fordult. Tíz évig önkéntes munkát végzett az Ausztrál ENSZ Társaságban. Sándor Éva grafikusművésszel tíz éven át dolgozott egy, az Emberi jogok egyetemes nyilatkozatát illusztráló műtárgyakból és az azokat magyarázó irodalmi szövegekből álló kiállítás előkészítésén. A kiállítás Sándor Évának a nyilatkozat 30 pontjához készített rajzaiból és Georgette Coty ezekhez kapcsolódó szövegeiből állt. 1966-ban körbejárta vele a világot, Ausztrália városain kívül Délkelet-Ázsiában, New Yorkban, Londonban, Genfben és egyéb ENSZ-központokban is bemutatták. A kiállítás tartalmát 1968-ban, Melbourne-ben a The Rights of Man (Emberi Jogok) címmel könyv alakban is megjelentették.

Attól kezdve több irodalmi művet, verseket és esszéket írt. Figyelme a pszichológia felé fordult, majd összehasonlító vallási és filozófiai tanulmányokat folytatott. Végül India nagy vallási és spirituális tanításai ejtették rabul. Művészi ambícióinak, írói próbálkozásainak, spiritualitásra hajló életszemléletének azonban az ausztráliai környezet nem kedvezett. A házassága is tönkrement. Elvált a férjétől, és egyedül nevelte a fiát.

Thaiföldi utazása során az ottani szerzetesektől kért útmutatást, hol tudna spirituális tanulmányokat folytatni. 1966-ban útnak is indult Indiába. Először több himálajai meditációs központot látogatott meg, majd Dél-Indiában az Arunácsalát, a Ramána Mahárisi Ásramot. Ezek után egy barátja biztatására Pondicherrybe, az egykori francia gyarmatra utazott, amely akkorra már India részévé vált. Felkereste Srí Aurobindó 1926-ban alapított ásramját, amely igen nagy hatással volt rá. Pondicherry (hivatalos nevén Puduccseri), az India délkeleti részén fekvő tengerparti város, a 18. század elejétől 1954-ig francia gyarmat volt, a francia jelleget máig magán viseli. Itt alapította meg ásramját Srí Aurobindó Ghós (1872–1950), nagy hatású filozófus és spirituális vezető, amelyet társával, Mirra Alfassával (1878–1973) vezetett, akit az anyaistennő inkarnációjának tekintett, és az Anyának nevezett.

Georgette Coty 1971-ben elhatározta, hogy végleg feladja az ausztráliai életét, elbúcsúzott az akkor már nagykorú fiától, és végleg Pondicherrybe, a Srí Aurobindó Ásramba költözött. Amikor Pondicherrybe érkezett, Aurobindó már nem élt, az ásramot az Anya vezette. Az ő spirituális víziója alapján kezdték el megépíteni Pondicherrytől körülbelül 10 km-re északra az Auroville nevű kísérleti várost Roger Anger francia építész tervei szerint. Auroville meghirdetett célja Aurobindó örökségének, az emberiség egységének a megvalósítása a gyakorlatban, ahol férfiak és nők békében és harmóniában élhetnek egymással, felülemelkedve minden hitvalláson, politikán és nemzeti hovatartozáson.

Georgette Coty Indiában megtalálta a lelki békéjét és a nyugalmát. Ettől kezdve az idejét és az energiáját a Srí Aurobindó és az Anya által hirdetett eszmék terjesztésének szentelte. 1983-ban kis könyvecskét jelentetett meg magyar nyelven Srí Aurobindó életéről, és magyarra fordította a Mester Az Anya című munkáját.

Georgette Coty rendszeresen írt angol nyelvű esszéket és verseket az Aurobindó Ásram havonta megjelenő folyóiratába, a Mother Indiába. Verseit Sing My Soul(Énekelj, én lelkem) <és Child of My Soul (Lelkem gyermeke) címmel rendezte ciklusokba. Válogatott versei és írásai Sing My Soul címmel 2001-ben láttak napvilágot. Szerepeltek továbbá a versei az In Celebration – Women Poets of Pondicherry (Ünneplésben Pondicherry női költői) című, 2003-ban megjelent, P. Rádzsá által szerkesztett kötetben is. Fő művének a Christalis – A jövő éneke című regényét tartotta, amely 2001-ben jelent meg. A regény Srí Aurobindó eszméit tükröző spirituális utópia, a lelkiségben eltöltött földi élet látomását tükrözi, amely révén elsősorban a fiataloknak szeretett volna vigasztaló és bizakodó perspektívát nyújtani. Irodalmi alkotó tevékenysége mellett képzőművészként is ismert volt. Rajzsorozatot készített az 1956-os forradalomról.

Pondicherryben nem csak önmagával békült meg, de immár szeretettel gondolt a hátrahagyott Magyarországra is. Kereste a magyarok társaságát, szerette a magyar kultúrát, és maga is aktívan hozzájárult a népszerűsítéséhez. A Navdarsan Filmtársaság Végrehajtó Bizottságának tagjaként is aktív szerepet játszott, és nagy érdemeket szerzett a magyar filmek bemutatásában Pondicherry filmrajongóinak.

Georgette Coty Pondicherryben hunyt el 2005. augusztus 7-én. Hagyatékának, felbecsülhetetlen szellemi értéket képviselő kéziratainak, naplójegyzeteinek, vázlatainak, rajzainak nyoma veszett. Csak remélhetjük, hogy nem semmisültek meg, hanem valahol lappangnak. Ami azonban meg­maradt utána, az mindenképpen megérdemli a tiszteletünket. Egy olyan kutató szellem alkotásai, aki folyton kereste az igazságot, akinek kompromisszum nélküli idealizmusa nem naivitás volt, hanem bátor kiállás az elvei mellett.