Beleszeretett ebbe a különleges piacba, rövid idő alatt megszokta a soknyelvű érdeklődő- és vevőkört. Kitűnő modora és kifogástalan német, angol nyelvtudása biztos támasza volt a feladatok ellátásában. Igazi társasági ember volt, hamar ráterelődött a figyelem, voltak apró mutatványai és bűvésztrükkjei. Másfél év elteltével tért vissza Budapestre, és felkészült arra, hogy családostul áttelepüljön. 1896 novemberében érkeztek meg Hongkongba, ahonnan 1897-ben Jokohamába költöztek. Izidor a Kuhn & Komor cég központjában tevékenykedett, időnként vezetőként, ezzel felmentve a hálózatbővítéssel sokat utazó öccsét, Szigfridet. Rövid egy évet kellett már csak várniuk, s ekkor átköltöztek Sanghajba, ahol a Nanking Road 2. szám alatt, a Central hotel árkádsorában megnyitották a nemzetközi hálózatuk harmadik curio üzletét. Természetesen mindhárman – Arthur, Szigfrid és Izidor – a Kuhn & Komor cég tulajdonosai lettek.
Az indulás évében a sanghaji üzletben ritka egyedi japán darabokat is értékesítettek, és egy csapásra róluk beszélt a sajtó. További ügyes marketingfogásokkal és jótékonysági tevékenységgel gyorsan sikerült jó nevet szerezni, vevőkört kiépíteni és a forgalmat felfuttatni. Izidor gyermekeinek a legjobb neveltetést adta. Egyik első vevőcsalogató újítása egy kínai témájú művészi képeslapsorozat kiadása volt. Forgalmukban a japán mintás ezüst tárgyak értékesítése vezető helyre került. Vevőivel szemben figyelmes volt, de nem tolakodó, ugyanakkor határozott kézzel vezette üzletét.

A Kuhn & Co., 1903-as üzletnyitása szintén a Nankig Road-on nem jelentett vetélytársat számukra. A dinamikus életvitelű Sanghajban Izidor társasági ismertsége karakterének köszönhetően gyorsan bővült. Ez a nyitott város abból a szempontból is fontos volt számukra, hogy itt élt a legtöbb magyar. Gyakran ajánlott fel versenydíjakat is. Izidor cégük curio üzletét 1906-ban az újonnan megnyitott Palace Hotelbe költöztette át, a város egyik legelegánsabb elárusítóhelyét alakították ki.

A curio forgalom aranykorát élték. Mindhárman, Arthur Hongkongban, Szigfrid Jokohamában és Izidor Sanghajban remek forgalmat bonyolítottak, különösen a színezüst tárgyak és a Meidzsi bútortok forgalmazásában. Szingapúri vállalkozásuk, melyet Donnenberg Sámuelre bíztak, olyan eredményt produkált, hogy ott is a város legelegánsabb részébe költöztették a curio-boltjukat. A saját gyártóbázisba fektetett beruházásaik busásan megtérültek. Rendszeresen felkeresték egymást üzleti egyeztetésre, sokszor családostul, mert fontosnak tartották a következő műkereskedő nemzedék együtt nevelkedjen és ismerje meg egymást.

1910 után a háborús feszültség nőtt és a vásárlók szokásai is megváltoztak, de ehhez Izidor ügyesen igazodott, üzlete forgalmát tartani tudta. Fia, Pál szőrmevállalkozásba kezdett. Az I. világháború kitörése után egyre több magyar szökött meg az orosz hadifogolytáborokból Kínán keresztül. A magyarok szinte kivétel nélkül megtalálták Izidort, aki önzetlenül segítette őket a hazajutásban vagy a letelepedésben. Sőt a fogolytáborok magyarjai részére pénzt, csomagot, könyvet és bármit, amit kértek, azt Izidor maga vagy Komor Juliska nevén küldött. Hat millió koronát áldozott fel saját vagyonából. Önzetlen szolgálatáért Ferenc Szalvátor főherceg a háború vége előtt kitüntette.

A nagyháború kitörése után közvetlenül és alatta a kínaiak nem éltek retorziókkal, hanem csak az angolok, azok is 1919-ben. Ekkor a sanghaji magyarok helyzete is megromlott, és a britek Komor Izidort fiával együtt kitoloncolták Európába. Üzletét beosztottja Toyo Murakami vette át. Izidor és felesége Stuttgartban telepedett le. Japán és kínai tea és termék boltot nyitott, melyet áruval a Kuhn & Komor, illetve a Komor & Komor cégek látták el őket. Sikeresen vitte Németországban a távol-keleti kereskedést, és boltot tudott nyitni a húszas évek végén híres fürdővárosban, Baden-Baden-ben is.

Mikor Izidor felesége 1934-ben meghalt, bezárta stuttgarti és baden-badeni üzletét, és átköltözött sikereinek városába, Sanghajba fiához, Komor Pálhoz. 1942-ben ott halt meg. Halálának pontos dátumát nem sikerült kideríteni, mert pont akkor Pált letartóztatták. A pecsétgyűrűt édesapjától Pál örökölte.
 

KIEGÉSZÍTÉS

A SZÍRIAI UZSORÁS

Írta Fábián Béla.
Egyenlőség 1921.02.05.

„A kamcsatkai határ hideg novemberében a tábor lehelettel tisztított emeleti kis ablaka csak havat mutatott. Északnak átka, szél muzsikájára táncoló hópelyhek a levegőben és a föld is mindenütt csupa hó, hó… Azt hiszem, az északi ember nyomott fantáziája hóval béleli a poklot.

Az Amur vonalán, a mandzsúriai határ felől küszködve jött a szán. A nagysörényű, három kis ló kapkodta a fejét, a behavazott, szőrmébe burkolt katona kocsis hóemberként emelkedett ki a hegyes orrú alkotmányból. Repesett a szívünk a kis ablaknál: posta! A szívekbe élet költözött, megcsillantak a szemek: Zöld lapok jönnek, levelek, messzi hazánknak üzenetei, szeretteink csókja, betűkbe öntött, lelket dalolni tanító, meleg szerelme a mieinknek.

És a tábor postása osztogatta a lapokat. Százszor boldogan olvasta mindenki a maga kártyáját, a fényképek kézről-kézre jártak, és akik mellettünk szomorún ott álltak, — rossz volt ma hozzájuk a sors, — a szemünk nézésével akartuk vigasztalni őket:

— Majd legközelebb. Akkor talán én nem kapok.

Egy csomag maradt utoljára: kínai bélyeg, kínai pecsét. „A krasznajar-rjecskai tábor magyar hadifoglyainak.” Komisz szibériai késsel vágtuk át a finom kínai spárgát:

— Könyv … magyar könyv. Molnár Ferenc: Az Ördög. Volt olyan fogoly is köztünk, aki bárom éve nem látott magyar betűt, és ha az Isten irgalma szállt volna közénk, nem lett volna talán nagyobb a boldogságunk:

— Magyar betű …

És ahány ív volt, annyi részre téptük a könyvet, nem nézte senki, hol az eleje, hol a vége a darabnak s az olvasók hátán keresztül tíz várakozó nézte irigykedve a betűket s várt a sorára, amíg őt is eléri a boldogság.
A könyvhöz sehol semmi levél. Csak a burkolaton a cím:

— Izidor Komor, Shanghai, Avenue Joffre 428.

Hány fiú ment aludni lázas szemekkel, éber aggyal álmodva gyönyörű álmokat:

— Shanghai! Istenem, Shanghaiban van egy magyar! Hej, ha én oda repülni tudnék. Éjszaka szökési tervek születtek. Mindnek központja az ismeretlen magyar és én azt hiszem, sokan, nagyon sokan voltunk azon az éjszakán a krasznája-rjecskai táborban, akiknek az volt a szent meggyőződése, hogy a legszebb magyar név az Izidor.

És Izidor aztán még igen sok jót tett velünk. Akinek csak elérkezett hozzá egy kérő sora, mindnek hozott a posta téli fehérneműt, csizmát, cipőt és rubelt sokat, nagyon sokat, úgy, hogy mi már arra gondoltunk:

— Az Isten talán Gondviselésnek küldte Shanghaiba ezt a derék magyart, hogy szűkölködő és nyomorgó honfitársaira vigyázzon.
Mikor az orosz forradalom meghozta az anarchiát és szeretetteink gondoskodása el nem ért hozzánk, az ismeretlen jósága megszázszorozódott. Most már kérni sem kellett tőle. A svéd konzul útján jöttek a tízezrek:

— A tábor magyar tisztjeinek. — A szűkölködők között száz rubeljével kisorsolandó.

Mi, akik a kelet-szibériai táborokban láttuk ennek a messzire szakadt magyarnak nagyszerű jóságát, téli estéken egy sorsolás, vagy egy új könyvküldemény után elhomályosuló szemmel beszéltük:

— Ha az Isten minket hazasegít s ez az ember eljön Pestre, virágos diadalívet emelünk a pályaudvarnál és rekedtté ordítjuk magunkat, hogy az egész ország érezze, tudja, mit tett velünk ez az ismeretlen magyar. Ordítani fogunk, ahogy a torkunk bírja:
— Ko-mo-o-or! Éljen Komor!

Komor Izidort a kínai hatóságok az angolok követelésére kiutasították Shanghaiból, mert megállapítást nyert, hogy Komor anyagi eszközökkel segítette elő a kelet-szibériai magyar tisztek szökését. A húszesztendős shanghaii Komor-cég ezzel be is szüntette működését. Komor haza jött Budapestre és itt egy újság egy könyvkritika apropos-jából a szökevény magyar tiszteket pénzelő orosz zsidók közt Komort is megtisztelte az újonnan divatos jelzővel:
— Szíriai uzsorás.”