Orient » Életutak » Bethlenfalvy Géza

Bethlenfalvy Géza

1936. február 10. Hunfalva
2021. november 18. Budapest Jeruzsálemi kereszt

INDOLÓGUS, TIBETISTA, KELET-KUTATÓ

Orient » Életutak » Bethlenfalvy Géza

Bethlenfalvy Géza

INDOLÓGUS, TIBETISTA, KELET-KUTATÓ

1936. február 10. Hunfalva
2021. november 18. Budapest Jeruzsálemi kereszt

Életútja

SZERZŐ: SZILÁGYI ZSOLT TÖRTÉNÉSZ, MONGOLISTA

Bethlenfalvy Géza 2021. november 18-án, 85 éves korában hagyott itt bennünket. A 20. századi magyar keletkutatás meghatározó személyisége volt, aki nem csak egyetemi oktatóként, de kutatóként és emberként is generációk számára volt meghatározó, iránymutató személyiség, példakép, barát. Oktatott az ELTE Belső-ázsiai Tanszékén, a Delhi Egyetemen is, és tartott kurzusokat vendégtanárkét számos más felsőoktatási intézményeben, nem csak az indiai, tibeti kultúra megismerésében, hazai és nemzetközi megismertetésében végzett példaértékű munkát, de intézményvezetőként, kutatókén, magánemberként a magyar kultúra méltó követe is volt Ázsiában.

Bethlenfalvy Géza
TOVÁBB

 

Bethlenfalvy Géza élete gazdag és változatos, néhol talán kalandos is volt. Ahogyan sok kollégáját, őt is az elhivatottság, érdeklődés, néha a véletlenek – történetünk szempontjából mindenképp – szerencsés összejátszása terelték arra a pályára, ahol hosszú évtizedeket töltve alkotott maradandót. Már gyerekként vonzódott a Kelet felé, egyik példaképe, és későbbi kutatásainak tárgya is volt Kőrösi Csoma Sándor, akinek – nyugodtan kijelenthetjük – méltó utódja lett a keletkutatás terén. Bár egyetemi tanulmányait orosz-magyar szakon kezdte, néhány viszontagságos év után végül magyar-indológia szakon szerzett diplomát, és ez később alapvetően meghatározta tudományos pályáját is.

1936-ban látta meg a napvilágot Hunfalván (ma Huncovce, Szlovákia). Anyja mélyen vallásos katolikus volt, de Gézát apja után evangélikusnak keresztelték. Saját bevallása szerint „vidéki gyerek” volt, aki Mosonmagyaróváron járt középiskolába olyan környezetben, melytől elég távol esett a Kelet iránti érdeklődés. Géza mégis itt találkozott Szelva Rádzsa Jeszudián jógakönyvével, ennek útmutatásai alapján néhány barátjával gyakorolni is kezdték a különböző gyakorlatokat. Ekkor került először bajba érdeklődése, meggyőződése, kíváncsisága miatt, hiszen az akkori tanácselnök felesége feljelentette a fiatalokat, hogy valami furcsa „vallási gyakorlatokat” végeznek. Gézának a jóga volta az első ”keleti élménye”.

Az egyetemre csak harmadik próbálkozásra – a földbirtokos család abban az időben nem volt jó ajánlólevél – 1956 nyarán került be, az orosz-magyar szakra, de ekkor is a szerencse és Vekerdi József közbenjárása kellett, Ő volt az, aki ragaszkodott a fiatal jelentkező felvételéhez. Őt később „indológus atyámként” emlegette Géza.

Az orosz-magyar szak nem elégítette ki kíváncsiságát, így hamar kalandozásokba kezdett: tanult kínait, majd Vekerdi tanácsára kereste fel Harmatta János professzort, hogy indológiát tanuljon, az akkor még éppen csak körvonalazódó, de hivatalosan nem létező indológia szakon. Az élet érdekes fordulata, hogy az Egyetemi Tanács az Indológia szak alapítását éppen 1956. október 23-án szavazta meg. Géza azonban saját szóhasználata szerint „kicsit részt vett” a forradalomban, így az indológia első és ekkor egyetlen hallgatóját egy év múlva ki is rúgták az egyetemről. A két éves kényszerű távolmaradás sem csökkentette a Kelet iránti érdeklődését. Gaál Lászlótól tanult perzsát, egyiptológiát, kicsit pszichológiát – ahogy mondta –, és Zádor Annától művészettörténetet is.

1963-ban végzett, ekkor már indológián és magyar tanári szakon. Ahogy ez korábban, és sajnos manapság is jellemző, a fiatal orientalisták az 1960-as évek közepén is meglehetősen nehezen juthattak tudományos álláshoz, de ekkor a szerencse Géza segítségére sietett. Bár az MTA Keleti Gyűjteményében még Harmatta ajánlásával sem kapott munkát, Ligeti Lajos, a magyar keletkutatás meghatározó tudósa, többek között az ELTE Belső-ázsiai Tanszék, és más tudományos műhelyek alapítója hamarosan állást ajánlott neki. Ligeti épp ebben az időben kezdte szervezni az MTA Altajisztikai Kutatócsoportját, ahol akkor két frissen végzett fiatal mongolista – Lőrincz László és Kádár László – dolgozott a keze alatt. Ligeti a magyar orientalisztika iskolateremtő mestere volt és ezt az ambícióját szerencsére lehetősége is volt megvalósítani. Sokat köszönhet ennek az ELTE-n folyó Ázsia-kutatás éppúgy, mint a Magyar Tudományos Akadémia, hiszen Ligeti nem utolsó sorban azért hozta létre az MTA Altajisztikai Kutatócsoportot, hogy intézményi keretet és munkahelyet biztosítson a magyarországi Belső-Ázsia kutatóknak.

A két kiszemelt fiatal orientalista közül azonban Kádár László nagyon hamar diplomáciai pályára lépett, és az ő megüresedett helyét vette át Géza, miután Ligeti kérésére – parancsára? – nem zárkózott el attól, hogy tibetit kezdjen tanulni, jóllehet, saját bevallása szerint ekkor még azt sem tudta, mi az a „tibeti”. Bethlenfalvy Géza így lett tibetista, hiszen ezt kellett fordítania és később tanítania, ahogyan tette ezt egész tudományos pályája során nem csak itthon, de külföldön is.

A főnöke által kijelölt útról azonban hamarosan elkalandozott. A Ligeti által létrehozott tudományos műhelyekre hagyományosan jellemző filológiai területről hamarosan a buddhizmus felé fordult, és később ez lett fő kutatási területe. Nágárdzsuna-szövegekkel foglalkozott, amikor egy indiai diplomata segítségével lehetősége lett meditációt is tanulni. Egyetemi évei alatt ismerkedett a pszichológiával is, így ottani tanárok – például Bagdy Emőke – segítségével elindítottak egy kurzust Theory and Practice of Buddhist Meditation címmel, ahol az érdeklődők előadásokat hallgathattak a buddhizmus lényegéről, majd meditációkat tartottak. Így lett kutatásainak egyik kedves témája a buddhista meditáció.

Az indológia és buddhizmus-kutatás mellett azonban más témák is megjelennek Bethlenfalvy Géza gazdag kutatói pályáján. Egy ösztöndíjnak köszönhetően jutott el Mongólia fővárosába, Ulánbátorba, ahol 1969 legelső napján landolt a repülőgépe. A mongol-magyar kutatói kapcsolatok a kétoldalú diplomáciai kapcsolatok 1950-ben történt felvétele, illetve Bjambín Rincsen (Byambiin Rinchen) 1956 nyarán történt magyarországi látogatása, és Uray-Kőhalmi Katalin, Kara György és Róna-Tas András 1957-es mongóliai terepmunkája óta fokozatosan erősödtek. Bethlenfalvy kiutazása során már egy olyan mongol kutatói generációval ismerkedett meg, melyet a későbbiekben igen szoros szálak fűztek a magyar mongolisztikai műhelyekhez. Dzs. Coló (Javzan Tsoloo) és mások a következő években nem csak a kiutazó magyar kutatók munkáját segítették, de dolgoztak Magyarországon is, kutattak az Akadémia Keleti Gyűjteményében, vagy anyanyelvi lektorként oktattak az ELTE-n. Géza Ulánbátorban is a buddhizmussal kapcsolatos kutatásokat céljával érkezett és a mongoloktól óriási segítséget kapott. Kutathatott, szertartásokat látogathatott a Gandan kolostorban, annak ellenére, hogy ebben az időben a vallás gyakorlatilag tiltva volt az országban. E baráti együttműködésnek és az első mongóliai útjával kezdődő kapcsolatoknak, az ott indult barátságoknak a magyar mongolisztika kétségkívül sokat köszönhet.

Érdekes, hogy csak egy évvel később, 1970-ben jutott el eredetileg választott kutatási terepére, Indiába. Egy magyar-indiai kulturális egyezmény keretében kapott fél éves ösztöndíj alatt bejárta az ország északi részét. Választott témájával, a buddhizmussal is foglalkozott, de Kalkuttába már részben Kőrösi Csoma miatt utazott, akinek munkássága a tibeti tanulmányok kapcsán egyre fontosabb témává vált Bethlenfalvy számára. Bár Indiát sikerült részleteiben is megismernie és számos személyes kötődése is van az országhoz, a vele készített interjúban Géza úgy fogalmazott, hogy számára Mongólia az „első szerelem”. Ott ismerte meg a Keletet, és ameddig tehette, szívesen tért vissza oda. (E sorok írójának személyes megjegyzése, hogy nagy megtiszteltetésnek és szerencsének érzi, hogy több ilyen útján együtt utazhatott Bethlenfalvy Gézával, és 2005-ös utolsó Mongóliai útján is elkísérhette őt. – Sz. Zs.) Később India az otthonává is vált, hiszen összesen 12 évig élt ott. 1974-80 között tanított a Delhi Egyetemen, majd 1994-2000 között Delhiben a Magyar Kulturális Intézet igazgatója volt.

India a buddhizmus, a tibeti buddhizmus iránt érdeklődő kutató számára természetesen számtalan élményt, új adatot ígért, új inspirációkat adott. Géza kiküldetései alatt sem hagyott fel a tudományos munkával. Sőt, a buddhizmussal kapcsolatos mongóliai kutatásainak egyik jelentős eredménye, az Urga Kanjur épp Indiában, Lokesh Chandra – a kolléga és jó barát – hathatós támogatásával jelent meg.

India azonban az élet más területén is új impulzusokat adott számára. A Delhi Egyetem tanáraként Bethlenfalvy egyre többet foglalkozott a magyar-indiai kapcsolatokkal is. Írt erről egy összefoglaló munkát India in Hungarian Learning and Literature címen. Külön publikált egy-egy könyvet Baktay Ervinről és Fábri Károlyról, kiadott több katalógust a Brunnerek művészetéről, akiket tulajdonképpen az elsők között ismertetett meg a hazai közvéleménnyel, és ezzel ismét egy olyan területre lépett, mely újabb színfoltja lett addig is változatos pályájának.

Magával Brunner Erzsébettel már 1970-ben, első indiai útján ismerkedett meg. Ez az ismeretség egyből az indiai kulturális- és politikai élet legmagasabb köreivel hozta kapcsolatba, megismerkedett a Nehru családdal, találkozott Indira és Radzsiv Gandhival. Brunner Erzsébet a buddhista közösséggel is szoros kapcsolatot ápolt, így Géza ebben a társaságban találkohazott a bakula rinpocséval is. Tendzin Gyatso, a 14. dalai láma 1971-ben fogadta egy rövid kihallgatáson a „vasfüggönyön túlról” érkező fiatal kutatót. Vélhetően Géza sajátos körülményei, de személye is fokozta a buddhista főláma érdeklődését, így a rövid találkozóból több órás bensőséges beszélgetés kerekedett. Amikor Géza erről mesélt fontosnak látta hangsúlyozni, hogy ott mennyivel emberibb módon lehetett egy világvallás egyik legmagasabb újjászületésével beszélgetni, mint a világ más vidékein. Ez is a varázslatos Kelet.

Bethlenfalvy Géza, ha mondhatjuk, maximálisan meghálálta azt, hogy Brunner Erzsébet szívesen fogadta társaságába. Kiállításokat rendezett a Brunnerek, de Amrita Sher-Gil (Amrita Sérgil) műveiből is, már a Delhiben található Magyar Kulturális Központ vezetőjeként, és később ő lett a Brunner-hagyaték egyik kurátora is.

Hazatérte után folytatta a tanítást, ekkor már ismét az MTA-ELTE Altajisztikai Kutatócsoport munkatársaként. Oktatóként is nagyon sikeres volt. Legendásak voltak az olykor száz főnél is több hallgatót vonzó előadásai, melyekkel rengeteget tett a buddhizmus jobb megértése és megismertetése érdekében. Sajnos senki nem lehet próféta saját hazájában, és ha egy viszonylag szűk szakmáról van szó, ez hatványozottan is igaz lehet. Bethlenfalvy Géza sikeres oktatói pályáját az Altajisztikai Kutatócsoport 2006 végi megszűnése derékba törte. Öröm az ürömben, hogy a határokon túl – a Bécsi Egyetemen – néhány évig még folytathatta a tanítást.

A külföldön végzett oktatói munkája mellett a kutatást sem hagyta abba. Ő volt egyik kezdeményezője a Complex Digital Documentation and Preservation of Rare Mongolian and Tibetan Manuscripts and Xylographs című nemzetközi programnak, és részt vett az ehhez kapcsolódó Treasures of Mongolian Culture and Tibeto-Mongolian Buddhism sorozat köteteinek szerkesztői munkálataiban, amelynek keretében 5 kötet és két DVD látott napvilágot. Ezeknek bibliográfiai adatait az alábbi rövid összefoglalás tartalmazza.

Bethlenfalvy Géza életének utolsó szakaszában még tervezte olyan fontos tudományos munkák megírását, amelyekre korábban „nem volt ideje”. Évekig vissza-visszatérő terve volt., hogy elkészítse nagy összefoglaló munkáját Kőrösi Csoma Sándorról, megírja kutatásainak összegzését a tantrikus buddhizmusról, vagy épp a buddhista meditációról. Ezek a munkák sajnos nem születtek meg, ami nagy veszteség a magyar és a nemzetközi keletkutatás számát is. Mi, akik ismertük Bethlenfalvy Gézát, járhattuk vele Ázsiát, hallgathattuk az óráit, vagy csak beszélgethettünk vele, legalább részben megismerhettük a fentiekkel kapcsolatos gondolatait, tanulhattunk tőle, amiért örökké hálásak leszünk.

(A fenti összefoglaló a szerző által Bethlenfalvy Gézával 2011-ben készített életút-interjú összefoglalása.)

 

 

BETHLENFALVY GÉZA FŐ INDIAI ÁLLOMÁSHELYEI

Bethlenfalvy Géza fő indiai állomáshelyei
Alapvető szakirodalom, források
Bethlenfalvy Géza fontosabb könyvei a teljesség igénye nélkül:
  • Tibeti könyvillusztrációk. Kőrösi Csoma Társaság, Budapest 1972.
  • Bethlenfalvy G. – Wojtilla gy. (szerk.): Bidpai és Lokman indiai históriái és költött beszédei. Kőrösi Csoma Társaság, Budapest 1972.
  • Bethlenfalvy, G.: A Painter’s Pilgrimage. Hungarian Information and Cultural Centre, New Delhi 1978.
  • Bethlenfalvy, G.: A Catalogue of the Urga Kanjur. International Academy of Indian Culture, New Delhi 1980.
  • Bethlenfalvy, G.: India in Hungarian Learning and Literature. Munshiram Manoharlal, New Delhi 1980.
  • Bethlenfalvy, G.: Charles Fabri, Life and Work. Sterling, New Delhi 1981.
  • Bethlenfalvy, G.: A Hand-list of the Ulan Bator Manuscript of the Kanjur Rgyal-rtse Them-spangs-ma. Akadémiai kiadó, Budapest 1982.
  • Bethlenfalvy, G.: Enchanted by India. Ervin Baktay 1990-1963, Life and Works. HICC, New Delhi 2001.
  • Bethlenfalvy, G. – Sárközi, A.: Tibeto-Mongolian Picture-Book of the Hell. Institute of Ethnology, Hungarian Academy of Sciences, Budapest 2010.
A treasures of Mongolian Cultures and Tibeto-Mongolian Buddhism kötetei a következők:
  • Szilágyi, Zs: Manchu-Mongol Diplomatic Correspondence 1635-1896. Treasures of Mongolian Culture and Tibeto-Mongolian Buddhism Vol. 1. Ed. by Géza Bethlenfalvy. State Central Library of Mongolia – Research Group for Altaic Studies, Hungarian Academy of Sciences. Budapest 2004.
  • Ganzorig, D.: The Light of Radiating Knowledge. A Biography of Naran Khutugtu. Research Group for Altaic Studies, Hungarian Academy of Sciences, Budapest 2005.
  • Mönhsaihan, S.: Pancaraksa. A Mongolian translation from 1345. State Central Library of Mongolia – Research Group for Altaic Studies, Hungarian Academy of Sciences, Budapest 2005.
  • Serjee, Zh.: Old Mongolian Linguistic texts. State Central Library of Mongolia – Research Group for Altaic Studies, Hungarian Academy of Sciences, Budapest 2005.
  • Bethlenfalvy, G. – Sárközi, A.: A Tibeto-Mongolian Picture-Book of the Hell. Institute of Ethnology, Hungarian Academy of Sciences, Budapest 2010.
A Bethlenfalvy Gézával készült teljes interjú megjelent itt:
  • Szilágyi Zsolt: Vallástudós életpályák. Beszélgetés Bethlenfalvy Géza indológussal. Vallástudományi Szemle. 2012/1. Zsigmond Király Főiskola, Budapest 2012, pp. 151-176.
A fotók forrásai
  • A Bethlenfalvy-család hagyatéka 2022.
  • Dr. Lázár Imre
  • hu.m.wikipedia.org
  • meonline.hu