A leendő világutazó hajóorvos 1871-ben született Nagyváradon, ahol apja – Bozóky Alajos jogász – jogakadémiai igazgató volt. ¹Baán Kálmán: A bozóki Bozóky család története. In: Magyar Családtörténeti Szemle. 1943. április. p. 87. Bozóky Dezső orvosi oklevelét 1894-ben Budapesten szerezte, gyakornoki idejét az Üllői úton lévő „orvoskari telepen” töltötte Dr. Korányi Frigyes vezetése alatt. ²A Budapesti Kir. Magyar Tudomány-Egyetem Almanachja 1896-1897. Budapest, 1897. p. 54. A császári és királyi haditengerészet szolgálatába állva, mint sorhajóorvos csatlakozott a „Szigetvár” nevű cirkáló ázsiai küldetéséhez. Az adriai Póla hadikikötőjét 1907 márciusában hagyták el, majd a Szuezi-csatornán, a Vörös-tengeren és az Indiai-óceánon keresztül megérkeztek Szingapúrba. A „Szigetvár” ott találkozott a „Kaiser Franz Josef I.” cirkálóval, az Osztrák-Magyar Monarchia kelet-ázsiai állomáshajójával. A két cirkáló tisztikara és legénysége hajót cserélt, majd a „Szigetvár” több mint háromszáz főnyi hazatérő legénységgel visszaindult Pólába. A „Kaiser Franz Josef I.” ezt követően szinte valamennyi dél- és kelet-ázsiai kikötőben megfordult: jártak Hongkongban, Makaó szigetén, Sanghajban, Vlagyivosztokban, valamint a koreai és a japán kikötőkben is.

Bozóky doktor a különböző városokban egyaránt éles szemmel figyelte meg a helyi viszonyokat, valamint a korszakban még hatalmas technikai újdonságnak számító fényképezőgépével dokumentálta a látottakat. Hongkongot az egész térség legszebb kikötőjének nevezte, amely az angolok szorgalmának eredményeképpen egy emberöltő alatt „paradicsommá” változott. Kiemelte a várost behálózó műutak és vízvezetékek jelentőségét, illetve bemutatta a kínai kultúra leginkább szembeötlő jellegzetességeit is. Kantonba látogatva további megfigyeléseket tett a dél-kínai mindennapokról, és részletes leírásokat adott a kínai civilizáció tárgyi kultúrájáról is. Mindezeket Makaó szigetén is alaposan szemrevételezte, beszámolt többek között egy kínai tűzijátékrakéta gyártó üzemről, ahova óvatlanul égő szivarral a szájában nézett be, de szerencsére a helyiek még időben figyelmeztették a hagyományos robbanóanyagok jelenlétére. ³Bozóky Dezső, Dr.: Két év Keletázsiában. China és Korea. A szerző kiadása. Nagyvárad, 1911. pp. 203-204. Bozóky doktor megfordult egy makaói játékbarlangban is, ahol józan kívülállóként sikeresen ellenállt a trükkös megkísértéseknek.

Tovább haladva Ázsia keleti része felé, a magyar hajóorvos tapasztalatokat szerzett Sanghajban is, amit világvárosként és egyben „európai köztársaság”-ként jellemzett, utalva ezzel a nyugati hatalmak megkérdőjelezhetetlen jelenlétére. Beszámolt a központi Nanking Road-on közlekedő villamosokról, amelyeken kezdetben külön szakaszt alakítottak ki a kínai lakosság számára, de a szabályozás kontraproduktívnak bizonyult. A jobb módú kínaiak ugyanis a diszkrimináció elleni tiltakozásul bojkottálták a járműveket, a szegényebbek pedig egyáltalán nem is vették igénybe azokat, így a kínai szakasz egészen addig üresen közlekedett, amig az üzemeltetők felül nem bírálták a diszkriminatív döntést. ⁴Bozóky Dezső, Dr.: Két év Keletázsiában. China és Korea. A szerző kiadása. Nagyvárad, 1911. p. 265. A sok nemzet szülöttjeinek otthont adó metropoliszban Bozóky doktor megfigyelte a különböző épületek egymásmellettiségét is: a több emeletes európai paloták mellett kínai hagyományos házikók és buddhista szentélyek álltak. Leírásából megismerhetjük a metropolisz éjszakai életét is, benne az ópiumszívásnak külön szobát biztosító szórakozóhelyekkel. A magyar látogató és tiszttársai megfordultak egy kínai színházban is, valamint a város határán kívül lévő kaszinóban is, ahol a korszak technikai újdonságának számító kinematográf (mozgókép-vetítő) berendezés szórakoztatta a vendégeket. ⁵Bozóky Dezső, Dr.: Két év Keletázsiában. China és Korea. A szerző kiadása. Nagyvárad, 1911. p. 289.

Bozóky doktor ellátogatott továbbá Tiencsinbe, Pekingbe, valamint a német uralom alatti Csingtaoba is. A fentiek ellenére a legnagyobb benyomást a magyar hajóorvos számára mégsem a kínai városok jelentették, hanem a Japán-szigetek, amelyek kultúrájáról és megfigyeléseiről szól a fentebb említett kétkötetes művének második kötete. Bozóky doktort lenyűgözte a japán civilizáció: könyvében részletesen írt a társadalmi viszonyokról, a nők szerepéről, a művészeti formákról, valamint az ország gyors modernizációjáról. A tárgyi kultúra kapcsán pedig a hazai olvasóközönségnek számos fogalmat mutatott be és magyarázott meg, a kimonó-tól kezdve a sódzsi nevű fehér papírablakokig, a bentó nevű ételesdobozoktól az amado-nak nevezett tolóajtókig. Mint a sorok között megemlítette, összesen háromszor annyi időt töltött a szigetországban, mint a különböző kínai városokban, és az eltelt idő alatt képes volt annyira megtanulni japánul, hogy meg tudta értetni magát a helyiekkel. ⁶Bozóky Dezső, Dr.: Két év Keletázsiában. Japán. A szerző kiadása. Nagyvárad, 1911. pp. 29-30. A hajóorvos járt Nagaszakiban, Oszakában, Kiotóban, Jokohamában, valamint Tokióban. Az utóbbiban megdöbbenve figyelte meg a nagyvárosi forgalmat, amikor egyszerre harminc villamos várakozott a rengeteg ember és riksa okozta forgalmi dugóban. ⁷Bozóky Dezső, Dr.: Két év Keletázsiában. Japán. A szerző kiadása. Nagyvárad, 1911. p. 258. A „Kaiser Franz Josef I.” hadihajó tisztikara látogatást tett a tokiói osztrák-magyar külképviseleten is, ahol Ambró Béla nagykövet díszebédet adott tiszteletükre. Az eseményen részt vett Tógó Heihacsiró admirális is, az orosz-japán háború csuzimai tengeri ütközetének legendás japán parancsnoka, akit a magyar nagykövet a zirci apátság pincészetéből származó somlyai borral kínált. ⁸Bozóky Dezső, Dr.: Két év Keletázsiában. Japán. A szerző kiadása. Nagyvárad, 1911. pp. 299-300.

Bozóky doktor rövid időre megfordult a cári Oroszország távol-keleti részén is. Útban Vlagyivosztok felé a viharos tenger egy nemvárt veszélyt hordozott, ugyanis az orosz-japán háború (1904-1905) időszakából számos tengeri akna sodródott a térségben, így éjjelente a hadihajó orrára egy fényszórót erősítettek, amivel folyamatosan megvilágították a maguk előtt a vizet. A háború emléke még eleven volt, így az orosz kikötőváros 30 ezer lakosa mellett 50 ezer katona is állomásozott a térségben, akik az állandó kaszárnyák hiánya miatt sátrakban éltek. Bozóky doktor vegyes tapasztalatokat szerzett a városban: egyrészt megcsodálta a háromemeletes postapalotát, valamint a kiváló gyalogjárdákat, ugyanakkor nem kerülhette el figyelmét, hogy a főutcák nagy része nem volt kikövezve, így azok eső idején sártengerré változtak. Felemás érzéseit táplálta az is, hogy a város piacán megfigyelte, amint a helyi orosz katonák saját fegyvereiket és egyenruháikat árusítják az érdeklődőknek. Az osztrák-magyar hadihajó tisztikarát egyébként nagy szeretettel fogadták a városban, a helyi haditengerészet admirálisa egy kisebb ünnepséget is tartott számukra. Bozóky leírása szerint szinte minden az orosz-japán háborúra és annak végkimenetelére emlékeztette őket: egyrészt több orosz veterán számolt be nekik a Port Arthur-i katlanról, másrészt helyszíni megjegyzésekből értesültek arról, hogy egy újabb japán támadás esetén az orosz hadvezetés harc nélkül adná fel Vlagyivosztokot és vonulna vissza a Bajkál-tó vidékéig. ⁹Bozóky Dezső, Dr.: Két év Keletázsiában. China és Korea. A szerző kiadása. Nagyvárad, 1911. pp. 463-474.

A „Kaiser Franz Josef I.” hadihajó 1908-ban – a többször elhalasztott terveket végre megvalósítva – a Koreai Császárságba is ellátogatott, amely ekkor már három éve a Japán Birodalom protektorátusa volt. Bozóky doktor Csemulpho kikötőváros utcáira lépve megdöbbent a hófehér ruhákat viselő, méltóságos arckifejezésű koreai férfiak láttán, akikről több fényképet is készített. Koreai látogatásának idején már működött a Csemulpho-Szöul vasútvonal, így a hajóorvos és tiszttársai vonaton utaztak be a fővárosba. Csupán egyetlen napot töltöttek Szöulban, de a rövid idő ellenére sikerült alapos megfigyeléseket tenniük a városban. Látták a régi viszonyok és a legújabb technikai fejlesztések furcsa együttélését, így például a középkori városkapukat és az amerikai beruházással épült első szöuli villamosvonalat. Bozóky doktor megfigyelte, hogy az utaskocsik három külön szakaszra voltak osztva. A kocsik elején és hátulján nyitott részek voltak, hosszában elhelyezett kifelé néző padokkal, amelyre az utasok menet közben is felszállhattak. A kocsik közepén azonban egy zárt fülkeszerű szakasz volt a hölgyek számára, amit kívülről a koreai nemzeti szimbólumnak számító ümjang ellentétpárral díszítették.

Bozóky doktor és tiszttársai felkeresték az 1395-ben épült Kjongbok palotát, amely akkor már évek óta elhagyatott volt. 1895-ben ugyanis a palotában hajtották végre a szöuli japán követ által kezdeményezett merényletet Min királyné ellen, amelyet követően Kodzsong király a cári Oroszország követségére menekült. A koreai uralkodó később sem kívánt visszatérni a Kjongbok palotába, amelyet a magyar hajóorvos már egy letűnt korszak mementójaként szemlélt meg. Bozóky teljes mértékben átérezte a helyszín szomorúságát, különösen Min királyné halálának helyszínét felkeresve. A palota akkori elhagyatottsága és a trónterem előtt növekvő fű pontosan megfigyelhető a hajóorvos koreai fénykép-gyűjteményének egyik legjelentőségteljesebb darabján, amely a trónterem felé haladó elegáns európai urakról készült. Az utólagosan színezett felvétel akár az átmeneti korszak szimbólumának is tekinthető: a Koreai Császárság formálisan még létezik, de az egykori uralkodói palotát már messziről jött látogatók fedezik fel.

A „Kaiser Franz Josef I.” tisztjei az egynapos szöuli látogatás délutánján felkeresték a főváros „bazárját”, ami minden bizonnyal a déli városkapuról elnevezett Namdemun piac lehetett. Bozóky doktor útikönyvében egy olyan fotó szerepel, ami valószínűleg a piacon készülhetett. A felvételen egy lószőrkalapos idősebb és egy fiatal árus látható, valamint bámészkodó járókelők, akik csodálkozva néznek a fényképész felé. ¹⁰Bozóky Dezső, Dr.: Két év Keletázsiában. China és Korea. A szerző kiadása. Nagyvárad, 1911. p. 517. Kora este a magyar hajóorvos és tiszttársai visszaindultak Csemulphoba, ahol kilenc órakor már a hadihajó fedélzetén voltak. Bozóky doktor felemás érzelmekkel hagyta maga mögött a Hajnalpír Országának fővárosát, ugyanis pontosan tudta, hogy a régi Szöul napjai meg vannak számlálva. A „Kaiser Franz Josef I.” nem sokkal később tovább indult a félsziget délkeleti részén lévő Puszan kikötőváros felé, ahol akkoriban már kiterjedt japán városrész létezett. A magyar orvost az ottani hangulat már inkább Japánra emlékeztette: a szigetországban megszokott üzleteket, teaházakat, céllövöldéket látott mindenfelé.

Bozóky doktor kelet-ázsiai utazását követően civil orvosként praktizált. Említett kétkötetes könyvének kiadásában fivére, Dr. Bozóky Kálmán jogügyi tanácsos volt segítségére. Az egykori hajóorvos 1912-től a Rimamurányi-Salgótarjáni Acélművek kórházának vezető orvosa lett, majd magánorvosként Nagyváradon telepedett le. A család később Budapestre költözött, édesanyját már Budapesten érte a halál. ¹¹Halálozás. In: Új Nemzedék. 1923. július 15. Egy fennmaradt közjegyzői okirat szerint Bozóky doktor a Fő utca 12. számú házban élt feleségével, Jelentsik Margittal együtt. ¹²Rónay Károly közjegyző iratai. Budapest Főváros Levéltára. (HU BFL – VII.153.a – 1925 – 0253) Az egykori sorhajóorvos az 1920-as és 1930-as években is aktív írói munkásságot folytatott: kelet-ázsiai tapasztalatairól számos ismeretterjesztő cikket publikált többek között a Földrajzi Közlemények, a Turán, a Képes Vasárnap, valamint a kolozsvári kiadású Ellenzék hasábjain. Számos alkalommal tartott továbbá nagy visszhangot kiváltó előadásokat ázsiai megfigyeléseiről, sőt a magyar rádióban is beszélt helyszíni tapasztalatairól. ¹³Rádió-Műsor. In: Dunántúl. 1927. április 1.; A halál családi örömünnep… In: Magyarország. 1931. január 10.; Hogyan ünnepük az újévet Japánban? In: 8 Órai Újság. 1939. január 6. A fentiek mellett a Magyar Nippon Társaságban is aktív szerepet töltött be, annak alelnökeként is működött. ¹⁴Magyar-japán est. In: Magyar Külpolitika. 1928. 1. szám. p. 14.; József Ferenc királyi herceget választották a Magyar Nippon Társaság elnökévé. In: Magyar Országos Tudósító. 1933. december 20. 1939-ben kelet-ázsiai útjai során vásárolt tárgyait és fényképeit a budapesti Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumnak ajándékozta, azzal a kikötéssel, hogy azok élete végéig lakásában maradjanak. ¹⁵Horváth Tibor: Beszámoló a Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeum 1956-58 évi eredményeiről. In: Az Iparművészeti Múzeum Évkönyvei III-IV. Budapest, 1959. p. 283.

Bozóky doktor élete alkonyán még értesülhetett a Koreai-félszigeten kirobbant pusztító testvérharcról, valamint az Észak-Koreába induló magyar orvoscsoportok tevékenységéről is. Nagyon érdekes és ezidáig nyitott kérdés, hogy vajon a távoli országba készülő magyar orvosok közül felkereste-e valaki az egykori sorhajóorvost, hogy kikérje véleményét a koreai tapasztalataival kapcsolatosan? A kérdés megválaszolása mindenképpen további kutatásokat igényel. Bozóky doktor 1957 márciusában hunyt el, földi maradványai a Farkasréti temetőben nyugszanak. ¹⁶Tóth Vilmos és Zsigmond János: A Farkasréti temető II. In: Budapesti Negyed. 2003. ősz. p. 315.