Zichy Jenő ázsiai útjai

Az előző expedíció folytatásaként Zichyék ezúttal a Kaukázus vonulatának déli oldalát járták be, az ottani völgyek lakói között végeztek anyaggyűjtést. Elsősorban az itt élő népcsoportok életmódját, népszokásait, és tárgyi kultúráját (valamint azoknak vélt magyar párhuzamait) kutatták. Ezután az expedíció továbbindult keletre, és – ami három évtizeddel korábban Vámbéry Árminnak még kalandos, álruhás utazásként sikerült csak – egészen a Turáni-alföldig, Buharáig és Szamarkandig utaztak.

Az első két expedíció legfőbb eredménye – paradox módon – épp az volt, aminek folyománya képen a legtöbb tudományos bírálatot is kapta: sikerült a közbeszéd tárgyává tenni a Kaukázust (elsősorban magyarság vélelmezett őshazáját). Már az első expedíció elindulása előtt intenzív érdeklődés nyilvánult meg, és nagy eredményeket várt a hazai közönség az úttól. Ezt az érdeklődést Zichy folyamatosan hazaküldött beszámolói egyszerre élénkítették és igyekeztek kielégíteni az elvárásokat. Így azonban, a kétségtelenül nagyon jelentős gyűjtőmunka eredményei helyett, a „szenzációkra” került a hangsúly: a gróf prekoncepciójának (miszerint egykor „az egész [magyar] nemzet a Kaukázus vidékén lakott”) és az eredetkutatás gyors megoldásának megerősítése került fókuszba. Ráadásul ezek zömmel – a kor tudományos módszertana szerint is megmosolyogtatóan naiv – szórokonításokon, és felszínes összevetéseken alapultak (pl. ruhák „magyaros” jellege, kortárs kengyelforma hasonlóságai, az „egész nép kinézete, viselkedése, jelleme, lovaglása… a magyarral való rokonságra vall”). Így az első két expedícióról kiadott, meglehetősen nívósan szerkesztett kétkötetes beszámoló, aminek második kötetét, a régészeti ill. néprajzi anyagfeldolgozást Pósta Béla, ill. Jankó János készítette el, – bár kiadványként ma is díszhelyet érdemelhet, – a kor tudósai részéről jellemzően inkább intenzív bírálat tárgya lett. (Herman Ottó pl. egyenesen vitriolos, gyakorlatilag megsemmisítő kritikát közölt róla a Budapesti Szemlében.)

A harmadik kutatóút (valójában több, egyéni kutatás összehangolása) megszervezése, a bírálatok ellenére – vagy azok következményeként ,– különösen körültekintően történt. Jankó János 1897 nyarán útra kelt, hogy az orosz múzeumok anyagait tanulmányozza, és ezután különösen az oroszországi halászat és az altáj sámánizmus kutatásával foglalkozott. Posta Béla kicsivel később Varsó, Helsinki, és az orosz területek (Kijev, Kercs, Moszkva, Odessza, Szentpétervár, Kercs) múzeumainak régészeti anyagát tanulmányozta. Pápay József pedig Reguly Antal osztják folklórgyűjteményének lefordításával készült a további kutatásokra. Az expedíció további programját 1898. április 1-én, Tbilisziben tartott találkozójukon egyeztették a tagokkal (a fentieken kívül báró Bánhidy, akinek szerepéről semmi közelebbit nem tudunk, Csiki Ernő zoológus, Roslapil Károly erdész és persze Zichy Jenő), amit május végén Kazanyban, majd később Tobolszkban további egyeztetések követtek. Bár ezek során meglehetősen éles konfliktusok voltak a résztvevők között (mivel Zichy pl. nem támogatta az orosz forrásirodalom beszerzését, eleinte ellenezte a finnugor irányba induló kutatási szálakat, erősen ragaszkodott saját – a többiek szerint tudományosan nem igazán indokolható – útiterveihez, és azok szerint az utazás kényelmes-kellemes oldalaira is a kelleténél nagyobb figyelmet fordított), végül kialakultak a kutatás irányai. így Pápay József a csuvasok és a baskírok között, majd az osztjákoknál végzte – Reguly Antal nyomán – úttörő kutatásait, míg a többiek többek között a Kura folyó vidékén, a Volga-deltában és a Perm vidékén végeztek gyűjtéseket. Innen Jankó János a déli-osztjákok néprajzi kutatására indult, míg a többiek továbbutaztak kelet felé. Minuszinszkből Pósta Béla visszafordult Magyarországra, hogy a régészeti gyűjteményt hazavigye, míg Zichy és Csiki Ulánbátor érintésével Pekingbe mentek, hogy a Batu kán által 1241-ben elrabolt anyagok után kutassanak. Eez a tervük azonban – részben az akkori politikai helyzet , a frissen lezajlott palotaforradalom miatt – meghiúsúlt, így Sanghajon és Trieszten át 1998 decemberében hazatértek (Pápay még 1899 derekáig folytatta kutatásait).

Összegezve azt mindenképpen elmondhatjuk, hogy – bár Zichy Jenő tudományos körökben sem volt kevésbé megosztó személyiség, mint a közéletben,– tevékenysége azáltal, hogy

• a mindennapi közbeszéd tárgyává tette a Kaukázust és „a Kelet” más területeit,
• kiterjedt tárgyi gyűjtései (és múzeumi adományozásai),
• valamint különösen a harmadik expedíció során (akár saját meggyőződései ellenére is finanszírozott) társult tudósok kutatásait is finanszírozta

határozottan hozzájárult a századforduló és a XX. század magyar tudományos és múzeumi életének előrehaladásához.

Könyvek

Dokumentumtár

Fotóarchívum