Gubányi Mihály – akinek háza még ma is ott áll Cegléd központjában – sikeres vállalkozó volt: a nincstelenségből a jómódba küzdötte fel magát. Fő célja az volt, hogy „annyit össze tudjon szerezni, hogy gyermekei jól el legyenek látva”.¹Gubányi Károly 1930. 02. 26-i levele Gubányi Emilnek (Érd, MFM, Gubányi-hagyaték). Világos elképzelései voltak a gyermekeivel kapcsolatban – ezeket korai halála után felesége igyekezett megvalósítani –, amelyek a család további emelkedését célozták a társadalmi ranglétrán. Az apa a földben látta a jólét elsődleges zálogát, ezért ragaszkodott ahhoz, hogy mindkét életben maradt fia végezze el a Magyaróvári Gazdasági Akadémiát. Azt is gondolta, hogy legalább egy gyermeket taníttatni kell, aki majd diplomás emberként – talán hivatalnokként – egyrészt emeli a család ázsióját, másrészt segíti a mindennapi gazdasági ügymenet során felmerülő problémák megoldását. Harmadrészt fontosnak tartotta, hogy a gyerekek megházasodjanak, méghozzá a család szempontjából jól házasodjanak.

Gubányi Károly sorsát így az apai szándék jelölte ki: miután a szépen gyarapodó birtokot a bátyjának, Józsefnek szánták, ő tanulhatott. Ezen a téren, bár nem tűnt különösebben tehetségesnek, minden lehetőséget megkapott, ezért csak az elemit végezte Cegléden, gimnáziumba viszont már akkor is az ország egyik legjobb iskolájának számító budai főreálba (a mai Toldy gimnázium) járhatott. Itt nem csupán a korszak egyik legfelkészültebb tanári kara várta, hanem nyelveket is tanulhatott. A németet, angolt és franciát itt sajátította el, később már utazásai során tanult meg oroszul és valamennyire kínaiul is. Valószínűleg nem járunk messze a valóságtól, ha azt feltételezzük, hogy a reáliskola már a mérnöki tanulmányokra való felkészülés részét képezte. Gubányi Károly tehát miután elvégezte a gimnáziumot, a budapesti Műegyetemen folytatta tanulmányait. Itt azonban több olyan hatás is érte, amely hosszú távon is befolyással volt a pályájára. Egyrészt a hallgatók részéről, akik közül többen – például Schick Emil vagy Kenessey Béla – később a hazai vízépítés élvonalába emelkedtek. Másrészt pedig itt találkozott a korszak egyik legjelentősebb tudósával, Lóczy Lajossal, akinek az óráit látogatta. Lóczy már ekkor felfigyelt – elsősorban értékes emberi tulajdonságai miatt – a fiatalemberre, akivel azonban néhány évvel később már a terepen, a Cuha-vasút²Ma Bakonyvasút néven ismeretes. építése közben találkozott.

Gubányi tehát a szülei által kijelölt pályán indult el, de az egyetemi évei alatt nemcsak belekóstolt a tudományba, hanem a tudományos élet képviselői is felfigyeltek rá. Érezte az elhivatottságot, de nem kívánt szembefordulni a családjával: így az egyetem után hivatalnokként kezdett el dolgozni.³Gubányit a földművelésügyi minisztérium irányítása alá tartozó Magyar Királyi Folyam- és Kultúrmérnöki Hivatal állományába vették fel 1892-ben, és 1895-ig a budapesti székhellyel működő VIII. kerületi kultúrmérnöki hivatal állományába tartozott. Ennek illetékessége Pest-Pilis-Solt-Kiskun, Bács-Bodrog, Krassó-Szörény, Temes és Torontál vármegyékre terjedt ki. Vö. Antos János 1895. 05. 15-i levele Gubányi Károlynak (Érd, MFM, Gubányi-hagyaték). Erről az időszakról Gubányi mindössze egyszer beszélt nyilvánosan: a halála után megjelent egyik tanulmánya bevezetőjében (Gubányi Károly: A rizs. Vízügyi Közlemények 1935/2: 181–182). Szorgalmának, hozzáértésének és emberszeretetének köszönhetően felettesei itt – a vízügynél – nagy jövőt jósoltak számára, ám Gubányi már ekkor úgy érezte, hogy az íróasztal mögötti munka nem neki való.⁴Erről később így írt József bátyjának: „…az általános egészségi állapotommal van összefüggésben az, hogy csak a sok szabad mozgással járó munkakörben érzem állandóan jól magamat, e nélkül egy aranypalotában sem volna maradásom. Ezért nem vállalok városi hivatalt sem, mert a sok ülő foglalkozást nem bírom ki” (Gubányi Károly levéltervezete Gubányi Józsefnek, dátum nélkül [1919 körül] [Érd, MFM, Gubányi-hagyaték]).

A terepen

Magyarország

A továbblépésben egyik rokona, a szintén mérnök végzettségű Gettó Gyula segítette, aki apja egykori vállalkozótársaként továbbra is vasútépítéseken dolgozott. Gubányi Károly így került a Győr–Veszprém–Dombóvár-vonal mentén zajló építkezésre. Nem kivételeztek vele, építésvezető mérnökként az egyik legnehezebb részen, „…a vasútvonalnak a Bakonyszentlászló és Zirc állomások közé eső szakaszán, a támfalak, a völgyáthidalások, alagutak építését vezette”.⁵Gettó Gyula 1897. 01. 01-jén kelt bizonyítványa Gubányi Károly számára (Érd, MFM, Gubányi-hagyaték). A jelenlegi nyomvonal legfestőibb pontján ma is álló Cuha-völgyi viadukt és a hozzá tartozó alagút építése szintén a nevéhez köthető. A fővállalkozó elégedett volt a fiatalember munkájával, aki mellett szinte egész idő alatt legjobb barátja, egykori egyetemi hallgatótársa, Kellner Antal (aki később Szentgáli Antalként vált ismertté) is ott dolgozott.⁶Szentgáli Antal életére lásd Gulyás 2023. A munka végeztével kiállított bizonyítványban az áll, hogy – az ekkor éppen 30. évét taposó – Gubányi a munkálatok során mindvégig „kiváló szakértelmet, szorgalmat és önállóságot tanúsított”.⁷Gettó Gyula 1897. 01. 01-jén kelt bizonyítványa Gubányi Károly számára (Érd, MFM, Gubányi-hagyaték).

Gubányi (és Szentgáli) már a munkába állás környékén elhatározták, hogy legközelebb külföldön vállalnak munkát. Néhány héttel ezt követően – tehát még 1895 nyarán – Gubányi és Szentgáli itt, a mérnöki barakk közelében találkozott újra egykori professzorával, a festői völgyben éppen terepbejárást végző Lóczy Lajossal. Lóczy maga írta később, hogy a két barát figyelmébe „élénk szavakkal ajánlám… Kelet-Ázsiát”.⁸A szerkesztő előszava (Gubányi 1906: V).

Mandzsúria

Gubányi 1897 tavaszának végén – szerződése lejártát követően, számos ajánlólevéllel felszerelkezve – kelt útra a Távol-Kelet felé. Az Egyesült Államokon keresztül utazott, és megállt az akkor még független Hawaii-szigeteken is. 1897 augusztusában érkezett meg Sanghajba, amely az első évben fő bázisául szolgált. 1897 augusztusa és 1898 áprilisa között Kínában és Oroszországban utazgatott, de ellátogatott Japánba is.⁹A Japánban tett első utazásának útvonalát a Budapesti Hírlapban megjelentetett tárcái segítségével rekonstruálhatjuk. A Gubányi által meglátogatott legfontosabb japán városok a következők voltak: Nagaszaki, Jokohama, Tokió, Kiotó és Kóbe. Bár azt gondolta, hogy ajánlólevelei birtokában könnyedén kap majd munkát, erre csak az­után kerülhetett sor, hogy elsajátította az orosz nyelvet. Így már alkalmazták az orosz beruházásként megvalósuló kelet-kínai vasút építkezésein, ahol – kisebb megszakításokkal – egészen 1903 nyaráig dolgozott. Noha tehetségét és munkabírását itt is elismerték, ő minden előléptetést és jobb állásajánlatot elutasítva kitartott a szabad élet mellett: mindvégig az építkezés közelében, munkásai szomszédságában lakott egy barakkban. Az öt,¹⁰Valójában – láthattuk – Gubányi hat évet töltött el a térségben, amelyből az első év az ismerkedés és a nyelvtanulás időszakaként jellemezhető. vasútépítéssel eltöltött év alatt három pályaszakaszon dolgozott:

a) 1898. május és 1901. július között egy pályaszakasz kiépítésén a Tahejás-patak völgyében, ez jelenleg az oroszországi Usszurijszk és a kínai Ningan között található.

b) 1901. január és augusztus között „egy sorozat kisebb kőhíd” építésén a Lao-je-ling-hágó környékén, ez a szakasz a kínai Ningan és Harbin városok között terül el.

c) 1901 szeptembere és 1903. év júniusa között egy alagút megépítésén a Cseng-lung-ce-hágó alatt (ez a szakasz ugyancsak a kínai Ningan és Harbin városok között fekszik).

Gubányi rövid idő alatt megkedvelte a térséget, ahol – Szentgálival közösen – hosszabb tartózkodásra készülhetett; ehhez ekkorra már a nyelvtudása mellett saját tőkéje is rendelkezésre állt. Szerződése lejártával úgy döntött, hogy Port Arthurban telepedik le, ahol házat is vásárolt. Ezt követően, 1903 vége felé utazott haza Magyarországra, hogy még nyitva lévő ügyeit lezárja. A japán–orosz háború kirobbanása Budapesten érte, és itt kapott hírt a háza megsemmisüléséről is. A háborús helyzet miatt nem tudott visszatérni a Távol-Keletre, ezért Budapesten maradt, és – Lóczy biztatására – nekiállt megírni Mandzsúriáról szóló könyvét, amely végül 1906-ban jelent meg a Magyar Földrajzi Társaság gondozásában.

Mérnökből farmer

Gubányi helyismeretét és fejlett adaptációs képességét jelzi, hogy szinte azonnal felismerte, hogy a japán győzelemmel a térségbeli erőviszonyok jelentősen és hosszú távon változtak meg. Ennek tudatában úgy döntött, hogy nem költözik át Szentgálihoz Vlagyivosztokba, hanem egy teljesen új helyen próbál szerencsét. Ausztrália, a nagy déli kontinens akár mandzsúriai évei alatt is felkelthette az érdeklődését, hiszen az általa jól ismert kínai és japán kikötőket az ausztrál postahajók rendszeresen látogatták. Ám – a források alapján – az is elképzelhető, hogy korábbi, még az iskolai éveire visszanyúló érdeklődésről van szó. Az azonban biztos, hogy döntését nemcsak a kalandvágy és – vélhetően – Lóczy tanácsa befolyásolta, hanem családi-magánéleti problémák is. Édesanyja a hivatalnoki karriert, a nősülést és a család nevéhez illő életet várta volna el tőle, Gubányi viszont úgy érezte, hogy konvenciók helyett egyelőre látni, tanulni és írni akar, ráér még megállapodni.

Búcsú nélkül indult el Melbourne-be 1906 tavaszán.

Ausztrália

Noha a victoriai kormány vízépítési miniszteréhez, George Swinburne-hoz szóló ajánlólevele alapján elsőre úgy tűnhet, hogy egy rövid tanulmányutat tervezhetett Ausztráliába, hogy közelről is megvizsgálhassa az ott zajló hatalmas gát- és vasútépítési munkákat, valójában Gubányi célja kezdettől fogva az lehetett, hogy tudását valamelyik projektnél munkavállalóként is hasznosítsa. Egy ilyen, a victoriai vasúttársaság elnökével folytatott „interjú” emlékét őrizheti a könyvében a melbourne-i főpályaudvar (Flinders St Station) működésének részletes leírása.¹¹Gubányi 1915: 92–95.  Munkavállalás céljából tartózkodott hosszabb ideig Adelaide-ben, majd Sydney-ben, de egyik helyen sem járt sikerrel.

Amikor Ausztráliába utazott, Gubányi tulajdonképpen jegyet váltott az ismeretlenbe. Úgy hajózott át a Föld túlsó végébe, hogy nem tudta, ott milyen körülményekre számíthat. Ennek ellenére, szinte a partra szállástól kezdve otthon érezte itt magát, a nagyvárosokban és vidéken egyaránt. Röviddel az érkezése után már biztosan tudta, hogy könyvet szeretne írni erről az országról, utazásait tehát legalább annyira motiválta az anyaggyűjtés, mint a munkakeresés vágya.¹²Gubányi Károly 1907. 02. 27-i és 1907. 07. 05-i levele Cholnoky Jenőnek (Érd, MFM Cholnoky-hagyaték). Miután azonban két évig hiába keresett munkát, úgy határozott, hogy farmot vásárol, és gazdálkodni kezd. Magyarországot viszont sohasem tudta elfelejteni, ezért egy olyan vidéken telepedett le, amely szinte megszólalásig hasonlít az Alföld Pest környéki részeihez, ahol egykor gyermekéveit töltötte. A Riverinarégiójaéppen olyan termékeny, mint a magyarpuszta, és Gubányi, aki – mint láttuk – értett a földműveléshez, rövid idő alatt sikereket ért el terményeivel a környék mezőgazdasági versenyein. Öt évébe telt, mire a gazdaságot termőre fordította – ez idő alatt, a tanyája csendjében, „az esős időszak nyugalmasabb napjai és hosszú magányos estéi folyamán”¹³A szerző előszava, Gubányi 1915: 1. elkészült az Ausztráliáról szóló könyvének kézirata is –, és csak ezután kezdett el újra utazni. Első útja Melbourne-be vezette, ahol újra találkozott a helyi magyarokkal, majd Sydney-ben láthatta a magyar zászló alatt befutó első hajókat, a Turult és az Attilát. Feltámadt a honvágya, és elhatározta, hogy hazatér Budapestre. Mindenét eladta, és két bőrönddel – ahogy érkezett – elindult Magyarország felé.

Magyarország

1913 nyarán érkezett haza, de itthon felemás fogadtatásban részesült. Lóczy és Cholnoky, valamint a vezetésük alatt álló Magyar Földrajzi Társaság lelkesen üdvözölték, és megkezdték az Ausztráliáról szóló könyv szerkesztési munkálatait. Családja viszont azt várta volna, hogy állapodjon meg végre: nősüljön meg, alapítson családot, és vállaljon a családi névhez méltó hivatalt. Gubányi láthatóan őrlődött, de arra már nem maradt ideje, hogy újra útra keljen, mert kitört az első világháború. Szinte azonnal jelentkezett a hadseregbe. Itt előbb megpróbált szakmai tapasztalatának megfelelően a mérnöki, illetve az utász csapatoknál elhelyezkedni, de nem járt sikerrel, így három évet töltött a keleti fronton, és csak 1917-ben tért haza. Túl az ötvenedik életévén és különböző betegségekkel küzdve végül sikerült megegyeznie a bátyjával, és Pilisen, a családi birtok egy saját maga számára kialakított részén rendezkedett be. Trianon és a Monarchia összeomlása lelkileg megtörte, és belátta azt is, hogy hiába vágyik rá, már nem tud vissza­térni Ausztráliába.

A kiutat és a lelki megnyugvást a gazdálkodás és az írás jelentette a számára. Mindenekelőtt megpróbálta kicsiben megalkotni azt a farmot, amelyet Ausztráliában eladott. Kiegyezett a családjával is: bár maga nem alapított családot, de egyik unokaöccsét, Schick Emilt (1898–1971) örökbe fogadta, így ma is élnek közvetlen leszármazottai. Végül pedig visszatalált a tudományhoz is, amellyel fiatalon – a családi elvárások miatt – csak távolról kacérkodott. Gátépítéssel és öntözéssel kapcsolatos tanulmányainak és fordításainak köszönhetően rövid idő alatt a vízépítés országos szak­tekintélyévé vált. Így tulajdonképpen elmondható, hogy idős korában, sikerei teljében érte a halál pilisi otthonában.

Tudományos tevékenysége és értékelése

Az eddig elmondottak nagy vonalakban már kijelölik Gubányi Károly helyét a magyar tudományos panteonban. Láthattuk, hogy pályafutása alapvetően az édesapja nyomdokain indult, és haladt mindvégig. Egyrészt a vasútépítési területen, ahol legelső munkájával, „a Bakonyi-vasút építkezései közben itthon is már jó nevet szerzett magának”.¹⁴Lóczy 1897: 204. Később pedig külföldön, Mandzsúriában is megállta a helyét, és – ha Ausztráliában kapott volna ilyen megbízást – mégmagasabbra tudott volna lépni. Miutánazonban ott nem tudott elhelyezkedni, gazdálkodni kezdett. Gubányiélete végéig büszke volt az apja gazdálkodóiismereteire, szaktudásáraésezen a területen (főleg szőlészetésborászat) végzett innovációra, a témárólélete alkonyánkülöncikksorozatban is megemlékezett.¹⁵Gubányi 1932. A farmerlét tehát sohasem állt tőle távol, ő ebben is ki tudott teljesedni, ahogy azt ausztráliai, majd magyarországi birtokával kapcsolatos tevékenysége is mutatja.

Az apai örökség továbbvitele azonban szépen belesimult a saját személyiségéhez közel álló vízügyi mérnöki tevékenységbe. Ez a témát az egyetemről hozta magával, vélhetően részben a korszak kiemelkedő tanáregyénisége, Klimm Mihály, részben pedig diáktársai – különösen a vele később családi kapcsolatba is kerülő Schick Emil – hatására. Bár Gubányi a vízépítésben kezdetben főként az irodai kötöttségeket látta, a téma egész életében foglalkoztatta. Bármerre is járt a világban, mindenhol az elsők között kereste fel a gátakat és öntözőrendszereket, és az ezzel kapcsolatos szakirodalmat is szisztematikusan gyűjtötte. A téma évtizedeken keresztül „érett benne”, hogy majd az 1920-as évek második felétől tanulmányok és fordítások formájában „törjön ki” belőle. Gubányi tehát mérnökként sikeresnek mondható, hiszen a gyakorlat és az elmélet területén egyaránt maradandót alkotott.

Volt azonban egy harmadik terület is, amelyben – családja értetlenségétől kísérve – lassanként, lépésről lépésre kibontakozhatott. Ez pedig az írás. Gubányiban valószínűleg kezdettől fogva dolgozott a közlési vágy, amely először – mandzsúriai tartózkodása idején – levelek és apró, főleg mérnöki szakközlemények formájában jelentkezett. Mestere, Lóczy és annak tanítványa – Gubányi közeli barátja –, Cholnoky Jenő hatására azonban egyre bátrabban és magabiztosabban kezdett írni. A mérnöki témák helyett egyre inkább társadalomföldrajzi, néprajzi, gazdasági és történelmi összefüggések vonták magukra a figyelmét. Ezeket összegezte – Lóczy biztatására – első könyvében. Ennek stílusán még érződik némi bizonytalanság, de Ausztráliába érkezve mindez már a múlté. Ettől kezdvemáregy magabiztos, sajátstílusára ráérzett tollforgatóküldi haza a tanulmányait, majd pedig készíti el könyve kéziratát. Bárhazaérkezése utánmégévekig jelennek meg társadalmi kérdésekkel kapcsolatosírásai, íróitevékenységének csúcspontja egyértelműen azAusztrália, amely az első, tudományos igénnyel készült országleírás a déli kontinensről, amelyben ráadásul nemcsak a magyarokhoz, hanem az ausztrálokhoz is szól (ezért kellett elkészíteni a kötet eredetileg is tervezett angol fordítását).

Gubányinak tehát annak ellenére helye van a magyar tudományban, és – két szépirodalmi jellegű próbálkozására tekintettel az irodalomban is –, hogy sohasem állt a katedrán, nem írt tankönyveket, és nem gyűjtött maga köré tanítványokat. Sorsa és személyisége miatt elsősorban a terepen és a praxisban mozgott otthonosan, de neve mellé – különösen az ausztráliai kutatásai miatt, amelyekkel Magyarországon egy önálló tudományterületnek jelölte ki a határait – állandó jelzőként illik odatenni, hogy ő volt a „tudós mérnök”.