Hudec László 1893-ban született Besztercebányán, apja, Hugyecz György jómódú építési vállalkozó volt. Felmenői mindkét ágon evangélikusok, édesanyja, Skultéty Paula családjában több evangélikus lelkész volt, legjelesebb ősük alsólehotai Scultéty Severin esperes (megh. 1600-ban). A családban természetes volt a többnyelvűség, használták a német és szlovák nyelvet is, de egymással magyarul beszéltek és leveleztek. László számára egyaránt fontosak voltak a szorgalmas, feltörekvő gazdálkodó ősök és a közösségért áldozatos munkát vállaló, nyitott szellemiségű tudós papok; ez volt az a közeg, ahonnan elindulva elfogulatlanul gondolkodó, embertársait a bajban segítő, ugyanakkor hatalmas munkabírással alkotó építésszé vált. Hudec László számára nem okozott gondot nemzeti hovatartozása; egyik levelében így emlékezett:

„Hogy vajon magyar vagy tót vagyok, én nem tudom, nem is keresem, magamat széjjel nem vághatom, mint szétvágták hazámat, mindig az maradok, ami voltam. Nem kérdezte senki tőlem a régi szentistváni Magyarországon, hogy vajon tót vagyok-e vagy magyar? Szerettem mindkettőt, hiszen anyám magyar, apám tót származású volt, és én is mind a kettő voltam.”

Szülővárosa, Besztercebánya és az azt körülölelő hegyek voltak számára az elvesztett Árkádia, ahova mindig visszavágyott. A tízezer lakosú megyeszékely az 1900-as évek elejére impozáns, historizáló stílusú középületekkel gyarapodott, valóságos iskolaváros is volt három gimnáziumával és két polgárijával, ugyanakkor megőrizte középkori levegőt árasztó zegzugos utcáit, gyönyörű főterét.

Hudec László nem csak szemlélte szülővárosa és a környék építészeti gazdagságát: édesapja már kilenc éves korától dolgoztatta az iskolai szünetekben építkezésein, tizenhárom évesen már egy szerződés megkötését is rábízta. A Hugyecz és Rosenauer cég igen komoly megbízásokat kapott, a korszak jelentős építészeinek terveit kivitelezték (Besztercebánya, Kereskedelmi és Iparkamara: Sebestyén Artúr 1905; Besztercebánya, Erdőigazgatóság: Wälder Gyula, 1913; Breznóbánya, evangélikus templom tornya: Sándy Gyula, 1905). A fiú megtanulta a szakma csínját-bínját, az érettségi évére megszerezte a kőmíves-ács-kőfargó szakvizsgákat. Édesapja nemcsak mint kiváló szakember, hanem erkölcsi és szellemi értelemben is a legfontosabb példakép volt számára – 1920-ban bekövetkezett halála után így emlékezett rá Sanghajban:

„Ez első levelem, melyet jó apuka halála után írok, nem tudom, hogy kezdjem, hisz nincsen Ő már többé, ki mindenem volt az életben, apa, barát, mintakép. S most oly üres az életem, nincs célja, hisz minden ház, minden gondolatom, mely pályámmal összefüggésben volt Őt illeti meg, s nekem pályám mindenem – munkám, örömem – épp úgy, mint az övé volt.”

A rajongva tisztelt apa mellől, a meleg családi légkörből – a szülők hat gyermekükkel 1906-tól az édesapa által tervezett klasszicizáló villában laktak a Deák Ferenc utcában – László 1910-ben került Budapestre, zsebében a besztercebányai evangélikus gimnáziumban szerzett érettségi bizonyítvánnyal. Pályaválasztását a családi háttér határozta meg, bár még kamaszkorában is lelkésznek készült, végül az építészkart választotta, hogy később társa lehessen apjának. Önvizsgálatra hajlamos természet volt, akit a valláserkölcs kérdései már fiatal korában is izgattak. A teológia és történettudományok iránti érdeklődése egész életében megmaradt.

Hudec 1910 szeptemberében iratkozott be a Királyi József Műegyetemre. A budapesti építészkar a porosz műegyetemek mintájára a szakma műszaki alapjaira és a történeti stílusok ismeretére helyezte a legnagyobb hangsúlyt, ugyanakkor nagy gondot fordítottak a rajzkészség fejlesztésére is. Hudec Lászlót tanították néhányan a korszak legkiválóbb és legtöbbet foglalkoztatott építészei közül: Nagy Virgil, Pecz Samu, Schulek Frigyes, és Hauszmann Alajos is. Egyik legkedvesebb tárgya az ókori építészettörténet volt. Az elméleti és gyakorlati tárgyakon (építészettörténet, geológia, rajz, ábrázoló geometria, mechanika, műszaki fizika stb.) kívül a második félévtől kezdve tervezési feladatok is voltak különböző történeti stílusokban. Egyetemi évei alatt folyamatosan intézi a család ügyeit, bevásárol az egész családnak, közben szorgalmasan és lelkiismeretesen tanul.

Tanulmányai mellett Hudec tovább dolgozott apja mellett. 1912 és 1913 között részt vett két kis templom tervezésében és kivitelezésében is, az egyik Vihnyén épült, a másik Selmecbányán. Jelen volt az építészkar által szervezett németországi és olaszországi tanulmányutakon, hogy „tanulmányozza és lerajzolja ezeknek az országoknak az építészetét”. 1914. június 18-án Hudec László kiváló osztályzatokkal építész diplomát szerzett, és már doktori témáját is kiválasztotta, a reneszánsz pártázatos építészettel szándékozott foglalkozni. Közvetlenül ezután felvételt nyert Ybl Lajos – „a magyar király volt udvari építésze” – irodájába, és meghívták a Műegyetem ókori építészet tanszékére tanársegédnek, ahol Nagy Virgil volt a tanszékvezető.

Ragyogó karrier állt előtte, azonban az I. világháború kitörése megakadályozta, hogy elfoglalja egyetemi állását, és megkezdje tervezői munkáját Ybl irodájában. A huszonegy éves építészt besorozták. Kiképzése az I. honvéd tábori ágyús ezrednél kezdődött, ahova a család mentora, báró Radvánszky Albert közbenjárására került, mint önkéntes. Bár előmenetele jól alakult, szeptemberben már tizedes, szívből utálta a katonaéletet. Apjának így írt róla:
„Nem tartom nagyra a katonai tisztségemet, mert ami itten megy az nem emberi, hanem állati dolog. Rettenetesen el vagyok keseredve, mert semmi belátása sincsen itt senkinek. 5-kor ébresztő. ½ 7–7-ig csuklógyakorlatok, további gyakorlatok, tannulás és állandóan osztályozzák őket.”

1915 áprilisában Hudec az orosz harctéren már mint műszaki tiszt működik, júniusban Breszt-Litovszktól Lembergig gyalog menetelnek, és kis ezüst vitézségi éremmel tüntetik ki. Az állóháború kialakulásakor vasbeton állások építését irányítja. Később az év folyamán hadnaggyá léptetik elő és a nagyezüst vitézségi érmet is megkapja. 1916 júniusában egy visszavonulás alkalmával esik orosz fogságba, addigra már megtanult lengyelül és ukránul is beszélni. Szibériába kerül, ahol angol és francia nyelvtanulással és művészettörténeti tanulmányokkal foglakozik. 1917-ben tífuszt kap és a jobb lába is eltörik, néhány centivel megrövidül, és így felkerül az 1918 májusában induló dán vöröskeresztes hadirokkantvonatra. A vonat hetekig vesztegel Petrovszkij Závodban a Vörös Hadsereg és Kolcsak admirális csapatai között dúló harcok miatt, és mivel reménye sincs, hogy hazajusson, inkább megszökik. Hilokba jut, ahol nevére szóló hamis orosz útlevéllel a zsebében műszaki feladatokat lát el, de mikor megérkezik a cseh légió, tartva annak kegyetlenkedéseitől illetve attól, hogy mint szlovák nevűt besorozzák, elindul kelet felé. Hudec László – aki eddigre már oroszul is beszél – az orosz hatóságoktól hamis útleveléért cserébe Kínába vagy Japánba szóló menlevelet kap, és 1918. október 26-án megérkezik Sanghajba.

Sanghaj minden tekintetben megfelelő hely volt egy nincstelen, bizonytalan nemzetiségű, orosz menlevéllel menekülő hadifogoly számára, mivel ebben az időszakban – a marokkói Tanger mellett – ez volt az egyetlen hely, ahol az ember minden személyazonossági irat nélkül tartózkodhatott. Ezen felül a Huangpu folyó partján fekvő város, amely jelentős kereskedelmi kikötő volt, éppen ekkor vált az egyik legdinamikusabban fejlődő gazdasági központtá. Ennek eredője az első ópiumháború lezárásaként megkötött 1842-es nankingi egyezmény volt, amely először Nagy-Britanniának biztosította a területenkívüliség státusát több kínai városban, köztük Sanghajban is. A 19. század második felében a franciák és az angolok is különböző egyezményekben biztosították maguk számára a kínai közigazgatástól való függetlenséget, az angolok és amerikaiak közösen megalapították Sanghajban az International Settlementet. Kínaiak is betelepülhettek a nemzetközi koncessziók területére, így alakult ki az a helyzet, hogy 1900-ban az angol-amerikai területen lakók 98%-a kínai, ugyanakkor a közigazgatás választott vagy kinevezett testületeiben nincsenek jelen. A külföldi hatalmak minden erőfeszítése arra irányult, hogy megvédjék különleges státusukat, gazdasági érdekeiket s a megszerzett hatalmas föld- és ingatlanvagyont. Ebbe az internacionális, pezsgő városba érkezett meg Hudec László, hogy elhatározása szerint elegendő pénzt keressen és hazautazhasson szeretteihez. Sanghaj építészeti sokszínűsége – a bankok és középületek historizáló stílusa, a jómódú nyugati polgárok lakóházai, amelyek nemzeti építészetük jegyeit viselték magukon az angol cottage-tól a spanyol barokkig és a puritán téglaépületekig – nem lehetett idegen a fiatal magyar építész számára. A műegyetemen elsajátította a történeti stílusok biztos ismeretét, az egyetemen és apja mellett a műszaki alapokat, és legfogékonyabb éveit a dualizmus kori Magyarország gazdasági-kulturális fellendülése idején élte. Szemtanúja volt a hatalmas építőtevékenységnek, aminek eredményeként a historizmustól a szeceszszión keresztül a modern irányzatokig számtalan stílusban épültek a közigazgatás, a kultúra és az oktatás intézményei. Egyszerre lehetett számára egzotikus és ismerős Sanghaj, ahol jó fellépésének és kiváló szakmai felkészültségének köszönhetően három nap alatt talált rajzolói állást az amerikai Curry építészirodában. Ezt igazi fegyvertényként könyvelhette el, hiszen özönlöttek a munkát keresők a városba, és nemcsak a háborút elvesztő központi hatalmak polgárai, hanem amerikaiak és európaiak is.

Hudec László hatalmas energiával veti bele magát a munkába, néhány hónap alatt irodavezető lesz, négy rajzoló és két munkafelügyelő dolgozik a keze alatt, kínaiak, németek és oroszok. A tulajdonos, Rowland Curry felesége Sanghaj egyik leggazdagabb családjából származott; a kitűnő társadalmi kapcsolatoknak köszönhetően számtalan megrendelést kapnak a külföldi koncessziókban, nagypolgári villákat, sorházakat, banképületeket emelnek (például Katz-villa, Beduin-villa, Chinese American Bank). Hudec folyamatosan írja haza a leveleket, apjától kér tanácsokat, várja tőle az elismerést, de az otthoni pénzügyi és egészségi gondok miatt alig kap választ. Szakmailag és érzelmileg is magányosnak érzi magát, nem elégíti ki a különböző neo-stílusokban való tervezés, saját bevallása szerint úgy érzi magát, mint egy kezdő Wälder Gyula óráján. És bár kezd beletörődni, hogy a háború utáni Magyarországon nem találhat munkát, egyre csak a hazautazásról álmodozik és így ír haza szeretteinek:

„Mondják hogy megbánom ha hazamegyek és látom a viszonyokat, még egy hónapig sem fogom kibírni, hiába a honvágy a legnagyobb betegség, nekem haza kell mennem. Tudom hogy nem fogok oly finoman enni (nem merek egy közönséges uzsonnát, vagy vacsorát leírni, mert olyat a Rákban csak bankettkor adtak és csak béke idején) mint amilyet itt eszünk nap, nap után. Azt is tudom, hogy nem fog kiszolgálni kínai inas mint itt (ebben a háztartásban most öt ember van, beleértve a szakácsot és a két inast), hanem Gézával fogjuk a tányért mosogatni ebéd és vacsora után, és mindig csak azt gondolom, bár már ott volnék és mosogatnék. A jólét csak teher ha nincsenek ugyanabban a helyzetben az övéi, kikre mindig gondol az ember. 1921 január vagy februárban ha hazaérkeznék körülbelül öt esztendeje lesz, hogy nem voltam otthon, és ha egész jövőmet feláldoznám is, hazajövök.”

1920 decemberében meghal édesapja, aki saját szavaival mindene volt: apa, barát, mintakép. László 1921 májusában megérkezik Besztercebányára, hogy édesanyja és testvérei mellett legyen, átveszi a családfő szerepét, intézi a nehéz pénzügyi helyzetbe került család ügyeit. (A család jelentős ingatlanvagyonának nagy részét jelzáloggal terhelték meg egy selmecbányai építkezésen bekövetkezett halálos baleset miatt.) László most is segít testvérein, mint ahogy élete végéig rendszeresen pénzküldeményekkel támogatja összes testvérét és más rokonait, barátait is.

1922-ben megházasodik, felesége a Sanghajban született Gisella Meyer, akinek apja jómódú, brémai származású kereskedő, anyja angol nemesi sarj. Három gyermekük születik: Theo, Martin és Alessa. A Curry irodában egyre nagyobb befolyásra tesz szert, az amerikai tulajdonos társává teszi, Hudec beszámolói szerint az építészeti ötlet felvázolása, a tervezés, a rajzolók irányítása mind az ő feladata volt. Curry igen jó munkaszervező és üzletember volt, de hiányzott belőle bármiféle művészi véna. Hudec is megtanulta a megrendelőkkel való tárgyalást, soha nem erőltette rájuk építészeti vízióit, nem tartozott az ideologikus építészek táborába. Az építészetet alkalmazott művészetnek tartotta, amelynél a külső megjelenés a belső következménye:

„Úgy a – strukturális kifejlesztése, mint külső megjelenése egy munka – széjjel nem választható – egy folyamat – szimultán mutatja az építész intuitív tehetségét és strukturális képességeit. Ezért hangsúlyozom, hogy szeretettel kell fordulni a konstrukció része feléi is, mert művészi munka nem lesz abból, ahol ez hiányzik – hanem csak kulissza.”

Épületeinél legfontosabbnak tartotta a minőségi anyagokat, a legapróbb részletig megtervezett, magas színvonalú belső kialakítást és a tökéletes műszaki megoldásokat. 1925-ben elérkezettnek látta az időt, hogy megnyissa saját építészirodáját, amihez apósa nyúj- tott anyagi segítséget. Első jelentős, önálló munkája a meglehetősen száraz, neoklasszicista stílusban tervezett Country Hospital, melyet a korabeli újságok elsősorban funkcionalitása, magas színvonalú műszaki berendezései (például a központi légkondicionálás) miatt ünnepeltek. Az elismerésekkel párhuzamosan karrierje gyorsan ível felfelé, irodája – amelyben a harmincas évek elején harmincan dolgoznak – folyamatosan kapja a munkákat, továbbra is a megrendelők igényeihez igazodva tervez akár gotizáló templomot (Moore Memorial Church), art deco stílusú bankszékházat (Joint Saving Society), színházat és a harmincas években modern stílusú ipari épületeket, lakóházakat (Dr. Woo háza). Családjával majd minden második évben európai körutat tesz, gyakran Magyarország érintésével, és a legújabb építészeti irányzatok, műszaki fejlesztések felől is tájékozódik. Pályafutásának csúcsán, a húszas évek végétől a harmincas évek végéig a kínai pénzügyi és politikai elit legfelső rétegétől kapja a megbízásokat, s ez nem csak kivételes szakmai felkészültségének, kitűnő üzleti érzékének köszönhető. Magyarázható azzal is, hogy Sanghajban, ahol körülbelül húsz nemzet élvezte a területenkívüliségből származó előnyöket, csak nagyon kevés volt az olyan külföldi szakember, aki nem tartozott a „Treaty Powers” egyikéhez sem, mint például Hudec László. Tehát ha a megrendelőnek bármilyen jogi problémája merült fel a tervezővel és kivitelezővel kapcsolatban, a kínai bíróság nagy valószínűséggel az ő javára döntött. Talán ez is közrejátszhatott benne, hogy Hudec nyerte el Sanghaj első felhőkarcolójának, a Park Hotelnek a tervezését, ahol számtalan műszaki, pénzügyi problémát kellett leküzdenie. Az alapozás bravúros megoldásával ismét bebizonyította azt a kivételes tehetségét, hogy rövid idő alatt képes Nyugatról Keletre átültetni a legfrissebb technológiai újításokat és a modern építészet új szókincsét. Sanghaj történetében először történt meg, hogy egy nagy tömegű épület – mind között a legmagasabb – egyetlen centiméterrel sem süllyedt a talajba. Az 1932–1934 között épült, 22 emeletes felhőkarcoló az új kínai burzsoázia modernségre és eleganciára való törekvésének szimbólumává vált, és évtizedekig Ázsia legmagasabb épülete volt.

A megfeszített munka közben Hudec aktívan részt vesz a sanghaji magyar kolónia életében, mint a Sanghaji Magyar Egyesület elnöke szombat délutánonként társasági összejöveteleket tart a házában. Folyamatosan kérvényezi a magyar útlevelet és a magyar állampolgárságot, de ez csak 1938 után, az első bécsi döntés után sikerül. Tartja a kapcsolatot Magyarországra áttelepült családtagjaival. Magda húgát kihozatja Sanghajba és a Country Hospitalban szerez neki állást. Öccsét, Gézát, aki a műegyetemen tanult, 1929-ben kiküldi Amerikába és építészirodában próbálja elhelyezni. Ez a gazdasági világválság miatt meghiúsul, a következő évben Géza már Sanghajban, Hudec irodájában dolgozik, 1933-ban bekövetkezett haláláig. László egészségi állapota is hanyatlik, köszvény gyötri, kétszer operálják gyomorfekéllyel. 1935-től a gazdasági és politikai helyzet instabilitása miatt csökkennek az építészeti megrendelések, de mint leveleiből kiderül, szinte fellélegzik és boldogan veti bele magát régi szenvedélyeibe, a magyar történelem és a keresztény régészet tanulmányozásába. Sógorától folyamatosan kéri a magyar könyveket és a magyar politikai és szaklapok előfizetését, járatja a Tér és Formát, a modern építészeti irányzatok orgánumát. Rákócziról, Kossuthról, Bethlen Gáborról rendel könyveket, Szekfű Gyula, Eötvös József köteteit olvassa, kedvenc írói Mikszáth és Móra Ferenc. Mélyen és belülről érdeklik a magyarországi változások, ugyanakkor egy távolról, függetlenül szemlélő nemzeti liberális álláspontját alakítja ki a nemzetiségi kérdésről és a határrevízióról is.

1942-től Hudec László mint tiszteletbeli magyar konzul intézi a sanghaji magyar közösség ügyeit, Magyarországon, Szirákon birtokot vásárol, hogy a háború végén hazatelepülhessen. A háborús helyzet miatt továbbra is pang az építőipar, megrendeléseit elsősorban a katolikus egyháztól kapja, lutheránus létére a jezsuita misszió házi építésze lesz. Elmélyíti olasz nyelvtudását, intenzívebben foglalkozik Róma topográfiájával és régi kedves témájával, a Szent Péter bazilika és a nekropolisz építéstörténetével. Az 1944. októberi magyarországi nyilas hatalomátvétel után lemond a konzuli megbízatásról és mint a Magyar Egyesület elnöke viszi tovább az ügyeket. A túlélők fennmaradt tanúsító levelei szerint felekezeti, faji hovatartozásra való tekintet nélkül mentette bajba jutott honfitársait. 1945-ben így idézte fel ezt az időszakot:

„Konzuli működésem tekintetében nagyon sok esetben független állást foglaltam, pl. a zsidókérdésben mert csak lelkiismeretem vezetett nem a paragrafusok […] Budapesti születésű zsidó titkárnőmet, Dávid Saroltát végig megtartottam. 12 magyar állampolgárt megmentettem a gettóba való elhurcolástól, nekik menedéket nyújtottam, a japán katonai hatóságoknál kiharcoltam ezt. Soha nem engedtem, hogy a fasiszta párt vezetői beleszóljanak a magyar ügyekbe, ami természetesen nagyon kellemetlen vitákra adott alkalmat. Nagyon kellemetlen napokat éltünk át, amikor Oroszország hadat üzent Japánnak és a helyi kimagasló orosz egyéneket elfogták és a híres „Híd-házba” zárták, ahol a japán csendőrök kínozták a foglyokat. Később tudtam meg, hogy jómagam és három másik magyar elfogatása is tervbe volt véve, de a kapi-tuláció megakadályozta.”

A Hudec család 1947 januárjában, a President Polk fedélzetén hagyta el végleg Kínát. A családfő házi őrizetben volt, csak jó összeköttetéseiknek köszönhetően tudtak néhány bőrönddel, mindent hátrahagyva kimenekülni Sanghajból. Hudec László jövedelme egy részét már korábban Európában fektette be, így élete hátralévő éveiben, az 1948-as amerikai letelepedést követően már nem nyitotta meg építészirodáját. 1947-ben, majd 1953-ban – feltehetően kitűnő jezsuita kapcsolatainak köszönhetően – megtekintheti a nagyközönség elől elzárt vatikáni ásatásokat. 1949-ben a San Francisco Society of the Archeological Institute of America meghívására előadást tartott az eredményekről, amit több helyszínen megismételt, és 1952-ben tanulmánya is megjelent a témában.11 Élete utolsó éveit családja körében töltötte, de szellemi és társadalmi aktivitása nem csökkent, számos tudományos és egyházi társaság tagja volt. Konzulensként működött közre tervezéseknél és a Berkeley Egyetem tanárai gyakran kikérték véleményét római régészeti témákban. Hitét, életfilozófiáját tömören így összegezte:

„Jézus tanítását nem féltem, minél többet látok az életből és minél több országban éltem, annál inkább látom, hogy csak az az út „Én vagyok az út és az élet”. Ha az emberiség élni és létezi akar, csak ezt az utat választhatja.”

1958-ban, szívroham következtében hunyt el Berkeleyben. Hamvai szülővárosában, Besztercebányán, a családi sírboltban nyugszanak.