Az asszimilált izraelita magyar Komor család felemelkedése jól példázza a kiegyezés (1867) utáni zsidó emancipáció nyújtotta lehetőségeket. Kohn Salamon (1828–1886) komáromi rabbi a pesti Izraelita Tanítóképző Intézet tanára, gyermekei pedig már fővárosi üzletemberek, miniszteri tanácsos, író-kritikus, dramaturg, valamint építész lettek. Legidősebb fia, Komor Izidor (1860–1942), Pál édesapja, a Millennium évében nekivágott a távoli Keletnek, ahol a Jokohamában már régiségekkel sikeresen üzletelő kuzinjaival, a Kuhnokkal társult. Az addig a Király utcában nevelkedett kisiskolás Pál édesanyjával és három fiatalabb testvérével, köztük a felnőttként Japánba költözött Györggyel (George Komor, 1888–1976) együtt Izidor üzletnyitása nyomán Sanghajban telepedtek le.

Sanghaj központi szerepet játszott Komor Pál életében. Az ópiumháborúk (1839–1860) nyomán erőszakkal megnyitott város brit–amerikai ellenőrzés alatt álló nemzetközi negyedében felnőtt, a helyi protestáns német reáliskolában tanult, de a családban magyar nyelven és magyar hazafiságra nevelt Pál tipikus tagja volt a 20. század eleji gyarmati viszonyokban szocializálódott kozmopolita nyugati közösségnek. Magyar, zsidó, német és brit identitásai mellett elsősorban sanghaji volt. Közel négy évtizeden át végzett munkája, közösségszervezése, valamint harbini orosz ajkú zsidó családból származó feleségével alapított családja is ide kötötték. A világvárossá fejlődő Jangce torkolatvidékén fekvő kikötő aranykorát jelentő két háború közötti időszakban „Sanghaj magyar doyenjeként” tisztelt Komor Pál tekintélyét az első világháború idején alapozta meg.

Komor minden későbbi karitatív tevékenységének alapjául szolgáló szibériai táborokba szállított osztrák–magyar hadifoglyokról való gondoskodást apjával együtt kezdte. A lágerekbe postázott küldeményekkel, valamint a Kínán át hazaszökő katonáknak, köztük a későbbi sanghaji sztárépítész Hugyecz Lászlónak (Hudec; 1893–1958) is szállásadással segítő apát és fiát, a Habsburg főherceg kitüntetéssel, a várost uraló britek pedig az „ellenséges alattvalóknak” járó kiutasítással jutalmazták. Komor közel egy év németországi száműzetés után, 1920 év elején tért vissza Kínába, ahol vállalkozásainak felélesztése mellett rögtön belevetette magát a trianoni békekötés után az úgynevezett „Távol-Keleten” rekedt több százezer magyar katona hazaszállításának a lebonyolításába. Az 1920–1922-es Vöröskereszt-mentőakcióban több száz, hivatalos papírjait elvesztetett, Kínán átutazó menekült azonosításával játszott kulcsszerepe nyomán az újonnan kialakuló magyar közösség természetes módon emelte maga fölé Komort.

A 20-as években részben a helyi magyarok petíciója nyomán, részben az érdekképviseletüket a korszakban ellátó holland diplomaták ajánlására többször is felmerült Komor kinevezése tiszteletbeli magyar konzullá. Mivel azonban a nancsingi kormány Budapestnek feltételül támasztott egyenlő (azaz nem gyarmatosító mintájú) kereskedelmi szerződés aláírását a magyar diplomácia soha nem teljesítette, a kinevezés kínai elismerésére soha nem került sor. A hivatalos cím és állami elismerés helyett Komor számára maradt hát a karitatív közösségszervezés. A budapesti Magyarok Világkongresszusa diaszpóra (ma: Magyarok Világszövetsége) szervezettel való kapcsolata révén nemcsak rendszeresen tudósított a helyi magyarságról, hanem Sanghajban terjesztette annak Trianon-ellenes propagandaanyagait, valamint tovább szorgalmazta a magyar–kínai kapcsolatok felvételét.

A két háború közti kínai „magyar kolóniát” a Komor által gyorsan pályára állított ambiciózus exhadifoglyok mellett, több tucat Kínában maradást választó vagy arra kényszerülő, hosszú távú támogatásra szoruló magyar férfi és többnyire hontalan orosz feleségeikkel alapított családjai alkották. A közvetlen konzuli érdekképviselet nélkül maradtak felkarolására, egyfajta szociális hálóként alakult meg Komor Pál védnökségével és a lassan gyarapodó diplomás és üzletember tagok támogatásával az 1924–1940 között működő Magyar Segélyalap (Hungarian Relief Fund). Komor, aki az ezen a téren végzett munkájáért nem vett fel fizetést, a feliratkozók adományait alkalmi és rendszeres segélyjuttatásokra osztotta szét. A büdzséből temetési, hazaszállítási, kórházi, lakbér- és beiskolázási költségek kifizetésére futotta.

1938 után a magyarországi antiszemita törvényhozás taszító, illetve a náci üldöztetés nyomán Sanghajban felbukkanó közép-európai emigránsok problémájának vonzó hatására Komor figyelme egyre inkább a városban megszervezendő zsidómenekült-segély felé terelődött. A saját állampolgárságát elveszteni látszó magyar hazafi nem tudta hibáztatni antiszemitizmust elutasító társait, amiért azok sorra hagytak fel a Segélyalap támogatásával. Amikor a hamarosan tiszteletbeli konzullá kinevezett és az 1940 óta működő japánokkal kollaboráns kínai bábkormány által is akkreditált „őskeresztény” Hugyecz László vezette rivális csoportosulás átvette a magyar közösség vezetését, Komor energiáinak nagy részét már az új menekültválság kötötte le.

Az 1938–1942 között működő Nemzetközi Bizottság (International „Komor” Committee vagy „I.C.”) közel 20 000 Sanghajban menedékre talált zsidónak minősített közép-európait látott el, köztük magyarokat is. A jórészt egy helyi ingatlanmágnás támogatásából gazdálkodó I.C. „újrakezdési alappal” nyújtott kezdőtőkét a vállalkozni kész, de nincstelenül érkezőknek, „tej-,” „iskola-” és „bölcsődealapokkal” biztosította a gyermekek ellátását, „szén-, cipő- és ruhaalappal” az öltözködésüket, valamint angol nyelviskolával segítette a főként német nyelvű bevándorlók integrációját. Sok egyéb osztálya és alapjai mellett a nagyrészt iratok nélkül érkezők azonosítására és lehetséges továbbutazására kibocsájtott, úgynevezett „Komor Passok” érdemelnek külön említést, amelyek az egész háború alatt és akár még azután is használatban maradtak.

Komor aktív évei 1942-ben, miután a Sanghajt megszálló japán csapatok letartóztatták, és házi őrizetbe vették, befejeződtek. A zsidó menekültek 1943-as „gettósítását,” az 1945-ös felszabadulást és az azt követő kommunista-nacionalista polgárháborút külvárosi visszavonultságából szemlélte csak. 1948-ban, a kommunista győzelem előszelét megérezve, közel fél évszázad után végleg hátrahagyta választott otthonát, és amerikai állampolgár idősebb fia révén családjával a Csendes-óceán túlpartján telepedett le. Életműve, negyed évszázaddal később Kaliforniában bekövetkezett halálakor feledésbe merülni látszott. Emlékét a sanghaji túlélők kilencvenes években megjelent memoárjai, az „utolsó pillanatban” felvett oral history interjúk, valamint a 2000-es évektől megjelenő tudományos publikációk hozták ismét felszínre. 2014-ben a magyar kormány emléktáblát avatott Komor tiszteletére a sanghaji Zsidó Menekültek Múzeuma (Shanghai Jewish Refugees Museum, Shanghai youtai nanmin jinianguan 上海犹太难民纪念馆) falán, valamint a Sanghaji Magyar Főkonzulátus 2019-ben emléke előtt díszbélyeggel tisztelgett.