A leányokat felesége többször hazahozta Magyarországra a bugyogós kínai dadával együtt, sőt leányai a nagyháború alatt itthon éltek. A család 1913-ban visszaköltözött Hongkongba. Hilda 1928-ban ment férjhez Max Felix Hilléhez Sanghajban.

Szigfrid 1885-ben vagy 1886-ban utazott Jáva szigetére, ahonnan rokona, Kuhn Moritz áthívta Jokohamába. 1887-ben lépett a Kuhn & Co., alkalmazásába, majd a cég hongkongi üzletében sajátította el a műkincskereskedés fortélyait. 1890-ben tért vissza Jokohamába. Moritz által megnyitott Dai Butsu fiók-curio üzlet vezetője lett. Európai marketing ismereteit felhasználva rendezte be az üzletet. Az erősen angol vevőkre összpontosító vetélytársakat nem követve az egyre gyarapodó német nyelvű vevők kiszolgálását hirdette meg. Ekkor jelentette meg saját összeállítású német–japán ingyenes zsebszótárát, melynek költségeit a szótárban hirdetők állták. 1892-ben újabb üzleti lehetőséget kapott. Kreativitását látva, Moritz a tulajdonában lévő Depot of Swiss Watches cég vezetését is rábízta. Szigfrid az értékesítés mellett bevezette a javító szolgálatot Svájcból hozatott szakemberrel, ezzel jelentős versenyelőnyt szerzett.

1892 nyarán Kuhn Moritz bankja becsődölt és saját maga is majdnem csődbe ment. Komoly pénzügyi zavarba került, és kényszerből eladta hongkongi curio üzletét Kuhn Arthurnak és Komor Szigfridnek, akik Kuhn & Komor néven, a Kuhn & Co., cégtől teljesen független vállalkozást alapítottak. Arthurral, aki unokabátya volt, átgondoltan, de nagy lendülettel indították vállalkozásukat. Tervük volt, hogy értékesítési hálózatot hoznak létre. Első lépésként visszamentek a japán curio fellegvárába. 1894-ben Jokohama főutcáján Kuhn & Komor néven műkereskedést nyitottak, ami a hongkongi üzletüket is erősítette. Munkatársakra volt szükségük. A családtag Komor Izidor volt az első. 1894-ben felvették a bécsi születésű Donnenberg Samuelt, aki a következő évben felvette az angol állampolgárságot, sőt a háborús időkben vezetéknevét Dunn-ra cserélte. Donnenberg kis megszakításokkal a nagyháború kezdetéig dolgozott a Kuhn and Komor cég üzleteiben. Forgalmukat saját tervezésű termékek – porcelán, ezüst és bútor – gyártatásával, sokszor kizárólagos forgalmazásával tudták jelentősen növelni. Forgalmuk függvényében alkalmaztak helyi szakembereket.

Üzleti ügyekben Szigfrid gyakran utazott sanghaji partnereihez, illetve intézte ügyeit Jokohamában és Hongkongban. 1888-tól budapesti hírlapoknak hol innen, hol onnan rendszeresen küldött tárcákat. Társasági ember volt. Szerepet vállalt a jokohamai Jewish Benevolent Association működtetésében.

A 1895 és 1903 között Kuhn Arthurral építették ki nemzetközi curio-üzlet hálózatukat. Erős pozícióban tartották Hongkongot, de főüzletük Jokohamában működött. Időrendben Kóbe, Sanghaj, London, Szingapúr és Kalkutta legelőkelőbb negyedeiben előkelő műtárgy üzleteket nyitottak. Hozzájuk társult be tulajdonosnak Szigfrid bátyja, Komor Izidor, aki 1899-ben megnyitotta az első sanghaji boltot.

Kezdettől fogva árultak japán új és antik bútorokat. A századforduló előtti években divatba jött az japán mintás európai bútorok exportja. 1896-ban Szigfrid vállalja el Beckett angol bankár londoni otthonában a díszterem mennyezetburkolását japános faragott lapokkal. A jelentős bevételből a sokkal tágasabb Mizumachi 37-be tud költözni, ahol külön bútorrészleget állít fel. A külföldi vevőik leggyakrabban keresett íróasztalok, különféle székek, ebédlő- és ülőgarnitúrák, kiegészítő bútorok iránt érdeklődtek. Mára ezeket a darabokat a szakma gyűjtőnéven Meidzsi bútoroknak titulálja, és gyártásuk ma is tart.
A Kuhn & Komor nemzetközi hálózat folyamatos ellátása Meidzsi bútorokkal, az egyre növekvő kereslet és az egyéni megrendelések folyamatos egyeztetést, határidő-alkukat kívántak. Az igények láttán, és az elérhető haszon javítása indokolta saját bútorgyár létesítését Jokohamában. Szigfrid gyáralapító és kreatív bútortervező lett. 1897-ben megjelent cikk arról ír, hogy Komor Szigfrid művészi ötletei és az a tudása, hogy mit hogyan és hol lehet gyárttatni, olyan újdonságokkal jelenik meg, amelyek karakterükben japános jegyeket mutatnak. Született tehetségének bizonyítéka több terméken látható, nevezetesen hímzett paravánokon, szekrényeken és paneleken.

Cégük az 1903-as Oszakai V. Nemzeti Ipari Kiállítás szállítmányozója és egyben kiállítója is.
Kollekciójuk 1904-ben Arthur és Szigfrid öt magyar gyűjtőjével együtt szerepelt a nagyszabású, értékesítéssel egybekötött kiállításon, a budapesti Nemzeti Múzeumban. Szigfrid nagy érdeklődéssel kísért előadást tartott a Távol-keleti üzleti életről, és benne a magyarok szerepéről. Itthon tartózkodását kihasználva Szigfrid 1905-ben megírta végrendeletét, melyhez Arthurt kérte fel egyik tanúnak és majdani végrehajtónak.

Komor Izidor vezette Sanghajt, Szigfrid Jokohamát, Kuhn Arthur pedig Hongkongot 1913-ig, aki bejelentette, hogy visszatér Európába és végleg abbahagyja üzleti tevékenységét. A nyugdíjba vonuló Arthurtól, Szigfrid Komor & Komor cége vette meg üzletrészét, de jogosult maradt a Kuhn & Komor cégnév további használatára is. Ekkor Izidor fia, a fiatal 25 éves George Komor veszi át Jokohamát. Szigfrid családostul Hongkongba költözött.

Komor Szigfrid 1915-ben angol rendeletre Hongkongban beszüntette tevékenységét, de nem kobozták el vagyonát. A hongkongi kormányzó, Sir Francis Henry May felajánlotta, hogy azonnal állampolgárságot ad neki, mint évtizedek óta Hongkongban tevékenykedő vállalkozónak, de nem fogadta el, mert ragaszkodott magyar állampolgárságához.

1918-ban újra indította vállalkozását, melyhez hitelt is kapott. 1919-ben Európába utazott és Magyarországra is hazalátogatott, hogy leányait visszavigye Hongkongba. Kis megszakításokkal egészen haláláig bővített profillal dolgozott cége, de curio boltját is üzemeltette. 1929-ben a necukékről egy szakcikket publikált. Háza, a Villa Hungaria felért egy gazdag múzeummal. Utolsó curio boltja az elegáns Chater Roadon működött. Sok-sok év után, 1932-ben Budapesten gyűlt össze az öt Komor fivér, hogy újra láthassák egymást.

Említésre méltó, hogy rokona, Szente László a Nyolc Órai Újság riportere 1933-34-ben nála élt, mint a lap távol-keleti tudósítója. A harmincas évek elején Szigfrid indította el műkincskereskedői pályáján Arnold testvérének fiát, Komor Mátyást, aki először Pekingben, majd a háború után New Yorkban híres önálló antiküzlettel rendelkezett.

Szigfrid 1935-ben halt meg Hongkongban. A Boldog Völgy zsidó temetőben nyugszik. Vállalkozását két fia örökölte. Magyarországi hagyatékának végrehajtója Kuhn Arthur volt. A Komor & Komor hongkongi céget fiai 1938-ban még működtették.

RÉSZLET PAIZS ÖDÖN „AKIK MEGMARADTAK MAGYARNAK A TÁVOL KELET ROMANTIKUS VILÁGÁBAN – EGY MAGYAR CSALÁD KÜZDELME KÍNÁBAN ÉS JAPÁNBAN” CIKKÉBŐL.

Megjelent: Pesti Napló, 1930. augusztus 10.

„Amikor a világháború kitört, a hongkongi angol királyi kormányzó maga elé idézte Komor Siegfriedet és ezt mondta neki:
— Kedves Komor, az ön hazája hadiállapotba került Angliával. Nekem jogom van az ön összes vagyonát zár alá venni és önt internálni. Tudom azonban nagyon jól, hogy már tizenöt éve él Hongkongban és mivel mindig becsületes és derék üzletember volt, tehát felajánlom, hogy nyújtsa be gyorsan honosítási kérvényét, azonnal angol állampolgárnak fogjuk nyilvánítani és szabadon tovább dolgozhatik.
Komor Siegfried közel járt már a hatvan felé, nem volt tehát fiatalember, aki könnyelműen és meggondolatlanul cselekszik. A magyar ember benyúlt a belső zsebébe, kivette a pénztárcáját és a kormányzó elé tette.
— Nagyon köszönöm előzékenységét, kormányzó úr, de az angol állampolgárságot nem fogadhatom el. Minden ember maradjon meg olyan nemzetiségűnek, amilyennek született. Én magyar vagyok és mint magyar fogok meghalni!
Most hallom, hogy Angliával hadiállapotba kerültünk, tessék vagyonomat zár alá helyezni, velem pedig azt csinálni, amit ön jónak lát… A kormányzó csöngetett. Behívatta az egész személyzetet. Komor szótlanul várta, hogy mi fog történni? A kormányzó odafordult a hivatalnokokhoz:
— Uraim, vegyenek példát erről a magyar emberről, aki hazája veszélyeztetett lobogóját nem hagyja cserben!… És ezzel kezet nyújtott a meghatott magyarnak.
A kormányzó még tovább ment. Kiállított egy bizonyítványt, amely szerint Mr. Komor 15 év óta él már a gyarmaton, annak ellenére, hogy magyar, tehát most ellenség, kéri, hogy minden hatósági védelemben részesüljön.”