Lénárd Jenő (született Eugen Isak Lévy [Léwy], Krefeld, 1878. május 2. – Bécs, 1924. december 2.) édesapja a poroszországi Wormsból származó Karl Levy, azaz Lévy Károly (1848–1912),²Lásd Lénárd Sándor 2010: 21. Krefeldből 1880-ban Budapestre költözött „sörfőző” (ahogy nevezetes unokája, az orvos-író Lénárd Sándor aposztrofálta),³Lásd Lénárd Sándor 2010: 28. azaz gabonakereskedő és malátagyáros, édesanyja pedig a Mainzból származó Ida Johanna Weller (?–1922) volt. A Lévy család a wormsi Bayerthal családdal közösen, feltehetően 1865-ben alapította meg a Bayerthal és Levy gabonakiviteli céget (Bayerthal & Levy Gerste-Export & Malzfabriken),⁴Egy újságcikk szerint a cég 1905-ben ünnepelte 40 éves jubileumát, lásd: Egy gabonakiviteli cég jubileuma, 1905. amely 1884-ben nyitott fiókot a kiegyezés után közvetlenül Magyarországhoz tartozó és a magyar árukivitel szempontjából egyre fontosabbá váló kereskedelmi központban, Fiumében, hogy a legnagyobb magyar árpaexportőr vállalkozássá küzdje fel magát.⁵Fest, Holek 1896: 240. A cég főnöke, Lévy Károly nemcsak arra figyelt fel, hogy a gabonakivitel legalkalmasabb helyszíne Fiume, hanem felállította itt az első árpatisztító üzemet, és megnyitotta az utat a magyar árpa exportjának: „a magyar árpát nagy szakismeretének segítségével alkalmassá tette maláta- és sörgyártásra, és helyes üzleti érzékkel helyet teremtett a magyar árpának a nagy külföld piacain”.⁶Egy gabonakiviteli cég jubileuma, 1905. Kezdeményezésére hozták be Magyarországra az úgynevezett rinfuza vasúti kocsikat,⁷Az ömlesztett áruk, így a gabona szállításánál a teherkocsik ajtónyílásának elzárására a rinfuza ajtóbetétlap szolgált, hogy a nyomás ne közvetlenül az ajtóra nehezedjen. és hogy az árpát ne külföldön dolgozzák fel malátának, 1894-ben többekkel együtt megalapította az Első Magyar Malátagyár-Részvénytársaságot.⁸Malátagyár-Részvénytársaság 1894. Ugyanakkor más vállalkozásokban is részt vett: igazgatósági tagja volt az 1891-ben megalakuló Siófok Balatonfürdő Részvénytársaságnak,⁹A „Siófok” Balatonfürdő Részvénytársaság 1891. amely felvásárolta a fürdőtelep építéséhez és a parkosításhoz szükséges területet, később pedig a Turul Alkoholmentes Italgyár Rt. igazgatósági tagja is volt.¹⁰Turul Alkoholmentes Italgyár Rt. 1905. A sikeres vállalkozások mellett azonban 1900-ban, bizonyos „tárházakkal” kapcsolatos, közelebbről nem ismert problémák miatt a Bayerthal és Levy cégnek fel kellett oszlatnia fiumei üzletét.¹¹Feloszlatott gabonaczég, 1900. A fiumei fiókvállalat megszüntetése egyéb okok (nemzetközi verseny, kedvezőtlen termések) miatt már korábban is felmerült, lásd: Fiumei levelezőnk jelenti, 1897.

Lévy Károlynak két gyermeke született: Jenő és öccse, a majd grafikusként ismertté váló Róbert (született Robert Jakob Levy, 1879–1936).¹²Lénárd Róbertről lásd: Földi 2013: 187–191. Édesanyjuk krefeldi otthonukat feladva, 1883-ban költözött a gyerekekkel az üzleti ügyek miatt többnyire Budapesten tartózkodó férje után.¹³Siklós 2002:145. Lévy Jenő 1887 és 1895 között a Budapesti V. Kerületi Magyar Királyi Katolikus Főgimnázium (a mai XIII. kerületi Berzsenyi Dániel Gimnázium elődje) nyolc osztályát végezte el,¹⁴A Budapesti V. Kerületi Kir. Kath. Főgymnázium értesítője az 1894/95-iki iskolai évről, 1896: 40. Az elkövetkező években apja különböző nagyvárosokba (Prága, Fiume, London) küldte, hogy kereskedelmi tanulmányokat folytasson, és üzleti tapasztalatokat szerezzen, feltehetően nem túl nagy sikerrel.¹⁵Lásd erről Lénárd Sándor 2010: 48–50. 1899-ben jegyezték be Lévy Jenő és testvére, Lévy Róbert önálló cégvezetői jogosultságát a Bayerthal és Levy cégbe,¹⁶A cégbírósági bejegyzés dátuma: 1899. november 3., megjelent a Központi Értesítő 1899. november 12-i számában (irattári szám: 210/83), 1602. majd 1905-ben Lévy Jenő igazgatósági tagságát a fent említett Siófok Balatonfürdő Részvénytársaságba¹⁷A cégbírósági bejegyzés dátuma: 1905. július 7., megjelent a Központi Értesítő 1905. július 23-i számában (irattári szám: 2565/21), 1113. és a Turul Alkoholmentes Italgyár Részvénytársaságba is 1907-ben a Bayerthal és Levy cég „trágyaosztálya” forgalmazni kezdte a Cséri-féle szeméttelepen árusított természetes „szeméttrágyát”, vagyis talajjavító komposztot,¹⁸Hirdetés 1907. felhasználásának a műtrágyával szembeni előnyeiről – mármint hogy nemcsak tápanyagot juttat a talajba, hanem annak fizikai tulajdonságait is feljavítja – pedig külön kiadványt is készítettek. Az utóbbi két vállalkozás már a korábbiaktól eltérő üzleti szemléletre utalt.

Ha feltehetően nem is elsősorban a családi vállalkozások terén, de Lévy Jenő igen aktív volt ebben az időszakban. Főmunkatársa lett a szabadgondolkodók 1904-ben indult radikális lapjának, a Világosságnak,¹⁹Világosság 1906. vezetőségi tagja az 1907-ben megalakuló Angol–Magyar Biztosító-Társaságnak²⁰Angol–Magyar biztosító-társaság 1907. és az Országos Iparegyesület felolvasóüléseinek rendszeres résztvevője volt. Előadásaiban a tengeri kereskedelem és a magyar nemzeti hajózás kérdése foglalkoztatta. 1907-ben, Az új osztrák hajózási törvények és a magyar ipari fejlődés jövője címen megtartott előadásában azt elemezte, hogy bármennyire is előnyös anyagilag az osztrák Lloyd tengerhajózási vállalattal fennálló addigi viszony, nemzeti szempontból a keleti „Levante forgalom” (Kis-Ázsia) önálló magyar kisajátítása lenne hasznosabb, és kiemelte a kevéssé támogatott Magyar Keleti Tengerhajózási Részvénytársaság szerepét, amely „nemzeti missziót” tudna teljesíteni.²¹Iparügyek 1907. Az előadásról lásd Levy Jenő felolvasása 1907. A nemzetközi védővámok és az általános mezőgazdasági túltermelés következtében szorgalmazta a magyar termelési kapacitás átállítását a mezőgazdaságról az iparra, illetve a világpiacra, elsősorban pedig a kereskedelem keleti kitörését, amelynek kulcsát az önálló magyar tengeri hajózásban látta.²²Lévy 1907. Lásd még erről Gonda 1906. Ez az elképzelés a Bayerthal–Levy cég hagyományos üzletpolitikájával is ellentétes lehetett, amennyiben az addig nyugatra exportált magyar mezőgazdasági terményekkel szemben a keletre irányuló ipari termékek kereskedelmét kívánta felerősíteni. Nagy port felvert, Az Osztrák Lloyd új szerződése és a magyar érdekek című előadás- és cikksorozatában részletesen elemezte a problémát. A Gazdasági Mérnök című hetilapban három részben közzétett, statisztikai adatokkal érvelő tanulmányában az osztrák gazdasági érdekeket szolgáló, 1907-ben életbe lépett Lloyd-szerződést állította a magyar viszonyokkal párhuzamba. Az osztrák és magyar iparcikkek világpiaci kereskedelmét ugyanis alapvetően a kelet-ázsiai és levantei járatokra fókuszáló Lloyd hajózási társaság biztosította, amellyel szemben Lévy szerint még egy különálló magyar tengeri kereskedelem is kevésnek bizonyulna: „Hogy mi még most a keleti, egyiptomi, kisázsiai piaczokon a mi áruinkkal sikeresen versenyezhessünk, nem is volna elégséges az önálló magyar hajójárat, hanem még az is kívánatos volna, hogy a már megerősödött külföldi kereskedelemmel szemben, ezen viszonylatokban oly hajójáratok bocsájtatnának rendelkezésünkre, melyek idegenek által csak kedvezőtlenebb feltételek mellett volnának igénybe vehetők.”²³Lévy 1907b: 3. És némi malíciával hozzátette: „Földrajzi fekvésünk is, de sok már ezerszer agyoncsépelt tényező mind a kelet felé tereli legelső sorban figyelmünket. A Balkán, Kis-Ázsia, Egyiptom, első sorban tehát a Levante forgalom az, melyet feltétlenül elvesztünk ha nem tudunk önállóan ezekre a relácziókra berendezkedni. Hiába a keleti akadémia, keleti kereskedelmi expositurák, a balkáni kereskedelem folytonos ismertetése hirlapi czikkekben, felolvasásokban, parlamentben.”²⁴Lévy 1907b: 4. Ami pedig a távolabbi, kelet-ázsiai kereskedelmet (India, Kína, Japán) illeti, a cikk önálló magyar hajójáratok indítását javasolta a gazdasági szempontból egyre nagyobb szerepkört kapó Fiuméből.²⁵Lévy 1907c: 3. Működésének következménye lehetett, hogy jeles tudósok társaságában bekerült az Adria tudományos kutatása céljából a Magyar Tudományos Akadémián 1910-ben megalakult Magyar Adria Egyesület választmányába,²⁶Magyar Adria Egyesület 1910. majd a közgazdasági szakosztálynak lett az elnöke.

Időközben egyre nagyobb jelentőségre tett szert Lévy Jenő tevékenységének egy másféle irányultsága is. 1904-ben vették fel a szabadkőműves társaság 1902-ben megalakult Madách-páholyába, amelynek „mesterfokon” lett tagja.²⁷Dömölki 2017, 293. Meglehetősen aktívan vehetett részt a páholy életében, mivel 1905-ben már egy alapos, összefoglaló „tárczát” írt a Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy hivatalos közlönyébe, a Keletbe az angol, német és olasz szabadkőművesség jellegzetességeiről, amelyeket alapvetően meg is különböztetett egymástól: „az angol szabadkőművesség társadalmi faktor, a német szabadkőművesség egy spekulatív philosophiai systéma, világnézet, az olasz szabadkőművesség pedig politikai tényező”.²⁸Lévy 1905: 192. Összegzésének lényegi konklúziója azonban a szabadkőművesség klerikalizmus elleni küzdelmének a szükségessége volt, mégpedig a nemzeti célok érdekében: „Tudjuk ma, hogy csak nemzeti alapon épült egységes, hazafias és független ország lehet boldog, melyben a tudományos kutatásnak, a vélemény és sajtó szabadságának, az egyén teljes jogbiztonságának és szabadságának minden garancziája megvan.”²⁹Lévy 1905: 196–197. Itt folytatott tevékenységéből az is kitűnik, hogy ekkor már komolyan foglalkoztatta a buddhizmus, amennyiben a „Szks eszmékről a Buddhizmusban” címmel tartott a különböző páholyokban előadásokat.³⁰Berényi 2000: 161. 1906-ban Lévy Jenő összeállította a páholy almanachját is, lásd A Magyarországi Symbolikus Nagypáholy… 1906. Valószínűleg ebben az időszakban formálódtak ki Lévy Jenő számára annak a szemléletnek az alapjai, amely a társadalom jobbítását a buddhizmus iránti elkötelezettség révén, egyrészt erkölcsi, másrészt gazdasági alapon, mindemellett pedig a klerikális befolyás ellenében kívánta megvalósítani.

A Jó Törvény felé

Gyökeres fordulatot jelentett Lévy életében, amikor 1907-ben, Londonban megismerkedett az angliai buddhistákkal, akikkel együtt (visszaemlékezése szerint kb. 25-en voltak) megalapították a Buddhist Society of Great Britain and Irelandet (Nagy-Britannia és Írország Buddhista Társasága),³¹Lásd erről Lénard 1913: 218. az első buddhista szervezetet Európában. A társaság elnökének Thomas William Rhys Davidst (1843–1922) választották,³²Bluck 2006: 7. aki akkor már komoly tudományos karriert tudhatott maga mögött. A ceyloni közszolgálatban eltöltött évei alatt Rhys Davids módszeresen tanulmányozta a szanszkritnál hitelesebbnek tekintett páli nyelvű buddhista forrásokat és a théraváda buddhizmust,³³A páli források korai kutatásáról lásd Orosz 2010: 77–78. majd Londonba visszatérve alapvető fordításokat és tanulmányokat tett közzé. 1881-ben számos kiváló tudós támogatásával a páli nyelv tanulmányozására megalapította a Pali Text Societyt, majd 1882-ben a páli nyelv professzora lett a londoni University College-ban, 1887-ben pedig a Royal Asiatic Society Council titkárává választották. Részben ebbéli tevékenységének köszönhető, hogy 1908-ban megalakult a School of Oriental Studies (a későbbi SOAS), a londoni Keleti (és Afrikai) Tudományok Intézete. Rhys Davids 1905-ben foglalta el a Manchesteri Egyetem összehasonlító vallástudományi tanszékét.³⁴Rhys Davis életéről és működéséről lásd Harris 2006: 127–138. Az általa vezetett Buddhista Társaság rövidesen kidolgozta alapszabályait, mégpedig a Nemzetközi Buddhista Társaság (Buddhasāsana Samāgama) mintájára.³⁵Lénard 1913: 218.

A burmai (Myanmar) Rangoonban (Yangon) 1903-ban alapított Nemzetközi Buddhista Társaság a buddhisták globális hálózatának a kialakítását tűzte ki célul. Társalapítói a londoni Buddhista Társaság megalapításában is részt vevő Ernest Reinhold Rost (1872–1930) őrnagy és egy angol származású buddhista szerzetes, Ānanda Metteyya (született Charles Henry Allen Bennett, 1872–1923) voltak. A fiatalkorában vegyésznek készülő Bennett már korán elidegenedett a kereszténységtől, 18 éves korában pedig rendkívüli hatással volt rá Edwin Arnold Ázsia világossága (The Light of Asia, 1879) című, Buddha életét bemutató elbeszélő költeménye. 1893-ban csatlakozott a különböző misztikus tanításokat ötvöző Teozófiai Társulathoz, majd 1894-ben az ezoterikus tudáson keresztül elérhető spirituális fejlődéssel foglalkozó Arany Hajnal Hermetikus Rendjéhez, ahol magas beavatási fokozatokat ért el; tanítványának és barátjának számított a hírhedt okkultista mágus és költő, Aleister Crowley. Bennett 1900-ban Ceylonba (Srí Lanka) utazott, hogy javítson egészségi állapotán, tanulmányozza a buddhizmust és a jógát, és elsajátítsa a páli nyelvet, majd 1901-ben a burmai Rangoonba ment, hogy buddhista szerzetes (p. bhikkhu) legyen. 1902-ben megkapta a magasabb rendi felszentelést is, és ettől fogva az Ānanda Metteya (kezdetben Ānanda Maitreya) nevet viselte. Ő volt a második olyan angol, akit az 1899-ben Bhikkhu Asoka néven, Sziámban felszentelt Gordon Douglas után buddhista szerzetessé avattak. A következő évben, Metteya Rangoonban megalapította a Buddhasāsana Samāgamát, amelynek hamarosan Ausztriában, Srí Lankán, Kínában, Németországban, Olaszországban, Amerikában és Angliában is voltak hivatalos képviselői,³⁶Bennett életéről és működéséről lásd Harris 2006: 148–160. 1908-ban pedig már a frissen alakult londoni Buddhista Társaság fogadta Metteyya Burmából érkező misszióját.³⁷Bluck 2006: 7.

Ezek voltak a személyes kapcsolatokkal egybekötött közvetlen hatások a nemzetközi buddhizmussal immár szoros kapcsolatba került Lévy Jenő életében. 1909 különösen jelentős év volt számára. Ekkor tért át az izraelita vallásról az evangélikus hitre, nevét is ekkor magyarosította Lénárdra.³⁸Siklós 2002: 145. Ugyanebben az évben megnősült, a keszthelyi állatorvos, Hoffmann Sándor leányát, Ilonát (Budapest, 1888 – Bécs, 1938) vette feleségül,³⁹Feleségének anyai nagyapja, Lőwy Mór gazdag virilista, aki 1871–1873 között vásárolta meg az örökösök között a 18. század végén három részre felosztott nagytétényi kastély (és a birtokrészek) kétharmad részét, majd azt helyre is állíttatta. Az első világháború utáni gazdasági válság során Lőwy Mór fia, Ernő birtokcsere útján vált meg a kastélytól; lásd Geszti 1972: 59. és folytatta egyetemi tanulmányait is. Bár már 1905-ben beiratkozott a Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karára,⁴⁰A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja, 1904–1905, 1905: 222. folyamatosan csak 1909-től 1913-ig található meg a neve a hallgatók között, az egyetem almanachjában.⁴¹A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja, 1908–1909, 1909: 244. A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja, 1912–1913, 1913: 277. Hogy alapvetően mi foglalkoztatta, arra a Budapesti Orvosi Kaszinóban a buddhizmusról megtartott előadása utal, amelyben a buddhista filozófia és pszichológia, valamint a modern természettudományok következtetései közötti kapcsolatról beszélt.⁴²A Budapesti Orvosi Kaszinóban, 1909. Ugyanebben az évben Lénárd egy összefoglaló jellegű cikket is publikált a buddhizmus magyarországi hatásáról a Buddhist Society folyóiratában, a The Buddhist Review-ban. Ebben Kőrösi Csoma Sándor munkásságából kiindulva ugyan kitért arra, hogy a magyarokat elsősorban eredetük kutatása vezérelte Ázsiába, lényegében azonban azt emelte ki, hogy Magyarországon a páli, szanszkrit és tibeti filológiának nincs olyan tudósa, a buddhizmusnak pedig szószólója, mint a nyugati országokban, bár a német nyelvű buddhista kiadványoknak jelentős hatása van. A csekély számú, németből magyarra fordított buddhista irodalom, Subhadra Bhikkhu (Friedrich Zimmermann) buddhista katekizmusának⁴³Addigra már két fordítása is megjelent: Szubhádra Bhikshu: Buddhista Káté bevezetésül Gótamó Buddha tanához az európaiak használatára. Ford. Hollósy József. Mayer és Berger Könyvkereskedése, Máramarossziget, 1893; Subhadra Bhikschu: Buddhista Katekhizmus. Bevezetés a Gótamo Buddha tanába. Ford. Erőss Lajos. Debrecen, 1906. és Karl Eugen Neumann két szútrafordításának⁴⁴Buddha mondák. Ford. Hollósy József. Mayer és Berger Könyvkereskedése, Máramarossziget, 1896. bemutatása mellett leginkább a buddhizmussal foglalkozó magyar katolikus egyházi kiadványokra tért ki, jobban mondva valóságos kirohanást intézett az egyház ellen; ezt bővebben is érdemes idézni:

„Az élénk és éber Római Egyház barátságtalan szemmel nézi a Jó Törvény ismeretének e terjedését. Ennek az Egyháznak a tudós társaságai legjobb embereiket küldték az első vonalba, hogy szétzúzzák azt, folyóirataik rendszeres időközönként közölnek cikkeket a buddhizmus ellen, időnként pedig röpirat formájában nyomják újra az ilyen cikkeket, körülbelül három pennytől egy shilling hat pennyig terjedő áron. Ezekben az ömlengésekben a buddhizmust »pesszimistának« és olyan kultusznak ítélik, amely csak a világ beteges, megcsömörlött, fásult embereihez illik. A Nibbánát »nagy Semmi«-nek nevezik; a Szamszárát halálos fantomnak, rémálomnak; Sákjamuni egész filozófiáját pedig irreális, beteges, tétlen és enerváló »melegházi« terméknek, amely India fojtogató hőségéből nőtt ki, ahol minden cselekedet erőfeszítés és a lustaság uralkodik. Az egyháziak ily módon próbálják elűzni azt, amit ellenfélnek tartanak, ezekhez hasonló érvekkel cáfolva a Tathágata »abszolút logikáját«.”⁴⁵Levy 1909: 85.

Ezután beharangozta a buddhizmusról a következő évben megjelenni tervezett könyvének első kötetét, amely „a Négy Nemes Igazság nagyon részletes és világos kifejtését fogja tartalmazni”, a szerző neve – itt még Lévy – után pedig ez áll: „A budapesti Buddhasasana Samagama képviselője.”⁴⁶Levy 1909: 87. Erre az állításra – amennyiben a Nemzetközi Buddhista Társaságon belül egy már létező, budapesti közösségre utal – azonban nincs semmilyen bizonyíték.

Ezután aktív időszak következett Lénárd Jenő életében. 1910-ben megszületett első gyermeke, a majd nevezetes íróvá váló Sándor (1910–1972). Nemsokára Az Ujság tudósítója abból az alkalomból készített vele exkluzív interjút, hogy „»The Buddhist Society of Great Britain and Ireland« tanácsának tagjai sorába emelte, megbízva egyúttal őt azzal, hogy a buddhizmusnak Magyarországon is tért teremtsen”.⁴⁷Látogatás egy magyar buddhistánál, 1910. Lénárd ekkor már határozottan úgy gondolta, hogy a buddhizmus egy új világnézet alapja lehet a nyugati ember számára: „Azoknak, a kik kételkednek a többi vallási tanok igazában, a kiknek erkölcsi támaszra van szükségük, a kik a mai keretekbe a modern és tudományos nézeteket beilleszteni nem tudják, egységes igaz világnézetet ad. Kiegyenlítő szerepet töltene be a különféle törekvések között.”⁴⁸Látogatás egy magyar buddhistánál, 1910: 11. Az is tanulságos, amit a buddhizmusról összefoglalásképpen kifejtett:

„Pompásan összeegyeztethető a mai természettudományos felfogással, hiszen domináló részei a buddhizmusnak az evoluczió hirdetése, a periodiczitás gondolata, az energia és az anyag fenmaradásának törvénye. A buddhizmus abban, hogy a rövid rosszlét után hosszú jólétezés következne, tehát a tulvilágban, nem hisz. Azt mondja, hogy a megváltás ott van mindenkinek az életében, melyet cselekedetei útján szerezhet meg magának. Nem ismeri az eredendő bűn fogalmat. Nem ismer a kauzalitás törvényein kívül álló intelligencziát, a ki a mi sorsunkat igazgatná. Morálját es etikáját jellemzi az, hogy azt mondja: jó az, a mi szenvedést szüntet meg és rossz az, a mi szenvedést okoz. A buddhizmusnak dogmai nincsenek és rítusa sincs.”⁴⁹Látogatás egy magyar buddhistánál, 1910: 11.

Hasonlóképpen fogalmazott a Keletbe írt tárcájában, ahol a szabadkőművesség és a buddhizmus eszméinek hasonlóságát bizonygatta, összefüggésbe hozva ezeket a tudományos felfogással.⁵⁰„Csodásan meglepő, hogy a modern természettudomány vezető gondolataival: evolució, periodicitás, az anyag és energia megmaradásának elve, az abszolút törvényszerű kauzalitás, mindez integráló része a buddhista világnézetnek” (Lénárd 1910: 198). Lénárd presztízsének növekedését jelzi, hogy amikor a Buddha megvilágosodásának 2500. évfordulója alkalmából tartott megemlékezések kapcsán, a Budapesti Hirlap hírt adott a buddhista Tiszta Föld iskola japán apátjának, Otani Kozui grófnak Budapestre tervezett látogatásáról, akkor befejezésként megemlítette: „A gróf Budapesten LévyLénárd Jenőt látogatja meg, a kit a minap nevezett ki a Deutsche Pán (= Pāli) Gesellschaft magyarországi képviselőjévé.”⁵¹Jubiláló buddhizmus. Budapesti Hirlap, 1910. szeptember 22., 8. Ugyanez év végén, 1910 novemberében jött létre a később Lénárd gondolkodásában is nagy szerepet játszó, a magyarság kulturális, tudományos és gazdasági vezérszerepét a „turáni népcsaládban” kialakítani szándékozó Turáni Társaság.⁵²Lásd erről Ablonczy 2016: 47–61. Az alakuló közgyűlésen a társaság ügyvezető elnöke, Paikert Alajos mondott beszédet, amelynek egyes részletei meglepően egybevágtak Lénárd felfogásával: „A társaság megalakításánál, úgymond, az a gondolat és óhajtás vezetett bennünket, hogy alkalmat és teret adjunk fiatal magyar tudósainknak, mérnökeinknek, iparosainknak, gazdáinknak, kereskedőinknek és vállalkozóinknak egyaránt, hogy a haza határain kívül is saját maguk és nemzetünk javára részt vehessenek a világ gazdasági haladásában, elsősorban pedig a nekünk legközelebb eső és ma alig belátható nagy jövővel bíró Ázsia tudományos és közgazdasági evolúciójában.”⁵³Turáni Társaság 1910.

Időközben Lénárd nem hagyott fel a megélhetését biztosító kereskedelmi tevékenységgel sem; a Bayerthal és Levy cég igazgatása mellett, testvérével, Róberttel együtt 1911-ben igazgatósági tagja lett a magyarországi sörfőzdéket malátával, árpával és komlóval, illetve más szükségleti cikkekkel ellátni szándékozó Magyar sörgyári és pinczészeti czikkek részvénytársaságának, illetve a Magyar Ásványvíz Forgalmi és Kiviteli Rt.-nek is.⁵⁴A cégbírósági bejegyzés dátuma: 1911. augusztus 22., megjelent a Központi Értesítő 1911/92. számában (Irattári szám: 12056/1), 2747. Közgazdaság. Az Ujság, 1911. szeptember 10. 50; A Magyar Ásványvíz Forgalmi és Kiviteli rt. közgyűlése. Pesti Napló, 1911. február 22., 19 Ugyanakkor már mint „upaszakó” (páli upászaka, azaz a Buddha tanainak világi követője), újra publikált egy összefoglalást a magyarországi buddhizmusról, a brit Pali Text Society mintájára 1909-ben, Breslauban megalapított (csak 1913-ig létező) Deutsche Pāli-Gesellschaft havonta megjelenő folyóiratában, a Die Buddhistische Weltben. Ebben azt is kifejtette, hogy Európában az állam hatalmának növekedése az államegyházak befolyásának növekedését is hozza magával, ezért az egyházak és a tudomány közötti fokozódó konfliktusban nagy jövő vár a buddhista gondolkodásra: „A buddhizmus tisztán racionális alapokon áll, és semmilyen ponton nincs ellentmondásban az egzakt tudományok tanításaival, ám a buddhizmusnak az a felbecsülhetetlen előnye a tisztán tudományos alapokon kialakult világnézetekkel szemben, mint például Haeckel monizmusa, Ostwald energizmusa vagy Schopenhauer, Nietzsche vagy Ernst Mach nézetei, hogy olyan vallás, amely tapasztalat szerint minden igényt kielégít, mind érzelmi, mind logikai szempontból: egy tömegmozgalom számára nélkülözhetetlen feltétel és nagy előny a pusztán az intellektuson alapuló elméleti világnézetekkel szemben.” ⁵⁵Lénard 1911a: 224–225. És Lénárd cikkéből érdemes hosszabban idézni azt a gondolatmenetet is, amelyben a buddhizmus jövőbeni társadalmi, mondhatni forradalmi szerepét részletezi:

„De eljön majd az idő, amikor az államhatalom rájön arra, hogy a jelenlegi gyakorlattal szemben a buddhista gondolat elleni küzdelem minden államérdek ellen való. Hogy az európai államok úgynevezett keresztény alapítása nem felel meg a meghatározó állami tényezők meggyőződésének, ahogy ezt az alapító valódi küldetésének és szándékainak megfelelő szavahihetőség vagy törekvés igazolná, az valószínűleg ma már teljesen világos. Ahol az államegyházak megsértik az igaz emberség, a tudomány és az ész (logika) szabadságának diktátumát, ott a szabadgondolkodók, az emberiség barátai – és a buddhisták egyre növekvő számát találják ellenfélként; ahol emberbaráti, jótékonysági célokat követnek, ott a buddhisták segítőként csatlakoznak hozzájuk. A buddhizmusnak a belátható jövőben egyesítenie kell a különböző törekvéseket, amelyek mind ugyanabból a forrásból, a dolgozó emberiség szeretetéből fakadnak, nem formálisan, hanem vezérgondolatként. Az alkohol, a prostitúció, a rabszolgaság minden formája, a szabadságjogok elnémítása, az államhatalommal való visszaélések ellen harcolók az iskolákban, az igazságszolgáltatásban és a közigazgatásban még mindig sok csoportra, egyesületre és szervezetre vannak széttagolva. Hiányzik az irányadó filozófiai gondolat, és ez a buddhizmusban található meg.”⁵⁶Lénard 1911a: 225.

S hogy ezt valóban így gondolhatta, azt egy akkori újságcikk is megerősíti:

„Pár év előtt aztán Lévy Jenő megalapította a budapesti Budhasasana Samagana társaságot is, s ez a társaság, persze nem annyira a komoly siker reményében, mint inkább a propaganda érdekében a kormányhoz is beadványt intézett a buddhizmus hivatalos és bevett felekezetként való elismerése és tanításának az iskolákba való bevezetése céljából.”⁵⁷Z. Z. 1910.

Ez a híradás érdekes módon nemcsak ismét egy már meglevő budapesti buddhista közösségre utal, hanem arra is, hogy Lénárd célja ténylegesen a buddhizmus általános és széles körű elfogadtatása lehetett Magyarországon.

A Nagy Mű, avagy „egy magasabb idealizmus szolgálatában”

1911-ben azután megjelent Lénárd nagylélegzetű munkája, a buddhizmust a páli nyelvű szöveghagyomány alapján tárgyaló összefoglalás első kötete,⁵⁸A Buddha nyelvhasználatáról lásd Porosz 2013: 49–51. A páli nyelvű buddhista forrásokról lásd Hidas 2013: 26–28. a Tanba (p. dhamma) bevezető mű, a Dhammó.⁵⁹Lénárd a páli fogalmakat következetesen nominativusban használja könyvében (dhamma = dhammó). A szerző az előszóban részletezi a buddhizmus kutatásának nyugati és magyar nyelvű előzményeit, bemutatja a nyugati és a keleti buddhista társaságokat, röviden kifejti a páli nyelv viszonyát a magasabb irodalmi nyelvnek tekintett szanszkrithoz, és megpróbálja kibontani a két fő indiai irányzatként bemutatott, „régi, tiszta” páli nyelvű hínajána („kis hajó”), illetve az „ujjabbi”, szanszkrit nyelvű, a szerző által lényegében elutasított mahájána („nagy hajó”) buddhizmus alapvetéseit. Majd a nyugati és keleti világnézetet szembeállítva, Schopenhauertől kezdve kifejti a buddhizmus hatását a nyugati bölcseletre és a jelenkor tudományára, összehangolva az evolúció gondolatát a cselekedetek (p. kamma, sz. karma) energiájával. Ezzel kapcsolatban Lénárd – mint azt jelzi is – szinte teljes egészében belefordította könyvébe a londoni vegyészprofesszor, Edmund J. Mills (a Buddhist Society alelnöke) a buddhizmus és tudomány viszonyáról a Buddhist Review-ba írott, a kontinuitás és periodicitás gondolatát a buddhista újjászületés tanításával összevető tanulmányát.⁶⁰Lénard 1911: 43–53; lásd még Mills 1909. De átvett a tudományos materializmust megkérdőjelező más korabeli természettudományos fejtegetéseket is, hogy bizonyítsa az anyagot működtető energia azonosságát a kammával, lásd Lénard 1911: 59–62.

Ezután következik a könyv lényegi része, a Buddha első beszédében kinyilatkoztatott „négy alapigazság” (p. cattāri ariya saccāni) magyarázata. Az első igazság, a létezés mivoltát kifejező elégtelenség vagy szenvedés (p. dukkha)⁶¹A kifejezés értelmezésével kapcsolatos eszmefuttatást lásd Lénard 1911: 91–92. kapcsán Lénárd számos természettudományi példával is megvilágítja a buddhista szemlélet alapvetését, a valóság (p. dhamma) három tulajdonságát (p. tilakkhaṇa): az állandótlanságot vagy „folytonos változást” (p. anicca), az emiatt érzett kielégületlenséget (szenvedést) és a változással rokon „éntelenség”-et beláttató szubsztancianélküliséget (p. anattā). Ez utóbbi kapcsán összegzi saját szemléletét is: „…a buddhista bölcseletben nem is emberről van szó, nem is egy énről, hanem az egész mindenséget áthatoló nagy energiákról, melyek ideiglenesen emberi formában nyilvánulnak bizonyos magasabb célok elérése végett, mikor is ez energiák a mindenkori egyéniségben, az azt szalagként körülfonó öntudattal, a kammam hatása alatt egyik létből a másikba szövődnek.”⁶²Lénard 1911: 109–110. Ez a folyamatos változás segít megérteni a második igazságot, az érzékiség, a lét és a nemlét iránti „szomjúhozás” (p. taṇhā) mibenlétét, amelynek kapcsán Lénárd kifejti az „okozati alapon” való, a létezést kialakító és alkotó tényezők feltételes viszonyain alapuló tizenkét tagú függő keletkezés (p. paṭicca-sammupāda) folyamatát. Ez a könyv legjobban kidolgozott része, és Lénárd hozzáfűzött, helyenként kimódoltnak tűnő magyarázatai jól tükrözik azokat a vívódásokat, ahogy a kor nyugati szellemisége próbálta asszimilálni a buddhista gondolkodást.⁶³Lásd Lénard 1911: 188–198.

A létezés okának „visszaszorítása”, a „vágyakozás” megszüntetése eredményezi a harmadik igazság kapcsán kifejtett cél, a „kialvás” (p. nibbāna) mibenlétét, amely alkalmat ad arra, hogy Lénárd a fogalom nyugati félreértésének tisztázása mellett a buddhista szövegekben részletezett érveket bemutassa. Az általában tévesen „semmi”-ként vagy „megsemmisülés”-ként értelmezett kifejezést frappáns okfejtéssel összegzi: „Csak a »levés« fogható fel értelmünkkel, csak ezt foghatjuk fel életnek, csak ezt a lett, levő és többé nem levő életet szenvedésnek. Nem is beszélhetünk tulajdonképpen a nibbánamról. Ha beszélünk róla, felidéztük, életbe hoztuk, valami létezővé: keletkezővé, elmúlóvá tettük.”⁶⁴Lénard 1911: 254–255. Végül a szenvedés megszüntetéséhez vezető negyedik igazságot a „nagy nyolcrétű utat” (p. ariya-aṭṭhaṅgika-magga) itt csak kivonatosan ismerteti (ezt majd a később kiadott második kötetben tárgyalja részletesen), mivel már nem a szorosan vett buddhista filozófia keretébe, hanem annak moráljához és etikájához tartozik. S hogy milyen óvatosan alakította ki Lénárd a könyvében használt fogalomrendszert, arra jó példa a tizenkét tagú függő keletkezés és a nyolcrétű út egyes tagjainak táblázatokban összefoglalt különböző fordításai, amelyek segítségével jobban lehet értelmezni a magyarul kialakított megnevezéseket.⁶⁵Lénard 1911: 156–157, 274–275. A könyvet függelékként egészíti ki a mű gerincét adó páli Tipitaka (a Budhista Kánon három fő részre osztott gyűjteménye) felosztása, kiadásainak és fordításainak jegyzéke, a páli szavak átírásának a módszere, a „buddhizmus statisztikája”, vagyis az Ázsia különböző részein élő buddhisták száma, valamint a különböző buddhista társaságok és kiadványaik, illetve a forrásmunkák listája. Ez utóbbit böngészve megnyugodhat a kései olvasó: Lénárd mondhatni teljes szélességében ismertette az akkor számításba vehető szakirodalmat. A legtöbbet mindenképpen a Sacred Books of the East című, az ázsiai vallási szövegek 1879 és 1910 között, angol fordításban kiadott monumentális sorozatának köszönhetett, amelyet korának egyik legnagyobb szanszkrit tudósa, az oxfordi egyetem komparatívfilológia-professzora, a „turáni” nyelvcsalád gondolatát is meghirdető német származású Max Müller (1823–1900) szerkesztett. A sorozatban megjelent buddhista szövegek nagy részét Lénárd régi ismerőse, Thomas William Rhys Davids és a Kielben és Göttingenben tanító indológus professzor, Hermann Oldenberg (1854–1920) fordította páliból. Kettejük munkássága meghatározó kellett, hogy legyen a Dhammó egészére nézve, csakúgy, mint az ugyancsak páliból fordító bécsi Karl Eugen Neumann (1865–1915) műveinek⁶⁶1891-ben megjelent Zwei buddhistische Suttas című munkáját 1896-ban Hollósy József fordította magyarra, Buddha mondák címen, lásd 46. lábjegyzet. vagy a kor olyan „modernista” buddhistáinak, mint a Lénárdnak ugyancsak ismerős Ānanda Metteyya és a német Ñāṇatiloka bhikkhu (Anton Walther Florus Gueth, 1878–1957). Mindebből érzékelhető, hogy egy szokatlanul igényes, átgondolt kiadványról van szó, amelynek – néhány nagyobb lélegzetű, ám elfogult ismertetéstől eltekintve – nem volt komoly előzménye a magyar szellemi életben. Ezt a meghökkenést mutatják a könyvvel kapcsolatos első kritikák is, annak ellenére, hogy a tudományos és irodalmi közeg számára a szerző meglehetősen ismeretlennek tűnt.⁶⁷A Budapesti Hirlap újságírója fel is teszi a kérdést: „Ki az a Lénárd Jenő, a ki egyszerre vaskos terjedelmű, szinte szenzációs tartalmu és formában is csaknem kész művel jelentkezik? Megvallom, soha hírét se hallottam” (Buddhó tanítása, 1911: 35). A nagyobb lapok kiemelten és részletesen foglalkoztak vele, és hogy milyen felhangokkal, annak érzékeltetésére érdemes kiragadni a Pesti Hirlap publicistájának már-már költői ömlengését:

„Mint valami nagyszerű lélekfestő regényből, megelevenedik előttünk a buddhista hivő, aki nemcsak az álmot tartja álomnak, hanem akinek az ébrenlét is álom. A halál pedig fölébredés az élet-álomból és a közönséges álomból. A buddhista tehát álomból ébred az álomba, és életét is úgy éli, mintha körülötte minden ködkép és képzeletvilág volna, amelynek nincs realitása.”⁶⁸Könyv a buddhizmusról, 1911.

Időközben Lénárd kereskedelmi tevékenysége és publicisztikája sem maradt abba. 1912-ben a Bayerthal és Levy cég az ekkor elhunyt Lévy Károly, a „fiumei magyar kiviteli kereskedelem egyik első úttörője” emlékének megörökítésére és a „fiatal magyar kereskedő gárda igazán magas fokú gyakorlati irányú kiképzésére” alapított ösztöndíjat.⁶⁹Kritza 1913: 7. Az Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés márciusban megtartott szakértekezletének nyomán, a Közgazdasági Szemlében jelent meg Lénárdnak a Többtermelés című nagy tanulmánya, amelyben az értekezleten elhangzott előadásokra reagálva, saját elképzeléseit is összegezte. Legfőbb mondandója az volt, hogy a magyarországi kereskedelmi és ipari viszonyok javulása csakis a mezőgazdasági többlettermelés révén jöhet létre.⁷⁰Lénárd 1912b: 568. Ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, a megfelelő szántással és trágyázással és a korszerű mezőgazdasági gépek használatával vissza kell állítani az alkalmatlan gazdálkodás eredményeképpen kimerült talaj termőerejét. Másrészt fel kell oldani a termelők és a terményeket közvetítő kereskedők közötti ellentéteket, valamint megoldást kell keresni a nagybirtokok létének kérdésére, mivel a többlettermelést nem lehet úgy megvalósítani, ha „a föld nagy része kötött birtok, holt kézben van, hit-bizomány”.⁷¹Lénárd 1912b: 578. Az ipari, gyári és kereskedelmi üzemek menetébe való állami beavatkozás mintájára meg kell valósítani a „kötött birtokok productivitásába” való állami beavatkozást.⁷²Lénárd 1912b: 580. Mindemellett alapvető fontosságot tulajdonított a népnevelésnek, illetve az ifjúság „gyakorlati szellemben való nevelésének” is.⁷³Lénárd 1912b: 571.

Ebben az évben Lénárd még két cikket is közzétett. A Nyugatban a korabeli orientalisztika egy érdekes és sokrétű személyiségéről, az éppen akkor elhunyt Arthur Joseph Pfungst (1864–1912) német gyárosról írt.⁷⁴Lénárd 1912a: 618–619. A kémiai és matematikai doktorátussal rendelkező Pfungst ugyanis mint a Frankfurt am Mainban működő, 1871-ben családi vállalkozásként alapított egyik első csiszolóanyag- és csiszológépgyár, a Naxos-Union egyik társtulajdonosa, behatóan tanulmányozta az ókori indiai irodalmat és filozófiát, és a buddhista művek német fordítójaként (angol nyelvből), illetve kiadójaként tevékenykedett. Az „európai buddhista modernizmus” egyik alapítójának tekintett, költőként is ismert Pfungst azonban nemcsak a londoni Royal Asiatic Societynek, a kalkuttai Mahabodhi Societynek és a rangooni Nemzetközi Buddhista Társaságnak volt tagja, hanem a több szabadgondolkodó szervezet szövetségeként működő, 1911-ben újjáalakult Weimari Kartell első elnökének is megválasztották.⁷⁵Pfungstról lásd Weitensfelder 2023: 277, 279. Lénárd úgy jellemezte Pfungstot, mint aki „argumentumot szolgáltat Ázsia népeinek arra, hogy igyekezzenek megőrizni nemzeti gondolatviláguk jelentőségét”, de minden valószínűség szerint számára leginkább a német tudós és szabadgondolkozó gyáros személyes életpályája lehetett vonzó, mi több, egyenesen ideál. A Buddhist Review-ban megjelent tanulmányában pedig újólag a tudomány és a vallás kapcsolatát illető nézőpontját fogalmazta meg: „Az igazság az a próbatétel, amelyen minden tudomány, legyen az empirikus vagy egyéb, megáll vagy elbukik, és olyan platformot kell képeznie, amely biztos és szilárd álláspontot biztosít számunkra. Az empirikus, kísérleti, tudományos igazságot tekintjük az abszolút valóság legközelebbi megközelítésének, amelyet az emberi belátás, gondolkodás és tudás elérhet, és meglátjuk, hogy ezek a különféle vallások mennyire harmonizálnak azzal, amit a kutatásból és tapasztalatból ismerünk, hogy igazságnak tekintsük.”⁷⁶Lénárd 1912c: 37. És hozzátette: „…a keresztény egyház nagyobb teret veszített, mint az előző tizennyolc évszázad során. Az ok még a legfelszínesebb szemlélő számára is egyértelmű – a keresztény hit nem felel meg a tudomány igazságainak. A kereszténység statikus; a tudomány viszont dinamikus, mivel az emberi tudás folyamatosan bővülő összegén alapul, és ezért végül minden olyan tanítást félre kell szorítania, amely pusztán a hit változó alapján nyugszik.”⁷⁷Lénárd 1912c: 38. Lénárd szerint az ortodox vallásokkal szemben kialakult a tudomány és az emberi szolidaritás új vallása, a „szocializmus evangéliuma”. S hogy a közelgő történelmi események realitásával szemben a rajongó idealizmus milyen következtetésekre képes, azt jól tükrözi, hogy Millstől átvett kedvenc gondolatát folytatva végül így összegezte véleményét: „Az evolúció és a periodicitás a tudomány és a buddhizmus világosságai; a mások céljaival és szenvedésével való szolidaritás a szocializmus és a buddhizmus vezető eszméje. A jó cselekedet eszméje fokozatosan elválik a halál utáni Mennyre és a Pokolra való jellegzetes felosztásba vetett hittől; a világ kezd jót tenni önmaga érdekében. Az abszolút ok-okozatiság törvénye messzire terjed, és az örök boldogságot vagy büntetést osztó mindenható lény, isten, szentháromság vagy hatalom eszméje egyre inkább elhalványul egy szellemi világban.”⁷⁸Lénárd 1912c: 42.

1913-ban jelent meg a Dhammó második kötete, amelyet Lénárd alapvetően a negyedik „alapigazság”, az elégtelenséget/szenvedést a gyakorlatban megszüntető „nyolcrétű út” most már részletes kifejtésének szentelt. A Buddha által a szenvedés megszüntetéséhez vezető középútnak (p. majjhimā–paṭipadā) nevezett tanításba Lénárd érdekes módon próbálta meg beépíteni a saját etikai és gazdasági nézeteit is, a buddhista magyarázatok mellé. Így például az első tényező, a „helyes megértés” (p. sammā-diṭṭhi) erkölcsi parancsai között, a „ne lopj” (p. adinnādāna) kapcsán mindjárt a következő kitétel olvasható: „Nagy tőkék felhalmozásának kevés ember kezében semmiféle morális igazolása nem lehet. A tőke nem egyéni megtakarítások eredménye, mint a hogy néhány közgazda tanítja, hanem ered azon jövedelemnek összetevéséből, melyeket a termelőktől vett el, kiknek nagy számát néhányak kényelmére és örömére valóságos rabszolgasorsba nyomja. Miben különbözik ez a lopástól?”⁷⁹Lénard 1913: 39. Majd a „helyes meggyőződés” (p. sammā-saṅkappa), azaz a rosszindulattól mentes jóakarat gyakorlása, a „helyes beszéd” (p. sammā-vācā), vagyis a hazug, durva és fecsegő beszédtől való tartózkodás taglalása után a „helyes tettek”-et (p. sammā-kammanta), az élet és a tulajdon elvételétől, az érzéki kicsapongástól való tartózkodást a következőképpen összegzi Lénárd: „Csak a tudatos cselekedetek, melyek a helyesnek felismeréséből fakadnak, adnak morális értékű cselekedeteket. Így hát világnézet, világfelfogás nélkül nincs morál. Lehet ugyan csupán érzelmi morál, melynek forrása csak az együttérzésen, a szánakozáson alapszik, belőlük fakad, de ezek csak ott lehetnek irányadók, ahol az emberiség fejlődése csak az érzelmi értékekig emelkedett. Mihelyt az értelmi értékek magaslatára helyezkedik, elégtelenek.”⁸⁰Lénard 1913: 90–91.

Ezek után nem meglepő, hogy „helyes életpályá”-nak (p. sammā-ājiva), azaz a nem megfelelő életviteltől való tartózkodásnak szentelt fejezetben Lénárd egyenesen megragadta az alkalmat, hogy kifejtse a kereskedelemmel és a gazdasági élettel kapcsolatos nézeteit is. Eszerint, amíg az olyan foglalkozási ágaknál, mint a közhivatal, diplomácia vagy katonaság, az etikus elvek irányítják a cselekedeteket, illetve szervezetek őrködnek a morál betartásán, addig a gazdasági életben a szélsőséges felfogások uralkodnak.

„A közfelfogásban, különösen a magyar közgazdasági életben még nem alakultak ki azok az elemi normativok, melyek után csak bárki is igazodhatnék. A régi ind kategorizálásnál nem állhatunk meg tehát, hogy pusztán az áruban, a »cikkben« magában, amellyel foglalkozunk, már meg legyen adva annak a mértéke, hogy magasabb társadalmi értelemben »helyesen« űzzük-e élethivatásunkat. Nemcsak a magyar közgazdasági irodalomban, hanem a világirodalomban sincsen még meg a közgazdasági élet bölcselete, mely filozófiáját, morálját, ethikáját, phszichológiáját egészében felölelné. Ennek megírására olyan ember volna hivatva, ki beható filozófiai iskolázottság mellett, aktive benne él a gazdasági életben, kinek gazdasági, kereskedelmi és ipari érdekeltsége révén a lüktető gazdasági életbe betekintése van, és a ki áttekintve a gazdasági élet elaprózott es százfelé ágazó részleteit, synthetikusan felépítene belőlük korunk ezen bölcseletét, mely után számosan vágyakoznak, hogy nekik iránytűül, irányelvül szolgálva, biztosan vezesse lépteiket az élet nagy útvesztőjében.”⁸¹Lénard 1913: 96–97.

Ebből adódik a Lénárd korában meglehetősen különlegesnek látszó következtetés:

„Nem lehet tehát egyedüli normatív a gazdasági életben sem, különösen a társadalmi helyzet és a magasabb állampolitikai megítélések szempontjából, a puszta pillanatnyi anyagi haszon, melyet egy bizonyos cselekedet, üzlet, kombináció vagy megállapodás mutat a cselekvő fél javára. Ha csak, mint többé-kevésbé fontos korrektivumok az anyagi haszon megítélésén felül bizonyos erkölcsi direktivumok is kell, hogy kifejezésre jussanak.”⁸²Lénard 1913: 97–98.

Ezután a „helyes igyekezet” (p. sammā-vāyāma) az érzékek feletti uralkodásért való küzdelem, majd a „helyes kontempláció” (p. sammā-sati), azaz a testi adottágokból következő gyakorlati tapasztalatok tudatosítása, az éberség megalapozása (p. satipaṭṭhāna),⁸³Lásd erről Porosz 2018: 223–224. végül a „helyes meditáció” (p. sammā-samādhi), az elmélyedés (p. jhāna)⁸⁴Lásd erről Porosz 2018: 108–110. gyakorlásának taglalása következik. Ezt Lénárd a következő – korábbi gondolatainak kissé ellentmondó – konklúzióval zárja: „Maga a nagy Buddhó-igazság is a tudomány módszereivel, indukcióval vagy dedukcióval végig nem bizonyítható. A tudomány theoretikusan megszerkesztett világgal operál, amennyiben identitásokat tételez fel, melyek egymás közötti relációit méri és vizsgálja. A Buddhó-igazság csak processzusokat ismer. Ezen processzusok megértése, főleg hogy valóságos belső lényeg nélkül szűkölködnek (anattá) és csak a strukturájuk kontinuitásának formája a kammam (illetőleg szankhárók es vinnyánam): csak az intuicióból fakad, mert az egyetlen tényleg adott a saját magunk öntudata. Ezt pedig csak saját magunk ismerhetjük meg.”⁸⁵Lénard 1913: 138–139.

Lényegében itt zárul a könyv érdemi része. Az ezután következő adalékfejezetekben Lénárd bemutatja a Buddha életével kapcsolatos kutatásokat, áttekinti a buddhizmus elterjedését, befolyását az európai szellemiségre (részletesen ismertetve a magyar és nyugati keresztény gondolkodók buddhizmusról alkotott torzképét…), körvonalazva azokat a kétségtelen hatásokat, amelyek a nyugati filozófiában, irodalomban és művészetben megmutatkoztak. Mindebből pedig szinte következik a buddhista „modernista” mozgalom és a „metempsychózis” áttekintése, amelyet így összegez: „Tehát az én-processzus, egy valóságos energia formája, létezésének minden pillanatában bizonyos potenciális energia-értéket képvisel, egy sajátos feszültségi állapotot, egyéni tendenciát. Ez az, ami a régi forma szertehullásánál, a halálnál, átmenet nélkül újra gyökeret ver. Nem valami egyed (mint az upanisadok hernyója levélről-levélre), hanem az egyéni tendencia, a jellem, az öntudat, vagy ahogy épen nevezzük azt a potenciális energia-­értéket, amelyet az én-processzus halála pillanatában képvisel.” És hozzáteszi: „Ez a potenciális érték a halál pillanatában nem tűnhetik el nyomtalanul.”⁸⁶Lénard 1913: 239–240.

Az eddigiekből az is következik, amit Lénárd a könyv kapcsán Felvinczi Takács Zoltánnak, a Hopp múzeum későbbi igazgatójának írott levelében kifejtett: „Tizenöt év munkáját mutatja a könyvem és a gazdasági élet filozófiájának alapgondolatait tartalmazza tulajdonképpen, amelynek megírása most foglalkoztat – csak ki van kerekítve, kiegészítve a buddhista gondolatiság feldolgozásának tudományos apparátusával. Úgy mint a filozófiában általában, gazdaságfilozófiámban is egészen a magam útjait járom, egy magasabb idealizmus szolgálatában, melynek a gyakorlati gazdasági életben való megvalósítása életemnek legszebb feladata.”⁸⁷Lénárd Jenő Felvinczi Takács Zoltánnak írott levele, 1913. december 11. HFA (Hopp Ferenc Művészeti Múzeum Adattára), A 2601.1. Vagyis Lénárd a buddhizmus örvén ekkor egy idealista gazdaságfilozófiát is megpróbált körvonalazni, amelyre a Nyugatba írt ismertetésében Felvinczi Takács azonban még csak érintőlegesen sem utalt. Bár konklúziójában a buddhizmust a „turáni öntudat”-nak rendeli alá, azért szekundál Lénárdnak is: „Úgy hiszem, helyesen értelmezem intencióját, ha azt látom benne, hogy a buddhizmust mindenekfölött úgy fogja fel, mint azt a nagy szellemi erőt, mely értelmi jellegénél fogva elsősorban hivatott arra, hogy a modern ember életfilozófiájába jótékony boldogító egységet vigyen.”⁸⁸Felvinczi Takács 1914b: 862. Mindenesetre a kritikát követő levelében Lénárd így válaszolt: „Valamennyi eddig megjelent kritikát a tied toronymagassággal felülmúlja, te voltál az egyetlen, aki az intencióimat kerested ki és azokat teljesen megértetted.”⁸⁹Lénárd Jenő Felvinczi Takács Zoltánnak írott levele, 1914. február 17. HFA, A 2601.2. Megjegyzésére talán a polgári radikális Huszadik Század című folyóiratban a matematikus és filozófus Dienes Pál fokozottan távolságtartó tanulmánya adott elsősorban okot. Dienes egyfelől a nyugati filozófiával – pontosabban Hérakleitosszal, az újplatonista Plótinosszal, illetve a rá jelentős hatást gyakorló francia filozófussal, Henri Bergsonnal – párhuzamot vonva próbálta megközelíteni a szubsztancia nélküli változásra vonatkozó, Lénárd által kifejtett buddhista tételeket. Másfelől azonban a könyv legnagyobb hiányaként tüntette fel, hogy teljességgel mellőzi a buddhizmust megelőző hindu bölcselet kifejtését (vagyis nem ennek bonyolult és sokrétű szövetében vizsgálja a buddhizmus tantételeit), sőt a második kötet buddhista modernizmussal foglalkozó részét az európai és hindu filozófia összevetésének hiánya miatt egyenesen dilettantizmussal vádolta meg. Azt is kárhoztatta, hogy a szerző buddhizmust kizárólag a páli források alapján ismerteti. Érdemes hosszabban idézni Dienes helyenként eltúlzott kritikáját, már csak néhány jellemző kitétele miatt is:

„Ha a buddhizmust ily módon a nagy hindu közösségben elhelyezve látnók, sokszorosan érdekes volna részletesebben megismerkedni annak sajátos, a többi rendszertől elütő vonásaival, pl. demokrata jellegével, mely indiai szerepére oly végzetesen hatott; egyensúly-keresésével a tunya és csak örömre leső élet és a kontemplativ elmerülés másik végletének tétlen eksztázisa között, ami megint nem bírta ki India sajátszerű természeti és társadalmi viszonyait, ellenben hatalmas elterjedésre segítette a buddhizmust Indián kívül; bizonyos fokú agnoszticizmusával, az emberi s egyszersmind gyakorlati morál előtérbe helyezésével, mely épen nem mond ellent kontemplativ irányzatának, s mely közelíti őt az európai népek vallásosságához s ma is jelentékeny ható erőt ád neki az emberek nagy tömegeivel szemben, stb.”⁹⁰Dienes 1914: 101.

Mindemellett Dienes egyáltalán nem vette figyelembe azt a hatalmas munkát, amelyet Lénárd az egyes buddhista tantételek áttekintésért, a kulcsfogalmak megértetéséért és helyes magyarításáért folytatott, és meglehetősen jogosulatlanul kérte számon rajta azt a hiányt, amely könyvének keretét túlzottan kitágította volna. S hogy mindezt Lénárd zokon is vette, azt tanúsítja egyik Felvinczi Takácsnak írott levelében az a Dienesre vonatkozó kitétel, amely szerint kritikája „bosszantóan felületes” volt.⁹¹Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Budapest, 1914.10.8. HFA 2601.8, 2.

Mint az fiának visszaemlékezéséből kiderül, a Dhammó után Lénárd tervezett még egy – soha meg nem valósult – harmadik kötetet is, amelyben a Buddha életét írta volna meg.⁹²Lénárd Sándor 2010: 217. 1913-ban viszont a magyar szecessziós mozgalom tagjait tömörítő Kéve Művészegyesület által kiadott, A Kéve könyve című sorozatában megjelent a Buddhó-rúpam, a Buddha „testiségét”, azaz ábrázolásait a különböző ázsiai országokban, különböző korokban és stílusokban bemutató kompendiuma.⁹³Lénárd 1913a. A sorozatban testvérének, a kör alapító tagjának, Lénárd Róbertnek a rézkarcairól is jelent meg külön monográfia; lásd Plesznivy 1982: 272. A nem túlságosan eredeti okfejtés a nyugati analógiákkal szemben elsősorban a megjelenítések személytelenségében, az egyéniség kultuszának hiányában állapítja meg a Buddha-képmások keleti jellegét. A buddhizmus szellemisége azonban jóval kevésbé hatotta át Lénárdnak a művészetről való elképzeléseit, mint a gazdasági életről való gondolkodását; erre (vagy inkább őszinte és nyílt idealizmusára) mi sem volt jellemzőbb, mint az a hírlapi vita, amelybe 1913-ban keveredett Ignotusszal, a Nyugat főszerkesztőjével, az éppen akkor sikkasztással megvádolt francia iparmágnás, a selyemkereskedőként befutott, de a korszerű francia repülőgépgyártásban kulcsszerepet játszó vállalkozása miatt ismertté vált Armand Deperdussin (1864–1924) ürügyén, a Világ hasábjain.⁹⁴Róla lásd Laux 1973. Ignotus ugyanis egy erősen ironikus és cinikus cikkben arról elmélkedett, hogy a tisztességes hazai üzleti vállalkozások finanszírozása egyáltalán nem működik, ám a nincstelenül indult, de hitelt hitelre halmozó, sokáig rendkívül sikeres – nem véletlenül Napóleon egyéniségével párhuzamba állított – Deperdussin viszont tudott pénzt kicsalni vállalkozásaira a gazdag üzletemberektől. És nem titkolta véleményét sem: „Mert így kell, a legbaromibb butaságú módokon megnyerni […] a világ legokosabb és legegészségesebb embereit is!”⁹⁵Ignotus 1913a: 5. Olvasói levelében Lénárd leplezetlen különvéleményének adott hangot: „Ne vedd rossz néven tőlem azon kijelentésemet, hogy nem tartom szerencsés gondolatnak éppen az üzleti életben a conquistadore typusának az idealizálását, különösen nálunk nem, ahol minden kis üzleti szélhámos tarsolyában véli hordani a marsal-botot és ahol éppen a komoly, szolid üzleti munkának a megbecsülése még oly ismeretlen fogalom.”⁹⁶Ignotus 1913b: 1. Ám Ignotus bármennyire is alapvetően értett Lénárddal egyet, válaszában erősen – és joggal – fájlalta cikkének teljes félreértését, mondván: „S az nem áll, amit Lénárd barátom oly magától értetődőnek állít, hogy »éppen a praxis mutatja azt, hogy minden szolid es jövedelmező vállalkozásra még a legpénzszűkebb időben is van tőke, még pedig sokkal inkább, mint fantasztikus és hazárd üzletekre«. Szó sincs róla. Látszik, hogy Lénárd barátom már teljesen megalapozott s jövedelmezősége felől kipróbált üzletet vett örökbe, különben nem ezek volnának a tapasztalatai azokról, kiknek tisztjük és kötelességük, hogy tisztességes és kilátásos vállalkozásoknak tőkét adjanak rendelkezésére.”⁹⁷Ignotus 1913b: 2. Bár nem tudható, hogy Lénárd kereskedelmi tevékenysége ebben az időszakban valóban olyan megalapozott és jövedelmező volt-e, mint azt Ignotus vélte, válaszában nem habozott kifejteni, hogy miért alapvető probléma, ha egy üzletembernek – jelen esetben a laptulajdonos Ignotusnak – szimpatikusabb a csaló, mint akiket becsapott, és világos különbséget tett az „üzlet” és a „spekuláció” között. A továbbiakban pedig részletezte, hogy a spekulációval szemben az „egészséges alapon nyugvó, fokozatos organikus életfejlődésben levő” üzlet nemcsak „tudáson, egészséges, biztos speciális ismereteken” alapul, hanem új szükségleteket és kultúrát teremt, és ösztönzi a tudományt is. Végül azt is megfogalmazta, hogy a hazárdőrrel szemben ki a valódi üzletember: „A napi munkájába komoly szak- és áruismereteinek legjavát befektető, teremtő, alkotó munka embere.”⁹⁸Lénárd 1913c: 7. Mintegy ezt a vitát egészítette ki Lénárd cikke a Protestáns Egyházi és Iskolai Lapban, ahol a Budapesten megtartott nemzetközi kereskedelmi szakoktatási kongresszus kapcsán „az üzleti, gazdasági élet praktikus, egészséges és józan morál-etikáját” taglalta, amelynek erkölcsi ideáljait az egyháznak és iskolának kell a fiatalság számára vonzóvá tennie.⁹⁹Lénárd 1913b: 598. Hogy ezek a gondolatok mennyire lehettek sikeresek a gyakorlatban, arra fiának, Lénárd Sándornak egy megjegyzése utal: „Egy kissé életidegen, papi gesztussal cikkeket kezdett írni a kereskedelmi morálról. […] Az erkölcsi normák egyszerűségét a közgazdasági elvek zavaros sokaságával állította szembe.”¹⁰⁰Lénárd Sándor 2010: 48. Mindazonáltal Lénárdot 1913-ban a Magyar Közgazdasági Társaság tagjává választották,¹⁰¹Közgazdasági Szemle, 1912: 710. valamint az 1912-ben megalakult kereskedelmi egyesület, a Budapesti City Klub elnökévé,¹⁰²A City Klub, 1913. és ez a klub életét (közgazdasági előadások, kereskedelmi kérdésekről való viták, társadalmi események) bemutató híradások alapján ugyancsak komoly elfoglaltság lehetett. Időközben Lénárd családja is gyarapodott, 1913-ban megszületett leánya, Johanna (Hansi, 1913–1961).

Közben Lénárd reflektált Felvinczi Takács Zoltánnak a Turáni Társaságról írott eszmefuttatására, amelyben ahhoz hasonló gondolatokat fedezett fel, mint amelyek a Dhammó megírásához vezették. Ugyanis Felvinczi Takács, miközben tisztázni kívánta a Turáni Társaságot időközben ért vádakat, megfogalmazta szerepkörét is; ennek kapcsán a következő konklúziót vonta le: „Az új lehetőségek kutatása kelet felé hajtja a korral haladó modern embert és a magyarságnak éreznie kell, hogy ebben a jegyben jóvá tehet sok mulasztást. Ha eddig azt kifogásolhatták, hogy nem asszimilálódtunk eléggé a Nyugathoz, ne érhessen ezután minket az a nevetséges vád, hogy nem értjük meg ősi erőforrásunkat, a Keletet.”¹⁰³Felvinczi Takács 1914a: 287. Lénárd erre reagálva fejtette ki: „Most értem meg világosan, hogy miért oly kedves a magyarnak az ősi ind kontemplatív szellem, és hogy mily fontos szerep vár azokra, akik a te felismeréseidet a magukévá tudnák tenni, hogy a tátongó űrt a magyar irodalomban kitöltsék.” És öntudatosan még hozzáteszi: „Csak tényt konstatálok, hogy a buddhizmus szellemi világáról az egész nagy magyar literatúrában egyáltalán nem volt semmi az én első szerény kísérletemet megelőzően. A távol kelet művészetét pedig te fedezted fel a mi számunkra.”¹⁰⁴Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánhoz, Budapest, 1914.05.10. HFA A.2601.3.1. Ezzel a némileg eltúlzott megfogalmazással Lénárd egyrészt összekapcsolta kettejüknek a Kelet szellemi és művészeti hagyományát feldolgozó misszióját, másrészt pedig az általa ostorozott egyházi szerzők buddhizmussal kapcsolatos fejtegetéseit és az addigi szerény fordításirodalmat figyelmen kívül hagyva, magát jelölte ki a buddhizmus magyarországi terjesztőjeként. És talán innen eredeztethető, hogy ettől fogva fokozott érdeklődéssel és rokonszenvvel tekintett a Turáni Társaságra.

Időközben Lénárd Országos Magyar Kereskedelmi Egyesülés kongresszusán a kereskedelmi választottbíróságokról – azaz a felek által kijelölt magánbíróságokról – is tartott előadást, amelynek intézményét a peres eljárás szakszerűsége és gyors lebonyolítása, valamint a kereskedelmi közszellem emelése érdekében tartotta kívánatosnak.¹⁰⁵Az OMKE kongresszusa, 1914. Az viszont már kevéssé tudható, hogy saját üzleti vállalkozásaiban milyen sikerrel járhatott;¹⁰⁶A cégbírósági bejegyzés szerint 1914-ben nemcsak Bayerthal Jakab és Bayerthal Mór lépett ki a Bayerthal & Levy cégtől, szüntette meg társtagi minőségét és cégjegyzési jogosultságát, hanem Lénárd Jenő is; az egyedüli cégtulajdonos Lénárd Róbert maradt. A cégbírósági bejegyzések dátuma: 1914. július 10. és július 14., megjelent a Központi Értesítő 1914. augusztus 13-i számában (irattári szám: 210/1883), 1862. a morálról, gazdaságról és magáról a történelemről alkotott elképzeléseit rövidesen egy egészen más szituációban kellett alkalmaznia. Mert hát van abban valami hátborzongató, hogy Lénárd Jenő még 1912 decemberében [!] így fejezte be a Dhammó második kötetének előszavát: „Ma – mikor Európa állig fegyverben világháború küszöbén áll, talán időszerűtlen is ez a kísérlet és nagyobb érdeklődésre nem számíthat. Mégis, ha csak néhány vívódó, igazságkereső léleknek megnyugvást- és vigaszt ad, nem hiába íródott.”¹⁰⁷Lénard 1913: 14.

Világháború és nemzeti idealizmus

Az 1914 júliusában kitört világháborúban a tartalékos hadnagyként bevonult Lénárd részvételét elsősorban felesége, Hoffmann Ilona naplója és Felvinczi Takács Zoltánnak írt levelei alapján követhetjük nyomon. Öccsével, Róberttel együtt már július végén behívták, a szerb frontra, Eszékre került, ahol a 38. ezred „pótkereténél”, a tüzéreket kiképző hadnagyként szolgált. A front mögötti karitatív munkákban részt vevő felesége az ápolónői tanfolyam elvégzése után budapesti kórházakban dolgozott, majd lakásuk felmondása után a gyerekekkel együtt Lénárd után utazott, hogy az eszéki kórházban teljesítsen szolgálatot.¹⁰⁸Lénárd Jenőné megdöbbentő kórházi tapasztalatairól lásd Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona 2015: 355–359. A családdal együtt eltöltött eszéki időszakról lásd Lénárd Sándor 2010: 95–98. Nemsokára azonban férjét kellett ápolnia, aki bélfekélye miatt kórházi kezelésre szorult, de aki ekkor már a magyarság háború utáni szerepkörét próbálta Felvinczi Takácsnak megfogalmazni: „Ahogy a szláv és német, meg a német–latin nagy leszámolás első etappjánál mi csak mint első assistens működünk közre, de egész existenciánkkal angazsálva vagyunk, úgy a még sokkal nagyobb leszámolásban, mely szintén nem lehet messze: a fehér vagy sárga faj hegemóniájáért fontos szerep vár ránk. És ebben preciz turáni irányt kell inaugurálnunk, már most, minden erővel, minden eszközzel.”¹⁰⁹Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Eszék, 1914.07.27. HFA 2601.5. Itt még egy ekkori, Felvinczi Takácsnak írott levelét kell idéznünk, amelyben a háborúig vezető társadalmi és gazdasági viszonyok folyamatát buddhista szemlélettel, nevezetesen a függő keletkezés láncolatának működésével magyarázta,¹¹⁰Érdemes ezt a részletet teljes egészében idézni: „Ami a világfelfordulást illeti, úgy előttem tisztán áll az, hogy mindig az adott társadalmi és gazdasági viszonyok képe az illető ország szellemi élete is. Tehát több a függésnél. Olyanformán függenek a dolgok össze, mint a 12 nidánam egyes szeme. Ettől feltételezetten… ha ez így, amaz úgy… Már pedig ezek a fundamentális viszonyok oly gyökeresen változnak meg már is, és fognak a béke után még gyorsabb tempóban átalakulni, hogy a várható változásokat ma előrelátni csak prófétai ihletettség tudná. Valami azonban pozitivnak látszik előttem, aminek igazsága talán csak egyéni felfogás gyümölcse, de én így látom: az Anattá gondolata mint kap gyökeret, főleg a katonában. Hogy olvad össze a katona egyedében is a nagyobb egységben, egyénisége, még a legkisebb is, hogy olvad fel az egészben” (Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Eszék, 1914.10.05. HFA 2601.6, 2). majd ezt a konklúziót vonta le: „A nagy igazságok, a Buddhó-igazságok felismerése nem mehet végbe küzdelem nélkül. Ezen felismerés – az avidyā leküzdése a turáni népeknek lesz a világtörténelmi feladata, amikor a szláv és germán egymást marja. Mert a végleszámolás most még nem lesz meg. És akkorra mi talán a Magyarság szellemi vezetése alatt ázsiai fajrokonaink élén fogunk az új emberi kultúra – az ősi emberi kultúra jegyében – új tömlőkbe régi bort szüretelni.”¹¹¹Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Eszék, 1914.10.05. HFA 2601.6, 4. Lénárd nyilván ezekre a gondolatokra való hivatkozásként olvashatta Felvinczi Takácsnak a magyarság és a németség viszonyáról szóló, neki ajánlott cikkét a novemberben megjelent Nyugatban; a „magasztos küzdelmet” folytató németséget a magyarság természetes szövetségeseként kijelölő írás végének következtetése ugyanis ez volt: „A magyarság se várja fellendülését semmiféle hatalmi politikától. Államhatalmi törekvéseinknek pontosan körülírt természetes határai vannak. Egyetemes jelentőséget csak kulturális téren érhetünk el – azt is csak akkor, ha áldatlan hagyományainkkal teljesen szakítunk. Biztosra vehetjük, hogy első és legalaposabb megértőink a németek lesznek.”¹¹²Felvinczi Takács 1914c: 451.

1914 októberében Lénárd summa cum laude doktori szigorlatot tett filozófiából a Királyi Magyar Tudományegyetemen,¹¹³A későbbi Pázmány Péter, majd Eötvös Loránd Tudományegyetem. Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Budapest, 1914.10.8. HFA 2601.8, 1. majd nemsokára arról érdeklődött Felvinczi Takácsnál, hogy szerinte kaphatna-e habilitációt Ázsia ókori bölcseletéből, mivel a Turáni Társaság érdekében is fontos lenne, ha taníthatna.¹¹⁴Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Eszék, 1914.12.19. HFA 2602.4.v. (Ez arra utal, hogy a kereskedelmi tevékenységtől a tudományos pálya felé szeretett volna távolodni. De levelezésükből az is kiderül, hogy a háborús helyzetben Felvinczi Takáccsal kölcsönösen igyekeztek egymásnak segíteni,¹¹⁵Lénárd arra is utal, hogy ha Felvinczi Takácsot behívnák, és hozzá kerülne, akkor „jó katonát és tisztet” tudna belőle nevelni. Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Eszék, 1915.01.11. HFA 2602.6.v. és barátaikat, rokonaikat is beajánlották egymásnak.¹¹⁶Az is felvetődött, hogy Felvinczi Takács unokaöccse Lénárdhoz kerül tüzértiszti kiképzésre. Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Eszék, 1915.01.13. HFA 2602.7.v.) 1915 márciusában írt levelében viszont Lénárd már azzal kapcsolatban fejtette ki nézeteit, hogy Japán pánázsiai törekvéseit kifejező „békés célzatú” buddhista missziók felállítását követelte Kínában. Ezt azzal – a valóságtól meglehetősen elrugaszkodottnak látszó – elképzelésével hozta összefüggésbe, hogy India hindu népességénél – a páli kánon és a japán zen buddhizmus alapján [!] – a buddhizmus egységesítő vallásként léphetne fel, ennélfogva az egész Távol-Keleten kiszorítaná a keresztény missziókat: „De vége a politikai, sőt nemsokára reá a gazdasági befolyásnak is és ez a kettő az, egy pénétration pacifique Khina, Japán és a kis indiai félszigeten amit Japán politikusai akarnak. Okuma, aki mély buddhista filozófus, szintén ilyen ideálokat szolgál.”¹¹⁷Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Eszék, 1915.04.09. HFA 2602.9, 3. De miért lehetett ennyire fontos Lénárd számára a pánázsiai mozgalom, és ki volt az általa említett japán „buddhista filozófus”?

A 19. században az európai imperializmus terjeszkedése egyre több ázsiai értelmiségit és politikust késztetett arra, hogy valamiféle választ keressenek a nyugati fenyegetésekre. Az ázsiai identitás megteremtésére, az egymás iránti szolidaritásra, integrációra és egységre irányuló törekvések egy pánázsiai világkép alapjait hozták létre, amely Japántól Koreán, Kínán, Indonézián és Indián át egészen az Oszmán Birodalomig elterjedt. A sokféle formában jelentkező ázsiai szolidaritás eszméi között csakúgy helyet kapott a faji egység feltételezése, mint a közös kulturális vonások. Ugyanakkor a nemzeti gondolattal bizonyos fokig szembenálló pánázsianizmust Japán területi és gyarmati terjeszkedésének legitimálására is felhasználta, bár az ázsiai együttműködés keretében számos egyesületet alapítottak. 1907-ben a kínai, japán és indiai szocialisták és anarchisták Tokióban létrehívták az Ázsiai Humanitárius Testvériséget, 1909-ben pedig a japán és muszlim pánázsiaiak azzal a céllal alakították meg az Ázsiai Kongresszust (Ajia Gikai), hogy előmozdítsák az ázsiai szolidaritás és felszabadulás ügyét, ahol a Japán birodalomi érdekeit korábban miniszterelnökként szolgáló államférfi, egyébként a nyugati tudomány és kultúra szószólójaként is ismert Ōkuma Shigenobu gróf (1838–1922) tartott egy Amerika-ellenes előadást.¹¹⁸Szpilman, Saaler 2011: 3–5. Nyilván ezekre a folyamatokra reagált Lénárd, amikor levelében kifejtette, hogy Japánban a Pan Asiatic Society és a Young Men Buddhist Society is csak az alkalomra vár, hogy a porondra lépjen, ehhez pedig óriási segítség lehetne az európai neobuddhizmus. És még hozzátette: „Képzeld el, ha a mi speciális magyar nemzeti törekvéseinknek mondjuk Indiában vagy Japánban ilyen irányú irodalmi támogatásáról tudomást szereznének hogy ez mit jelentene számunkra.”¹¹⁹Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, Eszék, 1915.04.09. HFA 2602.9, 3.

Időközben 1915 október 18-án, főműve, a Dhammó alapján Lénárdot bölcsészettudományi doktorrá avatták a Királyi Magyar Tudományegyetemen.¹²⁰A Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem almanachja, 1914–1915, 1915: 141. Lásd még Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona 2015: 360. Nemsokára, 1916 februárjában az olasz frontra, a „Monarchia legdélibb csücskére” (Bruneck, Dél-Tirol) vezényelték, ahová családja is rövidesen odaköltözött.¹²¹Brunecki életükről lásd Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona 2015: 379–381. Lénárdot ekkor egy „magyar nemzeti filozófia” gondolata foglalkoztatta;¹²²Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1916.02.27. HFA 2602.11, v. március végén pedig már arról tudósította Felvinczi Takácsot, hogy ennek alapgondolatait megírta, a kéziratot pedig egy budapesti barátjánál helyezte el, hogy az elolvasható legyen.¹²³Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1916.03.30. HFA 2602.16, v. A tanulmány bevezetésében a szerző kifejti, hogy a technika fejlődésének (azaz „quantitatív” értékelésének) materialista tendenciáit meg kell haladni, mivel: „Természetszerű velejárója ugyanis gondolkodásunknak a sematizálás. Legegyszerűbb kifejezője a statisztika. Minden megfontolás kritériuma pedig a czélszerűség. Erre van felépítve úgyszólván minden, és ha az Úristen maga is az erősebb hatalmakkal tart, ugyan kinek juthatna eszébe, az így megalapozott felfogásnak egy más felfogást szembeállítani.”¹²⁴Lénárd [1916]: 7. Szerinte ez a célszerűség okozza az erkölcsi korlát nélküli kizsákmányolást, az erkölcsi értékek egyedüli hordozója pedig a tőke és a munkásság közé szorult gyengülő polgárság maradt. S hogy ez az érték mindenkire érvényes legyen, arra Lénárd szerint csak a filozófia vállalkozhat, sőt ennek magyar filozófiának kell lennie, mivel ázsiai, turáni eredeténél fogva a magyar néplélek kontemplatív. Ez azonban csak egy magas szintű szervezettségben jöhet létre: „Ha semmi más, épen hogy a világháború tanít meg arra, hogy a szabadság csak erős társadalmi szervezettségben uralkodik, és ilyen társadalmi szervezettség és szervezhetőség csak nagy ideális elvek alapján történhetik.”¹²⁵Lénárd [1916]: 17. És elég kísérteties azt is hozzáolvasni, amit két oldallal később kifejt, miszerint Németországban már egy új idealizmus alakul ki, mivel a német nép egy olyan egységes gondolatvilág alapjait rakja le, amelyre nálunk is nagy szükség lenne, azaz hogy „egy zárt, egységes, ideális, tehát az emberi és isteni törvények alapján álló magasabb magyar néppszyché” alakuljon ki.¹²⁶Lénárd [1916]: 19.

Lénárdnak még arra is volt energiája a fronton, hogy egy regénybe belekezdjen; ennek tartalmi vázlata, szereplőinek listája és első két fejezete maradt fenn. Bevezetésében a Harvardi Egyetem kultúrtörténet-tanára arról beszélget indiai asszisztensével, hogy Gótamó Buddhó halála után 2600 évvel, a 19. század végén és a 20. század elején a magyarok között élt a XV. Buddhó, Maitriyya Buddhó, akinek ugyan a világháborúban nyoma veszett, de maradt utána egy könyv…¹²⁷Lénárd: Jöjjön el a Te országod, é. n. Nemsokára azonban Lénárd egy hegyi „erődtüzérségi” (Festungsartillerie) ütegállásba (Col di Lana) került,¹²⁸Az erődített hegy súlyos harcok színhelye volt az első világháborúban; az olaszok 1916 áprilisában aláaknázták és felrobbantották a hegycsúcsot, amelyet ezután az osztrákoknak fel kellett adniuk. és az is egészen különleges, ahogy a „szebb jövőt” előkészítő háborús tapasztalatokra reagált: „Testi és lelki erőm minden koncentrációja az Anatta gondolatát ma jobban mint valaha kézzelfoghatóvá teszi. Valamennyien egyért és egy valamennyiért. Általában úgy találom, hogy nemzeti és tudományos idealizmusom gyakorlatiasságának épen a háborúban szerzett egyéni tapasztalataim legjobb bizonyítékai.”¹²⁹Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1916.05.24. HFA 2602.24, 1. Mindebben talán az is szerepet játszott, hogy időközben felvételt nyert a Turáni Társaságba,¹³⁰Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1916.05.30. HFA 2602.25, v. nemsokára pedig egy elesett bajtársa helyébe lépett ütegparancsnokként, és továbbra is lelkes hangulatban írta leveleit: „A buddhista filozófia tanulmányozása sok olyan dolognak a megértésére vezet, ami más előtt segít. Így a magyar nemzet karmája, kammamja, sorsa tisztán áll előttem és a nagy nemzeti perspektívában, bár mily jelentéktelen legyen is az egyéni sors, minden igaz igyekezetnek megvan a maga jelentősége és helye.”¹³¹Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1916.06.15. HFA 2602.22, 1. Harctéri tapasztalatairól pedig így számolt be barátjának: „Fogalmad sincs milyen elhatározás egy 30 méteres sziklára felhúzódzkodni, amikor gépfegyverrel puskáznak reád és a fejed felett fehér shrapnell bárányfelhők úsznak. Vagy egy hegytetőn távcsővel lenézni, rajzolni, telefonálni, tüzet dirigálni és körülötted 28 és 34es nehéz hajóágyuk óriási tölcséreket vágnak és dobálják a nagy köveket, mint egy vesuvi kitörés alkalmából. Vagy éjjel koromsötétben gleccseren felmászni, napokig ruckzsákból hideg ételt enni, fázni, éjjel kövön hálni, finom permetszerű hóban.”¹³²Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1916.07.02. HFA 2602.27, 3. Azt is megemlíti – és ennek nem sokkal később jelentősége lesz –, hogy egy „feld-imám”-tól (muzulmán tábori pap) törökül tanul.¹³³Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1916.11.14. HFA 2602.3, v. Egy másik levelében pedig szinte propagandaszövegként írta le „meseszerű” életét, magashegyi tapasztalatait és mindennapi tevékenységét, ahogy éberen őrzi a hátországot, ahol a családja álmodik.¹³⁴Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1917.01.07. HFA 2601.11, 1–4. Nemsokára azonban már a hatméteres hóról és a lavinákról tudósítva jegyezte meg, hogy úgy élnek a hegyek között, mint egy „piciny hangyaboly”,¹³⁵Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1917.01.19. HFA 2602.36, v. majd ismét arról tudósított, hogy szabadságáról visszatérve törökül tanul, amennyire csak ideje engedi.¹³⁶Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1917.04.21. HFA 2602.37, v. Hogy a háborús helyzet közben fokozódott, arra leginkább az utal, hogy a későbbiekben már csak olyan levelezőlapokat küldött Felvinczi Takácsnak, amelyekre csak annyi volt több nyelven rányomtatva, hogy egészséges, és jól érzi magát.

Rövidesen azonban Lénárd helyzete gyökeresen megváltozott. 1918-ban Teleki Pál, az időközben Magyar Keleti Kultúrközpont nevet felvett Turáni Társaság elnökének felkérésére, a közös hadügyminisztérium és a magyar kormány jóváhagyásával, a világháborúban katonai szolgálatot teljesítő szakemberekből egy tudományos expedíció szerveződött, amelynek célja Kis-Ázsia északnyugati partvidékének gazdaságföldrajzi és néprajzi tanulmányozása volt. A hat hónapra tervezett törökországi küldetés parancsnoka Lenárd Jenő, ekkor már a konstantinápolyi katonai kirendeltség gazdasági osztályához beosztott százados lett, tagjai pedig: Györffy István etnográfus, aki a néprajzi kutatásokért, László Gábor geológus, aki a geológiai kutatásokért, gróf Széchényi Rudolf, aki a mezőgazdasági, erdőgazdálkodási, vadászati és halászati kutatásokért volt felelős, és Vidéky Emil műegyetemi magántanár, aki a műszaki feladatokat látta el.¹³⁷Lásd erről: Magyar Tudományos Fekete-tengeri Expedíció, 1918. Az expedíciónak voltak a közvetlen párhuzamai is. 1917 nyarán a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából a gróf Széchenyi Béla nevezetes kelet-ázsiai expedíciójában (1877–1880) is részt vett Lóczy Lajos a Balkánon (a megszállt Szerbia, Montenegró és Albánia nagy részén), majd ősszel ismét Szerbia északnyugati részén végzett geológiai kutatásokat,¹³⁸Szemle 1917: 478. Lóczy 1918: 2. 1918 áprilisában pedig Ukrajnában (az egykori Levédia és Etelköz területén) a paleontológus, etnográfus Lambrecht Kálmán expedíciója gyűjtött néprajzi, állattani és őslénytani anyagot.¹³⁹Lásd erről Lambrecht 1918. De a magyar kultúrpolitika törökországi tájékozódásának is megvoltak a maga előzményei. 1916-tól fogva a Turáni Társaság csereprogramot üzemeltetett török, bosnyák és szerb diákok számára, a művészettörténész Hekler Antal vezetésével pedig megnyílt a Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet, amely a két világháború között külföldön létrehozott magyar intézetek mintája lett. Még ugyanebben az évben Bánffy Miklós és Teleki Pál megalakították a Török–Magyar Baráti Társaságot, magyarországi testvérszervezete pedig Széchenyi Béla elnökletével, 1917-ben kezdte meg működését.¹⁴⁰Lásd ezekről Oláh 2012: 71–73; Fodor 2019: 100–101. Ezek a törekvések egyrészt azt tükrözik, hogy a magyar külpolitika régóta stabil helyet akart biztosítani magának a Balkánon,¹⁴¹Lásd erről Ablonczy 2016: 43–45. másrészt pedig – a Turáni Társaság elveivel összhangban – a távolabbi Kelet felé való gazdasági és politikai orientáció elmélyítése is szándékában állt;¹⁴²Lásd erről Ablonczy 2016: 56–57. ennélfogva a Magyar Tudományos Fekete-tengeri Expedíció által elérendő eredmények is egy későbbi magyar–török gazdasági kapcsolatnak lettek volna az alapjai.¹⁴³Györffy 1921: 311.

Az expedíció legprominensebb tagja a Kereskedelmi Akadémia Keleti Múzeumának gyűjteményét is gondozó néprajzkutató, Györffy István (1884–1939) volt, aki már több alkalommal tett a Balkán egykor Magyarországhoz tartozó területein (Horvátország, Dalmácia, Bosznia, Szerbia és Bulgária) a térségek történeti, földrajzi és etnikai sajátosságait elemző gyűjtőutakat.¹⁴⁴Bartha 2001: 290–291. Mint az Teleki Pál hozzá intézett leveléből és későbbi jelentéséből is kiderül, eredetileg nem akarta félbehagyni a moldvai csángóknál végzett kutatását,¹⁴⁵Lásd erről Czinege 2020: 200–202. de aztán a felsőbb parancsnak engedelmeskedve próbált az expedícióra felszerelkezni (többek között az üvegnegatívok, filmek és a fizető-, illetve csereeszköznek szánt nagy mennyiségű cukor beszerzésével), majd csatlakozott a Konstantinápoly ázsiai részén fekvő Hajdárpasában már összegyűlt expedíciós társasághoz.¹⁴⁶Györffy 1984: 596–597. A gépészmérnök végzettségű, a Műegyetemen magántanárként és a Fővárosi Iparrajziskola igazgatóhelyetteseként is működő Vidéky viszont már régóta Konstantinápolyban tartózkodott. Mint a budapesti katonai gépkocsipóttár és javítóműhely műszaki vezetőjét azért vezényelték oda még 1916-ban, hogy a török hadiiskolában az autómobilokkal kapcsolatos előadásokat tartson, és csak a felettesével való nézeteltérések után tudott az expedícióhoz csatlakozni.¹⁴⁷Lásd Tóth 2018. Az expedíció vezetőjének kijelölt Lénárdot pedig feltehetően korábbi közgazdasági tevékenysége, tagsága a Turáni Társaságban és nyelvtudása tette alkalmassá a feladatra, mindemellett pedig már régi terve volt a kis-ázsiai kereskedelem különutas fejlesztése. Lénárd meghívásának azonban volt egy közvetlen előzménye is; öccse, Róbert éppen akkor került kapcsolatba egykori iskolatársukkal, az éppen regnáló miniszterelnök fiával, a Kereskedelmi Akadémián tanító, a háborúban önkéntesként századosi rangban szolgáló ifj. Wekerle Sándorral, akinek beajánlotta törökül tanuló bátyját a törökországi küldetéshez.¹⁴⁸Lásd erről Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona naplója, 2015: 382, Lénárd Sándor 2010: 103. Bár az előkészítés sok időt vett igénybe, és 1918 májusában Lénárd még arról értesítette Bécsből Felvinczi Takácsot, hogy Teleki segítsége ellenére az expedíció dolga a szükséges hozzájárulások miatt a Hadügyben húzódik,¹⁴⁹Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1918.05.13. HFA 2601.10, 1. Lásd még Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona naplója, 2015: 385. szeptemberben már egy előre nyomtatott tábori levelezőlapot vitt ki a résztvevők aláírásával a posta: „Elutazása előtt a Magyar Tudományos Feketetengeri Expedíció hálásan emlékezik azokról meg akik megértően támogatták keletkezésében és hazafias üdvözlettel búcsúzik.”¹⁵⁰Lénárd Jenő levele Felvinczi Takács Zoltánnak, 1918.09.24. HFA 2602.43, v.

Mint az Lénárd és Györffy jelentéseiből kiderül, a jól felszerelkezett expedíció tizenhat emberrel, harminckét lóval és két szekérrel, az előgyakorlatok után végül szeptember 23-án indult útnak a Fekete-tenger déli partvonala felé;¹⁵¹Lénárd jelentése szerint a tiszti rangban levő öt kutató és a trén vezetője mellett öt tisztiszolga, egy szakács, hat katona és két, a hadisajtóosztályhoz tartozó személy állt az expedíció rendelkezésére; lásd Lénárd 1919. Külön köszönöm Bartha Júliának, hogy Lénárd Jenőnek a bécsi Hadügyminisztérium Keleti Osztálya részére készített úti jelentését a rendelkezésemre bocsátotta. útvonala a jelentésekből jól nyomon követhető. A nehézségek már az első napokban jelentkeztek; az expedícióba beosztott vegyes nemzetiségű kísérő katonaság nem bírta a fáradalmakat, és a kincstári lovak sem voltak alkalmasak a terepre, ezért később bivalyok vontatta török szekerekre kellett váltaniuk. A helyi lakossággal való kommunikációs problémák miatt (a hadba vonult férfiak hiánya miatt az otthon maradt asszonyok muszlim szokás szerint elzárkóztak) Györffy tevékenysége kimerült a jegyzetek, fényképek készítésében, valamint a néprajzi, demográfiai adatok gyűjtésében, illetve a ráhárult adminisztratív teendők (élelmezés) ellátásában.¹⁵²Györffy 1984: 597. Ráadásul az október végére Ergeli városáig eljutó expedíció tagjai már a hónap elején tudták, hogy a Központi Hatalmak oldalán harcoló szomszédos Bulgária szeptember végén lerakta a fegyvert, és ez a helyzetüket is megkérdőjelezte. Lénárd a közös hadseregparancsnoknak küldött táviratban kért választ az expedíció további sorsára vonatkozóan, aki visszatérésre utasította őket. Időközben azonban Lénárd vérhasban megbetegedett, ezért Széchenyi és Vidéky a málha nagy részével hajóra szálltak, a többiek pedig Lénárd felépülése után, szárazföldi úton jutottak november elején vissza a hajdárpasai táborba. A gyűjtött tudományos anyagot Konstantinápolyban próbálták meg biztonságba helyezni, majd az antant csapatok bevonulása után, december elején internálták őket. Végül csak 1919. január 7-én tudtak hajóra szállni, és különböző bonyodalmak után, január 21-én érkeztek haza.¹⁵³Györffy 1984: 598–599. Az internálás és a hazautazás viszontagságairól lásd Vidéky 1933: 84–95.

Az expedíció legnagyobb eredménye mindenképpen az volt, hogy Györffynek sikerült Eregli és Bolu vonaláig Kis-Ázsia észak-bithyniai részének néprajzi térképét megszerkesztenie.¹⁵⁴Györffy 1984: 599; Klinghammer 2015. Az adott terület különböző etnikai csoportjait behatároló, a településhálózatot is kijelölő térkép teljesen egyedülálló volt a maga korában, annál is inkább, mivel a térség etnikai viszonyait bemutató újabb térkép csak több mint 70 évvel később jelent meg.¹⁵⁵Részletesen lásd erről Bartha 2001: 292–293. Györffy tanulmányozta az addig ott nem vizsgált népi építészetet és a földművelési munkálatokat is,¹⁵⁶Györffy törökországi tapasztalatairól a Levente 1929 januári és februári számaiba írt cikkei tanúskodnak. ám sajnálatos módon jegyzőkönyveit, rajzait és a kidolgozatlan filmanyagot Konstantinápolyban kellett hagynia. Mindazonáltal az expedíciónak nyilvánvalóan nemcsak a néprajzi kutatásokat elősegítő céljai voltak. Valódi háttere vagy inkább Lénárd elképzelései jól rekonstruálhatók Vidéky visszaemlékezéséből:

„Végül is fellobbant előtte a kérdések magva! […] Jelen gazdálkodási politikánk és a jövendőnk legfontosabb pontja a Duna torkolata mely a Romániával közös béke értelmében megnyílott és amit biztosítani is kell. Duna torkolatával szembenfekvő terület az, mely a Duna mentén fekvő államok gazdálkodásának forgalmát van hivatva lebonyolítani, mert más irányban jelenleg az nem lehető. Jövendőnk már nem az Adriai tengeren van, hanem a Fekete-tenger táján, mely vidéket a szövetségeseink, a németek is inkább nekünk engednek át, mert az őket közvetlenül kevésbé érdekli. Kis-Ázsia északi partvidéke teljesen ismeretlen, orosz érdekterület volt, hova nem tehette be a lábát más európai, annál kevésbé azért sem, mert itt voltak a megboldogult Abdul Hamid sultán óriási magánterületei […] Nyersanyagok innen a Fekete-tengeren és a Dunán felhozhatók és az itt megkívánt tárgyak ugyanazon úton ide le jöhetnek, mindez teljes egyetértésben a törökökkel eszközölhető, mindkét fél javára. Ez a világtáj, mely oly messzi és mégis oly közel fekszik, egy expeditio megszervezésével felderíthető és az ott jelenleg féktelenkedő desertőr rablóbandák garázdálkodásától akár fegyveres erővel megtisztítható, még ha azok jól fel is vannak fegyverkezve.”¹⁵⁷A Vidéky-hagyatékból idézi Tóth 2018.

Vagyis Lénárd eredetileg egy, szerinte a Nyugat számára addig érdektelennek tűnő, új keleti kereskedelmi csatorna megnyitását szorgalmazta volna az expedíció révén feltárt adatokkal kapcsolatban. Ezek a lehetőségek azonban a világháború végével és az elszenvedett veszteségekkel lezárultak. Lénárd Sándor igen érzékletesen írta le számos viszontagság után hazaérkező apja megjelenését a budapesti rokonoknál élő családnál:

„Apám éjjel érkezett meg – életem egyik legemlékezetesebb éjjelén, felismerhetetlenül, hosszú szakállal, koffer nélkül, zsebében két ezüst tojástartóval: ez volt a hadizsákmány, ajándék a gyerekeknek.”¹⁵⁸Lénárd Sándor 2010: 113.

A Hadügyminisztérium Keleti Osztálya számára, 1919 februárjában írt jelentésében Lénárd meglehetősen szűkszavúan jegyezte le az expedíció tudományos és politikai eredményeit (sok értékes, a faunára és flórára vonatkozó anyag, valamint etnográfiai, geológiai és gazdasági adatok gyűjtése, amelyeket Konstantinápolyban helyeztek letétbe; a magyar kezdeményezések török támogatása), Törökország instabil politikai és gazdasági helyzetének felvázolása kapcsán pedig kifejtette: szerinte kétséges, hogy az ország mint politikai, hatalmi tényező a jövőben is fennmarad, a török uralom összeomlásának tünetei pedig már azt is azt jelzik, hogy a rezsim nem tarthat ki a nemzetiségekkel szemben sem. Végül hozzátette, hogy véleménye szerint a magyar érdekeket képviselő konstantinápolyi civil kolóniát és a nagy áldozatok árán létrehozott intézményeket (kórház, tudományos intézet, iskolák) sem sikerülhet megőrizni.¹⁵⁹Lénárd 1919. A Konstantinápolyi Magyar Tudományos Intézet sorsáról lásd Fodor 2019: 105–106.

A szeretet erejével

Hogy Lénárd hazaérkezésének idején, a Károlyi-kormány alatt milyen állapotok uralkodtak, arról feleségének naplója fest érzékletes képet:

„A vidékről rettenetes pusztítás-, fosztogatás-, pogromhírek érkeztek, a városban újra pusztított a spanyoljárvány, általános gyűlésezési, szervezkedési mánia keletkezett, sok beszéddel, semmittevéssel töltik a drága időt az emberek. A munkásnép nem akar dolgozni, azt hiszik, hogy a népkormány el fogja őket tartani. – A köztársaságot úgy értelmezik, hogy közös a vagyon, és nem kell dolgozni ezentúl.”¹⁶⁰Lénárd Jenőné Hoffmann Ilona 2015: 393.

A rokonoknál elhelyezkedő Lénárd család elvesztette anyagi hátterét, és a családfő csak nehezen kapott állást az Adriai-tengeren kereskedelmi forgalmat bonyolító és a dunai hajózásban is érdekelt Atlantica Tengerhajózási Rt. szállítmányozási vállalatnál. Az Atlantica vezérigazgatója, a fiatalkorában jogot és közgazdaságtant tanult Polnay Jenő (1873–1963) még a 20. század elején költözött Londonba, ahol a magyar származású Groedel testvérek gőzhajózási cégénél, majd pedig Fiuméban, az Adria Tengerhajózási Rt.-nél lett igazgató. Banki partnerei segítségével 1906-ban alakította meg az egyre jobban terjeszkedő Atlantica Tengerhajózási Rt.-t.¹⁶¹Pelles 2023: 790–793. Polnaynak a magyar tengeri hajózás lehetőségeiről 1913-ban írt cikke lényegében hasonló álláspontot képviselt, mint Lénárd meglátásai, nevezetesen, hogy az olcsó magyar nyersanyag révén fejlődésnek indult osztrák ipar hatalmas előnyre tett szert a közel- és távol-keleti kereskedelmi hajózás révén.¹⁶²Polnay 1913. Feltehetően ez a nézetazonosság is szerepet játszott abban, hogy Lénárd munkát kapott a háború befejezése után nehéz helyzetbe került vállalkozásnál.

Időközben rohamosan követték egymást az események. Az 1919 márciusában létrejött Tanácsköztársaság július végi bukása után megalakult „szakszervezeti” Peidl-kormányt megbuktatta a Károlyi- és a Berinkey-kormányban politikai államtitkári szerepet vállaló Friedrich István által vezetett ellenforradalmi csoportosulás (Fehérház Bajtársi Egyesület), majd József főherceg megbízása alapján Friedrich megalakította saját, ideiglenes kormányát. Az augusztus 7-től csupán augusztus 15-ig fennálló „hivatalnokkormány” közélelmezési miniszterévé Friedrich Polnay Jenőt nevezte ki,¹⁶³Polnay kinevezéséről és az azzal kapcsolatos vitáról lásd Donáth 2022: 35–37. aki munkatársát, Lénárd Jenőt bízta meg az államtitkári teendők ellátásával.¹⁶⁴Lásd Lénárd Sándor 2010: 124–125. Az ezt követően megalakult második Friedrich-kormányba azonban Polnay már nem került be. Ekkor a fiumei helyismerettel rendelkező Lénárdot kinevezte az Atlantica helyi képviselőjének,¹⁶⁵Siklós 2002: 146–147. mivel a vállalkozás tulajdonát képező tengerjáró hajók az 1918-as fegyverszünetet követően az antant országok felügyelete alá kerültek.¹⁶⁶Pelles 2023: 797. Lénárd már augusztus 20-án családjával együtt Fiuméba költözött, és a várost nemsokára megszálló olaszoktól megpróbálta a hajókat visszaszerezni, de nem járt sikerrel,¹⁶⁷A Lénárd család Fiumében eltöltött időszakáról és az olasz megszállásról lásd Lénárd Sándor fordulatos visszaemlékezését; Lénárd Sándor 2010: 128–168. ezért 1920 nyarán visszaköltöztek Budapestre. Csekély vígasz lehetett, hogy Lénárd mint „világhírű buddhológus”, tagja lett a japán támogatással ekkor megalakult japán–magyar propagandabizottságnak (Nippon Sonden Kiokai), amely a korszak magyar orientalistáit (Cholnoky, Barátoshi Balogh, Felvinczi Takács) is tömörítette.¹⁶⁸Japán–magyar propaganda, 1920.

Az újra munkát kereső Lénárd végül 1921 januárjában egy bécsi vállalatnál, az Intercontinental Szállítmányozási és Közlekedési Rt.-nél kapott állást, februárban pedig megszületett harmadik gyermeke, Károly (1921–1944). Hogy a család lakhatását biztosítsa, egy régi ismerősétől házat vásárolt a Bécshez közeli Klosterneuburgban, ahonnan vonattal járt Bécsbe dolgozni. Sándor fia, aki nemsokára a helyi gimnázium tanulója lett, érzékletesen írta le az új lakhelyet és környezetét: „A klosterneuburgi házat inkább kunyhó névvel kellene illetni. A kertben, néhány ribizlibokron és pár tyúkon kívül nem volt semmi. Nem csak a fürdőszoba volt ismeretlen fogalom a környéken, de az egész városban sem volt egyetlen vízvezeték sem.”¹⁶⁹Lénárd Sándor 2010: 184. A család bécsi és klosterneuburgi életéről lásd Lénárd Sándor 2010: 181–216. És fanyarul hozzátette: apja ezután még elég sokáig élt ahhoz, hogy „lássa a kenyérjegy eltűnését, az amerikai filmek megjelenését, és tegyük hozzá a jólét harmadik jelképét: még látta a kávé visszatérést”.¹⁷⁰Lénárd Sándor 2010: 207–208. Ugyanis néhány évvel később, 1924. szeptember 5-én Lénárd Jenő bécsi munkahelyén agyvérzésben meghalt. Hogy a családot el tudja tartani, Lénárd felesége betársult férje egykori katonatársa, Kurt Barry személyfuvarozó vállalkozásába (dr. Barry & Co.),¹⁷¹Siklós 2002: 147. amely a Bécs–Klosterneuburg-, 1931-től pedig már a Bécs–Budapest-autóbuszjáratokat is üzemeltette.

Lénárd Jenő nagyszabású síremléke a klosterneuburgi Felsővárosi temetőben tulajdonképpen az első buddhista emlékműnek tekinthető Ausztriában. A temető falánál, egy stilizált kapuzatba foglalva, egy – némileg a Buddhó-rúpamban bemutatott gandhárai szoborra emlékeztető – Buddha-fejjel díszített, csúcsíves sírkövön olvasható Lénárd Jenő és felesége, Lénárd Ilon neve. A sírkő fölötti kapuzatot a legkorábbi indiai buddhista ereklyetartó építmények, a Szánycsíban, Bhárhutban vagy Amarávatíban épített sztúpák kapuinak mintájára építették meg. Ezeket a félgömb alakú, hatalmas sztúpatesteket köralakú kerítés vette körül, a négy égtáj felé nyíló kapukkal (sz. toraṇa), amelyeknek két oszlopa fölött a Buddha életének eseményeit vagy születéstörténeteit bemutató, faragványokkal zsúfolt három kapuív emelkedett. A klosterneuburgi kapuzat stilizált kettős architrávja azonban érdekes módon egy latin feliratnak (Fluctuat nec mergitur) ad helyet, amelynek jelentése: „Hánykolódik, de el nem süllyed.” A Párizs városának – címerében látható vitorlás hajóra utaló – szállóigéjeként ismeretes mondás valójában a pápaság történetével kapcsolatos, középkori latin vers rövidítéséből származik: „Hiába igyekszel elsüllyeszteni Péter hajóját – hánykolódik, de ez a hajó soha el nem süllyed.” A IX. Gergely pápának vagy IV. Ince pápának tulajdonított vers ugyanis a német-római császár, II. Frigyes és IX. Gergely pápa közötti küzdelemre utal,¹⁷²Niteris incassum navem submergere Petri / Fluctuat at numquam mergitur illa ratis. Lásd erről Feld 2014: 329–330. pontosabban a császár és a pápát támogató Genovai Köztársaság közötti, 1241-ben, a Tirrén-tengeren történt összecsapásra, amely a császári flotta győzelmével ért véget. Bár erősen kétséges, hogy Lénárd ismerte a mondás történelmi hátterét, de mottóvá rövidített változata talán a magát Buddha tanításával azonosító Lénárd emlékezetére célozhat, vagy arra, hogy a buddhizmus a nehézségek ellenére fennmarad Magyarországon. Még meglepőbb azonban a sírkő alján olvasható, János Evangéliumának 15. fejezetéből vett idézet: „Szeressétek egymást, mint én szerettelek titeket” (Jn. 15,12). Ebben a tanítványainak szóló példázatából Jézus olyan szőlőtőhöz hasonlítja magát, amely a gazda, vagyis az Atya gondozása révén terem gyümölcsöt, és csak a Jézusban egyesülő, az érte és egymásért való szeretetben életét is feláldozni tudó közösség képes életet adni, azaz a gondozott szőlőtőkéhez hasonlóan gyümölcsöt teremni.¹⁷³Lásd János Evangéliuma, 15, 1–17. Nem tudhatjuk, hogy a kereszténységet elvető Lénárd számára mi volt ennek a bibliai idézetnek jelentősége, ismeretes azonban egyik legkedvesebb története, amelyet fia, Lénárd Sándor idézett fel, amikor családi krónikájának végén elbúcsúzott apja emlékétől. Eszerint a Buddha végtelen könyörületével és szeretetének erejével meg tudta fékezni az ellene támadó megvadult elefántot is. Még ha az időközben neves íróvá vált fiú hányatott élete során el is vesztette azt a meggyőződését, hogy egy Buddha képes az emberiségen segíteni…¹⁷⁴Lénárd Sándor 2010: 217–218. A Nálágiri elefánt története a buddhista szerzetesek életét szabályozó kanonikus szövegek gyűjteményének, a Vinaja-pitaka második részének „kisebb” felosztásában, a Csúlavaggában található; Lénárd Jenő így foglalja össze könyvében: „A szeretet ezen erejének a buddhista legenda valóságos csoda-erőt tulajdonít. Így mikor egyszer Dévadatta – aki a Judás szerepét játssza a legendákban – egy szűk hegyi úton Buddhóra egy megvadult elefántot ereszt. […] De a Mester a megvadult elefántra irányította szeretetének erejét. Es az elefánt leeresztette ormányát es odalépett szelíden elébe…” (Lénard 1913: 76)..

Ami Lénárd Jenő nagy művének, a Dhammónak közvetlen utóéletét illeti, még életében, 1920-ban jelent meg a Tanácsköztársaság idején vállalt szerepe miatt egyetemi állásáról lemondásra kényszerített tudós, az indo­európai nyelvészettel foglakozó Schmidt József könyve, a Buddha élete, tana és egyháza.¹⁷⁵Schmidt 1920. Mint azt a Budapesti Philológiai Társaság választmányi tagjának, Lajti Istvánnak a könyvet dicsérő korabeli ismertetése megjegyezte: „Magyar elődeit meg sem említi Schmidt, s joggal. Lénárd, Szeghy s Goldziher enemű könyvei vagy tendentiosusak, vagy csak részletkérdésekre vonatkoznak.”¹⁷⁶Lajti 1921: 45. Bár a Lénárdra is vonatkoztatott megállapítás joggal vitatható, Schmidt ugyancsak a páli forrásokat vette alapul a buddhizmus bemutatásához, gondosan kerülve és jórészt lebecsülve a buddhizmus későbbi fejleményeit. Mindenesetre könyvének átdolgozott változata, az éppen Lénárd halála utáni évben, 1925-ben megjelent Ázsia világossága, amely hosszú évtizedekig lesz majd a buddhizmus legavatottabb magyar nyelvű összefoglalója, azért tesz egy igencsak áttételes – és epés – utalást Lénárd munkájára: „A modern nyugati buddhisztikus propaganda szemében persze a buddhizmus filozófia volna – és pedig atheisztikus erkölcsbölcselet, racionalisztikus bölcseleti rendszer, amelyről azt hiszik, hogy mint pótvallás minden nehézség nélkül beoltható a nyugati szellemi életbe, amint már Schopenhauer is azt prófétálta, hogy a buddhizmus a jövő vallása. Erről szó sem lehet. A buddhizmus nem atheizmus a szónak nyugati értelmében, nem is puszta bölcseleti racionalizmus (csak a kamman és az újraszületés misztériumára kell gondolni!), s ami fő, sohasem teljesíthetne oly kulturális missziót nyugaton, mint keleten.”¹⁷⁷Schmidt 1925: 285.