1902-ben átiratkozott a budapesti Műegyetemre. A Gellérthegyre tervezett Nemzeti Panteonnal elnyerte az Akadémia Gundeldíját, majd 1904-ben szerzett mérnöki oklevelet. 1904 és 1906 között népművészeti gyűjtőúton járt Erdélyben, az út során készült rajzai a Malonyai Dezső-féle „A magyar nép művészete” című többkötetes alkotásban jelentek meg.

Ebben az időben vette fel anyai nagyanyja vezetéknevét, a Medgyaszay családnevet. Korszerű színházépületeinek megtervezése során több szabadalma jelent meg: a foglalat nélküli izzólámpa, a színházi ajtózár és a vasbeton födém. Alkotóként a népi formaelemeket ötvözte a vasbeton építészettel, melynek művészi megformálását összekötötte a magyar nép ősi hagyományainak alkalmazásával. Ebben a témában hangzott el egyik legjelentősebb előadása A vasbeton művészi formája címmel az 1908. évi bécsi VIII. Nemzetközi Építészeti Kongresszuson. 1911-ben a Nílus-menti ókori emlékeket tanulmányozta Egyiptomban és Szudánban, az első világháború idején pedig önként jelentkezett frontszolgálatra. A háború ideje alatt nősült meg. Feleségétől, Martinovich Gabriellától három lánya született: Margit, Ilona és Gabriella. Az 1916-ban Lembergben (Lviv), majd a Margitszigeten is megrendezett hadikiállítás pavilonjainak megépítéséhez Medgyaszay csupán fát és kátránypapírt használhatott.

Az 1920-as években születtek meg keleties hangulatú alkotásai: a távol-keleti formákat mutató mátraházi Turistaszálló és a Kisfaludy Társaság által Greguss-díjjal kitüntetett Baár-Madas Református Leánynevelő Intézet és Líceum. Keleti érdeklődése műegyetemi magántanárként is megmutatkozott, „A magyar parasztság népi építészete” című óráin gyakran az indiai és perzsa építészetre hivatkozott. 1932-ben a Magyar Indiai Társaság társelnökeként ellátogatott Indiába, hogy tanulmányozza a helybeli építészetet és művészetet. 1927-től tanított a Műegyetemen. A második világháború után bekövetkezett politikai változások következtében 70 éves korában is dolgoznia kellett a VÁTI-ban, a KÖZTI-ben, végül a MEZŐ-IPARTERV-ben. Munkaviszonyát csupán 1959 tavaszán szüntették meg, és rövid idővel nyugdíjazása után, április 29-én hunyt el Budapesten.

INDIAI ÚTJA

A két világháború között, amikor csökkentek az építészeti megbízások lehetőségei, a turanista gondolatok megerősödésével számos építész a keleti művészet felé fordult inspirációs forrásért. Ezen kívül a keleti kapcsolatok kiépítésének vágyával új területen reménykedtek megbízásokban. Így történt ez Medgyaszay István esetében is, aki már az 1920-as években foglakozott az indiai építészettel. Medgyaszay figyelmét Zajti Ferenc festő, orientalista hívta fel egy bombay-i mérnökre, Merwanji Framjira, akinek közbenjárására Medgyaszayt egy múzeumépület megtervezésével bízták meg. Az építész 1929-ben még Budapesten készítette el az Irán-Turáni Testvériség Múzeumának terveit a megkapott telekadatok alapján. Az épületet – amely végül nem valósult meg – eredetileg egy régi romos párszi tűztemplom helyére szánták. Medgyaszay ezért nem a falak lebontásával, hanem azok beépítésével képzelte el a múzeum kialakítását tiszteletet adva az egykori szakrális helynek.

1931-ben aztán az indiai mérnök ellátogatott Budapestre, ahol megegyeztek Medgyaszayval, hogy Bombayben (ma Mumbai) folytatják a munkát. Medgyaszay István végül 1931 karácsonyán indult el Indiába, és 1932. január 19-én ért Bombaybe, ahol a Taj Mahal Hotelben szállt meg kezdetben. Indiában töltött ideje alatt, fennmaradt feljegyzései szerint Bombayben végzett kutatásokat a Cama Institute Library-ben és a Royal Asiatic Society könyvtárában, ahol az indiai építészetet tanulmányozta és hindí nyelven is tanult. A Medgyaszay Családi Emlékhelyen fellelhető teljes, Indiára vonatkozó anyag dokumentumai által pontosan rekonstruálhatók Medgyaszay indiai tartózkodásának legfőbb állomásai, amelyet elsőként e sorok szerzője dolgozott fel 2017-ben.

Ellátogatott a Sir J. Jeebhoy által 1856-ban alapított School of Artba, 1932. március 22-én pedig elindult ötvenkét napos, tizenegy helyszínt bejáró körútjára. Járt Aurangabadban, Gvaljárban, és útközben ellátogatott a száncsi sztúpához is. Varanaszi után Kalkuttába utazott, ahonnan csillagtúra-szerűen tett utazásokat Allipurba, Santiniketánba és Dárdzsilingbe, ahol Kőrösi-Csoma Sándor sírjánál is járt. Santiniketanban Rabindranáth Tagore bengáli költő által alapított művészeti iskolába, ahol Germanus Gyula is megfordult. Ez a látogatás volt talán a legnagyobb hatással az építészre, aki számos tudóssal és művésszel találkozott a világ minden tájáról. Erre így emlékezett vissza: „Itt magasabb rendű szellemi és lelki élet virágzott ki az ősi indiai művelődés földjén. Felejthetetlen hangulatok, képek, bölcs tanulságok az egész életemre.”

Miután visszatért Bombaybe, 1932. május 13-án a Royal Asiatic Societyben tartotta meg angol nyelvű előadását „Az építészet evolúciója” címmel. Az építész munkáját távollétében itthon a kormányzó is elismerte, a II. osztályú magyar érdemkereszttel való kitüntetéséről a Magyar Országos Tudósítóban olvashatunk.

Medgyaszay István hazatérése előtt Indiából Londonba ment, ahol határidőnaplója szerint Stein Auréllal együtt hivatalosak voltak egy megbeszélésre.  Mivel a MTA Keleti Gyűjteményének könyvtárában megtalálható 1931–1932-es Stein Aurél-napló töredékei csupán 1931. november 1. és 1932. április 20. közötti bejegyzéseket tartalmaznak, sajnos nem derül ki, hogy mi lehetett a londoni találkozó tárgya.

A Medgyaszay Családi Emlékhelyen fellelhető gazdag dokumentum- és tervanyagon kívül fényképeket is őriz a gyűjtemény. Egy titokzatos, Bombayben készült családi fénykép és két színes akvarell terv újabb fejezetet nyitott a Medgyaszay-kutatásban 2018-ban.

INDIA ELSŐ ÉPÍTÉSZNŐJÉNEK TERVEI BUDAPESTEN

A Medgyaszay Családi Emlékhely őrzi az utazással kapcsolatos dokumentumokat: terveket, fotókat, leveleket. A kutatás során talált két színes beazonosítatlan akvarellen található szignók alapján a tervező nem más, mint India első hivatásos építésznője, Perin Jamshedji Mistri. 1913-ban született Bombayben egy jómódú párszi család legidősebb leánygyermekeként, aki gudzsarati párszi nevelésben részesült, majd a Mumbaitól 250 km-re fekvő Panchganiban működő Miss Kimmin’s High Schoolban tanult. 10 éves korában Angliába ment, ott fejezte be középfokú tanulmányait a Croydon High Schoolban. Tanulmányai befejeztével visszatért Mumbaiba, ahol édesapja kívánságára a J.J. School of Art képzőművészeti akadémián tanult építészetet Claude Betley-nél. 1936-ban szerzett építészi oklevelet elsőként az indiai építésznők között. Minthogy Indiában még nem létezett építészeti bizottság, a Royal Institute of British Architectsnél (RIBA) jegyezték be. 1937-ben csatlakozott apja építészeti irodájához, a Ditchburn, Mistri&Bhedwarhoz.

Perin első munkája a Behramji Karanjia számára tervezett Shangrila-villa volt a Carmichael Roadon. Építészetére nagy hatással volt Claude Betley építész professzor, aki Le Corbusier híveként a funkcionalista építészet alapeszméit népszerűsítette diákjai körében. 1948-ban épült a – ma felújítás alatt álló – St Stephen katolikus templom Mumbai Cumballa Hill negyedében, amelynek pillérvázas szerkezetének köszönhetően kialakított parkolója újdonságnak számított akkoriban. A Siemens és a Khatau család együttműködéséből létrejött cég megbízásából 1958-ban épült a Cable Corporation of India vasbetonvázas gyárépülete, amely akkoriban a leghosszabb pillér nélküli áthidalással tervezett csarnoképületnek számított.

Az 1970-es években a Bombay Scottish School bővítésével bízták meg, s ekkoriban tervezte a Ganges Printing Inks gyárépületét is. Az Indiai Építőművészek Intézetének titkáraként tevékenykedett, s fontos volt számára a nők jogainak érvényesítése: részt vett a Soroptimist International Club megalapításában, ahol a különféle szakmában dolgozó nők segíthették egymást. Közel ötven éven át dolgozott építészként családi vállalkozásukban mielőtt 1989-ben elhunyt.