Fori Budapesten töltötte gyermekkorát, ott járt iskolába is. Az első világháború után, a Horthy-rendszerben a családnak meg kellett tapasztalnia az egyre erősödő antiszemitizmust. Fori a Budapesti Egyetemen szeretett volna tovább tanulni, de akkor már érvényben volt a zsidó hallgatókra megállapított szigorú kvóta – a hírhedt numerus clausus. Az 1928-as pénzügyi összeomlásban Fori apja elvesztette vagyonának jelentős részét, a család nehéz anyagi helyzetbe került. Mégis úgy döntöttek, hogy megmaradt vagyunukból támogatják a lányuk tanulmányait. Először Párizsba, a Sorbonne-ra, majd Angliába, a London School of Economics-ra küldték tanulni, ahol egy részidős kurzusra íratkozott be.

1930-ban Londonban találkozott Bradzs Kumár Néhrúval, Dzsaváharlál Néhrú közeli rokonával. B.K. – ahogyan a környezete hívta – egy gazdag és tekintélyes kasmíri bráhmana család tagja volt. Egymásba szerettek, és elhatározták, hogy összeházasodnak. A házasságot a szülők mindkét részről hevesen ellenezték. Kétségeik voltak, hogy két eltérő kulturális háttérrel rendelkező ember valaha harmóniában élheti-e le az életét. A fiatalok azonban a szülői tiltakozás ellenére hajthatatlanok maradtak. A szülők végül kénytelenek voltak beleegyezni a házasságba, de két feltételt szabtak. Az egyik az volt, hogy Forit próbára bocsátják, hogy be tud-e illeszkedni az új környezetébe. Egy évvel az esküvő előtt kiküldik Indiába, a fiú szüleinél fog lakni. Ennek letelte után döntse el, hogy el tudja-e viselni azt a környezetet, amelyben majd az egész életét le kellene élnie. Ha akkor úgy dönt, hogy képes rá, meg lehet tartani az esküvőt, ha nem, hazaküldik. A másik feltétel az volt, hogy B.K.-nek egy évre vissza kell mennie tanulni Angliába, és sikeresen le kell tennie az indiai közszolgálati vizsgát.

A szülői megállapodásnak megfelelően Fori 1934 januárjában megérkezett Bombayba, ahol B.K. szülei várták. A család szeretettel fogadta. Leendő apósa és anyósa először Láhórba vitte, majd később Alláhábádba (mai hivatalos nevén Dévprajágba). Azonnal részévé vált a családnak, úgy öltözködött, étkezett, beszélt, mint a többiek. Már Budapesten elkezdett hindíül tanulni, Indiában azonban rövid idő múlva már folyékonyan beszélt. A nyelvtanulás sokat segített neki abban, hogy hamar megszokja az új környezetét.

A család teljesen befogadta. Elvitték bemutatni a családfőhöz, Dzsaváharlál Néhrúhoz is, aki akkor a függetlenségi mozgalomban játszott szerepe miatt már egy ideje egy kalkuttai börtön lakója volt. Hamarosan találkozott Mahátmá Gándhíval is. A Mahátmá szoros kapcsolatban állt a Néhrú családdal, és rendszeres látogatójuk volt. Gándhí arra ösztönözte Forit, hogy ismerkedjen meg India gazdag kézműves hagyományaival. Ez nagy hatással volt rá, és úgy érezte, hogy egy állami tisztviselő leendő feleségeként akkor tehet a legtöbbet a Mahátmá elveinek megvalósításáért, ha megfogadja a tanácsát, és szívvel-lélekkel támogatja, hogy minél több asszony megélhetését biztosítsa a háziipar Indiában. Ő maga is megtanult kézimunkázni, szőni-fonni, hogy jó példával járjon elől. Mindvégig Gándhí elkötelezett híve maradt, és nagyon büszke volt a gyűjteményére, amely a vele kapcsolatos emléktárgyakból állt.

Az egy év leteltével Fori sikeresen kiállta a próbát. Nem csak hogy megszokta, de megszerette Indiát. B.K. is sikeresen letette a vizsgáit, így mind a ketten teljesítették a szülők által támasztott feltételeket. A pár 1935. január 25-én Láhórban hindú szertartás szerint kötött házasságot. Fori rövid idő alatt teljesen otthonosan mozgott Indiában, megtanulta a hindusztáni ételek készítését, kiigazodott a szokásokban.

Láhór után Alláhábádba mentek. A prajági hindúk közismerten konzervatívok voltak, de a szárít viselő és a hindít már egészen jól beszélő Forinak sikerült az ő szívüket is megnyernie. Abban, hogy Forit indiainak fogadták el, sokat segített a külseje. Vékony volt, barna bőrű, hosszú fekete hajjal, amit középen választott el. Teljesen össze lehetett téveszteni egy kasmíri panditáníval. Segítette az is, hogy a hindí akcentusa gyakorlatilag ugyanolyan volt, mint a völgy lakóié.

Fori az esküvőjén hindú szokás szerint új nevet kapott. Friedmann Magdolnából Sóbhá Néhrú lett. Ezt a nevet az anyósa választotta neki. Dzsaváharlál Néhrú azonban ellenezte ezt a névváltoztatást, Fori személyisége elleni támadásnak tekintette. Ennek az lett az eredménye, hogy a férje anyai ági rokonai Sóbhának, míg az alláhábádi rokonok és a delhi barátok Forinak hívták.

B.K. 1934-ben csatlakozott az indiai közszolgálathoz (ICS), és folyamatosan egyre feljebb emelkedett a brit adminisztráció ranglétráján. Forinak egész életén át nagyon nagy része volt a férje sikereiben. Bárhová költöztek, Fori biztos támasza volt, segítette a munkájában. 1936-ban megszületett Asók, az első fiuk, majd 1939-ben Áditja, a második, és 1941-ben Anil, a harmadik. Fori anyja, Regina az üldöztetés időszakát Indiában vészelte át, és levette a lánya válláról a gyermekgondozás terheinek egy részét. Fori Indiában a vallás terén is mindent megtett, hogy beilleszkedjen. Nem gyakorolta a zsidó vallását, annál buzgóbb hindú lett. Ebben a férjén és a fiain is túltett. Három gyermekét – Asókot, Áditját és Anilt – hindúként nevelte fel.

Közben végső fázisához érkezett a brit uralom elleni küzdelem, amelyet a Néhrú család tagjaként Fori közvetlen közelről láthatott. 1947 augusztusában India függetlenné vált. A szabadságért azonban súlyos árat fizetett. Az országot kettéosztották, ennek pedig testvérháború és nagyon sok vérontás lett a következménye. Fori mélyen érző, melegszívű asszony volt, szívén viselte India sorsát. Az Indiában töltött évekből a partition volt az, amely a legtöbb fájdalmat okozta neki. Delhit elárasztották a menekültek, a Pákisztánból kiszorított hindúk és szikhek. A Delhiben élő muszlimoknak is menekülniük kellett. Mindkét oldalon gyilkos indulatokkal teli bandák garázdálkodtak, halomra ölték a másik népcsoporthoz tartozókat.

Fori úgy érezte, hogy ezekben a válságos időkben neki is felelősséget kell vállalnia. Önként felajánlotta a szolgálatait a kormány által felállított Vészhelyzet Bizottság (Emergency Committee) számára, amelynek ő volt az egyetlen nőtagja. Ez a Bizottság szervezte meg Ódelhiben azoknak a muszlimoknak az összegyűjtését, akiknek az életét veszély fenyegette, és kénytelenek voltak elmenekülni az otthonaikból. A Purána Kilában, Delhi Régi Erődjében hoztak létre egy tábort, ahol garantálták a biztonságukat, gondoskodtak elszállásolásukról, étkezésükről és orvosi ellátásukról. Akik közülük el akarták hagyni Indiát, azoknak menekültvonatokat indítottak Pákisztánba. Fori felelőssége volt, hogy gondoskodjon a menekültekről és megszervezze az Észak-Indiából távozó muszlimok szállítását, döntsön arról, hogy hányan indulhatnak el reggelente Delhiből. Óriási megrázkódtatást jelentett neki, amikor megtudta, hogy annak a vonatnak az összes utasát, amelyet egy nappal korábban elindítottak, lerángatták a vonatról és lemészárolták.

Az indiai–pákisztáni szétválás nyomán milliók menekültek a másik országba. Delhibe is több százezer hindú és szikh menekült érkezett Pákisztánból. Fori lehetőségeihez mérten igyekezett mindent megtenni, hogy ezeknek a szerencsétleneknek humanitárius segítséget nyújtson, lakást és munkát szerezzen nekik. A Nyugat-Pandzsábból Delhibe érkező nők legtöbbje ügyesen kézimunkázott, szőtt, varrt, hímzett. Dzsaváharál Néhrú úgy gondolta, hogy ezeket a kiváló képességeket az új India szolgálatába kell állítani, és segítségükkel a menekülteknek is megélhetést lehet teremteni. Forit és Kamaládéví Csattópádhjájt bízta meg azzal, hogy kezdjenek el ezen dolgozni. Létrehoztak egy jóléti szervezetet, ahol a menekült nők eladhatták a hímzésüket és kézműves tárgyaikat. Később ebből született meg az Összindiai Kézműves Testület (All India Handicrafts Board). Fori emellett segített a Menekült Kézműves Termékek (Refugee Handicrafts) nevű boltnak a megnyitásában is, amely a menekült nők munkáit értékesítette. A kézműves termékek előállítása és eladása akkor is folytatódott, amikor a menekülttáborokat felszámolták.

1948. január 30-án meggyilkolták Mahátmá Gándhít. Fori Delhiben volt, amikor a merénylet történt. Nagyon tisztelte a Mahátmát, és megdöbbenéssel értesült a hírekről. Dzsaváharlál Néhrú még a merénylet napján magához hívatta Forit, és felkérte, hogy ő kísérje Gándhí ravatalához a külföldi méltóságokat és diplomatákat, akik tiszteletük kinyilvánítására érkeztek.

1949-ben B.K.-t kinevezték a Világbank indiai igazgatójává. Fori és a három gyermek, mielőtt követte volna őt Washingtonba, először egy kitérőt tett Budapestre. 1934 óta, amikor elindult Indiába, ez volt Fori első látogatása a családjánál. Három hónapig maradtak Budapesten. Fori most szembesült igazán a háború okozta szenvedésekkel. Ez nagy megrázkódtatás volt számára. Egész későbbi életében lelkiismeret-furdalást érzett amiatt, hogy amíg ő Indiában viszonylag biztonságban volt, addig az otthon maradtaknak szörnyű időket kellett átélniük. B.K. Világbanknál végzett munkája befejezése után a család 1954-ben visszatért Indiába.

1956-ban Forit Delhiben érte a magyar forradalom, majd a szovjet beavatkozás és a véres megtorlás híre. Ez őszintén megrendítette. Minden bizonnyal az ő személyes befolyásának is köszönhető, hogy Dzsaváharlál Néhrú miniszterelnök különös figyelemmel követte az eseményeket, és India az ENSZ-ben is kiállt a magyar forradalom mellett. Több más, Néhrúhoz közel álló magyar, például Brunner Erzsébet festőművész mellett Forinak is köszönhető, hogy 1956 után Néhrú szót emelt a megtorlások ellen, és a szovjetekkel folytatott titkos diplomáciával megmentette több halálra ítélt magyar forradalmár, köztük Göncz Árpád és Bibó István életét.

1958-ban B.K.-t kinevezték India washingtoni nagykövetségének gazdasági ügyekkel foglalkozó főbiztosává. Ez egy nagyköveti rangú, külön az ő számára létrehozott poszt volt. Főbiztosi munkája befejeztével az volt a szándéka, hogy visszatér Indiába, azonban 1961-ben azzal bízták meg, hogy India nagyköveteként maradjon Washingtonban. Nem sokkal az után, hogy B.K. elfoglalta a nagyköveti posztot, felkínálták neki a jelölést az ENSZ főtitkári posztjára. Meglepetésére V. K. Krisna Ménan indiai védelmi miniszter hevesen ellenezte a jelöltségét, ezért B.K. elutasította ezt az ajánlatot. Az emlékirataiban azt írta, hogy soha nem bocsátotta meg magának ezt az ostoba döntést.

Fori B.K. nagyköveti munkájában, akárcsak minden korábbi feladatánál, nem csak nélkülözhetetlen támasza, de aktív segítőtársa is volt. Könnyen barátkozott, szoros kapcsolatot épített ki a politikai és gazdasági élet legfontosabb szereplőivel. Időnként nem csak protokolláris, de bonyolult diplomáciai helyzeteket is megoldott. Egy alkalommal, férje hivatalos távollétében ő kísérte el Indirá Gándhít Kennedy elnökhöz. Egyik legnagyobb diplomáciai sikere az volt, hogy kiváló kapcsolatokat épített ki az elnökkel és feleségével. Fori hozzáértésének is köszönhető volt, hogy az indiai nagykövetség presztízse, amely már addig is elég magas volt, még tovább emelkedett. A Newsweek a diplomáciai háziasszonyok „rangsorában” a legelsők közé sorolta Forit.

Kilenc ott töltött év után 1968-ban tértek haza Amerikától. Még ugyanabban az évben B.K. India északkeleti, a kínai és a burmai határig terjedő régiójában, a ma „hét nővérnek” nevezett államcsoportban kapott megbízatást. Először Asszam és Nágaföld, majd Manipur, Tripurá és Méghálaja kormányzója lett. Fori különösen erős vonzalmat érzett az ott élő törzsi emberek iránt. Mint Arunácsal Pradés szociális jóléti tanácsának elnöke, falvakat látogatott. Súlyos teher nehezedett a vállára, hiszen egymillió menekült volt a bangládési-méghálajai határon.

Fori a férjével 1973-ig maradt északkeleten. Ezt követően B.K.-t India főbiztosává (nagykövetévé) nevezték ki az Egyesült Királyságba. Fori általában távol maradt a politikai kérdésektől, de egyszer annyira fontosnak tartotta, hogy kimondja az igazságot, hogy még Indirá Gándhí miniszterelnökkel is felvállalta az összeütközést. Fori, amellett, hogy házassága révén közeli rokonságban állt vele, nagyon jó barátja is volt a később tragikus sorsú kormányfőnek. Amikor Indirá Gándhí 1976-ban rendkívüli állapotot vezetett be, Fori szót emelt a demokratikus jogok korlátozása, különösen a férfiak erőszakos sterilizálása ellen, amelyért Szandzsaj Gándhít, a miniszterelnök kisebbik fiát tartották felelősnek. Rajta kívül senki nem vállalta azt a kockázatot, hogy kihívja Indirá Gándhí haragját, aki rossz néven vett minden, a fiára vonatkozó kritikát. Ezen epizód ellenére Fori és Indirá barátsága megmaradt. Szoros kapcsolatukat mutatja az is, hogy segíteni tudott azoknak az Indiába látogató magyaroknak, akik szerettek volna a miniszterelnök közelébe kerülni. Az ő közbenjárásának volt köszönhető az is, hogy sok más külföldi tudósítót hátrébb sorolva, Indirá Gándhí egy magyar újságírónak adta élete egyik utolsó interjúját 1984 márciusában.

1981 elején B.K.-t kinevezték Dzsammú és Kasmír kormányzójává. Fori a tartomány családtervezési egyesületét és Szociális Jóléti Testületét vezette, számos iskolát alapított a távoli falvakban élő buddhista gyermekeknek. 1984-ben férjét Gudzsarátba helyezték át kormányzónak. Fori ott is megtalálta azokat a feladatokat, amelyekkel a munkáját segíthette. Ott is azért harcolt, hogy biztosítsa a nők egyenrangú helyét a politikai, üzleti és társadalmi életben. 1985-ben ő volt az, aki megalapította a Gudzsaráti Kereskedelmi és Iparkamara női üzleti szárnyát.

B.K. 1986-ban, 48 év közszolgálat után nyugdíjba vonult. Átmenetileg Anil fiuknál, Csandígarhban telepedtek le, majd Delhibe költöztek. 1989-ben Kaszauliban, egy kellemes hegyi állomáson vettek házat, ahol megkezdhették jól megérdemelt, csendes és nyugodt nyugdíjas életüket. 1991-ben, 82 éves korában B.K.-t felkérték, legyen India külügyminisztere, de a korára való tekintettel elutasította az ajánlatot. Egyre hanyatló erejéből még futotta annyira, hogy megírja az emlékiratait, amelyben jelentős részt szentelt Forinak is. B.K. 2001. október 31-én Kaszaulíban hunyt el, 92 éves korában.

Férje halála után Fori visszavonult életet élt, de nem maradt magányos. Felváltva élt Kaszaulíban és fiainál, Csandígarhban, Delhiben és Gurgáónban. Szívesen fogadott látogatókat és többször nyilatkozott újságíróknak fordulatokban gazdag életéről. Forit 1998-ban meglátogatta Martin Gilbert nemzetközi hírű történész, aki Oxfordban Asók fia évfolyamtársa volt. Beszélgetésük során szinte véletlenül derült ki, hogy Fori nem hindúnak, hanem zsidónak született. Az is kiderült, hogy Fori nem gyakorolja, soha nem is gyakorolta a vallását. Gilbert, aki maga is zsidó származású volt, megígérte, hogy minden héten ír neki egy levelet, és abban ismerteti a zsidó nép történelmét és szokásait. A két és fél éven át küldött 140 levélből állt össze a Levelek Fori néninek (Letters to Auntie Fori) című könyv, amely 2002-ben jelent meg.

Fori soha nem szakadt el Magyarországtól. Boldog volt, ha magyarokkal találkozott, ha magyarul beszélhetett. Az anyanyelvét nem felejtette el, hibátlan, ízes magyar nyelven társalgott. A magyar kulturális rendezvényeket, koncerteket, filmvetítéseket szívesen látogatta.

Annyira szerette Kaszaulít, hogy férje halála után is ott töltötte a nyarakat. A hegyi nyaralóhely legidősebb lakója volt, ahol nagy tisztelet övezte. Azok, akik ismerték, szenvedélyes környezetvédőként és humánus emberként emlékeztek rá. Többnyire kerülte a nyilvánosságot, különösképpen a médiát, ugyanakkor hangot adott a véleményének a helyi közügyekben, főleg környezetvédelmi kérdésekben. 2017. április 25-én, 108 éves korában hunyt el. Sokan csak a nekrológokból tudták meg, hogy az asszony, akit indiainak hittek, valójában magyar volt.

Fori egész élete szolgálat volt. Teljes szerénységgel és odaadással szolgálta férje történelmi léptékű misszióját, és ezzel új hazáját, a szabadságáért küzdő Indiát, majd a függetlenség után az új, világpolitikai tényezővé váló nagyhatalmat. Azt, hogy India egyik legbefolyásosabb családjának tagja lett, nem kiváltságnak, hanem súlyos kötelezettségnek tekintette. Fori felnőtt ehhez a rendkívül nagy feladathoz, mégpedig úgy, hogy közben végig olyan szerény és alázatos maradt, mint a kezdet kezdetén. Ebben rejlett emberi nagysága. Úgy vált indiaivá, hogy közben a szívében mindig megmaradt magyarnak is. Halálakor teljes joggal írták róla: „Ritkaságszámba menő híd volt két eltérő kultúra, a magyar és az indiai között – és ritka ember.”

SÓBHÁ NÉHRÚ UTAZÁSAI

1929 Párizs
1930–31 London
1934 Bombay, Láhór, Ágrá, Alláhábád, Kalkutta
1935 Láhór, Alláhábád, Delhi
1935–39 Dzsálandhar
1939–49 Simlá, Delhi
1949–54 Egyiptom, Budapest, Washington
1954–58 Delhi
1958–68 Washington
1968 Tahiti, Fidzsi, Srí Lanka, Delhi
1968–73 Shillong – Asszam, Nágaföld, Manipur, Tripurá, Méghálaja
1973–77 London
1977–81 Delhi
1981–84 Srínagar
1984–86 Ahmadábád
1986–89 Csandígarh, Delhi
1989–2017 Kaszaulí, Csandígarh, Delhi, Gurgáón