1966-tól a Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda (International Technical and Scientific Cooperation and Trading Office, TESCO)¹Nincs semmiféle köze a brit üzletlánchoz. vezetőjévé nevezték ki. A TESCO elsősorban a fejlődő országokba küldött műszaki, ipari, mezőgazdasági, oktatási és egészségügyi szakembereket, valamint biztosította az onnan érkezők képzését, továbbképzését. Ezekben az országokban stadionok, kórházak, iskolák tervezését és kivitelezését végezték, valamint gyógyítási feladatokat láttak el. Tevékenységük eredményeképpen, az európai kétoldalú kapcsolatok erősödésével, az NDK mellett az NSZK-ba is tudtak magyar szakembereket kiküldeni.

1983-ban, a TESCO vezérigazgatójaként elvállalta a Magyar–Japán Gazdasági Klub (MJGK) elnöki tisztségét. 1984-ben Hirohito japán császár a magyar–japán kereskedelmi kapcsolatok építésében nyújtott kiemelkedő szerepéért a Megszentelt Kincs érdemérem második fokozatával (瑞宝章勲二等 zuihósó kun nitó) tüntette ki, amelynek jelentőségét az a tény is emelte, hogy ez volt az első alkalom, hogy egy szocialista ország állampolgárának ezt a magas kitüntetést adományozták.

A nyolcvanas évek végén jelentős szerepe volt abban, hogy Szuzuki Oszamu elképzelése a magyarországi autógyártásról megvalósulhasson.

Tevékenysége Japánban

Székács Imre 1957-től dolgozott a Külkereskedelmi Minisztérium osztályvezetőjeként. Itt kapta 1960-ban a felkérést, hogy költözzön ki Japánba, és létesítsen kereskedelmi kirendeltséget Tokióban. Rajzpedagógus, grafikus feleségével, Székácsné Vida Máriával és három gyermekükkel 1960 decemberében érkeztek Tokióba.

A második világháború befejeztével Magyarország és Japán között a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok megszakadtak. A kereskedelmi kapcsolatok felvétele 1954-ben indult újra kétoldalú tárgyalásokkal. Hivatalos diplomáciai kapcsolatfelvételre 1956 májusában Boldoczki János külügyminiszter nyújtott be javaslatot.²Kiss 2009; Wintermantel 2015. Bár a javaslatot elfogadták, az 1956-os események miatt a megbeszélések félbeszakadtak. Végül 1959. augusztus 29-én történt meg a diplomáciai kapcsolatfelvétel követi szinten, és az első kiérkező követ 1960-ban Csatorday Károly volt. A követség Tokió belvárosi Meguro negyedében bérelt egy kisebb épületet a Kóno családnak³A Kóno család politikus dinasztia. Kóno Icsiró miniszterelnök-helyettes, míg öccse Kenzó, felsőházi elnök volt. Icsiró fia, Kóno Jóhei külügyminiszter, az LDP elnöke, a Japán–­Magyar Baráti Társaság (JMBT) vezetője, fia, Kóno Taró jelenleg Japán digi­talizációért felelős minisztere. A követség épületeit a kezdeti időszakban a magyarok a Kóno családtól bérelték. köszönhetően.

Bánáti Mária és Szakamoto Eiko személyében 1961-től magyar és japán titkárnő is segítette Székács Imre munkáját. A kommunikáció nyelve közöttük az angol volt, de előfordult, hogy Szakamoto Eiko angolságán átütött a japán gondolkodásmód, a szándékos körülírás, a pontatlan, homályos megfogalmazás – amely a japán nyelv sajátja –, és ez megnehezítette a kölcsönös megértést. Ugyanakkor az ilyen esetek során ismerkedett meg Székács Imre a japános kommunikációs stratégiákkal, és kezdte maga is alkalmazni a japánokkal való tárgyalások során. Megtanulta, hogy a mosoly igen sokszor nem más, mint pókerarc, és az érzelmek eltakarására szolgál, de elsajátította azt is, hogy az „igen”, csak annyit jelent, hogy értem, akkor is, ha angolul hangzik el. Ma ez a tudás már könnyebben hozzáférhető, de 1960-ban erről még sehol nem beszéltek, nem volt ismert az, hogy japánoknak a nyugatitól jelentősen eltérő az értékrendszere, a gondolkodásmódja, a kommunikációja. Székács Imre ehhez a gondolkodásmódhoz közelített oly módon, hogy igyekezett beágyazódni a japán világba. Még indulás előtt Magyarországon kapcsolatba kerültek Hani Kjókóval, aki az ELTE-n volt felesége kolléganője, és aki összeismertette őket kiterjedt családjával. A Hani család híres baloldali értelmiségi család volt. A nagymama Hani Motoko iskolát alapított, Hani Kjóko maga zenész, műfordító, az anyja Szecuko újságíró, a nőmozgalom harcosa, öccse új hullámos filmrendező. Az apja Hani Goró, marxista történész volt, és diplomata, később felsőházi képviselő, az 1959-es Japán–Magyar Baráti Társaság (JMBT) alelnöke. 1961-ben Magyarországon is járt. A Hani családon keresztül számos művészt, zenészt és pedagógust ismertek meg Székácsék. Segítette a japán világ megismerését a szülők elhatározása, hogy a gyerekek kerüljenek a kerületi japán általános iskolába, ismerjék meg ők is a japán világot, a nyelvet, alkalmazkodjanak azokhoz, akiknél több évet fognak eltölteni. Ezzel egy időben, 1961 áprilisában egy fiatal lány, Kobajasi Hiroko került Székácsékhoz, aki segített a gyerekeknek a japán nyelv tanulásában és a családnak eligazodni a mindennapi életben. Mind a gyermekek japán iskolába íratása, mind a japánokkal való intenzív és kiterjedt emberi kapcsolat abban az időben merőben szokatlan volt a szocialista országok kiküldöttjeinél.

Javában tartott a hidegháború, mindössze öt év telt el 1956 óta. Az ellenőrzés nemcsak magyar részről, de a szovjetek részéről is erős volt. A szovjet tömb általánosiskolás-korú gyermekei a szovjet követség iskolájába jártak. A Székács gyerekek kivételt képeztek. A családfő nem kért engedélyt a hazai szervektől a japán iskolához, nem is kapta volna meg. Annak érdekében, hogy ebből ne lehessen konfliktus, felesége a szovjet követség iskolájában önkéntesen rajztanítást vállalt, Székács Imre meg a szovjet követségre járt a diplomatákkal röplabdázni. Vagyis ápolta a baráti kapcsolat a szovjetekkel, csehszlovákokkal, bolgárokkal, de a japán kapcsolatokat is több irányban el tudta mélyíteni. A japán kapcsolati hálóba idővel bekerültek a tárgyalópartnerek, cégek vezetői, vállalati emberek, üzletfelek. Velük volt a szakmai tárgyalásokon, az ezt követő vacsorákon, járt vidéki üzleti utakra, vitték gésaházba. Ilyen alkalmakon számtalan japán népdalt, munkadalt, szólásmondást, helyi történetet tanult meg. Az egyes vidékek dalait aztán közös szakéivás közben az új ismerősöknek is elénekelte japánul, és ez nagy elismerést aratott. A japánok értékelték azt, hogy érdeklődött a kultúrájuk iránt, tanulta történelmüket, hogy meg is jegyezte a hallottakat, tanultakat, és a következő tárgyalás alkalmával fel tudta ezeket idézni. Rendkívül jó memóriája volt, évek múlva is név szerint emlékezett az üzleti partnerekre és a kedvteléseikre. Képes volt erős bizalmi légkör kialakítására. Nagyon hamar megértette, mennyire fontos a japánok számára a ningen kankei (emberi kapcsolatok), és ápolta a kapcsolatokat. A japánoknak a nyugatiakkal, főleg az amerikaiakkal kapcsolatban nem voltak ilyen téren jó tapasztalataik, ezért nagyra értékelték, megbecsülték, hogy valaki energiát fektetett a kapcsolatok ápolásába.

Az állandó kereskedelmi képviselet és a kereskedelmi tárgyalások beindulása ugrásszerű növekedést hozott az áruforgalomban. 1961 tavaszán Tokióban kereskedelmi szerződést és fizetési megállapodást kötött Magyarország és Japán, amelyben kölcsönösen érvényesült a legnagyobb kedvezmény elve. Ősszel a Magyar Kereskedelmi Kamara és a Japán Kereskedelmi Arbitrázs Szövetség kötött egyezményt, amely a vitarendezés problémáját szabályozta. Ilyen körülmények között a kivitel tizenhétszeresére, a behozatal közel hatszorosára emelkedett,⁴Kiss 2009: 21. és egyre több japán kereskedelmi küldöttség utazott Magyarországra. Az áruforgalom növekedése mellett a kulturális (főleg a zenei) és a sportkapcsolatok is újjá éledtek. Az 1964-es tokiói olimpia mérföldkő volt ebben, magyar turistacsoport érkezett Japánba, filmtudósítás készült Japánról, és a sportsikereken keresztül a japánok is megismerték a magyarokat.

A kereskedelmi kapcsolatok fejlődése, eredményei, az áruforgalom és az üzletkötések számának folyamatos növekedése köszönhető volt az állandó kereskedelmi képviseletnek, a képviselet megbízható működésnek és emellett a kereskedelmi tanácsos egyéni teljesítményének, „Japán-ismeretének” és személyes kapcsolatrendszerének is.

Japán után

Székács Imre 1965-ben, kiküldetése lejártával visszakerült a Külkereskedelmi Minisztériumba, majd 1966-ban kinevezték a Nemzetközi Műszaki Tudományos Együttműködési Iroda (TESCO) igazgatói posztjára. A vállalat élén a fő feladata a kormányközi tudományos és technikai együttműködések koordinálása volt. Műszaki-tudományos megállapodásokat hoztak létre, szellemi termékeket exportáltak, berendezéseket és komplett gyárakat állítottak fel és üzemeltettek. Terveztek völgyzáró gátat, végeztek folyómeder-szabályozást vagy talajmechanikai vizsgálatokat. Magyar szakembereket (orvosokat, mérnököket, agrárszakembereket, egyetemi oktatókat) küldtek külföldre. Ezzel párhuzamosan a TESCO végezte a külföldi szakemberek magyarországi képzésének a koordinálását is. Szerveztek középfokú és posztgraduális szakmai továbbképzéseket, tanulmányutakat, 57 országgal voltak kapcsolatban. Székács Imre rendszeresen tárgyalt delegáció élén Algériában, Nigériában, Tanzániában, Irakban, Líbiában, Jemenben, Szudánban, Kubában, Vietnámban vagy Észak-Koreában. Ezekben a térségekben is tiszteletet vívott ki, és jó kapcsolatokat épített ki.

A TESCO-nál végzett munkája mellett japán kapcsolatai sem szűntek meg. 1971-ben létrehozták a Magyar–Japán Gazdasági Klubot (MJGK), amelynek alelnöke lett. 1983-ban vette át az elnöki tisztet Dienes Bélától, a Tungsram vezérigazgatójától. A partnerszervezet, a Japán–Magyar Gazdasági Klub (JMGK) elnöke ekkor Ivata Kazuo volt, a Toshiba cég elnöke, akit Székács Imre ismert még a hatvanas évekből. A két klub közösen elfogadott munkaterv alapján dolgozott, és felváltva tartott Tokióban és Budapesten ülést. Az ülések során magas szintű megbeszéléseket, üzleti tárgyalásokat tartottak, illetve szimpóziumot rendeztek. A klub tevékenységének is szerepe volt abban, hogy hét nagy japán kereskedőház irodát nyitott Budapesten. 1985 áprilisában az MJGK tokiói ülésén, mint delegációvezetőt, fogadta őt Abe Sintaró külügyminiszter (1987-től a japán kormánypárt főtitkára), találkozott Komoto Tosio államminiszterrel és Joszano MITI parlamenti államtitkárral, valamint a C.Itoh és a Marubeni kereskedőházak elnökeivel. Így írt erről az MJGK ötéves tevékenységéről szóló beszámolójában 1986-ban: „Az ő segítségüket is kértem Magyarországnak az Általános Vámpreferenciális Rendszer (GSP) megadására. Az őszi miniszterelnöki látogatás során – a Külkereskedelmi Minisztériummal és a Külügyminisztériummal közösen tett erőfeszítéseink eredményeképpen – kötelező ígéretet kaptunk a GSP megadására vonatkozóan és április 1-től a magyar exportőrök kedvező feltételekkel értékesíthetik áruikat a japán piacon.” 1985 őszén a Lázár György miniszterelnök vezette delegáció tagjaként folytatott tárgyalásokat, és a delegáció tagjai meglepődve észlelték, hogy jelentős japán üzletemberek Székács Imrét régi barátként üdvözölték, és megkülönböztetett tisztelettel kezelték. A két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat erősítő munkáját az MJGK elnöke­ként egészen 1991-ig látta el. A klubot később is segítette szaktudásával, mint tiszteletbeli örökös elnök.

1988-ban munkássága elismeréseként Állami Díjat kapott. 1989 decemberében nyugdíjba vonult, de Japánra vonatkozó ismereteit továbbra is kamatoztatta, részben a Marubeni tanácsadójaként, majd 1997-től részt vett az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság Elnöki tanácsadójaként a Japánnal, Kínai Népköztársasággal és a harmadik világbeli országokkal folytatott K+F és technológiai együttműködésben.