Orient » Életutak » Székácsné Vida Mária

Székácsné Vida Mária

1916. november 2., Miskolc
2000. január 1., Budapest Jeruzsálemi kereszt

MŰVÉSZET PEDAGÓGUS, A KISGYERMEKKORI KOMPLEX MŰVÉSZETI NEVELÉS EGYIK ÚTTÖRŐJE

Orient » Életutak » Székácsné Vida Mária

Székácsné Vida Mária

MŰVÉSZET PEDAGÓGUS, A KISGYERMEKKORI KOMPLEX MŰVÉSZETI NEVELÉS EGYIK ÚTTÖRŐJE

1916. november 2., Miskolc
2000. január 1., Budapest Jeruzsálemi kereszt

Életútja

SZERZŐ: SZÉKÁCS ANNA, JAPANOLÓGUS

Székácsné Vida Mária a kisgyermekkori komplex művészeti nevelés egyik úttörője volt. Művészetpedagógiai és pszichológiai kísérleteivel a művészeti nevelés jelentőségét, transzfer hatását bizonyította. Öt évet töltött el Japánban az 1960-as évek elején, ahol tanulmányozta a japán kisgyermekkori képzőművészeti nevelés helyzetét. Vidéki iskolákat látogatott, konferenciákon vett részt és cikkeket írt. Japánban végzett megfigyeléseit, ezek tanulságait beépítette későbbi magyarországi oktatói és kísérleti munkájába. Japáni tapasztalatait Gyermekművészet Japánban című könyvében összegezte. Hazajövetele után komplex művészeti nevelési kísérleteket vezetett óvodákban majd általános iskolában.
Székácsné Vida Mária
TOVÁBB

 

Vida Mária 1936-tól részt vett Karácsony Sándornak, a magyar iskolapedagógia megújítójának budapesti szemináriumain. Az összejöveteleken szó volt irodalomról, filmről, színházról, a serdülők társaslélektanáról és az „alkotás” folyamatáról. Karácsony Sándor elgondolása a tanulás és tanítás folyamatáról meghatározó élmény volt Vida számára. Ebben a közösségben ismerkedett meg Kodály és Bartók munkásságával is. Közben a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskolán fametszést, rézkarcolást tanult Varga Nándor Lajostól és a festő osztályon Szőnyi István volt a mestere. 1941-ben kapta meg rajztanári, grafikusi diplomáját. Főiskolai tanulmányai alatt megjelentek képeskönyvei. Kodály Zoltántól engedélyt kapott, hogy népzenei gyűjtéseiből énekes gyermekjáték könyveket állítson össze, illusztrálja azokat (Csipkefa bimbója; Ciróka! Maróka!). Kodály nagyszalontai gyűjtéséből mondókás könyv is készült (Keringeli borsó). A világháború után jelent meg az Örvendjen az egész világ! című képeskönyve, melynek rajzaihoz Weöres Sándor tíz négysoros verset írt.

1945-ben az Óvónőképzőben kezdett tanítani, majd 1946-ban, a háború utáni legelső ösztöndíjas csoporttal (többek között Rényi Alfréd matematikussal) Leningrádba utazott kandidatúrára. 1947-ben Tbiliszibe került, ahol a kisgyermekek művészeti nevelését tanulmányozta, majd ebből írta disszertációját A gyermekek alkotó folyamatainak grafikai fixációja. A művészeti nevelés kérdései címmel. Opponense Dito Uznadze, a Tbiliszi Pszichológiai Intézet vezető professzora volt. 1951-ben szerzett kandidátusi fokozatot művészettudományok tudományágban.

Visszatérve, 1948-tól a Pedagógiai Főiskolán, a rajz tanszéken tanított, majd 1952-ben Trencsényi-Waldapfel Imre rektor az ELTE Pedagógiai Tanszékére hívta, ahol az „óvodai nevelés”, a „művészeti nevelés” és az „ifjúsági irodalom” című tantárgyakat tanította. Cikkei megjelentek az Óvodai nevelés című folyóiratban. Vida Mária a kodályi elveket próbálta kiterjeszteni a kisgyermekkori képzőművészeti nevelésre is, összekapcsolva a mozgással és az irodalmi neveléssel. Küzdött a sematizmus, a rajzoktatásban jelen lévő másolás ellen, ő a megfigyelést állította a középpontba. 1960-ban megjelent a Művészetre nevelés a családban – hatéves korig című könyve, melynek fő témája a látásra nevelés volt.

1960-ban férjét, Székács Imrét a Külkereskedelmi Minisztérium öt évre Japánba küldte kiküldetésbe, ahova felesége és három gyermeke is elkísérte. Magyarország és Japán 1959-ben újította fel a háború után megszakadt diplomáciai kapcsolatait és Tokióban követség létesült Csatorday Károly követ vezetésével. Ezt követően érkezett Tokióba Székács Imre, aki létrehozta a kereskedelmi kirendeltséget. Vida Mária feleségként és édesanyaként ment vele, de kutató és megfigyelő munkáját a művészeti nevelés terén Japánban is folytatni kívánta. Gyermekeiket a körzeti japán általános iskolába íratták be, hogy megtanulják a fogadó ország nyelvét és kultúráját. Ennek segítségével Vida Máriának módja volt megismerni a japán általános iskolai oktatás minden területét. Látta a zeneórákat, ahol a zongorának volt központi szerepe, a mozgás és a sport jelentőségét, a műhely jellegű rajz órákat, ahol több órás kollektív fametszést is volt. Különösen értékelte a természettudományos tárgyak oktatása során észlelt nagyszámú kísérletet, megfigyelést és ezek rajzban rögzítését. Gyermekeinek a japán életben való eligazodásban, a nyelvtanulásban egy fiatal japán lány, Kobajasi (ma Jamada) Hiroko segített, aki eközben maga is kiválóan megtanult magyarul. Így a második évtől már a kutatómunkában is segítségére volt Vida Máriának az anyagok értelmezésében és fordításában.

Sokat segített Vidának Hani Kjóko is, akivel még 1959 végén ismerkedett meg, a Karácsony Sándor körhöz tartozó Kerényi György zeneszerzőn keresztül, és az ELTE-n is kollégák voltak. A Hani család kapcsolatain keresztül számos haladó gondolkodású értelmiségivel találkozott a Székács család, akik segítettek megérteni a japán viszonyokat, gondolkodásmódot. Megismerkedtek Szonobe Szaburó zeneszerzővel, aki a japán közönségnek először mutatta be Kodály Zoltánt, a népzenekutatót, továbbá Inui Takasi gyermekpszichológussal, Ide Norio egyetemi tanárral, Szuzuki Mieko gyermekkönyv íróval, Óta Kósi grafikussal, Kaszahara Jaeko rajztanárral, illusztrátorral. Mindannyian támogatták Vida Mária kutatómunkáját, és később velük együttműködve eljutott távoli iskolákba, jelentős, újító alkotó műhelyekbe is.

Vida, akinek a szakterülete a művészeti nevelés volt, a képzőművészeti nevelés kérdéseinek kutatása mellett feladatának érezte, hogy segítse a zenei neveléssel foglalkozó Szonobe Szaburóék munkáját. 1961-ben Szonobe felkérésére ismeretterjesztő cikket írt a szakszervezet zenei folyóiratába a magyar zenei nevelésről Bartók művészete és a magyar gyermekek zenei nevelése címmel. Ebben bemutatta a kodályi zenei nevelés alapelveit, írt a zenei anyanyelv elsajátításáról, a népdal alapú zenei nevelésről. A cikket Hani Kjóko fordította japán nyelvre, és kiegészítést is írt hozzá Megjegyzés Vida Mária asszony cikkéhez címmel. Vida 1963-ban meghívást kapott a Szonobe-féle Zenei Nevelési Társaságba, ahol angol nyelvű előadást tartott a magyar zenei nevelésről, a zenetanárképzésről és a zenei általános iskolákról. Vele volt három gyermeke is, akik mindezt bemutatták a gyakorlatban is.

1963 és 1965 között Vida Mária barátai segítségével látogatást tett vidéki iskolákban, megfigyelte és rajzban rögzítette a japán gyermekek rajzórai munkáját, beszélgetéseket folyatatott a művészetre nevelésről. Konferenciákon vett részt, előadást tartott. Kutatásainak eredményét még Japánban elkezdte összefoglalni. Hazaérkezése után rögtön a Magyar Tudományos Akadémia folyóiratában jelent meg egy beszámoló Gondolatok a japán művészeti nevelésről címmel. Az egész anyag könyv formájában 1971-ben jelent meg a Corvina Kiadónál, Gyermekművészet Japánban címmel, japán gyermekrajz és fametszet illusztrációkkal, valamint Japánban készült grafikáival.

1965 őszétől az ELTE Pszichológiai Tanszékére került, ahol gyermekrajz-fejlődést tanított és elindult egy gyermekművészeti kurzusa. A kurzuson az óvodás kortól a serdülőkorig a komplex művészeti befogadás minden területét kutatták. 1966-ban széleskörű óvodai vizsgálatot indított munkatársaival a gyerekrajz-fejlődés „firka” szakaszának alakulásáról és a „firka” műfajának óvónői elismeréséért. Ebben a vizsgálatban már a Japánban szerzett tapasztalatai is benne voltak. Budapesten állami gondozott óvodásokkal végzett kísérleteket éneklést, rajzolást és dramatizálást alkalmazva, majd kecskeméti óvodás csoportokkal is, kapcsolódva a Pszichológiai Tanszék által végzett Kodály zenei nevelési elképzeléseinek pszichológiai hatásvizsgálatához.
Vida Mária művészeti nevelési elképzelése Japánba érkezése előtt is kiterjedt többféle művészeti ágra: zenére, mozgásra, dramatizálásra és rajzra. Miközben a zenei nevelés terén a kodályi koncepció egyedülálló, világszínvonalú volt, a képzőművészeti és irodalmi egységet Vida a vidéki iskolákban járva Japánban találta meg. Lenyűgözte az, amit látott, hazavitte Magyarországra és dolgozott az itthoni megvalósításon.

KUTATÓMUNKA A JAPÁN GYERMEKEK MŰVÉSZETRE NEVELÉSÉRŐL

Vida Mária Japánban megfigyelte gyermekei iskolai (Kógai sógakkó, Tokió) rajzóráinak folyamatát és erről rajzos vázlatokat, feljegyzéseket készített. Járt a Dzsijú Gakuenben (Szabad Egyetem), a Hani család iskolájában, és órát látogatott. Később gyermekkönyv író barátnője, Szuzuki Mieko és Hani Kjóko segítségével megismerkedett a Képzőművészeti Nevelési Társasággal (Bidzsucu Kjóiku Gakkai). Rajtuk keresztül ismerte meg a Metszetek (Hanga) című folyóiratot, melyet aztán járatott. Japán számos pontjáról küldtek neki a rajztanárok gyermek metszeteket (fametszetet, papírmetszetet), amiket rendszerezett, és volt, amit haza is küldött Magyarországra, az egyetemre. A látottak alapján kíváncsi lett, vajon a sokféle kifejezési mód (zene, vers, kép együtt) tudatos pedagógiai munka eredménye-e.

A kérdésre úgy talált választ, hogy iskolákat látogatott. 1963-ra a japán szaknyelvben is jobban eligazodott és kapcsolatai is kiterjedtebbek lettek. Ide Norioval és Szuzuki Goróval konzultált, akik a rajztanítás megújításán dolgoztak, és a témában publikáltak. Ide Norio szobrászművész volt, és a gyermekrajz-ábrázolás fejlődéslélektanának tanára a tanítóképző egyetemen. Ő hívta meg Vida Máriát az Új Rajz Egyesület (Atarasii E no Kai) negyedik országos konferenciájára, hogy ott tartson előadást. A konferenciát Kioszatóban tartották 1963. augusztus 6.-9. között és mintegy nyolcvan vidéki és tokiói rajztanár, tanító vett részt rajta. Vida a magyar rajztanítás alakulásáról, a magyar festészetről beszélt. A konferenciát vezető Ide Norio gyermekrajz-elemzései, a sématörés elve, és a komponálás indirekt tanítása kisgyermekkorban, nagy hatással voltak Vidára. A másik fontos előadás Szuzuki Goró tokiói rajztanáré volt, aki azt emelte ki, hogy a rajztanításban az együttes megfigyelésnek, vagyis az osztály közös munkájának milyen fontos szerepe van rögtön az iskoláskor elejétől. A konferencián Hani Kjóko tolmácsolt. Még a nyáron a Képzőművészeti nevelés (Bidzsucu Kjóiku) folyóirat interjú készített Vida Máriával és Ide Norióval a gyermekkori művészeti nevelésről. Ezen is Hani Kjóko tolmácsolt. A megbeszélések rávilágítottak arra, hogy Vidának érdemes elutaznia a vidéki iskolákba, ha a japán rajzoktatás múltját, jelenét mélyebben meg akarja ismerni.

1963 nyarán a család Kobajasi Hiroko szülőfalujába, Oguni macsiba (Nígata prefektúra), utazott. A faluban még nem járt európai ember, így nagy esemény lett a Székács család jövetele. A szomszéd városból, Kasivazakiból átjött Kaszukava Kazuo, aki korábban a környékbeli falvak rajztanára volt. Vele Vida Mária a rajzpedagógiáról beszélgetett. Megdöbbenve fedezte fel, hogy a „dialektusról” alkotott elképzelésük megegyezik, és beszélgetőpartnere a távoli kis japán faluban „képzőművészeti anyanyelvről” beszélt, a nyelv és a rajz összefüggéséről, ami összecsengett az ő saját korábbi, és 1960-as könyvében leírt gondolataival.

1963 szeptemberében Vida Szuzuki Mieko gyermekkönyv íróval Tóhokuba utazott, hogy lássa az iskolai fametszetek elkészültének folyamatát. Maioka hegyi iskoláját látogatták meg, ahol a gyerekek éppen a „Barátom arca” címmel készítettek fametszetet. 32 gyerek (5. és 6. osztály), dolgozott összevontan, két óra hosszat. Előttük vázlat papír, falap, tus, ecset és ceruza volt. A lenyomtatott munkákat kiállították az osztályteremben. Később a beszélgetés során kiderült, hogy az ottani tanárok Óta Kósi, a Hanga (Fametszet) mozgalom elindítójának könyvéből képezték magukat.

Hacsinohe volt útjuk következő állomása, ahol fametsző szakkört néztek meg, majd Aomoriból mentek tovább Szanbongiba. Itt Vida Mária ajándékba kapott egy fametszet kötetet, melyet általános iskolások készítettek Nitobe Cutóról, Szanbongi alapítójáról. A gyerekek és tanáraik először könyvtárban kutattak a városalapítás történetéről, majd vázlatokat készítettek a korabeli ruházatról, épületekről, tájról. Az elkészült vázlatokból 48 kompozíciót választott ki a tanár, amiket a diákok kifaragtak. Iskola után napi 3 órát dolgoztak rajta. Egy év alatt készült el az 50 lapos kötet. A kötethez a gyerekek bevezető verset is írtak.

Honsú sziget legészakibb csücskébe, a Simokita félsziget egyik kicsinyke iskolájába a kavamei iskolába is eljutottak. Megismerkedtek az ott tanító Szavada házaspárral, és rajtuk keresztül a kavameiek történetével. Itt szénégető családok éltek, és a házaspár arról a módszerről számolt be Vida Máriának és Szuzuki Miekónak, amivel a kezdetben alig kommunikáló, elmaradott gyermekeket sikerült felszabadítani, alkotó gyermekké tenni. Ez a módszer a versírás, a megzenésítés, a fametszet és a fogalmazás együttes alkalmazása volt, ezeknek együttes hatása vezetett eredményre.

A vidéki iskolalátogatás, a szakkör tapasztalata, a zene, vers, fametszet egymást erősítő hatása azt mutatta meg Vidának, hogy számtalan újító szándékú törekvés van jelen ezeken a fővárostól oly távoli területeken, és a pedagógiai cél nem a művészi teljesítmény, vagy a technikai tökéletesség, hanem a nevelés maga. A tanárok ismerték az újító mozgalmakat az ország távoli pontjain is.
1964 tavaszán Szuzuki Mieko és Vida Mária újra kutatóútra indult. Meglátogatták Szaitó Kihaku iskolaigazgatót, hogy megismerjék összművészeti pedagógiai módszerét. Gunma prefektúrába mentek, a Tone folyó partjára, ahol Szaitó a Sima sógakkó (Simai általános iskola) igazgatója volt kilenc éven át. Itt beszélgettek a tanárok, szülők, gyerekek közösségének megteremtéséről. Levetítettek egy filmet az iskola életéről, majd Vidának ajándékozták Szaitó 1960-ban megjelent Mirai tandzsó (A jövő születése) című könyvét, melynek fotóit Kavasima Hirosi fotóriporter készítette az iskoláról. A könyv fotóiból abban az időben, Tokióban kiállítás is nyílt és így válhatott Japán-szerte ismertté Szaitóék új nevelési módszere, a simai elemi iskola története. Szaitó a tanítási óra középpontjába a szellemi erőfeszítést és a nyomában következő közös felszabadulást állította. Úgy vélte, hogy a tudatosság formálása és a művészeti nevelés között igen szoros kapcsolat van. Ez az álláspontja egyezik Kodály zenei nevelési elképzelésével.

1964 novemberében, az Alkotó Művészeti Egyesület (Szozó Biiku no Kai) Nagojában tartotta 10. Szemináriumát és rajzversenyét. Az egyesület vezetője, Kubo Teidzsiró, meghívta Vidát a szemináriumra és a zsűribe. Beszélgettek Kubóval a japán iskolai rajzoktatásról, amivel Kubo egyáltalán nem volt elégedett. Úgy gondolta, hogy a tanári továbbképzés a járható út, a tanároknak több gyermeklélektant kell tanulniuk.

1965 elején Vida Mária újra meglátogatta Szaitóékat, és vitt nekik Bartók- és Kodály-kottákat, a magyar zenei általános iskolák tananyagából készült magnószalagot és lemezeket, mivel Szaitó a zenei nevelésben a Szonobe Szaburó zenetudós kijelölte utat akarta járni, vagyis a hagyományos japán dalokat kívánta előtérbe helyezni.

IDÉZETEK

Így írt önéletírásában Karácsony Sándor köréről:

„Társaságunk éltető eleme a népdaléneklés; lelkes híve vagyok Kodály: Zene az óvodában című előadásának, írásának. Nagy szellemi hatás: Kodály és Bartók muzsikája. Karácsony tanítása: gyerekeknek folklórt, klasszikusokat! Nyelvben, zenében. Így készítem el Kodály jóváhagyásával énekes gyermekjáték könyveimet (Csipkefa bimbója; Ciróka! Maróka!) Később a nagyszalontai gyűjtésből válogatott mondókás könyvemet, a Keringeli borsó címűt.” (Székácsné Vida Mária: Önarckép – határterületen. In: Bodor, Pléh, Lányi szerk. Önarckép háttérrel. Magyar pszichológusok önéletrajzi írásai. Pólya Kiadó, 1998. 269.)

Így írt a sematizmusról:

„Nekünk szülőknek nem szabad kész formákra tanítanunk kisgyermekeinket” (Székácsné Vida Mária: Művészetre nevelés a családban – hatéves korig. Magyar Nők Országos Tanácsa, 1960. 33.)

Így írt a „képzőművészeti anyanyelv”-ről:

„.Ahogy zenei anyanyelvükre neveljük a gyerekeket, úgy kell „képzőművészeti anyanyelvüket” is megalapoznunk… Mesélünk nekik és a mesevilág ott tükröződik építményeikben, rajzaikban.” (Székácsné Vida Mária: Művészetre nevelés a családban – hatéves korig. Magyar Nők Országos Tanácsa, 1960. 52.)

Így írt a feladatairól Japánban:

„Fontos munkámnak éreztem, hogy figyeljem a japán művészeti nevelés akkori állapotát, nemcsak gyerekeim iskolájában, hanem másutt is, és kutassam tradícióikat.” (Székácsné Vida Mária: Önarckép – határterületen. In: Bodor, Pléh, Lányi szerk. Önarckép háttérrel. Magyar pszichológusok önéletrajzi írásai. Pólya Kiadó, 1998. 271.)

Így írt a Hanga folyóiratból megtudottakról:

„Az egyik számban kottákat találok, versekkel, metszetekkel együtt. Igen, ez az, ami engem oly régóta érdekel. Különféle kifejezési formák együtt: zene, versírás, kép az iskolában. Véletlen együttes ez – tűnődöm – vagy tudatos pedagógiai munka eredménye?” (Székácsné Vida Mária: Gyermekművészet Japánban. Corvina Kiadó, Budapest. 1971. 28.)

Így írt Kaszukava Kazuo ars poeticájáról:

„»Azt mondogattam már régen a falusi gyerekeknek, hogy minden tájnak – így Oguni Macsinak is – sajátos dialektusa van. Beszéljetek, írjatok bátran a saját nyelveteken. De így is rajzoljatok, Oguni Macsi nyelven! Ne akarjatok szépen rajzolni, mert ebből jön a séma, a másolás! « – mondja el ars poeticáját Kaszukava.” (Székácsné Vida Mária: Gyermekművészet Japánban. Corvina Kiadó, Budapest. 1971. 23–24.)

Így ír a japán művészetre nevelésről:

„…Japánban az esztétikai nevelés jobban átjárja a nevelés egészét, mint általában másutt. S méghozzá nemcsak az ún. képzőművészeti nevelés, rajzoktatás, hanem más ágak is színezik, hangolják az iskola életét.” (Székácsné Vida Mária: Gondolatok a japán művészeti nevelésről. Magyar Tudomány. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője. 1965. 7–8. 492. )

Székácsné Vida Mária előadásai, iskolalátogatásai Japánban

Székácsné Vida Mária Japánban

Könyvek

Dokumentumtár

Fotóarchívum

Székácsné Vida Mária Japánban készült grafikái

ILLUSZTRÁLT GYERMEK- ÉS IFJÚSÁGI KÖNYVEI

A borítók fotóit Székács Bendegúz és Csoma János készítette.

Alapvető szakirodalom, források

Székácsné Vida Mária írásai, könyvei

Gyermekkönyvek

  • Saláta Sára. Írta: L. Fittler Vilma, rajzolta: Vida Mária. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1938.
  • Paszuly Pista lakodalma. Írta: L. Fittler Vilma, rajzolta: Vida Mária. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1939.
  • Vida Mária: Csipkefa bimbója. Népi dalos gyermekjátékok. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1941.
  • Ciróka, Maróka. Népi dalos gyermekjátékok. Összeállította: Kerényi György, rajzolta: Vida Mária. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. 1941.
  • Szegedi Boris: Fur-fa-rag-ta. Rajzolta és borítóterv: Vida Mária. Athenaeum, Budapest. (é.n.)
  • Adrianne Thomas: Viktória. Ford. Kosáryné Réz Lola. Rajzolta: Vida Mária. Singer és Wolfner Irodalmi Intézet Rt. (é.n.)
  • Puskin: Aranyhal (mese versben). Ford. Trencsényi-Waldapfel Imre. Rajzolta: Vida Mária. Új Idők Irodalmi Intézet, Budapest. 1946.
  • Keringeli borsó. Rajzolta: Vida Mária. Új Idők Irodalmi Intézet, Budapest. 1946.
  • Petőfi Sándor: A tintásüveg. Rajzolta: Vida Mária. Hungária. 1949.
  • Örvendjen az egész világ! Vida Mária képeskönyve Weöres Sándor verseivel. Új Idők Irodalmi Intézet, Budapest. 1949.
  • Sz. Vida Mária: Kicsi madár. Gyermekjátékok. Ifjúsági Könyvkiadó. 1956.
  • Sz. Vida Mária: Csillagszemű juhász. Népmese. Móra Ferenc Könyvkiadó, Budapest. 1958.
  • Sz. Vida Mária: Lengő mesék. Móra Ferenc Könyvkiadó. Budapest, 1973.

Tudományos írások

  • Székácsné Vida Mária: Népi játékok az óvodában. Óvodai nevelés. 1955. július-augusztus. 272.
  • Székácsné Vida Mária: Művészetre nevelés a családban – hatéves korig. Magyar Nők Országos Tanácsa, 1960.
  • Székácsné Vida Mária: Bartók művészete és a magyar gyermekek zenei nevelése. Zenkoku RóOn Nyúszu (全国労音ニュース) 1961. 11. 20 No. 49.
  • Székácsné Vida Mária: Gondolatok a japán művészeti nevelésről. Magyar Tudomány. A Magyar Tudományos Akadémia Értesítője. 1965. 7–8. 492.
  • Székácsné Vida Mária: Szaito Kihaku eleven iskolája. Gyermekünk. 1969. 7. 24–26.
  • Székácsné Vida Mária: Egy művészeti nevelési kísérletről. Kodály Szeminárium. Kecskemét 1970. Különlenyomat
  • Székácsné Vida Mária: Firkától a személyes kapcsolatok kifejezéséig. In: Átmenetek iskoláskorig. Tanulmánykötet. Magyar Pedagógiai Társaság. 1970.
  • Székácsné Vida Mária: Gyermekművészet Japánban. Corvina, Budapest, 1971.
  • Székácsné Vida Mária: Óvodások Japánban. Óvodai nevelés. 1971. október. 394.
  • Székácsné Vida Mária: A művészeti nevelés hatásrendszere. Akadémiai Kiadó, 1980.
  • Székácsné Vida Mária: Önarckép – határterületen. In: (Bodor, Pléh, Lányi szerk.) Önarckép háttérrel. Magyar pszichológusok önéletrajzi írásai. Pólya Kiadó, 1998.

Székácsné Vida Máriáról szóló írások

  • Puskin: Aranyhal (mese versben). OSZK Híradó – 42. évf. 5-6. sz. (1999.) 18. o.
  • Örvendjen az egész világ! A második világháború után jelent meg az Örvendjen az egész világ! című képeskönyv. Vida Mária rajzaihoz Weöres Sándor tíz négysoros verset írt. Utolsó darabjából: “Ragyognak fönn a csillagok, / Idelenn a szemünk ragyog. / Énekszóval száll az imánk: / »Örvendjen az egész világ! «” LŐCSEI PÉTER: A GYERMEKVERSEK ÉS A MESTERSÉG (vasiszemle.hu)
  • Krajcsovszky József: Óvónők II. Nyári Akadémiája Kecskeméten. Óvodai nevelés. 1973. szeptember 341.
A fotók forrásai
  • A Székács család archívuma 2022.
  • Dr. Pongó Erik 2008.