1905 decemberében így ír róluk a Magyarország: „Weltmann Rózsika és Ferencz, Huber »Hunyadi László fantáziá«-ját játszották két hegedűn olyan temperamentumosan és megbízható hangadással, amely felnőtteknek is dicséretére vált volna. A szűnni nem akaró tapsokra a Ferike gyerek még ráadást is adott: Bach egyik szonáta-tételét. A kicsinyek, akik a hallgatóság zömét képezték, alig győzték a tapsot, annyira tetszett nekik a liliputi-művészek játéka.”

Az Országos Zeneakadémia rendezett 1906-os növendékhangverseny tudósítója kiemeli, hogy, a kis Weltmann Rózsi (8 éves), „Hubay-növendék, eddigi sikereihez újabbat fűzött, főleg Wieniawski Tarantellájával”.

1907. május 12-én kezdődő, több napra terjedő ünnepség keretében avatták fel az Országos Magyar Királyi Zeneakadémia új palotáját. Az avatáson a világ összes zenei társasága képviseltette magát, köztük olyan kiváló zenészek jelentek meg, mint David Popper, Dohnányi Ernő, Kodály Zoltán és Bartók Béla. Hubay Jenő vezetésével a növendékek házi zenekara előadta Beethoven V. szimfóniáját és Bach egyik vonószenekarra írt versenyművét, zárásul Weltmann Ferenc eljátszotta Csajkovszkij hegedűversenyének első tételét. Az ötnapos zenei programok zárásakor Weltmann Ferenc a nyerte el a nagydíjat.

Az esztendő végén Weltmann Rózsi és Ferenc – a zseniális ifjú művész testvérpár – európai koncertkörútra indul. Természetesen útjukat Pesten kezdték. Búcsúzóul 1907. december 1-jén a Vigadó nagytermében hangversenyt adtak, és ezután kiléptek a nagyvilág elé. A frenetikus bemutatkozás számos meghívást hozott, a következő három koncertturnéjuk során Bécs, Párizs, Oostende, Róma, majd Berlin és London leghíresebb zenetermeiben arattak óriási sikert, és szereztek dicsőséget a magyar zenének.

A két hegedűvirtuóz csodagyerek 1908-ban végezte el a Zeneakadémia hegedűosztályát, és Hubay mester kedvencei közé tartoztak. 1910-ben már így tudósít róluk a hazai sajtó:

„Magyar művészek sikere Londonban. Az Ujság, 1910. december 7.

Weltmann Rózsi és Feri, a kitűnő hegedűművésztestvér-pár jelenleg Anglia műértő közönségét hódítja meg művészetével. A közönség mindenütt lelkesen ünnepeli őket, a sajtó pedig egyhangú magasztalással ír a művész testvér-párról. Egyöntetűen dicsérik pompás technikájukat és érzéssel telt, nemes ízlésű előadásukat. A fiatal művészek a magyar művek terjesztése körül is sikerrel buzgólkodnak. Műsorukon sok magyar szerző műve, de első sorban mesterüknek, Hubay Jenő­nek számos szerzeménye szerepel.”

A koncertutak között komoly tanulással és repertoárbővítéssel készülnek Hubaynál a Zeneakadémián, mert a közönség vágyakozása az új darabokra szinte kielégíthetetlen. Hubay bevonta Ferencet az oktatásba, és mesterkurzusán olyan későbbi művészeket tanított és korrepetált mint Kornstein Egon Ferencet vagy amint a mára teljesen elfeledett, akkor nyolcéves Gyárfás Ibolykát, akiről a német sajtó ezt írta:

„Ha egy gyermek már négy és fél éves korától olyan ügyességgel bír, hogy minden szülői és tanári segítség nélkül képes egy hegedű darabot megtanulni egy értéktelen, vásári hegedűn, nagy tehetséggel és erős akarattal kell rendelkezzék. Ez könnyebb a zongorán, ahol a billentyűk ott vannak a gyermek szemei előtt, de a hegedű esetében ehhez jelentékeny ügyességre, éles zenei hallásra, és ösztönösen jó hangszer- és vonókezelésre van szükség. Ezt a »trükköt« valósította meg Gyárfás Ibolyka. A hegedű iránti érzett zeneszeretettől hajtva, amihez a szülők részéről nem kapott segítséget, saját maga ötlötte ki első gyakorlatait – egyszerre volt tanár és növendék. Három hétig tartó igyekezet után hozzátartozóit egy hegedű-ballada előadásával lepte meg, bizonyítva, hogy rendkívüli tehetséggel rendelkezik.”

A külföldi koncertek hirdetésein neve egyre gyakrabban Fery Loránt hegedűvirtuózként szerepelt. Ennek történetét később így mesélte el: „1910-ben az angolok »a budapesti Lóránt gyerekek« elnevezést felkapva Fery Loránt néven írtak rólam először. Ebben felidézték az 1000 angol font értékű díjamat, a Ruggieri hegedűt, amit elnyertem, megjegyezve David lett a győztes a Góliátokkal szemben.”

Az Ujság 1914. március 17-én rövid cikke „Weltmann Fery Londonban” címmel jelent meg, benne felsorolva a védnökséget vállaló személyiségeket: „A kitűnő magyar hegedűművész március 10-én a londoni Queens Hallban hangversenyt rendezett, Viktória schleswig-holsteini hercegnő, George Teck herceg, Mensdorf-Pouilly-Dietrichstein Albert gróf és Rothschild Alfréd védnöksége alatt. A nagysikerű hangverseny műsorából az angol sajtó különösen Bach Chaconne-jának kiváló előadását emeli ki.”

A nagy háború felborította az európai zenei életet is. Az országok hirtelen ellenségek lettek. Ez kihatott a művészek koncertlehetőségeire is.

Weltmann Rózsi férjhez ment Szalay István Károly orvoshoz, tartalékos hadnagyhoz, diszpenzációval, azaz hatósági felmentést kaptak a házasságkötési szándék kötelező kihirdetése alól. Az ifjú férj az esküvő után a harctérre indult. Ettől kezdve a feleség az Sz. Weltmann Rózsi nevet használta egészen 1923-ig, amikor is elvált.

Weltmann Ferenc fellépésre várva éppen Londonban volt, amikor a szigorú előírások betartásával letartóztatták – hivatalosan internálták – az összes ellenségesnek minősített zenésszel és művésszel együtt. Mindannyijukat a legnagyobb hangversenyteremből kialakított „internálótáborban” a londoni Alexandra Palace-ben, vastag katonai vásznakkal elszeparált cellákban helyezték el. A Tolnai Világlap fotós tudósításának címe: „Egy különös fogolytábor”.

A csaknem négy évig tartó internálás körülményeit az Alexandra Palace-ban a hely szelleme ellenére pocséknak lehet mondani, ezért hárman – idézem: „Weltmann Ferenc magyar hegedűművész, akit odakünn most már Lóránt néven ismernek, azon kívül Újhelyi lovag hegedű- és Reschofsky Sándor zongoraművész” – átkérték magukat Wakefieldbe, ahol összehasonlíthatatlanul jobb körülmények voltak. A Wakefieldhoz közeli tábort az 1908-ban megnyitott Lofthouse Park nevű „angolparkból” alakították ki. Lofthouse „úri tábor” volt, ahol körülbelül 1500 ember tartózkodott. Többnyire a középosztálybeli internáltak, akik fizették a fenntartásukat, és vásárolhattak árukat és szolgáltatásokat a környékről. A pénzteleneket az internált társaik alkalmazták fodrászként, szabóként stb. A civileket nem tudták munkába helyezni, ehelyett írással, színdarabokkal, tábori egyetem létrehozásával és tanulással találtak elfoglaltságot. Lóránt Ferenc 1917. augusztus 17-én I. Károly császár születésnapján az internálótáborban születésnapi ünnepi koncertet adott, amelynek híre eljutott a császárhoz, aki az érdekeinket képviselő londoni svéd nagykövetségen keresztül köszönőlevelet küldetett a hegedűművész részére.

A nagy háború idején és utána sem maradtak tétlenek a testvérek. Sz. Weltmann Rózsi, a jeles magyar hegedűművésznő Galíciának csaknem minden nagyobb városában hangversenyzett jótékony célokra. Mindenütt felkereste a hadikórházakat is, ahol sebesült hőseinket gyönyörködtette művészetével. A sebesültek és betegek minden alkalommal, meleg tapsokkal ünnepelték a művésznőt.

Nehéz idők következtek. A Zeneakadémia igazgatóját, Mihalovich Ödönt 1919 februárjában nyugdíjazták. Hubay Jenő esélyesként szerepelt, hogy átvegye a rangos intézmény vezetését, de beállítottsága és felesége nemesi származása miatt a minisztertanács úgy döntött, hogy a baloldali beállítottságú, 40 éves Dohnányi Ernőt nevezi ki, aki mindenáron szerette volna megtartani kamarazene-tanárát és partnerét a hegedűművész tanszak vezetőjeként, de ezt visszautasították. Március 21-én kikiáltották a Tanácsköztársaságot, a gyorsan kibontakozó politikai üldözések láttán Hubay Jenő 1919. május 21-én egész családjával Bécsbe és onnan rövid időn belül Zürichbe utazott, mert a svájci konzervatórium felajánlotta a hegedű tanszak vezetését, és ez megélhetést és nevének megőrzését biztosította. Ezzel megszűnt a hazatérés egyszerű lehetősége az internálásból éppen megszabadult Lóránt Ferencnek.

Visszatérése a pódiumra Bécsben kezdődött. 1919. november 17-én lépett fel a bécsi Konzerthaus nagytermében. Johann Sebastian Bach E-Dúr hegedűversenye (BWV 1042) volt a nyitódarab, amelyen Theodor Christoph vezényelt, Charles Cerné kísérte zongorán. Mint vérbeli koncert-hegedűművész kétéves németországi szereplésre szerződött. Indító szólóhangversenyét 1920. január 31-én adta Berlinben.

Érdemes megtekinteni az élete végéig őrzött 1920–1921. évi koncert-turné hirdető lapot, ahol látható, hogy októberben tíz városban adott koncertet, felidézve a Ruggieri-hegedű elnyerésének a történetét.

1920-ban édesapjuk a Teréz körút és a Podmaniczky utca sarkán lévő Terminus kávéházban összeesett és meghalt. Hatvanhét éves volt. Rózsi az otthonmaradást választotta, Ferenc a külföldi szereplést, és Berlinbe költözött.

Mesterükkel tartották a kapcsolatot. Így tudta meg Ferenc, hogy Hubay több japán üzletemberrel találkozott Zürichben. Egyikükkel, Nabeshima Naokazu őrgróffal, a tokiói Főnemesek Klubjának prominens tagjával szimpatikusak voltak egymásnak. Már az első találkozásaik egyikén beszélgettek az ősi japán–magyar rokonság lehetőségéről. Nabeshima őrgróf az európai klasszikus zene ismerője és kedvelője volt, ez kialakuló barátságuk forrása lett. Kívánatosnak tartotta, hogy magyar zeneművészek eljussanak Japánba, ehhez segítséget és támogatást ígért. Tájékozott volt a trianoni Magyarország ügyeiben, és a fontosnak tartotta, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételére sor kerüljön. Búcsúzáskor ígéretet tettek egymásnak, hogy levélben kicserélik gondolataikat a zenéről, a művészetről, a magyar–japán kulturális és gazdasági kapcsolatok alakulásáról. Érdemes megjegyezni, hogy Japán a győztesek oldalán állt, és a trianoni tárgyalásokon képviseltette magát. Magas rangú katonatisztjei részt vettek a magyar határmegállapító bizottságban, és esetenként javunkra szolgáló kezdeményezéseket tettek. Szimpátiájuknak köszönhető, hogy a Magyar Királyság már 1920. december 30-án diplomáciai kapcsolatot létesített Japánnal.

A 20-as években Weltmann Rózsi egyre több lemezfelvételt készített a koncertszereplései mellett. A megindult rádióadások zenei műsoraiban gyakran lejátszották lemezeit. Repcsik Géza, a Ganz gyár gépészmérnöke 1923 tavaszán feleségül vette Rózsit. Kettőjüket a muzsika hozhatta össze, mert férje kitűnően zongorázott, és orgonán is játszott, sokszor kísérte a feleségét zongorán, sőt később közös lemezfelvételük is készült.

A hivatalos névváltoztatásra 1923-ban került sor. A Budapesti Közlöny 1923. december 22-i számában jelent meg, hogy „Weltmann Ferenc királyhelmeci születésű, budapesti illetőségű és ugyanitteni lakos, hegedűművész, továbbá kiskorú Weltmann Andor budapesti születésű, illetőségű és ugyanitteni lakos családi nevének »Lóránt« névre kért átváltoztatása az 1923. évi 151.966/IX. számú belügyminiszteri rendelettel megengedtetett”.

A németországi sikerek és az európai turnék meghozzák a hangrögzítési felkérést. Fery Loránttal számos lemezfelvételt készített a német Homokord lemezgyár, amelynek kiterjedt világhálózata volt. Háromnyelvű szórólap készült, feltüntetve a felvétel koncerttermeit és a támogatókat is.

Kiválóságának híre gyorsan terjedt, és a magyar hegedűvirtuóz játékát Ázsiában is élőben szerette volna hallani a közönség. A meghívások és az egyeztetések megtörténte után 1929-ben elindult egy nagy távol-keleti turnéra, Kínába és Japánba. Természetesen az újra Budapesten működő mesterével állandó levelezésben voltak, akitől címeket és személyenkénti eligazítást kapott. Koncertezett Pekingben és Tokióban, szinte leírhatatlan volt az ünneplés. Sőt a második ázsiai út előtt a főigazgató, Hubay Jenő személyes igazolást is kiállított arról, hogy Lóránt Ferenc nála végezte el sikeresen a Zeneakadémia hegedű szakát.

1926-ban Rózsi férjével együtt Brazíliába költözött, São Paulóban telepedtek le. Ide küldte ki a férjet a Ganz gyár képviselőnek. Mozgalmas világba és új lehetőségekhez jutottak mindketten. Érdemes részletet idézni Az Ujság 1929. február 16-i cikkéből:

„A férj, Repcsik Géza mérnök, szervezője és irányítója a São Pauloi civakodó, egymást meg nem értő, széthúzó, boldogtalan magyarságnak, az asszony pedig a hegedűjével szerzett becsületet a magyar névnek, sok dél-amerikai város internacionális publikuma előtt, ismeretlen tájakon, ahová csak New yorki művészek kaptak eddig vendégjogot. Meséli, hogy első koncertjét odakünn a hatalmas olasz kolónia rendezte. A Municipálban. Ez egy óriási színház és sikerére egész csokorra valószerződést kapott minden nagyobb brazil városba. Persze, az ura nem engedte az ország belsejébe, ahová veszélyes dolog bemerészkedni egyedülálló fiatal hölgyeknek. Weltmann Rózsi – az előttem fekvő illusztrált kritikák tömkelegeiből látom – a világ legkülönb művészegyéniségei sorában is dicsőséggel állotta meg a helyét. Santos, Rio de Janeiro, Caldas da Rainha, Guarulhos, Piracicaba mind egy-egy állomása a magyar művésznő tengerentúli sikereinek. Nagy programom megvalósítása előtt áll még Európában Weltmann Rózsi. Márciusban egy-egy koncertet kell adnia Montecarloban, Cannesben és Nizzában. Azután Berlinbe megy, ahol bátyjával, Weltmann Ferivel együtt jelenik meg ismét a pódiumon, majd Milanóban is ad egy hangversenyt, mielőtt Génuában hajóra szállna, hogy újból visszatérjen Dél-Amerikába.”

„A gondos előkészítésnek köszönhetően évek után újra találkoztak. R. Weltmaim Rózsi, a Brazíliában élő ismert magyar hegedűművésznő Nizzába érkezett, ahol a keleti turnéjáról visszatérő bátyjával, Fery Lóránt hegedűművésszel ismét találkozott. Mindketten nagyjelentőségű és nagysikerű művészi munkájuk közepette elsőrendű megbecsülést vívtak ki maguknak és a magyar névnek. Pihenésük után eleget tesznek újabb kötelezettségeiknek: R. Weltmann Rózsi folytatja amerikai turnéját, bátyja pedig hozzáfog a következő nagy ázsiai hangversenykörút megszervezéséhez. Célja: eljutni Pekingig és Sanghajig majd tovább Japánig, ahol magyar zenét és kultúrát néhány alkalommal már sikerrel bemutatták. Az ázsiai körutazás során a művésznevét, a Fery Lorant nevet használta.

Japánba érve, 1934. január 30-án az Imperial Hotelben adott nagysikerű szólókoncertet, majd március 14-én Jokohamában jótékonysági koncertet a Sacred Heart új templomának építkezéséhez.”

1934. november 30-án a Pesti Naplónak Tokióból jelentik:

„A magyar kultúra ünnepe a japán előkelőségek körében

Nabeshima Naokazu őrgróf kezdeményezésére a japán főnemesi társadalom, továbbá a japán művészi és tudományos világ képviselőinek közreműködésével Tokióban Japán-Magyar Társaság alakult, mely magyar előadó- és zeneestély rendezésével mutatkozott be. A nagysikerű estély a japán főnemesség tokiói klubjában — a Peers’ Club-ban — folyt le rendkívül díszes keretek között. Rendezésében közreműködött a japán császári hadsereg Akasaka nevű tiszti egyesülete is. A japán és a magyar himnusz elhangzása után Nabeshima Naokazu őrgróf nagy elismeréssel méltatta a magyar nemzet kultúráját. Rámutatott arra, hogy Magyarország milyen hősiesen viselkedik mostani súlyos helyzetében is. Watanabe Metzger Nándor, a budapesti törvényszék hites angol tolmácsa, aki filológiai tanulmányokat folytat Japánban, vetített képekkel és filmmel kísért előadásban ismertette japán nyelven a magyar nemzet történelmét, majd (levetítette) a magyar föld népének és tájainak jellegzetességeit. Fery Lóránt magyar hegedűművész, Hubay Jenő tanítványa, adta elő Liszt, Hubay, Dohnányi és Zsolt szerzeményeit.”

A nagy sikerű esemény híre valóban megmozgatta a komolyzenei köröket, és egy hónapon belül már az eredményről tudósított a Budapesti Hírlap:

„Nabeshima Naokazu őrgróf, a tokiói Magyar-Japán Társaság alelnöke, a magyar zeneművészet, nép- és műdal-költés japáni népszerűsítése céljából megalakította a társaság magyar zeneművészeti szakosztályát. Az őrgróf, aki maga is zeneértő, tervbe vette, hogy a nevesebb magyar zeneműveket, továbbá a nép- és műdalokat fokozatos népszerű kiadásokban teszi hozzáférhetővé a japán nagyközönség számára és magyar műsorú hangversenyeket rendez a japán rádióban és az ország főbb városaiban. Ezen kívül máris lehetővé tette, hogy az érdeklődők Tokió egyik magán zeneiskolájában elméleti és gyakorlati szakoktatást nyerhessenek a magyar zenéből. Az őrgróf felkérésére Lóránt Ferenc magyar hegedűművész, Hubay Jenő tanítványa, aki most hangversenykörúton Tokióban időzik, készséggel vállalkozott arra, hogy tanári minőségében támogassa a magyarbarát őrgróf nemes munkáját. Előkelő japán festőművészek bevonásával megalakult a Magyar-Japán Szépművészeti Szakosztály is, amelynek az a feladata, hogy ismertesse és megkedveltesse Japánban a magyar festő- és szobrászművészek munkáit. Tervbe vették, hogy évenként a tokiói Főnemesek Klubjában egy-egy kisebb magyar szépművészeti kiállítást rendeznek, amelyen bemutatják a mai magyar művésznemzedék jellegzetes munkáit.”¹Magyar zenei és képzőművészeti szakosztály alakult Japánban, 1934.

Nemzeti ünnepünk napján, 1935. március 15-én, a tokiói J.O.A.K. rádió esti zenei blokkjában Lóránt Ferenc magyar hegedűművész, Hubay Jenő tanítványa, Liszt, Hubay, Dohnányi és Zsolt műveit játszotta. Két hónappal később májusban, Lóránt Ferenc hegedűművész rádióhangversenyt adott. Hubay, Dohnányi és Bartók műveket szólaltatott meg, ez a magyar program kimagasló művészi eseménye volt a japán modern zenevilág számára. Ebből az alkalomból Nabeshima őrgróf a Japán–Magyar Társaság elnöke, valamint az alelnök Watanabe Naomi, japán császári udvarmester, egyben a Japán–Magyar Társaság igazgatója, személyesen megjelentek a tokiói Atagoyama rádióstúdióban.

Az 1936-os japán koncertek közül is kiemelkedett a Liszt Ferenc halálának ötvenedik évfordulójára adott díszhangverseny, amelyet a frissen alakult Liszt Ferenc Társaság rendezett. A társaság elnöke Nabeshima őrgróf, igazgatója Fery Lorant volt.

A japánok által szervezett zenei események mellett 1936 nyarán Fery Loránt hegedűművész egy volt budapesti előkelő társasági élet népszerű tagjának a házavatóján is koncertet adott. Tudniillik gróf Tascher Benjamint kinevezték francia kereskedelmi attasénak. A házavató estélyen megjelent a Tokióban akkreditált diplomáciai kar és a japán arisztokrácia számos tagja. Paul Weingarten, a holland ügyvivő, aki egyben Magyarországot is képviselte, zongoraművész feleségével érkezett, megtisztelte az eseményt Batthyány grófnő és Naokazu Nabeshima őrgróf, a tokiói Japán–Magyar Társaság elnöke, aki egyben a Liszt Ferenc Társaság elnöke is volt. Az említett társaságoknak örökös díszelnöke Hubay Jenő, akinek budapesti baráti köréhez tartozott gróf Tascher és felesége, természetesen tanítványa, Fery Loránt is. Az estély nagy sikert aratott.

Egy hosszabb részletet idézek Hubay Jenő cikkéből, aki maga is járta a világot, és volt növendékeivel tartotta a kapcsolatot.²Hubay 1937: 15–16.

„Tokió legnagyobb és legszebb kertjében, a Hibiya parkban épült a nagy zeneterem, mely 2200 hallgatót fogad magába. Ebben egy 75 tagú filharmóniai zenekar működik. Rendkívül sok hangversenyt rendeznek és a világmárkák, a hangverseny-sztárok nagy része felkeresi Tokiót és fellép e hangversenyeken.

Szigeti József majdnem évenként fordul meg ott és rendesen 5-6 hangversenyre van szerződtetve. Legközelebb Weingartner Félix³Weingartner Félix osztrák zeneszerző, karmester és zongorista, 1920-ban a Liszt Ferenc Zeneakadémia professzora. utazik oda feleségével; a filharmóniai társulat több hónapra kötötte le őket. A műsorokon a klasszikusok szerepelnek legsűrűbben, de a legismertebb európai zeneszerzők neveivel is találkozunk. A zenekar vezetése ismeretlen karmesterekre van bízva. Nem tudnám megállapítani, milyen nemzetiségűek ezek, de feltűnő, hogy a cseh zeneszerzők sűrűn szerepelnek; nemcsak a nagynevüek, mint Smetana és Dvorzsák, hanem sok ismeretlen, kik a fiatalabb nemzedékhez tartoznak. Valószínű tehát, hogy Tokióban sok cseh karmester és zenész van alkalmazásban, kik a műsorokat saját nemzeti érdekeik szerint állítják össze. A legnagyobb befolyást azonban a németek gyakorolják. Bámulatos szervezőképességük folytán első helyen állanak, s a legjobban fizetett állásokat a maguk részére biztosítják. Gazdasági tekintetben is ők vezetnek. Hangszereiket, főképpen zongoráikat nagyszerűen értékesítik. A kották, gramofonlemezek, rádiógépek stb. eladásával is rekordot érnek el.

A mi részünkről milyen jó beviteli cikk volna pl. a pedálos cimbalom. Ez a speciálisan magyar hangszer, mely exotikus, szépen is hangzik és könnyen is kezelhető, bizonyára megnyerné a japánok tetszését. Ha kellő üzleti ügyességgel lenne e hangszer ottan propagálva, sok ezer cimbalmot lehetne évenként odaszállítani. Hogy Nabeshima vicomte oly jól van értesülve a magyar viszonyokról, ez az ottan élő fiatal magyar művészeknek köszönhető. Tudtommal növendékeim sorából ketten élnek ott. Lóránt Ferenc és dr. Tomassich Ernő, mindkettő a zeneművészeti főiskolán a hegedű művészképzőt végezte. Az előbbi bejárta hegedűjével az egész világot s különösen Amerikában aratott nagy sikereket. Végre Tokióban telepedett le, ahol kinevezték zeneakadémiai tanárnak. Minden magyar mozgalomban részt vesz és Nabeshima vicomte állandó tanácsadója. Dr. Tomassich a magyar zenét terjeszti főképpen a gépzene útján. Ő ugyanis szerződött tagja az ottani gramofontársulatnak és rádiónak.

Igen sok jó barátunk van jelenleg Japánban, de ez nem elég. A mostani nagy érdeklődés hivatalos buzdítás és támogatás nélkül előbb-utóbb le fog lohadni. Sok idő kell hozzá, hisz az egész óriás, és hatalmas japán birodalom közvéleményét felénk tudjuk irányítani, irántunk való rokonszenvét fel tudjuk ébreszteni. Nagy hivatalos apparátus nélkül alig számíthatunk sikerre. Az európai hatalmak nagykövetei nagy pompával rendezkedtek be Tokióban, teljes vértezettel sorakoztak s mindent elkövetnek, hogy nemzeti érdekeiket előmozdítsák. De nemcsak a nagyhatalmak, hanem a kicsinyek is ugyanazt teszik. Képviseletük van Tokióban és éber figyelemmel kísérik a politikai és gazdasági mozgalmakat, hogy elkaparinthassák nemzeteik számára legalább a nagyhatalmak által meghagyott morzsákat.

Fájdalom, Magyarországnak az európai államokat kivéve az egész világon csak két helyen van külképviselete: Washingtonban és Ankarában. Tehát Észak-Amerikában és Törökországban. Dél-Amerikában ugyan van még egy-két helyen konzulunk, de több ezermillió embernél nem létezünk – legfeljebb papíroson. Az egész immenzis pacifik-területen, Ausztráliával s a számlálhatatlan szigetcsoporttal Japánig, egész Ázsiával le Törökországig, csak két magyar követet és 2-3 konzult találhat a magyar ember! Ha valahol védelemre szorul, azt hiába keresi.

És a mi kulturális és gazdasági érdekeinket a jó Istenen kívül ki védi meg?… Rövid idő előtt a magyar kormány Tokióban felkérte a spanyol követet, hogy intézze el a legszükségesebb magyar ügyeket. Ez az intézkedés életben volt, míg a spanyol követ nem csatlakozott a burgosi nemzeti kormányhoz. Akkor bezárták a magyar követséget, s most nincs ki elintézze a magyar ügyeket.

Azt hiszem, nagyérdemű külügyminiszterünk, kinek oly nagy érzéke van kulturális törekvéseink iránt, latba vetve az ennél is fontosabb gazdasági érdekeinket, nem fog habozni s a lehető legrövidebb időn belül intézkedik, hogy magyar követség állíttassék fel Tokióban.

Ha ez lehetetlen volna, legalább egy magyar konzulátust kellene ott létesíteni. Meggyőződésem, hogy bármilyen nagy is volna az anyagi áldozat, csakhamar busásan megtérülne minden kiadás, mert gazdaságunk új utakat kereshetne s a magyar kulturérdekek is jól járnának: tekintetbe véve a rádiók, film és gépzene világot összefogó propagandisztikus erejét, mely az európai irányzatú kultúrának fellendülését is mindenütt biztosítja, a mi kultúránk is gyökeret verhetne és terjeszkedhetnék az egész világon.

Csak így biztosíthatjuk számunkra az állandó japánbarátságot, mely eltekintve a két nemzet egymásiránti rokonszenvétől, oly rendkívül gyümölcsözőnek ígérkezik.”

Szerencsére a szorosabb diplomáciai kapcsolatok kiépítésére az elkövetkező években került sor. Ennek előkészítése 1932 óta kulturális területen egyre tevőlegesebben folyt. A politikai kapcsolatok a civil szféra sikerei után élénkültek meg, amely a magyar külképviselet 1939-es kétoldalú megnyitását hozta, ehhez tagadhatatlanul szükség volt az 1938. március 12-án bekövetkezett Anschlussra, amelynek következményeként a bécsi japán követséget Budapestre telepítették át.

A nehezen elviselhető tokiói forró nyarak alatt Lóránt Ferenc is sokszor keresett pihentető hűvösséget fent a hegyekben, a közel kilencezer fős lakosságú Karuizava városkában. A szokatlanul nagy méretű telkeknek köszönhetően nyolcvan fő/km2 volt a népsűrűség a háborús évek alatt. A nyári nappali átlaghőmérséklet 24–26 Celsius-fok közötti volt, kellemesen hűvös estékkel. A településen számos kultúrát szerető, tehetős japán család és több ország külképviseletének a nyaralója működött. Mai szóhasználattal igazi üdülőváros, japán egyik legősibb és legkedveltebb nyári pihenőhelye volt. A közelben helyezkedett el a császári család egyik nyári rezidenciája is. Érthető az is, hogy nyaranta számos külföldi zenész pihent itt, és kihasználva az alkalmat közösen hangversenyeket is adtak. A fennmaradt hirdetésekből tudjuk, hogy Fery Loránt a városi könyvtárban, az „Auditórium”-ban 1935-ben és 1937-ben is adott koncertet. 1939. augusztus 5-én a város szeretett otthonának támogatására rendezett hangversenyt.

A második világháború előtt tanított, több felvétel készült vele, koncertezett és népszerűsítette a Magyar–Japán Társaságot is. Nevesebb tanítványai: Matsudaira gróf és Nabeshima őrgróf voltak.

1939-ben a magyarság tiszteletére Fery Loránt hegedűvirtuóz teljes estés koncertet adott Tokió egyik legnagyobb előadótermében, a Gunjin Kaikan­ban. Műsorát a neves Paul. W. Rosenstand dán zongorista kísérte.

Tokió amerikai szőnyegbombázása előtt, 1943. december 12-én a Tanácsosok Halljában adott támogató koncertet a Magyar–Japán Társaság javára, Sonoko Tanaka zongorista közreműködésével. Jól ítélte meg a várható helyzetet, és Karuizavában vásárolt házában töltötte a háború utolsó éveit.

A megszállás után alig két hónappal, a Hirosimára és Nagaszakira dobott atombombák katasztrofális pusztítása után, a jokohamai Memorial Hallban már újra hangversenyezhetett. Hubay Magyar fantáziáját és Bartók Román táncait adta elő nagy odaadással és hatalmas sikerrel. Rövid ideig tanított a 8. Amerikai Hadsereg kulturális osztályának zenetanfolyamán is.

1946-ban Loránt Ferenc feleségül vette egy szamuráj család leányát, Kyokót. 1948-ban megszületett fiuk, Paul, aki élete végéig gondozta édesapja örökségét. A hetvenes évek elején Kenton Egon mesélte, hogy Fery Loránt kijelentette, hogy „azóta boldog” ember, amióta házas.

Az ötvenes évek elejétől egyre kevesebbet koncertezett, ugyanakkor egyre keresettebb tanár lett. Megmaradt a tokiói konzervatórium hegedű szakának vezetőtanári állásában. Elhatározta, hogy a felnövekvő hegedűsgeneráció számára maradandót produkál. Igazán zenei tudásának átadása, annak módszere foglalkoztatta, de néhány megbékélésre serkentő filozófiai cikket is írt. Pacifikus embernek született, és az is maradt.

Ezen kívül Fery Loránt rendkívül gyakorlatias szellemű ember is volt. Ezt bizonyítja egyebek között, hogy 1953-ban – Liszt Ferenc „néma zongorájának” mintájára – feltalálta a hegedűsök „stummerlijét”, amelyet néma fogólapnak nevezett el.

1955-ben adták ki Violin For All (Hegedű mindenkinek) nagy sikerű könyvét. A vele egykorú Mischa Elman hegedűvirtuóz – a világhírű magyar hegedűpedagógus, Auer Lipót tanítványa – éppen Japánba látogatott, és személyesen gratulált a könyvéhez. Az ötvenoldalas könyv a hegedülés elvi és gyakorlati kérdéseit foglalja össze, helyenként humoros magyarázatokkal. A japán hegedűsök körében egyre népszerűbb lett, kisebb változtatásokkal, Mischa Elman bevezetőjével, többször is kiadták.

Japánban, a hatvanas évektől kezdve az egyik legismertebb ott élő magyar személyiség volt. Szoros kapcsolatot ápolt a magyar kolóniával. Kedvenc városában, Karuizavában hunyt el 1978 nyarán. Jokohamában a Külföldiek temetőjében helyezték örök nyugalomra.

Felesége a halála után férje emlékére és tiszteletére Nemzetközi Klasszikus Zenei Társaságot alapított. A Fery Loránthoz köthető társaság több művészt támogatott a tokiói nagykövetségeken rendezett nagy sikerű zenei események alkalmával. Fery Loránt emlékét ma is sokan őrzik.