1924-ben barátaival megalapította a képzeletbeli vadnyugati várost, Loaferstownt, és műtermi körülmények között megrendezett találkozóikon, a Wild West Zree Meetingeken a város seriffje (Hooligan Bucktye) lett. 1925-ben nevét hivatalosan is Baktayra változtatta, nemesi előnevének megfelelően.

1926-ban utazott Indiába, ahol megélhetése érdekében eleinte portréfestést is vállalt. Bejárta Észak-Indiát, élményeiről szóló tudósításait folyamatosan közölte a budapesti lapokban, Keleti levelek címen. 1928-ban jutott el Nyugat-Tibetbe, hogy felkutassa Kőrösi Csoma Sándor egykori tartózkodási helyeit és tevékenységére vonatkozó adatokat gyűjtsön. 1929-ben Dél-Indiába utazott, majd súlyos betegen tért haza.

1930-ban a Magyar Földrajzi Társaság választmányi tagja lett, 1934-től pedig a Társaság folyóiratának (A Földgömb) szerkesztője. 1930-ban jelent meg nyugat-tibeti útját feldolgozó könyve, A világ tetején, 1931-ben és 1932-ben pedig indiai útját összefoglaló műve, az India két kötete. 1931-ben megalapította a dunai indiánok törzsét, melynek főnöke (Heverő Bölény) lett. Ettől fogva nyaranta folyamatosan táboroztak a Szentendrei-sziget körüli dunai szigeteken. 1933-ban avatták bölcsészdoktorrá a debreceni Tisza István Tudományegyetemen. 1936-ban jelent meg a hindu világszemlélet ismertető Szanátana Dharma című könyve, 1942-ben jelentek meg a Kőrösi Csoma Sándor életútját bemutató Háromszéktől a Himalájáig, A diadalmas jóga és az India szabadságot akar című könyvei, valamint alapvető asztrológiai munkája, A csillagfejtés könyve.

1946-ban kapott kinevezést a Hopp Ferenc Keletázsiai Művészeti Múzeumhoz, ahol feldolgozta az indiai és a tibeti-nepáli gyűjtemény tárgyait. 1951 júniusában rendezte meg a nagysikerű India művészete, majd 1953 novemberében a Hátsóindia és Indonézia című kiállításokat. Ebben az időszakban az indiai és tibeti művészetről tartott előadásokat az Eötvös Lóránt Tudományegyetemen.

1956 novemberében utazott Indiába, hogy részt vegyen a Buddha halálának 2500 évfordulója alkalmából megrendezett Buddha Jayanti kongresszuson. 1957. februárjában kezdetét vette önálló tanulmányútja, melynek állomásai India múzeumai és nevezetes műemlékei voltak. Előadásokat is tartott, többek között Calcuttában, az Oriental Society of Bengalban és Banarasban, a Hindu Universityn.

1957 decemberében tért vissza Magyarországra. 1958-ban jelent meg főműve, az indiai út eredményeivel kibővített India művészete. 1959-ben, Kőrösi Csoma Sándor születésének 175. évfordulója alkalmából emlékkiállítást rendezett a Hopp Múzeumban, majd még ebben az évben nyugdíjazták. 1960-ban jelent meg Csoma-életrajzának átdolgozott és kibővített változata, a Kőrösi Csoma Sándor, valamint a nagy indiai eposzok, a Rámájana és Mahábhárata feldolgozása. 1962-ben kapott meghívást a londoni Keleti és Afrikai Tanulmányok Intézetébe (SOAS), ahol egy hat részből álló előadássorozatot tartott India művészetéről (köztük unokahúgáról, az időközben világhírűvé vált indiai festőművésznőről, Amrita Sher-Gilről) és Kőrösi Csoma Sándorról. 1963. május 7-én halt meg Budapesten. Főművének német nyelvű megjelenését (Die Kunst Indiens, 1963) már nem érte meg.