A koreanisztika Magyarországon a 20. század elejétől napjainkig

Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy ki volt az első magyar, aki megpróbálkozott a koreai nyelv elsajátításával, akkor Ágner Lajos – egy elfeledett magyar orientalista – nevét kell megemlítenünk. Ágner 1878-ban született, nyelvészeti tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte, valamint kínai és japán nyelvi tanulmányokat folytatott Velics Antal amatőr orientalista segítségével.¹Mátyás 2021: 7. 1903-ban Ágner a Berlini Egyetemen folytatta tovább megkezdett kínai és japán tanulmányait, és vélhetően ebben az időszakban kezdett el foglalkozni a koreai nyelvvel is. E sorok írója 2015-ben interjút készített Csongor Barnabás veterán sinológussal, aki úgy tett említést Ágner Lajosról, mint a hazai koreanisztika első képviselőjéről. Csongor ezzel kapcsolatosan felelevenítette azt is, hogy Ágner halála után egy 19. századi koreai nyelvkönyv került elő a hagyatékából.²A szerző interjúja Csongor Barnabás sinológussal. Budapest, 2015. február 10.

Mint ismeretes, a Koreai-félsziget 1910-ben elvesztette önálló államiságát, a Japán Birodalom gyarmatává vált. A fejlemények következtében a koreai nyelv és kultúra kutatásának lehetőségei jelentősen korlátozódtak, és külföldön csupán olyan helyszíneken kerülhetett sor koreanisztikai tárgyú kutatásokra, ahol kisebb-nagyobb számú koreai közösségek éltek. Magyarország esetében a második világháború előtt ilyen koreai közösség nem létezett, csupán An Ik The zeneszerző – a későbbi dél-koreai nemzeti himnusz szerzője – tartózkodott hazánkban, hogy 1938–1941 között zeneművészeti tanulmányokat folytasson. Összehasonlításként érdemes megemlíteni, hogy egy másik közép-európai fővárosban ugyanakkor az 1940-es években huzamosabb ideig tartózkodott egy olyan koreai tudós, aki aktívan próbált hozzájárulni a helyi koreanisztika gyökereinek a megteremtéséhez. Han Hüng Szu történész Csehszlovákiában számos eszközzel igyekezett bemutatni hazája történelmét és kultúráját a helyi közönségnek, majd az évtized végén visszatért a Koreai-félsziget északi részére, ahol a formálódó KNDK kulturális életének fontos tagja lett.³Csoma 2021.

Magyarország esetében a koreai nyelv és kultúra iránti érdeklődést a koreai háború kirobbanása hozta meg 1950 nyarán. A konfliktus kezdetétől fogva a hírekben napi szinten szerepeltek a koreai események, ráadásul a magyar orvoscsoportok kiküldésével, majd 1951 végétől a koreai hadiárvák és vendégdiákok fogadásával a két távoli nép tagjai között személyes kötelékek jöttek létre. Az akkori első számú magyar napilap, a Szabad Nép 1951-től kezdődően egy tudósítót is küldött Észak-Koreába. Méray Tibor kétszeri kiküldetése során, összesen tizennégy hónapot töltött Észak-Korea területén, ahol számos kiemelkedő koreai tudóssal – köztük a fentebb említett Han Hüng Szu történésszel – és művésszel találkozott személyesen. Méray könyvei és újságcikkei nem csupán a harci események aktuális fejleményeiről számoltak be, hanem a koreai nyelv és kultúra alapjairól is tájékoztatták a hazai olvasóközönséget. A tudósító munkájának köszönhetően a magyar olvasók elsőként ismerkedhettek meg a koreai betűírással, valamint annak megalkotójával, a középkori Szedzsong királlyal; illetve a koreai történelem olyan ikonikus szereplőjével, mint a kora újkori Li Szun Sin admirális.⁴Méray a koreai betűírásról és Szedzsong királyról: Méray 1953: 76. Az utóbbi történetéről Méray 1954-ben egy újságcikket, 1956-ban pedig egy gyermekkönyvet is készített, amelyet Gönczi Tibor grafikus rajzai illusztráltak.⁵Méray a legendás koreai admirálisról: Méray 1954, valamint Méray 1956. Érdekes megemlíteni, hogy miután Méray az 1956-os forradalom bukását követően külföldre emigrált, nem láthatta a könyv elkészült példányait, sőt nem is volt tudomása arról, hogy a Li Szun Sin admirálisról szóló gyermekkönyv végül is megjelent Budapesten. E sorok írója nagyon büszke arra, hogy a Párizsban élő idős író-újságíró az ő közreműködésével láthatta meg először a kötet egy példányát.

Méray Tibornak nagy szerepe volt abban is, hogy a korabeli magyar olvasóközönség megismerkedhetett a klasszikus és a modern koreai irodalom egy-egy darabjával is. A tudósító számolt be ugyanis elsőként a magyar olvasóknak a Csunhjang története című újkori irodalmi alkotásról, amely egy szerelmi történet keretében a feudalizmus kritikáját tartalmazta.⁶Méray a Csunhjang története című koreai irodalmi alkotásról: Méray 1953: 370–375. Továbbá az ő közreműködésének köszönhetően jelenhetett meg magyarul Szol Csong Sik modern koreai költő egyik eposza is, amely a magyar orvosok koreai tevékenységét méltatta.⁷Szol 1952. Megemlítendő, hogy a Méray Tibor által személyesen ismert vezető koreai értelmiségiek nagy részét – így a fentebb említett Han Hüng Szu történészt és Szol Csong Sik költőt is – az 1953-ban megkezdődött, első helyi koncepciós perek során elítélték és kivégezték, tehát a magyar tudósító megfigyelései ebből a szempontból is különlegesnek tekintendők.

Magyarország és a Koreai-félsziget északi része között létrejött elmélyült kapcsolatrendszer az 1950-es évek elején indokolttá tette az egyetemi szintű koreai nyelvoktatás megindítását is, amelynek kulcsszereplője Sövény Aladár nyelvtudós lett volna. Sövény 1914-ben született, magyar–francia szakos egyetemi tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta, ahol 1939-ben doktori oklevelet szerzett japán nyelvből és irodalomból. A kelet-ázsiai kultúrák iránt nagy érdeklődést mutató fiatal tudós az észak-koreai hadiárvák Magyarországra érkezésétől kezdett behatóbban foglalkozni a koreai nyelvvel, ugyanis 1951 végétől a koreai kis­diákok számára létrehozott Kim Ir Szen Iskola tanára lett.

Sövény Aladár koreai tanítványainak segítségével gyorsan elsajátította a koreai nyelvet, és hozzálátott a Magyar–koreai szótár szerkesztéséhez, amelynek kéziratos változata 1953-ban készült el. Sövény számos koreai irodalmi alkotást ültetett át magyar nyelvre, az akkori magyar heti- és napilapok hasábjain megjelentek fordításában Rim Hva és Cso Gi Cson (korabeli átírással Ten Gi Csen) költők versei, valamint Han Szor Ja (korabeli átírással Han Szer Ja) író néhány alkotása is. Az utóbbitól lefordította a Vihar a Tedong felettcímű regényt is.⁸Han 1954.

Visszatérve az egyetemi szintű koreai nyelv oktatás igényéhez, az ELTE Bölcsészettudományi Karán történt kísérlet a hazai koreanisztika megalapítására. E sorok írója az elérhető levéltári dokumentumok és Csongor Barnabás sinológus visszaemlékezése alapján rekonstruálta a hét évtizeddel ezelőtt történt eseményeket. A koreai nyelv oktatás elindításának kezdeményezése az ELTE BTK kari tanácsától származott, a Kelet-ázsiai Tanszéket és a Belső-ázsiai Tanszéket egyszerre vezető Ligeti Lajos professzor pedig a fiatal Csongor Barnabással együtt kezdte meg az oktatóként szóba jöhető személy felkutatását, így találták meg Sövény Aladárt, aki vállalta is a felkérést.⁹A szerző interjúja Dr. Csongor Barnabás sinológussal. Budapest, 2015. február 10. Mindezek után Ligeti Lajos professzor – mint az ELTE Egyetemi Levéltár dokumentumaiból kiderül – levélben kezdeményezte a koreai lektori státusz létrehozását, amelyet Bóka László dékán 1953. február 6-án továbbított a rektori hivatalba. A dokumentumban az is szerepel, hogy a dékán „messzemenően támogatta” az ügyet.¹⁰ELTE Egyetemi Levéltár. 1953 BTK, NYIK, DH. 855. 13. Miként az idős Csongor Barnabás e sorok írójának elmondta, Ligeti professzor a koreai nyelv oktatását a Belső-ázsiai Tanszék keretei között képzelte el, ugyanis a koreai nyelv gyökereit a belső-ázsiai térségből eredeztette, így a mandzsu–tunguz tanulmányokkal egy szervezeti egységben kívánta megvalósítani a képzést. Csongor Barnabás azt is elmondta, hogy az előkészületek során Ligeti professzor átadta Sövény Aladárnak azt a 19. századi koreai nyelvkönyvet, amely Ágner Lajos hagyatékából származott, és fentebb már említést tettem róla.¹¹A szerző interjúja Dr. Csongor Barnabás sinológussal. Budapest, 2015. február 10.

Az egyetemi szintű koreainyel-voktatás ügye azonban az 1950-es évek első felére jellemző fordulatot vett. A rektori hivatal válasza 1953. március 20-án érkezett meg Bóka László dékánhoz, amelyben Lengyel Béla rektorhelyettes arról tájékoztatta a kari vezetést, hogy a Felsőoktatási Minisztérium elutasítóan döntött a lektori státusz létrehozásával kapcsolatosan. A minisztérium „időszerűnek” találta ugyan a kezdeményezést, de „megfelelő személy hiányában” azt nem tartották megvalósíthatónak.¹²ELTE Egyetemi Levéltár. 1953 BTK, NYIK, DH. 855. 75. Mint Csongor Barnabás és Józsa Sándor sinológus is megerősítette e sorok írójának, a Sövény személyével kapcsolatos fenntartások mögött politikai okok húzódhattak, ugyanis a koreanista nyelvész „nem rejtette véka alá” a rendszerrel kapcsolatos fenntartásait.¹³A szerző interjúja Dr. Józsa Sándor sinológussal. Budapest, 2015. február 6.

Bár az intézményesített koreai nyelv oktatás 1953-ban nem jöhetett létre az ELTE Bölcsészettudományi Karán, Sövény Aladár koreanisztikai munkássága mégis több szinten elismerést nyert. A Magyar–koreai szótár megszerkesztéséért és a koreai hadiárvák oktatásáért megkapta a KNDK Nemzeti Zászló érdemrendje kitüntetés III. fokozatát, valamint a magyar állam 1954-ben kinevezte a phenjani külképviselet kulturális attaséjának. Sövény ebben a minőségében is folytatta kutatói tevékenységét, számos tanulmányt és elemzést készített, ugyanakkor karrierjének kiteljesedését ismét az 1950-es évek politikai viszonyai vonták korlátok közé. Kétéves külszolgálata 1956-ban véget ért, a forradalom időszakában tett kijelentései – amelyekkel Nagy Imre miniszterelnököt éltette, és a szovjet csapatok kivonását követelte – pedig azt eredményezték, hogy elbocsátották a Külügyminisztérium állományából. A magyar koreanisztika úttörője így az 1950-es évek második felétől középiskolai tanárként folytathatta pályafutását.¹⁴Csoma 2015. Miként fia, Sövény Pál e sorok írójának elmondta, édesapja azt tervezte, hogy a hazai lehetőségek hiányában a párizsi Sorbonne Egyetemen fogja kiteljesíteni tudományos pályafutását.¹⁵A szerző beszélgetése Sövény Pállal. Budapest, 2014. december 1. Erre vonatkozóan csupán közvetett nyomokat sikerült fellelni: Sövény Aladár hagyatékának átkutatásakor e sorok írója egy útlevéligénylő formanyomtatványra bukkant, amelynek kitöltött része szerint a tudós Franciaországba készült.¹⁶Csoma 2015.

Sövény Aladár háttérbe szorulásával egy időben a moszkvai Lomonoszov Egyetem Koreai Tanszékén egy fiatal magyar történész szerzett diplomát, aki a kelet-ázsiai ország történelmének első hazai ismerője lett. Ez a fiatal történész az 1933-ban született Fendler Károly volt, aki a budapesti Oleg Kosevoj Iskola – amelynek tanulói a Szovjetunióba készültek egyetemi tanulmányokra – diákjaként ismerkedett meg a Magyarországra érkezett koreai hadiárvákkal. A Lomonoszov Egyetemen így koreai tanulmányokat kezdett folytatni, és ennek részeként egy évet Phenjanban tölthetett. 1958-ban megvédte a középkori koreai történelemről írt diplomamunkáját Moszkvában, de hazatérte után az Oktatási Minisztérium nem tudott neki állást ajánlani, így a Külügyminisztériumban helyezkedett el. Nem sokkal később megkezdte külszolgálatát a KNDK-ban.¹⁷A szerző interjúja Fendler Károly Korea-kutató történésszel. Budapest, 2009. január 13.

A hazai koreanisztika fejlődése tekintetében hatalmas hátrányt és pazarlást jelentett, hogy az 1950-es években Sövény Aladár vezetésével nem alakulhattak ki a Korea-kutatás intézményes keretei, valamint Fendler Károly sem a felsőoktatás területén kapott lehetőséget az elhelyezkedésre. Mindezek után csak bő egy évtizeddel később jelent meg ismét egy olyan tudós, akire potenciálisan a hazai koreanisztika kiteljesítőjeként lehetett tekinteni. Ez a személy az 1945-ben született Mártonfi Ferenc nyelvész volt, aki már gimnazista korában elkezdett sinológiával foglalkozni, és külön engedélyt kapott, hogy részt vehessen Csongor Barnabás és Galla Endre szemináriumain. Mártonfi Ferenc egyetemi tanulmányait 1963-ban kezdte meg az ELTE kínai–orosz szakán, az orosz szakot később matematikai nyelvészetre cserélte. 1968-ban sikerült elnyernie a Kínai Népköztársaságba szóló ösztöndíjat, ugyanakkor a „kulturális forradalom” miatt megromlott államközi kapcsolatok lehetetlenné tették a kiutazását. Kárpótlásként viszont egy kétéves észak-koreai ösztöndíjat ajánlottak számára, amelyet a fiatal nyelvész elfogadott, és 1968–1970 között a Kim Ir Szen Tudományegyetemen folytathatott tanulmányokat.

Mártonfi Ferenc hazatérte után a Szegedi Egyetemen kezdett tanítani, majd 1972-től az ELTE Kelet-ázsiai Tanszékének oktatója lett. Számos tanulmányt publikált a koreai betűírás és a koreai nyelv szerkezetéről, amelyek közül több angol nyelven is megjelent.¹⁸Legjelentősebb koreanisztikai publikációi a következők: Mártonfi 1972; 1973; 1977; 1981. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán ő tartotta az első koreai nyelvi kurzusokat is, az 1980-as évek közepétől munkamódszere és életmódja – éjszakákon keresztül folytatott szellemi munka, fokozott koffein- és nikotinbevitellel – azonban fokozatosan ellehetetlenítette munkásságának a kiteljesedését. E sorok írója, Mártonfi Ferenc unokaöccseként gyermekkorából emlékszik arra, hogy a tudós Honvéd utcai lakásában rendszeresen egész éjjel dolgozott, nappal pedig a fülébe vattát helyezve pihent. Mindez hozzájárult biológiai életritmusának a felborulásához, majd keringési rendellenességek miatt bekövetkező korai halálához.

A koreai nyelv és irodalom hazai kutatásának első olyan alakja, aki intézményi keretek között tudta kiterjeszteni munkásságát az 1946-ban született Osváth Gábor volt, aki 1970–1972 között a Kim Ir Szen Tudományegyetemen Mártonfi utóda lett. Osváth tanár úr 1991-től a Külkereskedelmi Főiskolán beindította a koreai nyelvi képzést, amelynek keretei között elkészítette az első magyar nyelvű koreai nyelvkönyvet, egy magyar–koreai igei vonzatszótárt, valamint egy külgazdasági olvasókönyvet is.¹⁹Az említett publikációk a következők: Osváth 1995; 1996; 1993a; 1993b. E sorok írója 1997-ben csatlakozott a Külkereskedelmi Főiskola koreanisztikai képzéséhez, ahol Osváth tanár úr mellett a fentebb már említett Fendler Károly is tanított, mint a koreai történelem kiváló hazai ismerője. Kettőjük munkáját a Korea Foundation által küldött – gyakran változó – anyanyelvi oktatók egészítették ki. A Külkereskedelmi Főiskola hosszú éveken át a hazai koreanisztika meghatározó műhelye volt, ahol Osváth és Fendler tanár úrnak köszönhetően generációk ismerkedhettek meg a kelet-ázsiai félsziget nyelvével, kultúrájával és történetével.

A Külkereskedelmi Főiskolán beindult képzésnél valamivel később, 1997-ben az ELTE BTK Belső-ázsiai Tanszékén elindult a Koreai Nyelv és Országismeret Program, amelynek nyelvi kurzusait szintén Osváth tanár úr, a koreai történelemmel foglalkozó előadásait pedig Fendler tanár úr tartotta. A program adminisztratív irányítását Birtalan Ágnes mongolista végezte. Az ezredfordulót követően világszerte megnőtt az érdeklődés a modern dél-koreai kultúra – elsősorban a nagyjátékfilmek, majd később a televíziós sorozatok – iránt, és ez ráirányította a figyelmet a koreanisztika tudományára is. Ennek a folyamatnak a részeként 2006-ban az ELTE fent említett koreai programjából létrejöhetett a koreai minor szak, majd 2008-ban a bolognai rendszer szerinti koreai szakos alapképzés. Az utóbbi kidolgozását és akkreditációját e sorok írója végezte, csakúgy, mint a szintén 2008-ban megalapított Koreai Tanszék adminisztratív feladatainak az elvégzését.

Az új évezred első évtizedének végén Magyarországon a közszolgálati televízió két koreai történelmi filmsorozatot (A palota ékköve, A Silla királyság ékköve) is műsorára tűzött, és ez korosztályoktól függetlenül hatalmas érdeklődést váltott ki a koreai nyelv és a koreai kultúra iránt. Ez természetesen éreztette hatását a koreai szak jelentkezőinek a számában is, ami – az alapképzést végző első generáció lediplomázásával – indokolttá tette a koreanisztika mesterképzés létrehozását is. E sorok írója 2012-ben kidolgozta, majd 2013-ban akkreditáltatta a mesterképzést, illetve 2017-ben kidolgozta a koreanisztika doktori programot is. Az egyetemi szintű koreanisztikai oktatás kiteljesedésével hazánkban is lehetőség nyílt arra, hogy az új generációk a koreai nyelv és kultúra alapjaitól kezdődően elmélyült kutatások részesei lehessenek. Mindezekhez nagyon kedvező hátteret kínál az a széles körű kapcsolatrendszer, amely hazánk és a Koreai Köztársaság között nem csupán politikai és gazdasági téren, de kulturális-tudományos vonalon is kialakult. Az egymás fővárosában működő kulturális intézetek fontos szerepet játszanak egymás nyelvének és kultúrájának a népszerűsítésében, illetve ezeken túl koreai részről a Szedzsong Intézetek is fontos részt vállalnak a koreai nyelv tanfolyamjellegű oktatásában. Az ELTE Koreai Tanszékén kívül – amelyet jelenleg Mecsi Beatrix művészettörténész vezet – érdemes megemlíteni, hogy a hazai koreanisztika legújabb műhelyeként 2023-ban Koreai Tanszék jött létre a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karán is. Az új tanszék megalapítására egy szimbolikus napon, 2023. május 15-én került sor, amely a koreai nemzeti betűírást megteremtő Szedzsong király születésnapja. A Károli Koreai Tanszék létrehozásának adminisztratív feladatait, valamint a koreai szakos alapképzés kidolgozását és akkreditálását e sorok írója végezte el.

Összefoglalásképpen kijelenthetjük, hogy a hazai koreanisztika meglehetős késéssel intézményesült – ebben alapvető szerepe volt a történelmi és politikai közeg kedvezőtlenségének –, de az elmúlt bő harminc év során lemaradását behozva a hazai sinológia és japanológia egyenrangú társtudományává vált. Ebben persze kihagyhatatlan érdemei vannak a hazai Korea-kutatás úttörőinek: Sövény Aladárnak, Mártonfi Ferencnek, Fendler Károlynak és Osváth Gábornak.