TANULMÁNYAI

Elemi iskolai tanulmányait szülőfalujában végezte. Tanítói Dulló Zsigmond, Vadasdi Mihály és Létczfalvi Orbán Zsigmond voltak. 1799. tavaszán beiratkozott a nagyenyedi Bethlen-kollégiumba, ahol szolgadiákként kezdte meg tanulmányait. 1807-ben felsőbb tagozatba lépett. Tanárai: Herepei Ádám, Benkő Ferenc, Hegedűs Sámuel. Diákévei alatt Pray Györgynek és Budai Ézsaiásnak a magyar őstörténet kérdéseivel foglalkozó történeti munkái voltak hatással rá, melyek szerint az ujgurok és a magyarok rokonságban állnak. Enyeden fogalmazódott meg benne az ázsiai őshazakutató utazásának gondolata. 1815 júniusában befejezte tanulmányait, 1816. február első napjaiban indult útra Göttingenbe, az „angol eredetű” ösztöndíjnak köszönhetően. Előtte kötelezte magát, hogy tanulmányai végén hazatérve, a papi pályát választja.

GÖTTINGENBEN

Néhány napot Bécsben tartózkodott volt iskolatársánál, Újfalvi Sándornál. Útlevelének bejegyzései szerint 1816. március 7-én Drezdában, 13-án Halléban volt, és április első napjaiban érkezett Göttingenbe, ahol április 11-én iratkozott be az egyetemre. Egyetemi évei alatt megtanult angolul, franciául, olaszul, arabul, valamint megismerkedett a török és perzsa nyelvvel. Behatóan foglalkozott az orientalisztikával. Tanárai: Eichhorn, Blumenbach, Heeren, és Fiorillo professzorok. Csoma göttingeni éveiről Borgátai Szabó József és Ungi Márton diáktársai számoltak be visszaemlékezéseikben.

ÚJRA ERDÉLYBEN

1818 ősszén visszatért Erdélybe, Máramarosszigetre kapott papi ill. tanári állásajánlatot, melyet azonban nem fogadott el. A kolozsvári Tudós Körben találkozott Kenderessy Mihállyal, Cserei Miklóssal, Gyarmathy Sámuellel, az idős és ifjú Szilágyi Ferenccel. 1819 tavaszán Temesvárra, Karlócára, majd Zágrábba gyalogolt, hogy a szláv nyelvekkel ismerkedjen.

A KÖZEL-KELETEN

1819. november 23-án útnak indult Keletre, a határt a Vöröstoronyi-szorosnál lépte át. Bukaresti tartózkodás után 1820. január 3-án, a Dunán átkelve Szófiába ment. Eredetileg Konstantinápolyba készült arab tanulmányainak elmélyítése céljából, de az ott dühöngő pestis járvány miatt útiterve megváltoztatására kényszerült. Énosz kikötővárosban görög vitorlásra szállt, Khiosz és Rodosz érintésével Alexandriába érkezett. Itt találkozott Schafer József tiroli származású kovácsmesterrel. A pestis járvány miatt Ciprus, Szidón, majd Bejrút és Tripoli érintésével Latakiába hajózott, ahonnan gyalog folytatta útját. A szíriai Aleppóban egy hónapot időzött, ahol Pohle Ignác cseh kereskedőnél szállt meg. Ázsiai ruhát öltve és egy kereskedő karavánhoz csatlakozva eljutott Urfa és Mardin érintésével Moszulba, ahonnan csónakkal, a Tigris folyón megérkezett Bagdadba. Itt hat hetet töltött, az angol követ olasz titkárának, Bellinonak és a magyar származású Szvoboda Antalnak a támogatásával. 1820. szeptember 4-én európai öltözékben hagyta el Bagdadot, majd tovább vándorolt Perzsiába. Az angol nagykövet Henry Willock ill. bátyja George Willock vendégeként négy hónapot töltött Teheránban, ahol tökéletesítette perzsa és angol nyelvtudását. Tovább utazása előtt az összes iratát biztonságból Teheránban hagyta. Háború miatt 3 hónapot tartózkodott Meshedben, majd október 20-án újra útnak indult Közép-Ázsiába.

KÖZÉP-ÁZSIÁN ÁT LADAKBA

Tervei szerint Kelet-Turkesztánba készült, a magyarok rokonainak tartott ujgur nép lakóhelyére. Amikor Buharába érkezett, egy állítólagos hír miatt, miszerint orosz hadsereg közeledik a város felé, öt nap múlva dél felé indult tovább. A Hindukus hegyláncon át, télidőben, a Bamiján-völgyön keresztül érkezett Kabulba, majd tovább vándorolt India felé, hogy Pandzsáb, Kasmír és Ladakh érintésével eljusson Belső-Ázsiába. Útközben találkozott Allard és Ventura francia tábornokokkal, akikkel március 12-én Shahderába (Lahor) érkezett. Amritszár és Dzsammu érintésével Szrinagarba, majd a Zodzsi hágón keresztül Ladakh székhelyére, Lehbe érkezett. Miután meggyőződött arról, hogy a továbbjutás Jarkand irányába lehetetlen, visszaindult Szrinagarba.

TIBETI VIDÉKEKEN

1822. július 16-án Kasmír határán találkozott William Moorcroft angol kormánymegbízottal. Az ő ösztönzésére kezdett el foglalkozni a tibeti nyelvvel és irodalommal, arra gondolva, hogy a régi tibeti feljegyzések közt bizonyítékokat talál a magyarok eredetére vonatkozóan. Lehből, kilenc napi vándorlás után Zangla erődjébe érkezett. 16 hónapos itt tartózkodása alatt Szangye Phuncog (Sangs-rgyas Phun-tshogs) és Kundga Csöleg (Kun dga’ Chos-legs) tudós lámák segítségével több ezer tibeti nyelvű könyvet olvasott át. Elkészült Tibet történetének, földrajzának és irodalmának feldolgozásával és összeállított egy 25.000 szóra terjedő szójegyzéket. 1824. október 22-én elhagyta Zanglát, a brit-indiai határvárosba Szabáthuba érkezett, ahol az angolok gyanús személynek vélték és önéletrajza megírására kötelezték. Útjáról, tanulmányairól, tevékenységéről szóló részletes jelentés alapján a brit főkormányzóság havi 50 rúpiát szavazott meg számára kutatásai folytatására. 1825 júniusában visszaindult Zanszkárba. Miután érintette a láma szülőfaluját Tethát, 14 hónapot töltött Phuktálban. Tanulmányai kevés eredménnyel jártak, ezért az angolok anyagi támogatásával Bashér tartomány központjában, Kanamban dolgozott tovább három és fél évet. Itt látogatta meg G. Gerard és V. Jacquemont, akik később beszámoltak találkozásukról. 1830 márciusában a londoni Royal Asiatic Society tagjául választotta. 1831. május 5-én Delhi, Agra és Kanpur érintésével Kalkuttába érkezett és beköltözött a Bengáli Ázsiai Társaság székházába, ahol könyvtárosként a Társaság gazdag tibeti gyűjteményét katalogizálta. 1833. november 15-én a Magyar Tudós Társaság levelező tagjává választotta. 1834-ben jelent meg az első, tudományos alapossággal megírt hiteles Tibeti-Angol Szótára és Tibeti Nyelvtana. A kalkuttai Baptista Misszió nyomdájában készült két művet 500-500 példányban adták ki. 1834. február 6-án a Bengáli Ázsiai Társaság egyhangúlag tiszteletbeli tagjává választotta.

BENGÁLIÁBAN

1835-1837. között Észak-Bengália különböző vidékein nyelvészeti tanulmányokat folytatott. Megfordult Maldában, Titaljában és Dzsalpaiguriban (Szikkim). 1837 végén tért vissza Kalkuttába, ahol folytatta tudományos munkáját. Tibetisztikai tanulmányait a buddhizmus különböző felekezeteiről, a Buddha életéről, a tibeti buddhista „kánon” elemzéséről és tartalmáról, a buddhista amulettekről, stb. a Társaság folyóirataiban jelentek meg. Ekkor látta el angol értelmezésekkel a buddhizmus szakkifejezéseinek szanszkrit-tibeti gyűjteményét (Mahavyutpatti), amely halála után, születésének 125. évfordulóján jelent meg Indiában. Itt látogatta meg Schöfft Ágoston is, aki az egyetlen hiteles portrét rajzolta róla. 1842 februárjában, hogy eredeti célját elérje, ismét útra kelt Lhásza, Tibet fővárosának irányába. Indulása előtt tibeti könyveit (köztük az ún. „Alexander”-könyveket) S. C. Malannak ajándékozta, akit tibeti nyelvre is tanított. Duka Tivadarnak köszönhetően Csoma gyűjteménye később a MTA tulajdonába került. Lepcsa szolgájának kíséretében a Mahananda folyón vízi úton haladt, majd a Teráj-vidék mocsaras, egészségtelen éghajlatú vidéken kelt át gyalogosan. 1842. március 24-én érkezett Dardzsilingbe, ahol barátja dr. Campbell fogadta. 1842. április 4-én súlyos maláriarohamok miatt egészségi állapota leromlott, és 1842. április 11-én reggel 5 órakor élete véget ért. A dardzsilingi temetőben helyezték végső nyugalomra. Síremlékét az Asiatic Society of Bengal emeltette, melyre később a Magyar Tudományos Akadémia és szülőfaluja emléktábláját is elhelyezték.