Interjú Gazda József íróval, a kovásznai Csoma napok konferenciasorozat alapítójával.
Vissza az interjú első részére
O. P.: És akkor a forradalom után volt az első Csoma napok?
G. J.: A forradalom után létrehoztam, összeszedtem az embereket, a Csoma Egyesületet, ami mai napig létezik, és már áprilisban megtartottuk az első Csoma napok rendezvényt.
O. P.: Kik voltak a partnerek ebben?
G. J.: Akkor még nem volt egy államilag megszervezett pályázási lehetőség, a partnerek a kovásznai értelmiségiek, akik mikor meghívtuk a tudósokat, akkor nálam is aludtak öten, X doktornál is öten, tehát házakhoz elhelyeztük a vendégeket. Én jártam a gyárakhoz segítségért, azoknak mindig volt olyan, hogy az adójukból leírhatnak bizonyos kultúra-támogatást. De az is egy nagy cirkusz, egy nagy erőfeszítés volt, hogy vagy 5-7 üzemből kialakult egy üzemhálózat (keményítőgyár Kézdivásárhelyen, nadrággyár nem tudom hol), ahol az ember ha megjelent, röstellték hogy nem támogatják, s átutaltak valami pénzt. Kezdetben így indult el. A ’90-es évek közepe táján előbb az Illyés Alapítvány jön létre, amikor már lehet pályázni, és akkor lassan áttértünk a pályázásra, és a mai napig pályázott pénzekből rendezzük az itteni Csoma körüli eseményeket. A köteteinket legelőször hárman, utána már tizenvalahányan [írtuk], most ott tartunk, hogy olyan negyven körül jelentkeznek, és mivel az ember röstellné visszautasítani… Engem sokat szidtak, hogy fűt-fát befogadsz. Megtörténik, hogy valakit többet nem hívok meg, ha kiderül… de ha valakit nem ismerek, ha jelentkezik, és olyan témát ajánl… Egy példát mondok, egy házaspár jelentkezett, hogy az egyikük népmesekutató, a társa pedig barlangkutató. Én a barlangkutatónál arra gondoltam, hogy valami régi dolgokat kutat, de kiderült, hogy a szó szoros értelmében a barlangnak a barlangászati része érdekli, nem a kulturális oldala. Tartottak itt előadást, azt nyilván nem lehetett betenni a kötetbe, és az ember többet nem hívta őket ide. De akik olyan típusúak, azok jöhettek.
O. P.: És rögtön a legelsőről is volt kötet?
G. J.: Nekünk volt, csak későbbi, mert az első kötetet ’92-ben jelentettük meg, és az még egy általános Csoma-tanulmányok, -írások, részben a konferenciákon elhangzottak. Ez megint bonyolultabb, mert kettős dolog volt. Olyan nem lehet, hogy évente negyven ember direkt Csomáról beszéljen, viszont abban a témakörben, amivel Csoma foglalkozott, abban lehetett. Tehát mindig olyan témákat kerestem a konferenciának… Az ideinek az volt a címe, hogy „Kőrösi Csoma Sándor – az idők arcai”. Ez egy összefogó téma, ebbe belefér a régmúlt, de még oda lehet csempészni, ha valaki mai vonatkozást akar, az is beleférhet. Az előző évi az volt, hogy „és sorskérdéseink”. Akkor volt olyan, hogy „és a magyar keletkutatás”… tehát különféle címeket adtam a harminc esztendő alatt. Valahogy mindig eléugrott egy megfelelő cím, ezt tényleg én adtam az évtizedek során, a témát mindig én hirdettem meg.
O. P.: Tehát voltak a konferenciák, azon kívül itt mi minden maradt Kőrösi Csoma Sándor után?
G. J.: Csomakőrösön már a mi egyesületünk gyűjtötte a pénzt arra, hogy Csomakőrösön felépítettünk egy Csoma-emlékházat. Nyilván a helyi mesterek ingyenmunkával is hozzájárultak, tehát mindent nem kellett fizetni. Volt, amit kellett fizetni, volt, amit nem. Ezt, ami most épül, ennek az a története, hogy ’93-ban jöttem az ötlettel – én mindig megbeszéltem, de valójában én voltam, aki az ötletekkel jöttem –, hogy kellene építeni egy Csoma-emlékközpontot, egyszerűen azért, mert Kovászna egy rendkívül nagy idegenforgalmú fürdőváros, itt van 3 km-re Csomakőrös. Hívjuk fel a vendégturisták tömegének a figyelmét arra, hogy itt a környéknek van egy nagy szülötte, és valamiképpen be kellene vinni a köztudatba. A kőrösieknek mondtam, hogy ez valójában Kőrösnek jó. Mert van mindig a helységnek egy félelme, hogy mi, Kovászna, el akarjuk halászni Kőrösit. Mondtam, hogy nem elhalászni akarjuk, hanem felhívni rá a figyelmet. Akkor írtam Makovecznek, személyesen lejött, megnézte a körülményeket, a végén ő azt mondta, hogy ő személy szerint úgy túl van terhelve, hogy nem vállalja, de az ő tanítványa, Csernyus Lőrinc, ő a művészeti akadémiának is tagja, őrá bízza, és az ő irányítása alatt készítik el a tervet. Ez még akkortájt elkészült, de az elképzelésünk az volt, hogy téglajegyeket adunk ki, s abból építjük fel. Életem legnagyobb csalódása, hogy ’95-ben volt egy nagy Magyarok Világkongresszusa, negyven országba küldtünk szét leveleket, hogy vigyenek téglajegyeket. A szudáni magyarabok is itt voltak. Arra a konferenciára 18 jegyet igényeltek, egyedül Venezuela igényelt. Senkit nem érdekelt, hiába a nagy kedvcsináló levél. Lettek azért híveink, volt egy öreg, Kanadában szervezett Csoma-társaságot, és ő 3000 kanadai dollárt küldött, ami bement egyebekbe, téglát vásároltunk stb. Tehát voltak ilyenek, de maga a világ magyarságát nem érdekelte ez a dolog, abszolút cserben hagyott. Akkor én még Károly hercegnek is írtam, az angol királyi családnak, hogy Csoma az angoloknak is dolgozott, támogassák, semmi sem sikerült. A londoni magyar nagykövetet kértem, próbálkoztam, nem akart sikerülni. Véletlenül, ezelőtt két évvel Lezsák Sándor lejött, és csak úgy sétálás közben mentünk el a telek mellett, ahol el is kezdtük, most épül, egy részt, a kongresszus előtt – részben itteni hozzájárulásokkal egy szárnynak az alapjait leraktuk –, és akkor Lezsáknak mondtam, hogy itt vannak azok a 25 éves romok, s ő valahogy vette a kártyát, s mondta hogy „történelmi időket élünk”, a mai Magyarország nagy szellemisége, hogy a határon túli magyarokat támogatni, és nem ígér semmit, de megpróbál tenni valamit. Ez volt ’19-ben a járvány előtt, ennek volt a következménye, hogy sikerült.
O. P.: És akkor az emlékszobának és az emlékháznak a funkciója nem ugyanaz?
G. J.: Két elképzelésünk volt. Az, hogy itt a kovásznai emlékházban, amit lehet mindent valamilyen formában úgy szerezzünk meg, hogy Csoma kutatható legyen. Tehát egy gazdag dokumentációs központ, ez is volt az eredeti, emlékház és dokumentációs központ legyen itt. Ilyen szempontból, mint érdekességet mondom, hogy a Kelecsényi Ágnes mondja, hogy nekik minden digitalizálva van, gyakorlatilag ha itt lesz valami, akkor a kulcsot megkaphatjuk, hogy a tudományos akadémia teljes Csoma-anyagát itt lehessen ebben a formában számítógépen keresztül olvasni. A másik pedig az, hogy én magam megdöbbentem, hogy megkérdeztem a polgármesteri hivatalt, hogy ’19-ben a járvány előtt mi volt itt az utolsó évek turistaforgalma. 500.000 éjszaka, tehát rengeteg. Fél millió ember fordult meg… nem ember, mert akik szanatóriumba jönnek, azok 20 napot ülnek itt, de egy embernek 20 éjszaka, tehát óriási a turistaforgalom itt. Ennek az épületnek a célja az lenne, hogy valahogy emberközelbe hozni a csomai életutat.
O. P.: Múzeumot is kéne bent tartani.
G. J.: A múzeumhoz eredeti tárgyunk alig van. Nincs eredeti tárgyunk, ez a baj. Tehát múzeum jellege lenne…
O. P.: Kéziratokon kívül valami maradt utána?
G. J.: Pontosan most kértem meg a helyi református lelkészt, hogy a püspökségen – ha módja van – hozza szóba, mert Csoma-levelek eredetiben vannak a református püspökség tulajdonában, hogy valamit, legalább egyet kölcsön, hogy legyen egy eredeti Csoma-levél itt. Mert náluk be van rakva egy levéltárba, itt meg kitennők, hogy lássák az emberek. Az lenne az elképzelés, hogy lenne egy dokumentációs központ, és lenne egy látványos, a Csoma életútját [bemutató rész], ott elférhetnének könyvek, minden, amit össze tudunk szedni. Van nekem is, ezek hasonmás kiadások, ez is oda fog kerülni majd.
Így vagyunk, így élünk, valamiképpen még a felszínen vagyok, de olyan régen keresem, tényleg sok idő fordíttatik rá, mert írni a pályázatokat stb… van segítségem, egy könyvelőnő, aki a pénzügyi dolgokat intézi. Direkt rábíztam, én nem foglalkozom pénzügyi dolgokkal. De mondom, sok munka, és ez önkéntes munka. Elvből nem is fogadtam volna el, hogy nekem ezért valaki fizetést adjon.
O. P.: Volt a szervezési folyamat, mentek a konferenciák, de maga Kőrösi Csomának az életében valami megfogta Jóska bácsit? Van valami olyan, ami mégiscsak szenvedéllyé változott ebben?
G. J.: Különösképpen megfogott az egész ember. Az az erkölcsi tisztaság. Az évek során én is tartottam előadást Csomáról, magyarországi útjaimon is volt, hogy meghívtak pár helyre Csomáról előadást tartani, tehát én is betájoltam magam, olvastam utána, de gyakorlatilag hazudnám, ha azt mondanám, hogy ez volt nekem egy kutatási területem. Itt a Csoma-ügyben inkább szerveztem ennek a továbbélését, ennek az egyesületnek, de meg kellett vívni a harcot. Például volt egy óvónő, segített sokban állófogadásoknál, szervezte az asszonyokat, de ő is 20 méterről kiabált, hogy nehogy megint annyi embert idecsődítsél Kovásznára. Nem kell minden évben idecsődíteni annyi embert, elég kétévenként… mindenki nevetett, aki hallotta. Mondtam neki, ne haragudj, én ezt így látom jónak. Tehát le kellett győzni a belső ellenzéket, hogy ez menjen, s akkor magának az egyesületnek elindítottuk a kiállítás-sorozatokat. Azt most három éve adtam át. Annak is az a története, hogy Romániában tudni kell, hogy Magyarország már a jövő évi költségvetést megszavazta. Itt Romániában jövő év márciusában fogják megszavazni arra az évre. Erre hoztak egy utasítást, hogy csak júniustól lehet pályázni kulturális témára. Csoma minden évfordulója, születési, keresztelési, halála is áprilisban volt, nem lehet, hogy júniusba pályázzunk. Idén a járvány miatt volt júliusban, de mindig áprilisban tartottuk. Addig lehetett pályázni, de ezelőtt négy évvel egy prefektus megtiltotta, hogy csak júniustól szabad, és akkor én odafordultam a megyéhez, mert ehhez kell megyei pályázatot is [beadni], eddig a könyveinket is támogatták, most semmit nem támogathatnak, mert prefektusi parancs, hogy csak júniustól lehet. És akkor ők ajánlották, hogy ha az ő kultúrintézményüknek átadok valamit, akkor azt ők a saját költségvetésükbe beveszik, s akkor lehet. Tehát nem minket támogatnak. Így például a Csoma-kiállítás az átment a megyei kultúrközpont szervezésébe. Azt is én szerveztem 25 éven keresztül, s most nem volt más anyagi megoldás, semmiből nem lehet semmit csinálni. Anyagi okokból átment. Kezdetben egy évben átvették a konferencia szervezését is, és irtó érdekes élményem volt, hogy kávészünetben valamelyik vendég azt mondta, hogy de kár, hogy a jövőben csak egy napos Csoma napokat rendeztek. Mondom, te ezt honnan veszed? Azt mondja, most mondta a megyei kultúra képviselője. Ezt nem beszéltük meg. Egyszerűen közöltem, hogy ilyen körülmények között ezt nem vagyok hajlandó, hogy ők rögtön intézkednek, ezzel valójában szétvernék a harmincéves hagyományt.
O. P.: Tetszett említeni, hogy a püspöki levéltárban vannak eredeti Csoma-levelek. Az itt, Kovásznán?
G. J.: Nem. Az Kolozsváron van a püspökség. De ez még csak elképzelés, hogy hátha sikerülne elérni, hogy valamit adjanak / bővebben: https://orient-projekt.hu/eletrajzi-adatlapok/korosi-csoma-sandor /.
O. P.: Azt meg lehet nézni? Nyilvános?
G. J.: Én nem tudom, én nem jártam ott. Erre is Csaba hívta fel a figyelmemet. Valahonnan kinézte, hogy mik vannak ott, s nekem el is küldte a listát, hogy mik kerültek a református püspökséghez. Mivel a jövőben kellene elindítani ezt a dolgot, ez előszervezés, hogy fel kell venni a kapcsolatot. Többek között írtunk Kalkuttába is, hogy az Ázsiai Társaságnak is nagy Csoma-anyaga és -levelezése van.
O. P.: Ami tőle megmaradt az a levelezések, a kéziratai, meg az az archívum, amit az MTA-n őriznek?
G. J.: Az Ázsiai Társaságnál ott elsősorban a Csoma munkája, és az akkori levelezésnek a rögzített… Például volt a Csoma-kutató Marcell Péter, ő Genfben élt, négy vagy öt éve, hogy meghalt, és én előtte két évvel meglátogattam Genfben, s ott volt az Ázsiai Társaság nagy formátumú, három vaskos kötete, azok alatt az évek alatt, amíg Csoma velük együtt dolgozott, a komplett anyaga azokban benne van. Minden levelezés, minden kérvény. Péter mondta, hogy ez egy kincsesbánya. Péternek nem volt senki utódja, mert nincs gyereke. Ő maga is a családjától elszakadt, oldalrokonsággal sem tartott senkivel kapcsolatot. Nekem a kellemetlen az volt, hogy akkor ez holtvágányon volt ez a központ, de én azt nem mondhattam, hogy ha meghalsz ezt hagyd rám. A temetésen is ott voltam Genfben. Neki volt egy orosz barátja, és baráti alapon ő bonyolított mindent, és neki szóba hoztam, hogy ezek a könyvek jó lenne, ha hozzám kerülnének. Végül a Marcell Péter teljes Csoma-hagyatéka az érdi Földrajzi Múzeumba került. Ha lett volna akkor központunk, akkor az utóddal egyezkedem, hogy legyen, de nem volt. Itt én hol tartsam ezeket. Csak mondtam, hogy arra kérem, hogy amikor a hagyaték miatt döntenek, akkor tudja, hogy jó lenne, ha ez Kovásznára kerülne. Ez az orosz utód a volt szovjet rendszer elől menekült, valami arisztokrata családból való volt, neki személyesen mondtam, de joggal valójában a Földrajzi Múzeum valahogy felvette a kapcsolatot vele, és oda terelték. Tudtommal (ezt Csetritől tudom, mert én Le Calloc’h házában nem jártam, de Csetri volt nála) a Le Calloc’h-nak volt egy szobája, ahol nagy irattömbök voltak, tematizálva a Csoma-anyag lefoglal egy területet. Csetri úgy festette le nekem, hogy Csomával kapcsolatban a Le Calloc’h-tól bármit lehet kérni, odamegy, s leveszi a polcról, ott van minden kartotékolva. Ez is egy nagy dolog, ez is Érdre került. Minden Érdre került.
O. P.: De Le Calloc’h még él, nem?
G. J.: Még él, de állítólag ezt már elrendezték, hogy a Csomára vonatkozó anyaga az az érdi múzeumba fog kerülni. Vagy oda is került. Lehet, hogy már oda vitték. Én Calloc’h-al jó ismeretségben voltam, egy három év óta nem tudom mi lehet vele, mert a három év alatt körülbelül harmincszor próbáltam telefonon elérni, soha nem vette senki fel. Azt tudom, hogy neki magyar felesége volt, és eltemette a feleségét, és akkor tudatosan bejelentette nekünk is, hogy befejezte az alkotóútját, ő többet nem óhajt ezekkel a dolgokkal foglalkozni, aztán hogy mi van vele, nem tudom.
O. P.: Még egy kérdés csak a végére, hogy a dokumentációs központnak célja lenne, hogy ahol van Kőrösitől valami, azzal partnerséget kialakítani?
G. J.: Érdekes lenne, ez egy jó dolog, hogy partnerséget kialakítani. Én őt szóban kértem, hogy oda került sok minden, hogy megkérem, hogy amiből másodpéldányuk van, gondoljanak ránk, adjanak, hogy itt is minél több anyag legyen. Nem ajánlottam, hogy partneri szerződést kötünk, de ez egy jó gondolat. Tudom, hogy Oxfordban van egy jelentősebb Csoma-anyag. Velük is fel kellene venni a kapcsolatot, csak az a baj, hogy én analfabéta vagyok nyelvismeretből, ezért segítséget kell kérjek, mert én nem tudok angol levelezést folytatni, és ez hátráltat a dologban. Az Ázsiai Társaságnak írtunk. A segítségem, aki a könyvek szerkesztésében segít, ő angol szakos tanárnő, őt szeretném, hogy idekerüljön az intézmény vezetőjének, ő azt mondja, hogy párszor próbálta felhívni őket, de nem tudta elérni. Tudja, hogy az Ázsiai Társaság vezetői közül kettő-három meghalt a közelmúltban, de a lényeg, hogy válasz nem jött az Ázsiai Társaságtól.
O. P.: Nagyon köszönöm a beszélgetést! Sok sikert a továbbiakhoz!
Fotók forrása: Marian Iancau 2021. és Nagy Elek 2021.
