Orient Projekt nagyinterjú Esztegar Jánossal, a szamosújvári magyarul beszélő örmény közösség vezetőjével, az erdélyi örmények elnökével.
O. P.: Mennyien vannak most itt örmények Szamosújváron?
E. J.: Mi állítjuk, hogy olyan 120 örmény eredetű ember van, akikről onnan tudunk, hogy be vannak iratkozva a templomba. De abból 30-50 jön jó időben. Most, a járvány idején az öregek nem is mernek közlekedni. Most mindenki fél, mindenki otthon van.
A gárda nagyon öreg. Nem én vagyok a legöregebb (habár én is 77 éves vagyok) van öregebb is, három. A nővérem 89 éves. Mondom, az örmény gének kemények.
O. P.: És hol vannak a fiatalok?
E. J.: Egy fiatal hölgy két leányával Spanyolországban vannak. Annának a gyermekei itt vannak Szamosújváron, nem ment egyik sem el. Mindkettő örmény katolikus, és az öt unoka is örmény katolikus. Ők is itt vannak Szamosújváron. Nekem két leányom van, az egyik Olaszországban van, ott ment férjhez. Így hozta a sors. Szoktak jönni ide egy-két hétre látogatóba, de a járvány miatt két éve nem voltak. Van egy kisunokám, kicsit késői gyerek, én is későn születtem, olyan 40 évesek voltak a szüleim, úgy látszik ez valahogy öröklődött. A lányom 35 éves korában szült Olaszországban, a másik lányom 39 éves, most készül férjhez menni. Általában az örmények elég későn nősültek, vagy mentek férjhez. Én 29 éves koromban nősültem. A feleségem akkor volt 23. Két évet udvaroltam neki, aztán egy éjszaka amikor hazamentem egy házibuli után, akkor apám várt, és azt mondta: Mit akarsz? Nősülsz vagy nem nősülsz? Az a lány már 23 éves, ne tartsd fel.” Másnap megkértem a kezét. De voltak örmény családok, három is, ahol a lányok nem mentek soha férjhez. Nem tudjuk miért. De férfiak is voltak, akik agglegények maradtak.
Van kórusunk, Anna a vezetője, Kati az orgonistánk. Anna nagyapja volt valamikor a kántor.
Anna: Van hivatalos kántorunk is. Én nem ezt végeztem, én közgazdász vagyok, de tanultam zongorázni, és magán szorgalomból megtanultam egy kicsit orgonálni. Ma eljátszottam a misét, mert hiányzik a hivatalos kántorunk, ő ezt végezte, neki ez a mestersége.
O. P.: És azt meg szabad kérdezni, hogy milyen dallamokat énekelnek? Magyarul énekelnek? Vagy örményül?
E. J.: Örmény misén örményül. Örményül éneklünk, latin betűkkel vannak leírva a szövegek. Most, hogy római katolikus a kántor egyesült a két kórus, és tanultunk új énekeket, és örmény misén csak örményül éneklünk. Jöttek Bukarestből örmények, akik a második hullámmal, a genocídium után jöttek el, ők tudnak örményül, és megkérdeztük tőlük, hogy jól éneklünk? Értitek? Rendben van minden? És azt mondták igen.
Anna: Ezelőtt olyan 50 évvel, Mánya Józsi bácsi, aki Ausztriában volt főapát, Szamosújvárról származott és egyszer elmondtuk neki a Miatyánkat örményül, és ő is azt mondta, hogy minden rendben van. Részt vettünk örmény misén máshol is, Bukarestben is és nagyon jól be tudtunk csatlakozni. Bukarestben örményül ment minden. Apostoli mise volt. A mise mindenhol örmény apostoli. A mise lemenete majdnem ugyanolyan, mint nálunk az örmény katolikusoknál, mert átvettük az örmény rítust, amikor áttértünk a katolicizmusra. Az eredeti, apostoli örmény mise három óra.
O. P.: De az apostoli az mégis közelebb van az orthodoxhoz, nem?
E. J.: Az orthodox van közelebb az apostolihoz. 301-ben Örményországban a keresztény államvallás. Az orthodoxia még sehol nem volt. A szakadás később volt.
O. P.: És amikor örmény mise van akkor örmény nyelven folyik a liturgia is?
E. J.: Nem. Csak az énekek. Örmény liturgia magyarul. Le van fordítva magyarra.
O.P.: Latin betűkkel írnak?
E. J.: Az örmény írás geometrikus, tehát mértani, és nagyon hasonlít a latin betűkhöz.
O. P.: Ha jól tudom, akkor az örmények története itt a 17. század második felére tehető, ugye?
E. J.: Szamosújváron 1700-ban kezdődik. Akkor kezdődött a városépítés. A Katedrális későbbi, 1748-ban kezdték építeni. Addig egy fatemplom volt ott, azt lebontották, és 1748-ban kezdték építeni 1802-ben fejezték be.
1220 körül Ani (örmény főváros volt, most Kelet-Törökország) városát tatárok támadták meg, és ők akkor összecsomagoltak. A háborúknak a célja annak idején (különösen a tatároknál) a gazdagság, arany, ezüst megszerzése, illetve gyerekek, és fiatal nők rablása. 1200 körül vagyunk, rabszolgarendszer volt. Végül megadja magát a város, összecsomagolnak, és elindulnak nyugatra. Sokan csodálkoznak, hogy egy egész főváros csak úgy összecsomagol, és elmegy? Igen, annakidején egy főváros 10.000 – 20.000 főt számolt, nem úgy, mint most.
Az első megálló a Kaukázus, körülbelül 30 év, ahol újból tatárok támadják meg őket. Innen a Krím-félszigetre menekülnek, ott telepedik le az a kolónia. Ott 140 évet élnek, kereskedelemmel foglalkoznak és itt kezdenek el meggazdagodni. A Távol-Kelet és a Távol-Nyugat között kereskednek. Nem foglalkoznak sem mezőgazdasággal, sem iparral, mivel földeket kellett volna vásárolni, műhelyeket kellett volna alapítani, és ha megint menni kell, akkor mit csinálnak? Itt aztán megtámadják őket a törökök, elhagyják a Krímet, és Észak- Moldovában, Bukovinában telepednek le.
O. P.: Eközben a mai Örményország területén mi történik?
E. J.: Ott élnek örmények. Ez egy kolónia Aniból, de a történelem azon kívül folyik tovább. Az I. világháborúban a törökök megtámadják Örményországot, teljesen elfoglalják Kelet-Anatóliát. Kelet-Anatólia mindig török elnyomás alatt volt, csak a keresztények meg voltak tűrve. Szulejmán is megtűrte a keresztényeket. Nem csak örmény, hanem más keresztények is voltak ott. Volt egy nagyon nagyon régi vágya az azerieknek (akik félig-meddig törökül beszélnek), és a törököknek, hogy semmisítsék meg Örményországot. Az I. világháborúban nyomás is volt, hogy elfoglalják, elsősorban a törökök Kelet-Örményországot, ellenben annak idején Lenin beküldte a vörös hadsereget Örményországba, és ott leállították a törököket. Ott, ahol most van a határ. A háború végén megszülettek az egyezségek, és azóta így maradt. Kelet-Örményország megmaradt Örményországnak (kb. 3 millió lakosa van), és Kelet-Anatóliában pedig (ahol 95 százalékban örmények laktak) megtörtént az örmény népirtás 1915-17 között. A kurdok voltak az exekutorok, akik végig csinálták, a törökök pedig eltervezték. 1,5 millió örményt meggyilkoltak. Kezdték a papokkal. Felakasztották őket. Aztán a tanárokat meg értelmiségieket lefejezték. Vannak könyvek meg filmek is erről, hogy berohannak egy jómódú örmény családba, és az első dolog, hogy karddal levágják a fejét a családfőnek, ami a feleség ölébe esik… ilyen szörnyűségek voltak. Maradt a pórnép, őket összegyűjtötték, és külön a férfiakat általában megölték, a nőket, gyerekeket pedig erőszakos menetben vitték Szíria felé, a puszta felé, ahol út közben éhen haltak, vagy csónakokkal bevitték egy tóba, felfordították, és hagyták megfulladni őket… mire odaértek, néhány százan, ha éltek. Őket pedig ott helyben gyilkolták meg. 1,5 millió örmény halt meg.
A franciák mentettek ki több mint 1,5 millió, 2 millió örményt, hajókkal, és elindultak Franciaország felé. Megálltak Konstancán a kikötőben, felvenni árut amire szükségük volt az út során, és sokan ott kiszálltak, maradtak, vagy elmentek Bukarestbe, sőt, ide is eljött tíz család. A többiek elmentek Franciaországba. Szóval jelenleg a legtöbb örmény Franciaországban van, azután az Egyesült Államokban és Kanadában. De szétszóródtak Európában is. Ausztriában, Magyarországon… Magyarországon inkább az első hullámból vannak sokan, a mi kolóniánkból. Ők, akik a Kaukázuson, Krímen keresztül jöttek, 240 évet éltek Moldovában. Innen még az az érdekes, hogy Moldovában elvesztették a nevüket. Az ian-al végződő nevüket, mert a moldovaiak ragadványneveket adnak maguknak is. Például, mint Negru, ami azt jelenti fekete. Vagy tettek hozzá kicsinyítőt, hogy Negruc. Szerették az örményeket ott Moldovában. Volt olyan név is, hogy Kabdebo. Az örmények bejöttek Moldovába, nem beszélték a moldovai nyelvet, de kereskedni kellett, ezért elindultak faluról falura, vásároltak ökröket, meg ami kellett. És akkor amennyit tudott magyarázta: hogy ez a csorda az enyém, én vagyok a tulajdonosa, a feje. A „cap” az fej, a „bou” pedig ökröt jelent. Így kapták a nevüket. Volt egy másik család, őket úgy nevezték, hogy Dajbukát. Nagyon gazdag család volt, és minden nap kijöttek a kapu elé, és adományoztak élelmet a szegényeknek, akik már várták őket a kapuban, és kiabáltak, hogy „daj” azaz adjál, „bukate” azaz ennivalót. Innen ragadt rájuk, sok ilyen nevű ember él Budapesten is. Volt operaénekes, doktor, fogorvos, ügyvéd… Az örményeknek volt egy olyan tulajdonságuk, hogy fizikai munká-t nem nagyon vállaltak. Sem a mezőgazdaságban, sem valami mesterséget… Kereskedtek, de 1850-1900 körül az örmény kereskedelem lehanyatlik. Amikor bevezették a vonatot, és azzal szállították az ökröket, meg mindent, akkor az örmény kereskedelem lehanyatlott, és az örmény fiatalok iskolákat végeznek. Gimnáziumot, vagy egyetemet. Akkor még a gimnázium is nagy dolog volt. Ügyvédnek, jegyzőnek mennek, doktornak mennek, intellektuális munkát vállalnak. Budapesten is énekesek, színészek, ügyvédek, orvosok, és itt nálunk is mérnök, közgazdász…
Moldovában 1672-ig élnek az örmények. Monopolizálják egész Európának a kereskedelmét. Úgy is mondják, hogy ők a legjobb kereskedők. Egy zsidó kereskedő kitesz hat görög kereskedőt, és egy örmény kereskedő kitesz hat zsidó kereskedőt.
O. P.: Jeruzsálemben is van ilyen mondás, csak ott palesztinokról, zsidókról és örményekről.
E. J.: Volt egy ilyen mondás is régen, hogy ahol az örmény megjelenik, ott a zsidó eltűnik. Itt Szamosújváron fordítva történt, mert 1700-ban megalapították a várost az örmények, és csak örmények voltak, csak örményül beszéltek…
O. P.: Mennyien alapították? Hányan lehettek akkor?
E. J.: Néhány ezren. Mindenhol lemaradtak ahogy jöttek errefelé. Lemaradtak Krímben, Moldovában lemaradtak. Moldovából sem csak ide jöttek Szamosújvárra, mennek Besztercére is, ami szász város, és a szászoknak nem tetszik, hogy ott vannak, mert konkurencia. Habár most nemrég volt egy olyan törvény, hogy ha valaki a városfalakon belül irodát nyit, vagy műhelyt, annak adót kell fizetni a városnak. És az örmények letelepednek, üzletet nyitnak, de a falakon kívül, és nem fizetnek adót. Valaki nekem ezt így mesélte el, hogy talán ez is oka lehetett, hogy nem szerették őket, és követelték, hogy hagyják el a várost.
O. P.: De ők egyébként is kaptak kiváltságokat az elején, nem?
E. J.: Inkább csak miután a várost megalapították. Voltak itt Erdélyben különböző parlamenti gyűlések, ahol kaptak sok engedményt, de nem jegyeztem meg a részleteket. Mi itt Szamosújváron azt valljuk, hogy nem magyar örmények, hanem magyarul beszélő örmények vagyunk.
O. P.: Ezt akartam is kérdezni, hogy a nyelv története, hogy alakult? Tehát amikor ide megérkeznek, akkor még mindenki örményül beszél?
E. J.: Igen, mindenki beszéli az örményt. Amíg ott vannak Besztercén, megjelenik egy katolikus pap, Verselescu Oxendius. Ő örmény, Moldovában, Botosányban született örmény, Rómában végezte a teológiát, és a pápa kiküldte Erdélybe, hogy győzze meg az örményeket , hogy ismerjék el a pápai fennhatóságot, tehát térjenek katolikus vallásra. Persze az elején nem megy a dolog. Különösen a nők voltak ellene. A nők mindig a tradíciót akarják tartani. De a végén a férfiak meggyőzik őket, hogy a bécsi udvar mélyen katolikus, és hogy jó lenne áttérni nekünk is, akkor előnyökre teszünk szert. Mert bejöttek Erdélybe, letelepedtek Besztercén, sok pénzük van, nagyon gazdagok voltak, de házakat nem vásárolhattak városokban, földeket nem vásárolhattak, és várost nem alapíthattak, mert ők idegenek voltak. Volt a triumvirátus székely-magyar-szász, ők mindent csinálhattak, de az örmények nem. És így meggyőzik az asszonyokat és 1686-ban elismerik a pápai fennhatóságot és katolikusok lettek. Egész addig apostoliak voltak. Aláírtak egy szerződést a pápával, meg egy Minas nevű besztercei pátriárkával, amiben volt több kitétel, például, hogy a rítus marad örmény, a rítus nyelve örmény, a papjaik nősülhetnek (eleve úgy érkeztek, hogy már nősek voltak). Volt egy ilyen is, hogy a papjaikat ők választják. A katolikusoknál és az orthodoxoknál ilyen nincs. Kinevezik a papot, ha tetszik jó, ha nem, viszontlátásra… A reformátusoknál van úgy, hogy ők mennek, és keresik, hogy melyik papot hozzák. Ha valamelyikkel megegyeznek, elmennek a püspökhöz, és aláíratják vele. Az örményeknek tehát engedményeket tesz a pápa, mindenbe beleegyezik.
Van még egy különlegesség, ami bizonyítja, hogy az örmények milyen materialisták voltak (nem mint Marx, hanem pénzügyi értelemben). Ugyanis ebben a szerződésben az szerepel, hogy a templomnak a vagyona nem a papé, nem a püspöké, nem a pápáé, hanem az egyházközösségé. Ez is bizonyítja, hogy mélyen keresztények voltak, ugyanakkor mélyen anyagiasak is.
Tehát 1700-ban ez a Verselescu Oxendius nevű pap, aki a kormányzójuk (nem a püspökjük) lett. Gyulafehérvár nem nevezte ki püspöknek soha, pedig sokszor kérték az örmények, de mindig akadékoskodtak. Szóval ez a Verselescu Oxendius örmény arannyal Bécsbe megy (Erdély bécsi uradalom volt) és megvásárolják ezt a területet, ami akkor teljesen üres volt. Északon volt egy vár, Martoviczy katolikus püspök vára (később az is börtön lesz, Rózsa Sándor ide volt bezárva, később pedig kemény politikai börtön lett belőle). Az örmény pletykák szerint ez a Rózsa Sándor nagyon okos ember volt. Nem tudom mennyi iskolája volt. A börtönben szabósággal foglalkozott (a börtönben is mindenkinek kellett valamit dolgoznia), de egy nagyon büszke valaki volt, ott sétálgatott egyedül, nem állt szóba ilyen intyi-fintyi kis tolvajokkal meg effélékkel. Itt is halt meg. Vannak legendák, hogy többször kiszökött a börtönből.
Az egyik ilyen eset, ami ugyan csak legenda, hogy haldoklott, és hívták az örmény katolikus papot. Ő egyedül maradt a pappal, és amikor a pap is elment, és jöttek vissza hozzá az őrök, ott találták a papot az ágyhoz kötözve, Rózsa Sándor meg kiment papi ruhában, beült Armenopolisznak a kiskocsmáiba, és az örmény atyafiaknak mesélte a kalandjait a pusztából. Eljött az este, és senki sem akarta hazavinni. Az örmények ablakain rácsok voltak, az ablakon se ki se be. (Úgy mondja ugyancsak a legenda, hogy az anyós a küszöbön aludt. Tehát a családi béke perfekt volt. Nem tudom ezért, vagy miért… Most is nagyon kevés örmény válóper van. Kitartanak végig az egyházi esküvő után. Lehet azért is mert a nők nem dolgoztak és muszáj volt kitartaniuk.) Szóval, lassan az örmény atyafiak hazaszállingóztak, és a végén egyedül maradt Rózsa Sándor a kocsmárossal. Mondta a kocsmáros, hogy fiam, menj dolgodra, mert zárok. És akkor Rózsa Sándor visszament a börtön kapujához, és bekopogott, hogy engedjék be. Úgy mondja a legenda, hogy ezt többször csinálta, hogy így kiszökött. Ugyancsak legenda, hogy végül bentlakásnak használta a börtönt, ki-ki járt Armenopoliszba és szórakoztatta az örmény atyafiakat a történeteivel a pusztából. Az 1848-as forradalomban részt vett a bandájával, mint egy ilyen szabad csapat. Az volt a parancs, hogy csak osztrák tiszteket lőjjenek. A világosi fegyverletétel után megint bandává alakult, útonállásra, de Magyarország a forradalom után tele volt osztrák katonával, és pillanatok alatt elfogták, és Kufsteinben volt egy politikai börtön, oda zárták be, onnan helyezték át ide, és itt halt meg természetes halállal, itt van a sírja az orthodox temetőben. Azért ott, mert volt külön örmény katolikus temető, külön görögkatolikus temető (ami most orthodox), és külön rab és cigány temető is van. És ő a rab temetőben volt eltemetve, de a forradalom után az orthodox egyház bekebelezte a rabtemetőt, és akkor ez a sír bekerült az orthodox temetőbe. Még a kommunista időkben is nagyjából rendben volt tartva, egy alacsony fakerítéssel volt bekerítve, és talán egy fakereszt volt rajta, így pontosan tudtuk, hogy hol a sír. Mert a politikai foglyokat, akik itt haltak meg, nekik van egy emlékmű, rajta van táblán, hogy melyik politikai fogoly melyik évben halt meg.
O. P.: Tehát Besztercén katolizáltak az örmények és Beszterce után alapították meg Armenopoliszt?
E. J.: Igen. Megvásárolták a területet. Északon volt ez a vár, később börtön, délen pedig volt egy római kasztrum, romokban. 1959-1961-ben oda építették a faipari gyárat Szamosújváron, és lebetonozták ezeket a római romokat. 1972-ben építettük a gyufagyárat, akkor már az állam felébredt, hogy itt valami nincs rendben, és pénzt adtak, hogy végezzenek ásatásokat ott, ahol majd építik a gyárat. Találtak is táblákat római felirattal, szobrokat, gyűrűket. Ezek múzeumba kerültek. Falakat, szobákat is találtak, megállapították, hogy padlófűtés, meg csatornázás is volt, de a végén ezt is lebetonozták. Én sokszor mondom a látogatóimnak, hogy ha a gyárat máshová építik, és ezek megmaradtak volna, meg az armenizmus 1700-tól kezdve, akkor teljesen turistaváros lenne Szamosújvár. De nem így történt.
Tehát 1700-ban idejönnek és elkezdik felépíteni a késői barokk városukat, terv után, nem össze-vissza. Armenopolis a hivatalos neve, de az osztrákok Armenstadt-nak mondják (osztrák domínium volt) vagy örményül Hájákághák (ez azt jelenti örmény város. Háják azt jelenti örmény.) Egyenes párhuzamos utcákkal, merőleges összekötő utcákkal építik fel a várost. Az utcákat nem írók, költők, hősök után nevezik el, hanem Első utca, Második utca… alsó vagy felső. Úgy, mint Amerikában, csak azzal a különbséggel, hogy New Yorkot 1700 után kezdik építeni. Felteszem a kérdést viccből, vagy komolyan: Volt vajon egy örmény, aki javasolta nekik, hogy így csinálják? Vagy ide jött egy amerikai és megnézte, hogy van ez Armenopolisban? Ott kint ebből az első hullámból is sokan ott vannak, a második hullámból pedig még többen.
O. P.: És van kapcsolattartás?
E. J.: Kevés. Nem nagyon van. Volt egy kapcsolatunk egy idős örménnyel, ő még szponzorált is Amerikából. De kevés kapcsolat van. Örményországgal van összeköttetésünk, hivatalos is, mert az örmény nagykövet többször ide szokott látogatni Bukarestből. Mi oda tartozunk a Romániai Örmény Szervezethez (Uniunea Armenilor din România). Ez egy kormányon kívüli intézmény. Pontosan nem tudom lefordítani. Nem szabad nekik profitot csinálni.
O. P.: Civil szervezet?
E. J.: Civil szervezet, fogadhat adományokat, de profitot nem szabad csinálni. Nem szabad venni, eladni, nem csinálhat számlát, csak elismertvényt adhat szponzorálási szerződés alapján. Az iskolát nagyon hamar megszervezik, mivel az alapító kolónia 100 százalékban írástudó volt. A gyerekek iskolába jártak, a férfiak kereskedők voltak, tudtak nyelveket, a nők is gyerekként iskolába jártak, aztán a családban ők könyveltek, nem dolgoztak. A család matriarchális berendezkedésű volt, tehát női vezetés volt. Nem is csoda, mert a férfiak kereskedők voltak, elmentek hónapokra. Minden családban volt egy idős nő, egy matróna, aki dirigált mindenkit, és amikor hazajöttek a kereskedők, szépen letették a pénzt ennek az idős hölgynek a kezébe, ők pedig elmentek egy vendéglőbe, a Koronába (már nem létezik) és ettek, ittak, kártyáztak, szórakoztak kb. két hétig.
O. P.: Ebből lett a klub?
E. J.: Nem, nem. Anekdotákat tudok, nem biztos, hogy igaz, de van ilyen történet, hogy az öreg örmény hazaérkezik kicsit becsípve, és a felesége rákérdez: nem szégyelled magad, látod milyen disznó vagy, részegen jössz haza! Hallottam, hogy van egy szeretőd! – Az az én bajom! mondja a férj. – Jó de ha én kimegyek az utcára nevetnek rajtam! – Az a te bajod. – Úgy hallottam, hogy gyereket vár tőled! – Az az ő baja. Ez egy anekdota, nem biztos, hogy így igaz, de leírja, hogy különösen az idősebb örményeknek azért tetszettek a fiatal nők.
Szóval a vezetés a nők kezében van. A férfiak két-három hét múlva megint elmennek és maguk maradnak a nők és könyvelnek. Ők fizetik az adót, becsületesen. A nők a kalapács és az üllő között voltak, mert volt ennek a kolóniának egy különleges törvénye. Itt Szamosújváron ők is szociális rétegekben éltek. Általában mindenki gazdag volt, jól élt, de voltak azért különbségek, az egyik gazdag volt, a másik gazdagabb, és volt, aki nagyon gazdag volt. Ez az után volt, hogy mennyi adót fizettek az államnak. Volt egy ilyen törvényük, hogy egyik szociális rétegbe tartozónak nem volt szabad úgy öltözni, mint a felső rétegben. Ez különösen a nők esetében volt érdekes. Ha valaki nem tartotta be, jött a csendőr, karon fogta, hazavitte, hogy öltözzön át a saját szociális rétegéhez való ruhába, és meg is büntették. Sokan kérdezik, hogy kasztrendszer volt, mint Indiában? Nem. Barátkoztak mindenki mindenkivel, házasodtak, csak voltak gazdagabbak, és a törvény azért volt így, hogy az egyik szociális rétegből ne költsenek túl sokat öltözetre, hogy olyan legyen, mint a felső réteg, mert akkor elveszik a pénzt a családtól. A család védelme miatt volt. Azért mondom, hogy a nők a kalapács és az üllő között voltak, mert ők szerettek volna minél kevesebbet jelenteni az adószedőnek, de minél többet, hogy feljebb jussanak. Ezért volt egy ilyen egyensúly, hogy normálisak voltak a jelentések.
O. P.: Azt lehet tudni, hogy mikor kezdtek magyarul beszélni? Az iskola amikor megalapították még örmény nyelvű volt?
E. J.: Gondolom, hogy olyan 1800-tól kezdődik a dolog. Az iskolában az első négy osztály az örmény nyelven volt. Most már nincs senki, aki beszélné az örményt. A második hullámban jöttek az -ian-al végződő nevű emberek. Volt egy Martaian nevű család, neki volt egy lánya és egy fia, aki a nagyapjától megtanult egy kicsit örményül. A genocidium elől menekültek a török zónából, Kelet-Anatóliából. A nyugati örményt beszélték – van nyugati és keleti örmény nyelv, nem tudom mennyire különbözik a kettő – keverve volt török nyelvvel, mert a nagyapjuk úgy beszélt, de őket ez a bukaresti szervezet elküldte Szent Lázár-szigetre Olaszországba, Velence mellé, ott van egy örmény mechitarista kolostor, ott tartják a tradíciót. Ide küldték ezt a testvérpárt, hogy tanuljanak nyelvet, két, vagy három hétig, és valahogy egy kicsit kifinomították. Tehát ők beszélték a nyugati örményt. A lány jelenleg Magyarországon van, egy magyar férfi vette feleségül, tud örményül. Van egy örmény kulturális szervezet, egy alapítvány, örmény kulturális alapítvány (Arménia Népe Kulturális Egyesület? vagy Az Örmény Kultúráért Alapítvány?), Avanesian Alex az elnöke, vele is lehet beszélni.
Tehát valamikor 1800 körül kezdenek el magyarul beszélni. Először elkezdenek házasodni magyarokkal. 1848-ban örmény tábornokok is részt vesznek a forradalomban. Az aradi vértanúk közül kettő örmény. Kiss Ernő és Lázár Vilmos. A vegyes házasságok révén kezdenek beszélni magyarul a családokban is, és lassan áttérnek a magyar nyelvre. Aztán később a forradalom után magyar hivatalnokokat küldenek Szamosújvárra is. Rendőrfőnököt… és akkor már azok is családdal jönnek, és kezd elmagyarosodni az örmény város. Én így olvastam, de lehet ellenőrizni történelmi szempontból. Adok egy könyvet erre.
Elmagyarosodtak az örmények, elfelejtették az örmény nyelvet. Majd 1900 körül megjelent egy úgynevezett neoarmenizmus, egy új armenizmus, ahol néhány örmény értelmiségi (többek között Szongott Kristóf) összeszed néhány értelmiségit, papot… és megalapítja az Armenia-t. Ez egy folyóirat. Azt mondja: mi örmények vagyunk, gyönyörű történelmünk van, jó lenne újraéleszteni az örménységet. Ekkor kezdődik az úgynevezett neoarmenizmus. Ebben a folyóiratban megjelenik az örmény ABC, megjelenik az örmény nyelv szótárban, az örmény liturgia, cikkek jelennek meg ebben az Armenia-ban.
Mondják az örmények, hogy bezzeg a magyarok! Elmagyarosítottak! Mondom, van benne valami, de csak olyan 20 százalék. Bármelyik állam 20 százalékban hibás, ha egy kisebbséget elmagyarosítja, elrománosítja… ez benne van. De az örmények esetében 80 százalékban ők voltak a hibásak, hogy elmagyarosodtak. Megmondom azt is, hogy miért. Mivelhogy magyar fennhatóság volt, ők kereskedtek, perfektül kellett tudniuk a nyelvet. Azon kívül, ők adományoztak, mivel gazdagok voltak. Állami adományokat adtak. Házassági alapon átvettek nemesi rangokat. Átvettek nemesi rangokat adományok alapján. Adományoztak, és a kormány nemesi oklevelet adott nekik. Úgyhogy az örmény családoknak az 50-60 százaléka magyar nemesi címerekkel rendelkezik. Elmagyarosodtak. Sőt, amikor az örmények letelepedtek Besztercén, Szépvízen, Gyergyószentmiklóson és Erzsébetvárosban is letelepedtek. Én legtöbbet Szamosújvárról beszélek, de Erzsébetvárosban, ugyan kevesen, de vannak még, Szépvízen egyáltalán nincs már örmény. A legutolsó egy Zakariás bácsi volt, 102 éves korában bevitték Csíkszeredába. Gyergyóban vannak bőven még. Csak ott is volt egy ilyen dolog, hogy megkérdezték az örmény székely eredetű embert, hogy ő székely vagy örmény. A felelet az volt, hogy: hétköznap székelyek vagyunk, vasárnap, amikor megyünk az örmény templomba misézni, akkor örmények vagyunk. Ez gyergyói mondás. Úgyhogy vannak ott bőven örmény eredetűek, csakhogy magyarnak vallják magukat, és amikor kell szavazni, akkor az RMDSZ-re szavaznak, nem az örményekre. Mert az örmények is jelentkeznek a választásokon, hogy legyen képviselőjük a parlamentben. Szépvízen kaptak egy könyvet, örmény betűkkel írva. Ebben a könyvben örmény betűkel az volt írva, hogy Imádságos könyv. Tehát ha olvastad az örmény betűket, akkor magyarul hallottad, hogy „imádságos könyv”. És benne az imádságok, a Miatyánk, az Üdvözlégy, a Hiszekegy, és így tovább, örmény betűkkel, de magyarul hangzott. Mi történt vajon? Az örmények egy bizonyos pillanatban elhatározzák, hogy jó lesz megtanulni az örmény nyelvet, ahogy kell, a papjuknak szólnak Szamosújváron, hogy magyarul tartsa a misét és az örményeknek, akik itt maradtak Szamosújváron (csak a kereskedők mentek, volt ember, aki nem hagyta el a faluját soha életében) azoknak adtak egy ilyen könyvet, és a pap magyarul misézett, ők pedig olvasták a könyvet. Mert olvastak örményül. Mindenki alfabetizálva volt, tudott olvasni, számolni, írni örményül. Bukarestben és Moldovában általában románul beszélnek. Ahogy a történelem minket a magyar nyelvhez vitt, úgy őket a történelem a román nyelvhez vitte.
Amikor gyűlést csinálunk ebben a romániai örmény szervezetben (körülbelül 3000 örmény eredetű ember van az országban) összegyűlünk és Románul beszélünk. A nagykövet elmondja örményül a beszédet, az elnök fordítja nekünk. Nagyon kevesen beszélik az örmény nyelvet. Sokan minket elítélnek, hogy miért magyarul beszélünk. Velem volt egy ilyen dolog, felkelt az egyik ilyen gyűlésen egy örmény, akinek ian-al végződött a neve, tehát a genocídium után jött, amikor bemutattak engem, mint az erdélyi örmények elnökét és a szervezet egyik elnöke (fel van osztva zónákra: Erdély, Moldova, Havasalföld, Bukarest, és mindegyiknek van egy alelnöki címe, tehát én a zónának elnöke vagyok, az egész szervezetben pedig alelnök). Szóval bemutattak, és akkor ez az ember (újságíró volt) és felháborodva mondta, hogy minek vonnak be minket Erdélyből, akik azt mondjuk, hogy örmények vagyunk, miközben magyarok. Erre felkelt két másik alelnök, és azt mondták, hogy nincs igaza, mert örmény eredetűek, máskülönben egész Romániában egyedüli város, amit teljesen örmények építettek. Menj oda, látogasd meg hogy mit csináltak az ottani örmények, akik a végén magyarul beszéltek, ahogy mi a végén románul beszéltünk. Tehát megvédtek. Én a végén odamentem az illetőhöz, és megkérdeztem tőle, hogy: Te örmény vagy, a neved ian-al végződik. Tudsz örményül? – Nem. – Hát milyen nyelvet tudsz? – Románt. – Ide figyelj, a hasonlóság kettőnk között az, hogy mind a ketten örmény eredetűek vagyunk, csak mi hamarabb jöttünk ide, te később jöttél, mi elmagyarosodtunk, mert így volt a történelem, te pedig elrománosodtál, mert így volt a történelem. Mi beszéljük perfektül a románt, és perfektül a magyart. Csak az örményt nem. Bár tudom, hogy újságíró vagy, sokszor hallgattalak, hogy miket mondasz a demokráciáról, de úgy látszik a demokráciában te nem értetted meg hogy nincs szegregáció. És lekaptam. Eljött ide, körülnézett, és azt mondta, hogy óriási! Ő is írt egy könyvet, beleírta, hogy nekem ajánlja, és azóta jó barátok lettünk.
Bukarestben, Moldovában, Bakuban, Botosánban nagyon jó barátaim vannak. Általában az elnökök nagyon jó barátaim. Voltak itt. Összegyűl itt 350-400 ember, lent a pincében, asztalokat teszünk fel és elfér olyan 280-300 ember, és itt fent vannak a VIP-ek. Az érsek, a polgármester, a nagykövet, stb.. És ennek a 350-400 embernek egy ebédet szolgálunk fel. Persze ez nem a szegényeknek az ebédje. Ez egy teljes ebéd. Előétel, sonka, szalámi, mellé konyak (Armenopolis konyak, ezt mi gyártjuk. Szeszből gyártott konyak. Van receptünk, mindenféle bogyókat teszünk bele, és egy nagyon finom konyak lesz belőle. Szeszből, de ne felejtse el, Magyarországon is gyártják a konyakot szeszből, nem mindegyik eredeti, mint az Ararát.) Felszolgálunk egy levest, amit úgy tartjuk mi, hogy ez az örmény konyhaművészet zászlója, az úgynevezett agancsabur (agancs az fül, csabur az leves, tehát fülecskeleves). Ez nálunk, de egész Erdélyben, Gyergyóban is csinálják, sőt még Szucsában is. Persze kicsi különbséggel. Mi azt állítjuk, hogy csak a miénk az eredeti és a legfinomabb. Miből áll? Egy jó marhafarok, és csontvelő húsleves, és ebbe beleteszik a hurutot. A hurut 6 hétig savanyított tej, amit aztán összefőznek petrezselyemmel, és más fűszerrel, és ebből lesz egy zöldes massza. Addig főzik, amíg a fakanál megáll benne. Azután régen ilyen kúpokat csináltak belőle, és megszárították. Kegyetlenül megszárították, úgyhogy évekig tartott anélkül, hogy penészedjen. Most ilyen fedeles üvegbe teszik. A fülecskét külön csinálják. Laska, ilyen kicsi darabokra vágva, és abba betesznek őrölt húst, jól megfűszerezve, ezt megsodorják, úgy néz ki, mint egy fülecske. Gondolja meg, 350-400 embernek hány ilyen fülecskét kellet készíteni? Három nap és három éjjel a hölgyeink csak ezt csinálják minden évben egyszer, a Világosító Szent Gergely ünnepen. Most két évben nem volt a pandémia miatt, de remélem, hogy jövőre újrakezdjük.
A hölgyeink csinálják ezt, és mi is itt vagyunk, a férfiak, és besegítünk nekik, konyakozunk amíg ők csavargatják a fülecskéket. 22.000 db fülecskét kell csinálni a 350-400 főnek. Ez olyan, mint a fonó a magyaroknak, amikor összegyűlnek, pletykálnak. Persze jelen vannak mindenhonnan, még külföldről is jönnek. Kanadából, az Egyesült Államokból, még Svédországból is voltak, Hollandiából is voltak, egyszer még egy japánunk is volt. Etnográfus volt, eljött Székre, hogy lássa a ruhákat és látta hogy megyünk be a templomba, egy nagy tömeg, és ő is bejött, filmezett, fényképezett, és a végén látta, hogy a tömeg egy része bejön ide e plébániára. Bejött ő is, és lement ő is és leültek az asztalhoz a tolmácsával.
Van egy örmény tánccsoportom. Volt egy, s most újraalapítottuk, mert a régiek férjhez mentek. Örmény táncokat táncoltak örmény ruhában. Egy ideig egyedül mi voltunk Romániában, mert Bukarest ugyanúgy járt, férjhez mentek a lányok és megszűnt a tánccsoport. Így voltunk ketten, ők és mi. Az a különbség, hogy itt nálunk örmény eredetűek, magyarok, és románok is táncoltak, és jelenleg is így van, csak most újraalapította a lányom a tánccsoportot 6-13 éves korig. Zenészünk nincs, internetről vagy CD-ről veszik a zenéket. Nagyon nagy sikere volt a tánccsoportnak, 15 fesztiválra hívták meg Romániában, két fesztiválon voltak Magyarországon is és mindenhol sikere volt mert különleges volt. Inkább minket hívtak, mint a bukarestieket. Még Galacra is minket hívtak, pedig a Bukarest közelebb van. De hallottak minket, mert megjelentünk az interneten, meg mindenhol.
Ezek a lányok és fiúk (mert fiúk is voltak) nekem nagy segítségemre voltak, ők voltak akik felvették az örmény ruhákat, bevonultak a papokkal együtt a templomba. Apostoli örmények is jöttek, sőt az apostoli örmény püspök is eljött Bukarestből. Meg volt hívva a gyulafehérvári érsektől, meghívta őt is minden alaklommal, és együtt vonultak be a templomba 10-12 pappal. A kórus is örmény ruhában. És amikor vége volt akkor kivonultak, kivezették a papokat. Itt pedig a lányok átöltöztek egyszerűbb ruhába, és felszolgáltak az ebédnél. Mindenki nagyon meg volt elégedve. Mosolygós fiatalok voltak, mindenki evett, ivott amennyit akart.
A második fogás sült krumplival, azután volt kávé, tészta… Ettek, ittak, kimentek az udvarra, ott beszélgettek, ismerkedtek, interjút adtak, jöttek televíziók, én is, de mostanában inkább a lányom ad interjút. Hát így folyik le egy ilyen nagy ünnep.
O. P.: Ott venném fel még a fonalat, hogy volt Trianon, átkerült Erdély Romániához, akkor sokan átjöttek az örmények közül az anyaországba.
E. J.: A két világháború elvitte őket. Az elsőben Erdélyt átadták, talán a leggazdagabbak átmentek Magyarországra, aztán onnan az Egyesült Államok, Kanada, Franciaország, de azért sokan maradtak is. A második világháborúban jött a Vörös Hadsereg, és a kommunizmus, és elment, aki még maradt.
O. P.: Zakariás bácsi az Orlay utcai központból azt mesélte, hogy mikor 40-ben visszacsatolták Erdélyt, akkor ő Gyergyószentmiklóson ott volt kicsi gyerekként, zászlóval ünnepeltek.
E. J.: Ünnepelte, hogy bejöttek a magyarok. Biztos volt ilyen, volt itt Szamosújváron is, fényképek is vannak nekem is talán, hogy vonulnak be a magyar csapatok, de ez már politika, én inkább örmény vonalra megyek.
A II. világháború után, amikor jött a kommunizmus, akkor sok örmény megint elment, ugyancsak a leggazdagabbak. Nekem van egy elméletem, hogy itt maradtak a naiv örmények. Akiknek volt egy kis üzletük (cipő, szövet) ahol ők árultak, és azt mondták, hogy jöjjenek a kommunisták, de ezt nem fogják elvenni. És jöttek a kommunisták és mindent elvettek. Az üzleteiket, még a házaikat is, és kellett, hogy adót fizessenek. Az örményeink, apáink, nagyapáink szegények lettek, mint a templom egere. Mi, a leszármazottjaik ugyancsak szegények vagyunk, de nem halunk éhen! Örmények vagyunk, jól élünk most is, tudjuk intézni a sorsunkat, mert örmények vagyunk, de nem lehet összehasonlítani azokkal a nagy vagyonokkal, amik voltak azelőtt. Most éppen csak hogy jól élünk. Ennyi van. Itt Szamosújvárott az örmények értelmiségiek, és mindenkinek egy bizonyos fizetése és egy bizonyos nyugdíja biztosítva van.
Már csak annyit akarok megemlíteni, úgy viccből, hogy az örmény király ugye rákényszerítette az alattvalóit karddal a kereszténységre. A magyaroknál is valahogy így történt, Szent István néhány törzset rákényszerített a kereszténységre karddal, mert ők a pogány istenükben akartak tovább hinni. Hogy ezt, hogy kell csinálni, Szent István az örményektől tanulta, hogy karddal kell tisztázni a dolgot. De ezért a szabadalomért a magyarok sose fizettek az örményeknek!
O.P.: Nagyon szépen köszönjük a beszélgetést!
A fotók forrásai:
Marian Iancau 2021.
Nagy Elek 2021.
Molnár Lajos- Ani
bostonglobe.com
commons.wikimedia.org
dka.oszk.hu
mirrorspectator.com
