A cikk eredeti változatának forrása: Nagy Elek (szerk.): Passages 2024. Neumann János Egyetem, Eurázsia Központ– Orient Projekt, Budapest
Az MTA Könyvtár Keleti Gyűjteménye 1951 óta a magyar keletkutatás alapkönyvtára. Ez a dátum azonban csak az önálló különgyűjteményként való működésnek a kezdete, mert a kéziratok, könyvek, folyóiratok gyűjtése közel kétszáz évre tekint vissza. A 2025-ben bicentenáriumát ünneplő Akadémia megalapítását egy évvel követte a könyvtár létrehozása, és ez éppen abban az időben történt, amikor a magyarság őshazája, a nép és a nyelv eredetének tisztázása központi kérdés volt. E témakörök kutatói, a keleti országokat felkereső utazók és tudósok gyűjtései, valamint saját kézirataik az ország első tudományos testületének a könyvtárába kerültek. A könyvtártörténeti tanulmány bemutatja a fő gyűjteményi egységeket és azt a sokoldalú tevékenységet, amelyet a Keleti Gyűjtemény a szakma dokumentum- és információellátása, illetve a Kelettel kapcsolatos ismeretek széles körű megismertetése érdekében végez.
Az Akadémia könyvtára 1826-os alapításától kezdődően a hazai keletkutatás fő dokumentációs bázisa volt, majd az országos szakkönyvtári rendszerben az orientalisztika alapkönyvtárává vált.
A bibliotéka létrejötte egybeesett a keletkutatás 19. századi európai virágkorával, és ez ösztönzően hatott arra, hogy a polgári fejlődés útjára lépő Magyarországon is tudományos alapossággal vizsgálják a nemzeti identitással összefüggő, a magyarság tudatában mindig is élő keleti eredet kérdését, illetve azokat a keleti forrásokat, amelyek a magyarok őshazájára, korai történelmére vonatkoznak. A magyar utazók és tudósok közül, akik népünk őstörténete miatt vonzódtak a Kelethez, ugyanakkor jelentős szerepet játszottak Ázsia földrajzi, geológiai, néprajzi, állat- és növénytani leírásában, számosan tagjai voltak a tudós testületnek, és nemcsak saját publikációikkal, hanem az utazásaik során gyűjtött kéziratokkal és könyvritkaságokkal is rendszeresen gyarapították az Akadémia könyvtárát. Már a 19. század végén megfogalmazódott az igény, hogy a törzsállományból le kellene választani és különgyűjtemény formájában őrizni, feldolgozni és hozzáférhetővé tenni a keleti nyelveken íródott, illetve keleti országokra vonatkozó állományi egységeket, de erre csak az Akadémia 1949-es újjászervezése után kerülhetett sor.
Az Akadémia palotája elhelyezkedésénél fogva is komoly károkat szenvedett Budapest ostroma alatt, sérült az épület Duna felőli oldalát elfoglaló könyvtár. 1943 tavaszától kezdődően az intézmény vezetése több lépcsőben biztonságos helyekre, vidékre vagy akár az országhatáron kívül eső területekre szállíttatta a legféltettebb kincseket, elsősorban a kéziratokat. A helyben maradt állomány egy része is betonhordókban, az épület pincéjében vészelte át a háború időszakát. Történelmi okai voltak tehát annak, hogy a világégést követően újra fel kellett állítani a könyvtárat. Ez a szükségszerűen elvégzendő feladat ugyanakkor időszerűvé tette a szerkezeti megújítást is.
A folyamatosan szaporodó állományt jelentős mértékben növelte az a második világháború utáni országos szakkönyvtári gyűjtőköri megosztásra vonatkozó rendelet, amely a könyvtárakból a feladatrendszerükhöz nem kapcsolódó, tovább nem fejlesztett állománytestek áthelyezését írta elő. Ennek következtében a keletkutatás szakirodalmának gyűjtésére kijelölt Akadémiai Könyvtárhoz került egyebek mellett a Fővárosi Könyvtár rendkívül értékes keleti gyűjtése. De a különgyűjtemény megálmodói számoltak egyéb, akkortájt elérhető nagy dokumentumegységekkel is: például a volt kolozsvári Török Filológiai Intézet vagy a Balkáni Intézet könyvtára, Szilágyi Dánielnek a halasi gimnázium által megvásárolt könyvei, a Kecskeméti Városi Könyvtár Szilády Áron hagyatékának keleti nyelvű könyvei és kéziratai stb.
1949 nyarán az igazgató főkönyvtáros, Keresztury Dezső öttagú bizottságot állított fel olyan kiváló keletkutatók, mint Németh Gyula, Telegdi Zsigmond, Fekete Lajos, Czeglédy Károly és Ligeti Lajos részvételével, majd előterjesztést nyújtott be az Országos Könyvtári Központ vezetőjének egy felállítandó keleti könyvtár tárgyában. Ebben az időben a központ élén az általános nyelvész és nem mellesleg kiváló iranista Telegdi Zsigmond állt. Az Akadémia alelnöki tisztségét pedig az év végétől kezdődően a korszak legnagyobb hatású keletkutatója, a turkológus-mongolista Ligeti Lajos töltötte be. A könyvtáron belül is minden adott volt, hogy létrejöhessen ez az új szervezeti egység, mert megszakításokkal ugyan, de 1923-tól itt dolgozott a turkológus Rásonyi László, aki mindkét szakterületen kiváló, sok ismerettel, gazdag tapasztalattal rendelkező szakember volt. Ő dolgozta ki és készítette elő a kialakítandó különgyűjtemény felállításának a tervezetét, majd 1951–1961 között annak első vezetője volt. Javaslatai alapján készült el az olvasóteremnek az iszlám építészet motívumait felhasználó belső kialakítása. A gyűjtemény először két helyiségből állt, majd később csatolták hozzá a mai raktárként és munkaszobaként funkcionáló harmadik szobát.
Rásonyi állította össze az Akadémiai Könyvtár régi szakrendi katalógusa alapján az orientalisztika tárgykörébe tartozó anyagot. Elsődlegesen ide került a müncheni katalógus úgynevezett „keleti irodalom” szakának teljes állománya. Ez az alap egészült ki az Afrika és Ázsia kutatásával foglalkozó tudományszakokba tartozó dokumentumokkal, ezen belül minden térségre vonatkozóan elsősorban a nyelvvel, történelemmel, irodalommal, vallással és művészettörténettel, kapcsolatos művek. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a gyűjtemény csupán a bölcsészettudomány művelőinek kutatómunkáját szolgálja, hiszen az ókori Kelettől a mai társadalmakig, e két kontinens civilizációjának minden megnyilvánulása helyet kap itt: az indiai csillagászattól, a kínai porcelángyártáson és az arab orvostudományon át a sztyeppei lótartásig.
A nyomtatott és modern adathordozókon elérhető dokumentumokon kívül a kezdetektől fogva jelentős értéket képviselő, ritka keleti kéziratos hagyatékok és ajándékok kerültek az Akadémia könyvtárának tulajdonába, amelyek sok esetben nemzetközi szinten is egyedülállóak. Első helyen kell említeni a hazai tudományos keletkutatás megteremtőjének, Kőrösi Csoma Sándornak (1784–1842) a hagyatékát, amely 1885-ben, a tudós első életrajzírója, a néhány évtizeddel Csoma halálát követően Indiában szolgáló Duka Tivadar (1825–1908) orvos-ezredes erőfeszítései révén és az általa gyűjtött dokumentumokkal kiegészítve került az Akadémia könyvtárába. A gyűjtemény és annak legkülönlegesebb darabjai, az úgynevezett Alexander-könyvek 2009 óta az UNESCO egyetemes értékű dokumentumokat számba vevő Világemlékezet listáján szerepel.
Kaufmann Dávid (1852–1899) hebraika gyűjteménye halála, illetve feleségének halála után, az ő intencióiknak megfelelőenanyósa, Gomperz Róza ajándékaként került 1905-ben az Akadémia könyvtárába. Az Országos Rabbiképző professzora, a zsidó vallásfilozófia és művelődéstörténet tudósa elsősorban itáliai eredetű héber kézirat- és könyvgyűjteménye, illetve a kairói genizából származó kéziratai révén a világ egyik legkiemelkedőbb magángyűjteményét hozta létre. A szakértő válogatás eredményeként olyan darabokkal dicsekedhet, mint a 11. századra datált Misna vagy a középkori könyvművészet remekei, például a Katalóniából származó 14. századi Haggáda,pészahi szertartáskönyv vagy a zsidó jog első szisztematikus összefoglalása a Misné Tóra. Maimonidész munkájának ez a gazdagon illusztrált kézirata 1296-ban Dél-Franciaországban került ki a másolóműhelyből. A magyar történelem szempontjából különösen érdekes a Budai krónika, a város 1868-as visszafoglalása a szemtanú, Schulhof Izsák tollából.
A közös történelmi múlt fényében érthető, hogy a könyvtár leggazdagabb kéziratgyűjteménye a török. A közel 800 kötetből álló együttes magvát Szilágyi Dániel (1831–1885) gyűjtötte, aki az 1848–49-es szabadságharc leverése után Isztambulban élt, és híres könyvesboltot tartott fenn, amelyet nagy előszeretettel látogattak a magyar turkológusok. Szilágyi fő érdeklődési területe a hódoltság korára vonatkozó történeti munkák voltak, de ő figyelt fel a szultáni könyvtárban lévő Corvinákra, majd közreműködött a visszaszerzésükben is. Gyűjteményének hazakerülésében nagy szerepet játszott Vámbéry Ármin (1832–1913), aki maga is a könyvtár gazdagítói közé tartozik: saját gyűjteményéből mintegy hatvan került az Akadémia könyvtárának állományába, ebből 48 török, a többi perzsa, illetve arab kézirat volt. Az oszmán-török kéziratok közül különös jelentőségűek azok a krónikák, amelyek forrásul szolgálnak hazánk történetének a kutatásához. A Vámbéryhez köthető kéziratok között igazi különlegesség a Tárih-i Üngürüsz, 1543 körül írt krónika a magyarok történetéről. Az 1860-ban az Akadémiának ajándékozott autográf munka, amelynek egyetlen példánya ismert, a török gyűjtemény talán legértékesebb kézirata. Az irodalmi művek közül kiemelkedő az 1451-re datált Feredzs bad es-Sidde, azaz Borúra derű címet viselő mesegyűjtemény. A népszerű munkának számos kézirata létezik, ez az Edirnében készült legrégibb ismert példány. Az Oszmán-török Birodalomban az arab írásos könyvnyomtatás megteremtése egy magyar származású nyomdászhoz köthető. A kolozsvári születésű Ibrahim Müteferrika, akinek eredeti nevét nem ismerjük, 1728-ban Isztambulban alapított nyomdájából kikerülő nyomtatványok, amelyeknek szinte teljes sorozata megtalálható a Keleti Gyűjteményben, az adott területen ősnyomtatványoknak számítanak, Magyarországon pedig hungarikaként tartjuk számon.
Kégl Sándornak (1862–1920), a budapesti tudományegyetem első perzsa nyelv és irodalom tanárának hagyatéka öccse ajándékaként 1925-ben került az Akadémia gyűjteményébe. A 11 ezer kötetes gyűjtemény a második legnagyobb adomány volt a könyvtár történetében. A hagyaték orientalisztikai része került a Keleti Gyűjteménybe, benne ötvenkilenc perzsa, elsősorban irodalmi munkákat tartalmazó kézirat. Közülük a legrégebbi egy mesegyűjtemény, az 1319-ben másolt Kalila va Dimna. Ez a kéziratgyűjtemény ékes bizonyítéka annak, hogy a perzsa kultúrkör mindig is nagyobb volt a mindenkori Irán határánál: döntő részben vannak az Indiában és az Oszmán Birodalomban másolt darabok, de Közép-Ázsia területéről származó kéziratokat is tartalmaz az állomány. Kégl Sándor szoros kapcsolatban állt az Akadémia könyvtárával, és önzetlenül segített az arab írásos kéziratok leírásában. Évtizedeken keresztül volt a nyilvántartás fő segédeszköze az a müncheni rendszerű katalógus, amely elsősorban neki köszönhetően készült el.
Hazánk legnagyobb arab kéziratgyűjteményét is az MTA könyvtára őrzi. A 179 arab kézirat jellemzően nem gyűjtőktől származik, hanem a hódoltságtól a 20. századig terjedően hazánkban élő különféle muszlim közösségek, elsősorban oktatási célú kéziratait tartalmazzák. Kiemelkedő darabja az 1440-ben, a késő mamlúk, Kairóban keletkezett, szép kiállítású Tahmisz al-Burda.
Az európai iszlámkutatás máig legnagyobb alakjának, Goldziher Ignácnak (1850–1921) több mint 13 ezer levelét fia, Goldziher Károly rendezésében 1926-ban kapta meg az Akadémia könyvtára. A hatalmas forrásértékű tudományos levelezés, valamint a tőle maradt kéziratos anyag már online is elérhető a könyvtár repozitóriumában, a REAL-ban. Goldziher hosszú időn keresztül tagja volt az MTA Könyvtári Bizottságának, így jelentős szerepet játszott a beszerzésekkel stb. kapcsolatos döntésekben. A Kaufmann-gyűjtemény első értékelő leírása is az ő tollából származik.
A mongol–mandzsu gyűjtemény is alapító tudósokhoz köthető: Ligeti Lajos (1902–1987) több mint száz kéziratot és fanyomatot hozott 1928–1930 között megtett, belső mongóliai és kínai tanulmányútjáról.
Legrégebbi és legértékesebb darabja egy 17. századi kézirat, Szá-Szkja Pandita művének, a Bölcs mondások kincsestárának preklasszikus mongol és tibeti nyelvű változata. A gyűjtemény folyamatosan növekedett, jelenleg 337 egységből áll.
A 36 kéziratot tartalmazó kis mandzsu gyűjteményt Szentkatolnai Bálint Gábor (1844–1913) gyűjtése alapozta meg, aki Széchenyi Béla kelet-ázsiai expedíciójának (1877–1880) tagja volt.
A 20. századi Selyemút-kutatás meghatározó tudósa, a régész-felfedező Stein Aurél (1862–1943) hagyatéka a kéziratok, térképek mellett a 19. század végétől az 1940-es évekig terjedő, több ezer, dokumentációval ellátott, történeti értékű belső-ázsiai és indiai fotót is tartalmaz. Az életének java részét külföldön, elsősorban Indiában töltő Stein sosem szakadt el szülőföldjétől, az Akadémia külső tagjaként már életében is rendszeres adományokkal gazdagította a tudós testület könyvtárát, 1925-ben például saját költségén szállíttatta Indiából Budapestre könyvtárának nélkülözhető részét, azzal a kikötéssel, ha bármire is szüksége lenne, ő is csak kölcsönöz, és vállalja a kiszállítás díját.
Fentieken kívül a pálmalevéltől a fakéregig és selyemig terjedő hordozóanyagokon, számos nyelv és kultúrkör legkülönfélébb írású dokumentumai teszik színessé a kéziratos gyűjteményt.
A kéziratok és fanyomatok gyarapodása a második világháború után lecsökkent, kivéve azokat a mongol és tibeti nyelvű darabokat, amelyeket Mongóliában dolgozó magyar szakemberek ajánlottak fel vételre a könyvtár számára. A gyarapodás fő forrása a továbbiakban a vásárlás volt, illetve az Akadémia rendkívül kiterjedt nemzetközi kapcsolatainak köszönhetően a világ különböző tájain működő szakkönyvtárakkal, kutatóintézetekkel kialakított kiadványcsere révén nőtt jelentősen a Keleti Gyűjtemény állománya. Hazai és külföldi orientalisták hagyatékai változatlanul érkeznek, de egyetlen magánszemély van, aki rendszeresen vásárol a könyvtár számára: a hosszú ideig Szaúd-Arábiában működő Korvin Gábor matematikus-geofizikus professzor ajándékaként 2008 óta mintegy 3500 könyvvel, valamint arab, perzsa, urdu, szanszkrit, tibeti, török kéziratokkal, ősnyomtatványokkal gazdagodott a különgyűjtemény. Jelenleg több mint 250 ezer kötet könyv, 15 ezer kézirat és fanyomat, valamint 1300 folyóiratcím, közülük 224 kurrens, teszi ki a teljes állományt.
Az elmúlt hét évtized alatt a gyűjtemény feladatköre és olvasói tábora is megváltozott. Létrehozásakor még egy szűk kutatói réteg kiszolgálása volt a feladata, és egyben kötetlen fórumot biztosított az orientalisztikai műhelymunka számára. Az Akadémiai Könyvtár országos szakkönyvtárrá válása a Keleti Gyűjtemény vonatkozásában is új helyzetet teremtett. Ma a legtöbb olvasó a felsőoktatási intézmények hallgatóiból és oktatóiból, valamint tudományos intézetek kutatóiból kerül ki.
A gyűjtemény munkatársai valamennyien orientalista szakos diplomával rendelkeznek, ám természetesen nemcsak a gyarapítás, de a feldolgozás is csak úgy működhet, hogy együttműködésben a hazai egyetemekkel, egyes nyelvek esetében külső szakértők segítségét kell igénybe venni.
A 21. század új kihívások elé állította a világ könyvtárait: előtérbe került az online hozzáférés biztosítása, adatbázisok előfizetése, a digitalizálttartalom-szolgáltatás. Egyre inkább globalizálódik a könyvtárak olvasótábora, a szakkönyvtárak esetében is a tudományos igények kielégítése mellett szerepet kap a széles tömegek elérése, az ismeretterjesztés különböző formái. A hagyományos, tudományhoz kötődő elvárást elégíti ki a Keleti Gyűjtemény akkor, amikor a magyar keletkutatáshoz, illetve könyvtári állományához kapcsolódó konferenciákat szervez. Több könyvsorozatot is jegyez a gyűjtemény. 1976-ban indult a Keletkutatás – Oriental Studies, majd hamarosan a Budapest Oriental Reprintscímű könyvsorozata. Az ezredforduló óta külön sorozata van a gyűjtemény kézirat-katalógusainak is. A könyvtár hangsúlyt helyez arra, hogy kiadója legyen az állományában őrzött kéziratoknak és azok fordításainak, közülük a széles körű érdeklődésre számot tartó, különleges szövegek a Lichniaecímű sorozatában jelennek meg. A Keleti Gyűjtemény nagy érdeklődéssel kísért kiállításai hamar kinőtték az épület adta szűk kereteket, és nemcsak országon belül mutatták be őket, de eljutottak például Hongkongba, Delhibe, illetve Ázsia számos országába. Kéziratos kincseit, a hazai orientalisztika nagyjairól, illetve gyűjteményeikről készült többnyelvű összeállításait nemcsak időszakosan, hanem tematikus digitális gyűjtemények formájában honlapján (www.mtak.hu) teszi megtekinthetővé.
Szerteágazó tevékenységeivel a Keleti Gyűjtemény a folyamatosan változó igényeknek megfelelően igyekszik hasznos könyvtári hátteret nyújtani a térség kutatóinak, illetve a Kelet világa iránt érdeklődő nagyközönségnek egyaránt.
