Tamil misszió Srí Lankán 2. rész

Szerző: 2021.06.12

Orient Projekt nagyinterjú Tőkés György jezsuita atyával, a Srí Lanka-i rendtartomány tagjával, a tamil közösség misszionáriusával.

Vissza az interjú első részére

Tőkés György

O. P.: Srí Lankáról hadd kérdezzelek kicsit. Bizonyos értelemben a kétféle, vagy inkább háromféle buddhizmusnak a legősibb, legrégibb, vagy sokak szerint a legtisztább verzióját őrzi az ország. A korai buddhizmus gyakorlatilag ott gyökeresedett meg igazán.

T. Gy.: Ők is így tartják. Én nem ástam bele magam ebbe. Csak elolvastam a Dhammapádát, Buddhának a történetét, tanításait angolul. Ennyire ástam bele magam. Meg amit láttam magam körül. Amit beszűrtem, begyűjtöttem.

Dambulla barlangtemploma. Fotó: Dr. Toperczer István
Dambulla barlangtemploma. Fotó: Dr. Toperczer István

O. P.: Inkább az utóbbira kérdeznék én rá, nem a tudományos részre. Alapvetően egy buddhista országban éltél, aminek akkor ezek szerint nincs 10 százaléka a keresztény lakosság, ami szerintem nem egy rossz szám. Főleg, ha Indiát nézzük, vagy pláne a környező országokat.

T. Gy.: 7 százalék.

O. P.: A tamilok őslakosok? Vagy az angolok, hollandok vittek be tamilokat az országba?

T. Gy.: Azokat a tamilokat, akik a teaültetvényeken dolgoztak igen. A többieket nem. Csak azokat. A többi tamil őshonos. Ők már nagyon régen ott laknak. Északon és keleten. De vannak Colombo környékén is, meg az országban erre-arra azért vannak elszórtan, de nagy tömbben északon és keleten.

O. P.: Ha jól rakom össze a dátumokat, akkor te kint voltál akkor, amikor volt az a nagy tisztogatás? Volt ott a hatalmas katonai akció…

T. Gy.: 2006–2007-ben még tartott az a bizonyos polgárháború. Ezt mi is megtapasztaltuk. Amíg átmentünk nyugatról a keleti részre, minimum négy helyen leszállítottak minket a buszról ellenőrző pontokon. Lehetett érezni milyen nehézkes az életük.

O. P.: A tamilok között gyakorlatilag volt egy népirtás.

T. Gy.: Így van. Begyógyíthatatlan sebként élik meg, hogy elveszítették a háborút. Mindenki, akit legyőznek, az eleve elégedetlen, de ők azt vetik a szemükre a szingalézeknek, hogy civileket is öltek. És ez így igaz. Azt mondják, hogy 2009-ben, valamikor májusban, amikor vége lett a háborúnak, a tamiloknak a vezetőjét megölték, és sikerült szárazföldön és tengeren is úgy körülvenni és egy helyre terelni azokat, akik harcoltak, és ott a szingalézek még nagyon megszórták őket bombákkal. Mindenki próbált menekülni amerre tudott, de beszorították, körbevették őket, és nagyon sokan meghaltak. Ebben a háborúban nincs olyan, aki ne szenvedett volna. Akárkivel erről beszélek a tamilok között, a családjában vagy meghalt, vagy eltűnt valaki, vagy legalább egy ujj, kéz vagy láb hiányzik, vagy valami problémája van.

Tamil területek a szigeten. Forrás: behance.net
Tamil területek a szigeten. Forrás: behance.net

O. P.: És azt te tudod, hogy mire megy vissza ez a szembenállás? Etnikai, vallási, gazdasági vagy politikai okai vannak az ellenségeskedésnek?

T. Gy.: Leginkább etnikai, de ezek mind együtt. Úgy mondanám, hogy amit tanultam ebből a helyzetből az az, hogy miután az angolok kivonultak az országból 1948-ban, maguk mögött hagytak egy országot, amit ők egységesen vezettek, egységes brit adminisztrációval. Az ország megszokta ezt, hogy egységesen, az egész országot vezeti valaki, megszokhatták már kicsit korábban is, mert a hollandok is voltak gyarmattartók, előtte meg a portugálok. Azt is tudom, hogy az országban volt minimum két királyság. A tamilok régi királysága az északi és keleti részen, és volt a híres Kandi Királyság. A legnagyobb probléma az volt, hogy a szingalézek próbálták a brit rendszert tovább folytatni, így jött elő a kérdés, hogy ki vezesse az országot. Milyen nyelven? Hogy mit engedjenek meg az etnikumoknak? És persze ezzel jöttek a konfliktusok.

A Buddha fog ereklyéjének temploma, Kandy. Fotó: Dr. Toperczer István
A Buddha fog ereklyéjének temploma, Kandy. Fotó: Dr. Toperczer István

O. P.: De a szingalézek és a tamilok között is vannak keresztények. Tehát vannak az etnikumok meg vannak a vallások…

T. Gy.: Igen, de érdekes, hogy a vallás nagyon fontos lesz, mert a legegyszerűbb nyilvántartani, ha vallásilag különítjük el a lakosságot. A szingalézek azok buddhisták. A tamilok azok hinduk. Keresztények pedig mindkettőből nagyjából egyformán jönnek (7% körül). És vannak a muszlimok, akik a tamil nyelvet beszélik, de ők sosem vallanák magukat tamilnak, csak azért, mert a nyelvet beszélik.

O. P.: Etnikailag ők hova tartoznak?

T. Gy.: Nincs ilyen. Ők muszlimok. Nincs ilyen, hogy nyelvi etnikum. Azért mondom, hogy nagyon érdekes, hogy ott tényleg a vallás határozza meg az identitást. Valószínűleg van ilyen statisztika is, hogy mennyi szingaléz, mennyi tamil, de abban is szerintem a szingalézek nem sorolnák be a muszlimokat a tamilok közé. Tehát az, hogy tamil nyelvet beszélnek a muzulmánok, az nem jelent semmit náluk.

O. P.: Velük voltál kapcsolatban?

T. Gy.: Az ember mindig kapcsolatba kerül velük, mert szétszórtan is élnek. Például északon egy-egy városban mindenütt van muszlim lakosság is. Vannak templomaik, hallani a müezzineket, úgyhogy én is találkoztam mindenütt muzulmánokkal. Az ültetvények csendjében, az eldugott kis falvakban nem, de mihelyst lejövünk a völgybe, a legközelebbi városban nagy valószínűséggel már találkozunk velük.

O. P.: Tehát a teaültetvényen dolgozó tamilok, ők alapvetően keresztények?

T. Gy.: Nem, ők is alapvetően, a nagy többség hindu. De náluk is van keresztény. És nagyon sokan már keresztényként jöttek át Indiából.

O. P.: Te náluk voltál?

T. Gy.: Így van. Plébániát vezettem. Például egy 300 családos plébánia minimum hat templomot és mindenféle más kis településeken élő tamil keresztényeket jelent, akiket időről időre felkerestem. De hat különböző templomban kellett miséznem, jó nagy távolságban egymástól.

O. P.: Az ottani jezsuita központot hogy képzeljük el?

T. Gy.: Ott is vannak rendházak, de én például mindig egyedül voltam, tehát rendelkezésére bocsátott a jezsuita rend egy-egy püspöknek, hogy az ő plébániáján dolgozzak.

O. P.: És akkor kaptál egy szolgálati lakást…

T. Gy.: Igen. Persze. Ha látnád, hogy milyenek voltak azok a körülmények, azért az eléggé romantikus. Tűzzel főztem a kávéimat. Fekete konyhasarok, ahol a kéményen megy ki a füst… szándékosan lemondtam, félretettem a gázrezsót, a gázt, és úgy kezdtem tüzelni, ahogy ők is. A teát is így készítettem. Nagyon finom ott a tea is, meg is tanultam úgy főzni, ahogy azt kell, tejjel, nagyon erős fekete teát. Gyönyörűek a teabokrokkal borított hegyek. A teafeldolgozó üzemek mellett nagyon finom tud lenni a tea illata a levegőben.

Teaszedőként a hattoni ültetvényeken. Fotó: Koronkai Zoltán SJ
Teaszedőként a hattoni ültetvényeken. Fotó: Koronkai Zoltán SJ

O. P.: Úgy érzem most kicsit, hogy az elején ez egy kulturális kapaszkodó lehetett, a tea. Volt még valami, amit nagyon megszerettél?

T. Gy.: Na, én ezeknek a kérdéseknek a mentén tudnék nagyon sokat és érdekes dolgokat mesélni. Hogy hogyan illeszkedtem be az ottani kultúrába, mit vettem át. Úgy érzem magam, hogy nem tudom kibontani azt a csomagot, ami van bennem, mert arra a kérdésre, hogy mit szerettem meg… van olyan is, amit nem, de az örök élet gondolatát azt folyamatosan ide becsatolom. Mostantól fogva bármit teszek az életemben, a tekintetem erre szegezem. Nem akarok, és nem is volna jó ezektől elvonatkoztatni, és úgy válaszolni, úgy keresni bármit is. Én ezeknek a fényében szeretek beszélni, és válaszolni kérdésekre. És a kérdésed ehhez nagyon szépen kapcsolódik. Hogy mit szerettem még meg? Például a tűzcsinálást. Amikor nekikezdtem a tamil nyelvet tanulni, egy belső meggyőződéssel mindig először azokat a szavakat akartam megtanulni, amiket egy kisgyermek lát meg maga körül a világban. Belenőni abba az életbe, az ízeket, az ételt, mindent, ami körülvesz.

A plébánia tagjaival. Fotó: Koronkai Zoltán SJ
A plébánia tagjaival. Fotó: Koronkai Zoltán SJ

O. P.: Mindezt egy idegen kultúrában.

T. Gy.: Igen. Tudtam, hogy az ízeken keresztül nagyon könnyen közel kerülök az emberekhez. Az első kérdés ezen a vidéken, hogy egészséges vagy-e. Jól vagy-e? Ez egy ilyen üdvözlő kérdés. És a következő kérdés, hogy ettél-e. Tehát az étel az nagyon fontos náluk. A szegényeknél. Még nem mondtam el neked, ők milyen sorsban élnek. Hogy mennyire különböznek az őshonos tamiloktól. Azért nincs bennem biztonságérzet ezekről beszélni, mert magukban a szingalézekben sem találom ezt a tudást. Nem érdekli őket a történelmük, ezért ezt én is lazán veszem.

O. P.: Kicsit tamil is lettél belül?

T. Gy.: Tamil és szingaléz, ilyen értelemben. Most a tamilokról és a szingalézekről beszélek. Egyik sem mutatja, nem tárja fel a történelmét. Nekem pedig nem is volt időm ezzel foglalkozni, annyira el voltam foglalva a kulturális dolgokkal, hogy nem tudtam igazi ismeretekre szert tenni, de nem volt elég érdeklődés sem bennem, hogy ez annyira fontos legyen.

O. P.: A te megközelítésed más.

T. Gy.: Például megjegyeztem azt a tamilokról, hogy őket Dél-Indiába valahogy északról nyomták le maguk előtt az árja népek, akikhez valamiképpen a szingalézek is kapcsolódnak. A szanszkrit alapú árja népek családjához tartoznak a szingalézek is. Talán innen jön, hogy van egyfajta nagyon furcsa unszimpátia a szingalézekkel szemben, amivel külön meg kell küzdenem. Bizonyos szempontból próbálják magukat felsőbbrendűnek tartani, ez abban is látszik, ahogyan bánnak a kisebbségekkel. Eleve számomra a tamilok szimpatikusak, és vannak olyan megnyilvánulásai a szingalézeknek, ami nagyon bosszantó tud lenni, és le kell győzzem ezt az ellenszenvet, mert misszionárius vagyok, és mindenkit kell ott nekem szeretni. A szigeten már nagyon régóta élhetnek emberek, a buddhistáknak az elődei, akiknek mindenféle természeti vallásuk volt. A lényeg az, hogy befogadták a buddhizmust, és ez alakította a lelki világukat, de én felfedezem bennük a régit is. Ezt az „ős” embert is látom bennük, függetlenül a buddhizmustól. Ez egyben egy kritika is a srí lanka-i buddhizmus felé. Nyilvánvalóan a vonzó és a buddhizmust a legszebb formájában bemutató információkat én nem tudtam begyűjteni.

Tamil táncosnők. Fotó: Dr. Toperczer István
Tamil táncosnők. Fotó: Dr. Toperczer István

O. P.: Ennek mi lehet az oka? Ott te keresztény közösségben éltél. Volt bármilyen ütközési pont buddhistákkal?

T. Gy.: Volt.

O. P.: Ez abból adódik, hogy államvallás szinten kezelik a buddhizmust?

T. Gy.: Abból is. Egyértelmű.

Girihadu Seya, a sziget legrégibb templomának maradványai. Fotó: Dr. Toperczer István
Girihadu Seya, a sziget legrégibb templomának maradványai. Fotó: Dr. Toperczer István

O. P.: Itthon az erőszakmentes buddhizmus-kép él.

T. Gy.: Ott egészen más. Ez is hozzájárul az ellenszenvemhez. Sok zaklatást éltem meg az ott megélt idő alatt, egyrészt az állam részéről. Folyamatosan értek zaklatások telefonon keresztül, tudom, hogy a titkosszolgálat figyelemmel kísért. Elég naiv módon, mert sokkal ügyesebben is tehették volna, de ez is jellemző Srí Lankára, hogy nem csinálnak semmit igazán professzionálisan. Valóban keresztény közösségben éltem, de úgy, hogy egyedül voltam a plébániához tartozó épületben, és abban a hindu tengerben ott voltak a keresztények is. Tehát nem csak keresztények között voltam, hanem a hinduk között, a tamilok között a keresztény hívekkel éltem. Akárhányszor volt problémám, amit a rendőrségen kellett volna megoldanom, mert valamilyen sérelem élt, akkor soha nem kaptam igazságszolgáltatást.
Egy folyamatos zaklatásnak van az ember kitéve. Az államvallás részéről. A hinduk részéről sokkal kevesebb.

O. P.: Azért, mert ők is tamilok? Erősebb a tamil kötelék, és nem számít, hogy valaki keresztény vagy hindu?

T. Gy.: Egyrészt azért kevesebb a részükről, mert ők maguk is üldöztetést szenvednek a kisebbségükben, tehát nincs meg az a hatalom, amit félthetnének. A másik, hogy náluk eleve többféle istenség van, így sokkal inkább nyitottak a kereszténységre, mint a buddhisták.

O. P.: Ismered azt az anekdotát, hogy amikor a portugál hittérítők megérkeztek Keralába, kijöttek eléjük a bráhminok, megtörtént az első találkozás, és mondták a portugálok, elhoztuk Jézus hitét hozzátok. Kérdezte a bráhmin: hol van Jézus? Erre azt hiszem egy keresztet vagy szobrot mutattak neki. Fogta a bráhmin a keresztet, mondta, hogy jó, köszönik, és berakta a többi istenség közé az oltárra.

T. Gy.: Ez egy vicces történet, de nagyon jól mutatja az ottani mentalitást hasonló helyzetben. De ez vonatkozik arra is, hogy hiába buddhista az egyszerű nép. A buszsofőr hiába szingaléz, és buddhista városban dolgozik, a busz első részében, belül a szentélyben egy olyan sor istenség van… A Buddha, a hindu istenségek, mindenki egy sorban. Még olyat is láttam, hogy keresztény jelkép is volt köztük. Ez a néphit.
Az is mondhat valamit, a buddhista szerzetesek hogyan oktatják a népet. Nagyon szépen bánnak velük, majdnem a keresztény egyházszervezést látom abban, ahogyan vasárnap járnak szépen fehérbe beöltözve a srí lankaiak, a szingalézok a gyermekeket küldik vallásórára. Csak közben szemet hunynak dolgok fölött. Szóval nem sok jót tudok mondani a buddhizmusról, amit én Srí Lankán tapasztalok. Elég sok botrányos dologról hallok.

O. P.: A kolostoron belül?

T. Gy.: A szerzeteseket illetően. Hogy például nem tartják be az alkoholtilalmat.

O. P.: Az életformára gondolod ezt? Mert ugye más a tanítás.

T. Gy.: Az életformára. Például nagyon kritikusan nézem azt, hogy ha látom, egy buddhista szerzetes a modern technológia minden eszközét használja. Egy számítógépet visz az oldalán. Úgy látszik, hogy ők beépítik ezt az ő hitükbe. Én nem tudom beépíteni. Számomra ellentmondás, ha a buddhista szerzetes az időnkívüliséget jelképezi abban a ruhában, amit ugyanígy hordhattak kétezer éve is, hogy nem ragaszkodunk a világhoz. Akkor miért adják fel ezt azzal, hogy viszi a számítógépet? Amikor élesben megy a dolog, akkor miért adják fel az elveiket? Akkor már ruhát is kellene cserélni.
Az a baj, nem érkeznek meg hozzám az ellenpéldák, nem hallok arról, hogy van egy hely, ahol az ember, ha igazán keresné a buddhizmust, annak legszebb formájával, minden szépségével, ott találna egy szerzetest, aki olyan szépen él, hogy tényleg a buddhizmus a lényegére irányítja a figyelmet.
Legalábbis Srí Lankán. Tibetről már hallottam ilyet. Ott nem is jártam, mégis jobbakat hallottam a tibeti buddhizmusról, mint Srí Lankán, ahol együtt vagyok velük. Nekem elég volt beszélni egy magyar provinciális jezsuitával, aki egy hónapot töltött ott szigorú meditációval. Egy rövid beszélgetés elég volt, és hamarabb megtanított a buddhizmus szépségére, mint tíz év Srí Lanka. Mit szólsz ehhez?

O. P.: Azt hittem, hogy azért ott a helyzet egy fokkal tisztább.

T. Gy.: Ez a gond. Hogy azt érzem, azt találom Srí Lankán, hogy semmit nem tesznek igazán kiválóan. A buddhizmus ott az a középút, sajnos ott középszerűvé változik. De mindenütt. Srí Lankán a tökéletes középszerűség valósul meg.

O. P.: A középszerűség összességében egy negatív dolog.

T. Gy.: Így van. Nem tudok semmi olyasmit az ottani buddhizmusról, ami igazán felemelné a lelkemet. Amit büszkén mondanék Srí Lankáról. Szeretnék. Ott éltem. Szeretnék valami olyat mondani, amivel igazán büszkélkedhetek, amire felnézek, amit tanultam ebben az országban a buddhizmusról, mint szerzetességről. De nem tudok. Viszont van valami a nép gyakorlatában. Itt visszajön az, amiről azt mondja a katolikus tanítás, hogy anonim keresztények. Én azt mondom, hogy egy csomó olyan dolog van a buddhista néplélekben, tehát az egyszerű emberekben, ami Krisztushoz tartozik. Ilyen például az, hogy amikor buddhista ünnepek vannak, van egy olyan hagyomány, hogy az úton menőket megkínálják ingyen étellel. Vagy amikor Vészák napján (Buddha születésének, megvilágosodásának és parinirvánába térésének emlékünnepe. – A szerk.) a lampionokat kiteszik a házak elébe, nagyon szépen készített négyszögű lampionok, nagyon vékony kis lécekből először összekötözik, és aztán bevonják papírral, és középen gyertyát égetnek. Nagyon nagy békét sugárzó, szép dísz esténként a ház előtt. Vagy a buddhista szentélyek az út mentén. Az, hogy eleve a nagy Bo fák köré épülnek ezek az imahelyek, buddhista szentélyek, és az emberek jönnek, és a Buddhához hoznak virágot, meg füstölőt, tömjént, és annak a békéje, hogy lehet egy hatalmas nagy káosz, de ezek a templomok mégis biztosítanak egy nagyon szép kis szigetet a csendhez, a békéhez.

Egy csendes szentélynél. Fotó: Dr. Toperczer István
Sandagiri Dagaba. Fotó: Dr. Toperczer István

Jelen pillanatban a kereszténység úgy van Srí Lankán, hogy ezektől kifejezetten el akarja határolni magát, hogy egészen más dolgot mutassanak fel, szimbólumként is, hogy egészen világos legyen, hogy ők nem buddhisták. Holott lehet, hogy ezeket át kellene venni valamiféleképpen.

O. P.: Párbeszéd van?

T. Gy.: Az egyházmegye szintjén, a püspök és a papjai szintjén, az egyházmegye programjainak a szintjén van.

O. P.: Keresztény részről?

T. Gy.: Leginkább keresztény részről.

O. P.: Neked feladatod volt evangelizálni?

T. Gy.: Amennyire lehet. De például maguk a jezsuiták nagyon óva intettek attól, hogy térítgessek. Képzeld el kiderült, hogy a teaültetvényekről hat év szolgálat után egy másik munkakörbe küldött a provinciálisom. Megtudtam, hogy tulajdonképpen azért, mert látták, hogy elég sokat kereszteltem, még felnőttet is. Tehát valaki azt a hírt terjesztette rólam, hogy én térítek. 150 lelket kereszteltem meg az alatt az összesen három és fél év alatt, amíg én olyan pozícióban voltam, hogy keresztelhettem. Akkor már tudtam tamilul, és rám volt bízva egy plébánia.

O. P.: Családlátogatásokon voltál?

T. Gy.: Igen, és nem engedtem, hogy legyen olyan katolikus, aki nincs megkeresztelve. Ezenkívül az én missziós tevékenységem az más jellegű volt. Pontosan azzal, hogy beilleszkedtem az ottani kultúrába az egyszerű élet vállalásával. Az evangéliumi szegénység, az nekem egy szívügyem. Hogy nincsenek dolgaim. Egy tarisznyával mentem Srí Lankára, és azzal is jöttem vissza.
Ráadásul van a missziónak ez a kettős megközelítése, hogy a feltámadásból, vagy a kereszthalálból meríteni inkább. Ha a feltámadásból merítek, akkor kínálok egy alternatívát, hogyan éljünk, már a földi életet is. Benne van a vágy változtatni dolgokon. Felismerni mi az, amitől szenvedünk, és mi az, amit lehetne szebben, Isten országába illeszkedően tenni.
Ennek a jegyében én nagyon erősen vallom azt, hogy van a mi földi életünkre vonatkozóan is egy olyan élet, aminek a vezérelve az, hogy felfedezni az egyszerű megoldásoknak a zsenialitását, és bennük az Istent. Maga a természetes élet is rejti ezt, annak minden szépségével, vonzó erejével, csodájával együtt. De ebben már van valami misztikus.

O. P.: Ez visszahatásnak is tekinthető?

T. Gy.: Igen. Abban az értelemben, hogy megerősítést kaptam arra, hogy a szegénységben élő emberek könnyebben halnak meg. És ez nagyon vonzó. Látszik, hogy nincsenek olyan gyötrelmeik, mint egy gazdag embernek. Ahogy mondja Jézus, hogy „jaj nektek, akik jóllakottak vagytok!” Egy jezsuita rendtársam mondta, hogy kinek minél több van, annál többről kell lemondania.

O. P.: Azt még megkérdezhetem, hogy tamil nyelven mennyi idő után tudtál ilyen erővel megszólalni?

T. Gy.: Azt mondanám, hogy három év.

O. P.: Nyelvi közegben voltál, de tanultál is?

T. Gy.: Úgy tanultam, hogy nem volt igazi tanárom, csak a végén.

O. P.: Bármi könyved, szótárad volt?

T. Gy.: Semmi.

O. P.: Az angol volt a közlekedőnyelv?

T. Gy.: Igen. De éreztem, hogy meg akarom tanulni a tamilt, rá kellett jönnöm a lényegére. Kellett látnom, hogyan élnek. Bele kellett születnem ebbe az életbe, hogy meg tudjak szólalni.

A lótusz, a Megvilágosodás szimbóluma. Fotó: Dr. Toperczer István
A lótusz, a Megvilágosodás szimbóluma. Fotó: Dr. Toperczer István

O. P.: Hol szolgáltál pontosan? Vagy több helyen is kellett?

T. Gy.: Több helyen. Hatton mellett töltöttem az első évemet. Egy ültetvényen és a hozzá tartozó Xavéri Szent Ferenc templomban. Utána voltam Deraniyagalában, mielőtt még tudtam volna tamilul prédikálni. Ez egy szingaléz többségű helység. Majd Mannarban, északon tanultam a tamilt. Ott éltem négy hónapon keresztül, ott lett meg az önbizalmam, utána lettem plébános. Utána pedig amikor már nem az ültetvények területén, akkor az ország keleti részén, Batticaloa nagyvárosában, legutoljára pedig fent, jóval északabbra, Jaffna egyházmegyében, pontosan azon a helyen, ahol a háború véget ért, Mullaitivu a városnak a neve. A cél mindig ugyanaz volt. Úgy élni a mostani életünket, úgy építeni az Isten országát, hogy könnyű legyen az átmenet. Hogy úgy érezd, semmi nem félelmetes, nincs semmi akadály abban, hogy „átcsússzál” Istenhez.

Az Új Ember cikke Tőkés atyáról, 2011.
Az Új Ember cikke Tőkés atyáról, 2011.

O. P.: Visszamész? Folytatod?

T. Gy.: Igen. Odatartozom. De azt is elmondom őszintén, hogy 2019-ben, a húsvéti robbantások után én kiábrándultam valamiből, olyan élményem volt, hogy én nem akarok ott senkinek veszélyt jelenteni.

O. P.: Kint voltál akkor?

T. Gy.: Persze. Abban a városban is robbantottak egy nagyot, amelyikben a provinciális épület van. A jezsuita rendtársamnak a közeli rokonaiból öten haltak meg.

O. P.: És ezt kik csinálták?

T. Gy.: Muzulmánok. Kilenc öngyilkos merénylő. Három templomban. Srí Lankán kisebbségben vannak, és igazi veszélyben lehetnek, főleg a szingalézek részéről, mert ők nagyon forróvérűek.

O. P.: És miért fordultak ők a keresztényekkel szembe? Valaki felhergelte őket?

T. Gy.: Azt mondják, hogy a kiváltó ok az új-zélandi, christchurchi muzulmánok ellen elkövetett merénylet, keresztény merénylet volt. Ennek a válasza volt Srí Lankán ez a merénylet.

O. P.: De hát azt nem egy keresztény követte el, hanem egy őrült volt gyakorlatilag.

T. Gy.: Az mindegy, de ők így vették. Talán ez motiválta őket. Kilencen, összehangoltan vállalják az öngyilkosságot. Én azért menten Srí Lankára, hogy nehézséget vállaljak Krisztusért. De ezek a nehézségek nem csordultak volna ki, ha nincs ez a robbantás. Kifejeztem a szándékomat a provinciálisnak, hogy szeretnék Európába jönni. Egy olyan elégedetlenség érzésem volt, hogy én ott örömhírt akarok hirdetni, de attól féltem, hogy másokat esetleg veszélybe viszek. Vissza is jöttem, és az ügyemmel eljutottam a generálishoz Rómába, de a generális visszaküld. Nekem ez megkönnyebbülés, mert tudom, hogy akkor ez Isten akarata. Ha akarja, hogy menjek vissza, akkor vállalom.

O. P.: Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést!

Sri Lanka

Fotók forrásai:
• Koronkai Zoltán SJ 2011.
• Dr. Toperczer István 2022.
• Új Ember
• Nagy Elek- Szeged 2021.